Vívó Eb novemberben

Remekelnek a hévízi lányok

Érdekvédelmi egyesülés is

Sporthírek, eredmények


Európa legjobbjai Keszthelyen

Vívó Eb novemberben

Igaz, csak a juniorok, azonban itt nem olyan fiatalokra kell gondolni, mint esetleg azt más sportágaknál már megszokhattuk. Jogilag ők már felnőttek – legalábbis egy részük – de vívó szempontból még nem. 

Ott ugyanis a felnőtt korosztály alatt nincs ifjúsági és serdülő. A junior 21 éves korig tart és utána azonnal a felnőtt jön. Tehát ha így nézzük, akkor ez egy amolyan közös, „junior-felnőtt” Európa-bajnokság lesz – november 13-a és 18-a között a Csokonai ÁMK-ban – tudtam meg többek között Borosné Eitner Kingától, a Balaton Vívóklub elnökétől.
– Egy ilyen versenyt általában válogató versenyek előznek meg. Melyek ezek?
– Így van, az egyik az október 6-án megrendezésre kerülő tatai junior válogató, a másik pedig az október 20-án Pozsonyban sorra kerülő Világ Kupa. Utóbbi versenyen fegyvernemenként minimum 8, maximum 12 fő a limit. 
– És az Eb-n?
– Ott minden országból 4-4 versenyző indulhat egyéniben és csapatban is.
– Mennyiben jelentős a Világ Kupa időpontja?
– Annyiból, hogy akkor zárul a ranglista, egy nappal később – 21-én – pedig az Eb-re való nevezés határideje.
– Ha jól tudom, Keszthelyen nem ez lesz az első világverseny. Felsorolná az előzőeket?
– Az első az 1994-es Mesterek Tornája volt, rá egy évre pedig Keszthely és Hévíz közösen rendezte meg a felnőtt-junior Eb-t, ahol már – utalva a bevezetőben elmondottakra –, indultak 21 évesnél idősebbek is. A ‘95-ös bajnokság egyébként az atlantai ötkarikás játékokra való kvalifikációs verseny is volt. Azt követte 1996-ban a veterán Eb, majd ‘99-ben a junior Eb, tehát a juniorok sem először lépnek pástra Keszthelyen.
– Hány ország vívóit láthatjuk?
– Európában 44 ország foglalkozik vívással, körülbelül 40 ország vívóit várjuk a versenyre, amelyet hat fegyvernemben rendezünk.
– Melyek ezek pontosan?
– Tőr, párbajtőr és kard, mindez nőknél és férfiaknál egyaránt.
– Kiktől vár érmeket a csapatban?
– Egyelőre nem szeretnék jóslásokba bocsájtkozni, a következő miatt: a megmérettetés – mint ismeretes – hazai pályán zajlik majd, legalábbis a mi részünkről. Ez azt jelenti, hogy sokkal alaposabb pszichikai felkészítésre van szükségük tanítványaimnak, mint általában, tehát ha valaki nagyon kirobbanó formában van, akkor is megtörténhet minden. Van akit feldob, ha sok ismerős szurkol neki, de van, akit teljesen leblokkol...

vissza az elejére


Szép sikerek Pozsonyban

2001. szeptember 15-16-án Pozsonyban rendezték meg a szezon első junior és kadet összevont nemzetközi válogató párbajtőr versenyét. A Balaton Vívóklub versenyzőinek jól sikerült a felkészülés a keszthelyi nyári edzőtáborban, mert a versenyen úgy a férfi, mint a női mezőnyben szép eredményeket értek el.
A férfiaknál Rédli András a döntő asszót honfitársával Pádárral vívta és lett második. Földi Bálint a harmadik, Csala Tamás a hatodik helyet szerezte meg. Rédli ezzel az eredménnyel a junior magyar ranglista 2., Földi Bálint a kadet magyar ranglista első helyén áll. A női mezőnyben Szollár Eszter a 11. helyen végzett és így a kadet magyar ranglista vezetője lett.
Rendkívül fontosak ezek az eredmények a jövő tavasszal – húsvétkor – Antalya-ban (Törökország) megrendezésre kerülő világbajnokságra való kiutazáshoz. Gratulálunk az edzőknek, Borosné Eitner Kingának és Baksai Józsefnek.

vissza az elejére


Sikeres NB-I-es bemutatkozás

Remekelnek a hévízi lányok

Joggal lehet büszke Hévíz a már tradíciónak számító minőségi kézilabdázásra. Mint arról már egy korábbi (júliusi) számunkban hírt adtunk, az 1998-as esztendő első napján megalakult Női Kézilabda Szakosztály az 1998/1999-es bajnoki évadban megyei bajnokságot nyert, amivel a csapat bejutott az NB-II-be. Két évvel később – azaz a tavalyi szezonban – pedig hat pontos fölénnyel nyerte meg a másod osztályúak bajnokságát, ami már egyértelművé tette, hogy egy ilyen társaságnak az első osztályban a helye, vagyis az idei bajnoki szezontól az NB-I-ben láthatjuk a hévízi lányokat. 

Ennyi előzmény után jöjjön a közelmúlt – szakosztályi szempontjából talán a legjelentősebb – eseménye. Szeptember 23-án sikerrel mutatkozott be, ráadásul idegenben, Szekszárdon a csapat, hiszen mindjárt az első NB-I-es bajnoki mérkőzésén mérsékelt kezdéssel de parádés második játékrésszel legyőzte a hazai gárdát 31:25-re.
– Milyen mértékben Hévíz érdeme a mostani siker? – kérdeztem Csíkos Lászlót, a csapat egyik trénerét.
– Nagyon nagy mértékben, hisz a régi hagyományokra épülő női kéilabdát újra felszínre hozta. Az önkormányzat támogatással biztosítja a szereplés feltételeit, mintegy felvállalva az NB-I-es szintű csapat meglétét, fenntartását. Biztosítja ezen kívül azt is, hogy a felnőtt csapat mellett az ifjúsági, és a serdülő korú játékosok is lehetőségekhez jussanak. Fontos ez azért is, mert így ki tudtunk alakítani egy úgynevezett felmenő rendszerű játékos képzést, ami azt jelenti, hogy az általános iskolákban kinevelődő tehetséges gyerekek – az alapok ismeretében – középiskolában is folytathatják a magas szintű sportolást, folyamatosan van utánpótlás.
– Hogyan zajlott a felkészülés?
– Augusztus 15-től, heti négy alkalommal tartottam edzést a csapatnak. Úgy gondolom, ez az egyik legfontosabb a jó felkészüléshez. Ám ez csak úgy megy, ha a személyi állomány és a tárgyi feltételek adottak, s mi ezt szerencsére elmondhatjuk magunkról. Sőt az eddigi játékosokhoz most szeptemberben érkezett az orosz Elena Golovko, aki egyénileg is bemutatta, mire képes a pályán. Természetesen nem lennének igazán hatásosak az edzések, ha a különböző felkészülési mérkőzésekkel nem teremtenénk néha versenyhelyzeteket. Jó néhány ilyenen részt vettünk, például a szakosztály által hat csapattal rendezett Felkészülési Kupa, amely nagyon hasznos volt a bajnokság előtt.
– Mi a véleménye az első NB-I-es bajnoki mérkőzésről?
– Bravúros győzelem született, aminek mindannyian nagyon örülünk. Remek kezdés egy bajnoki szezonhoz, azonban az kétségtelen, hogy nehéz lesz a célunkat, – biztos bentmaradás az elsőosztályban – megvalósítani, ugyanis ez az osztály a magyar kézilabdának a minőségét jelzi.
Azóta azonban már játszottak egy meccset a lányok. Szeptember 30-án a Hévízi Sportcsarnokban, délután négy órakkor az ellenfél a Győri ETÓ II. csapata volt. Reménykedett mindenki az eddigihez hasonló folytatásban...
Ami sajnos nem sikerült. Persze, mint mondani szokás, minden relativ. Ha azt vesszük, egy győri csapattól – a Graboplast-tól – nem szégyen a vereség. Sőt, tulajdonképpen a 26:23-as végeredmény nem számít annak, noha a számok mást mutatnak. Lapunk is kint járt a Győr elleni mérkőzésen. Az első félidő végén még úgy látszott, velük is megbirkóznak a hévízi lányok, azonban a másodikban szinte állandósult a győriek három pontos előnye, hiába készítette fel csapatát Csíkos László testnevelőtanár-edző. Még a hévízi csapatban ezúttal is kiválóan játszó Golovko, Kerkay és Sárközi teljesítménye sem volt elegendő az üdvösséghez. Az akciók rendre kapura lövéssel végződtek, de a győri kapust egyszerűen nem lehetett becsapni semilyen csellel. Jobb volt. Ő is, és a csapata is. Van ilyen. 
„A sport arra tanít, hogy becsületesen győzzünk vagy emelt fővel veszítsünk. A sport tehát, mindenre megtanít!”

vissza az elejére


Összefogás a testi, lelki egészségért

Érdekvédelmi egyesülés is

Köszönet a testnevelőknek. Azoknak az embereknek, akik – a köztudottan nem éppen legmagasabb közalkalmazotti bérezésért – hajlandók a tanítás mellett civil szervezetbe tömörülni, s mindenféle plusz jövedelem nélkül összefogni az iskolás– illetve diáksportot. Persze, ha ők nem, akkor ki, vagy kik végeznék el ezt a feladatot?

A Diák Sportbizottság (DSB) ilyenkor szokásos – ősz eleji – éves ülésének keretén belül szeptember 25-én megalakult, a Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesületének Keszthelyi Területi Szervezete.
– Szükség volt már egy ilyen régiós szervezetre?
– Igen szükség van rá, de hangsúlyozom ez önkéntes, tehát a belépést illetően semmiféle kötelezettség nem terhelte egyikünket sem. Ilyen szervezet egyébként néhány városban már korábban is működött, – mondja Bujáki Tibor, a VSzK testnevelési munkaközösségének vezetője.
– Kiket tömörít magába a szervezet?
– Keszthely és vonzáskörzete köz– és felsőoktatási intézményeinek testnevelőtanárait. A belépési nyilatkozatot 26 testnevelőkolléga írta alá. A DSB éves ülésének vendége prof. dr. Istvánfi Csaba, az országos egyesület elnöke – a Magyar Testnevelési Egyetem volt rektora – tájékoztatta a testnevelőket az egyesület tevékenységéről, céljairól, feladatairól, működési feltételeiről. Ezen kívül ismertette az egyesület alapszabályát, majd ezt követően sor került, a tisztségviselők megválasztására is. A négy tagú elnökségben minden iskolatípus képviselője helyet kapott. Ennek megfelelően a két alelnöknek Mészáros László – a Veszprémi Egyetem Georkikon Mezőgazdaságtudományi Karról –, valamint Gömbös Antal –, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola részéről – kerültek megválasztásra. A titkár pedig Kiss István, a Sportiroda vezetője lett.
– Melyek a főbb célkitűzések?
– Az egyesület célja, hogy szervezetbe tömörítse azokat a magyar testnevelőtanárokat, akik a testnevelés és sport, vagy azzal összefüggő területen dolgoznak. A területi szervezetek működtetése, elősegíti a hatékony szakmai munkát, valamint a testnevelőtanári tevékenység társadalmi elismertségét. Célja továbbá, hogy ellássa a testnevelőtanárok érdekérvényesítését, illetve együttműködjön mindazon állami és társadalmi szervezetekkel, amelyek az egészséges életmód, a testi nevelés, valamint az iskolai testnevelés és sport kérdéseiben felelősek, érdekeltek. Tehát mint a fentiekből is kitűnik, ez egyfajta érdekvédelmi egyesülés is.
– Milyen feladatokat lát el?
– Mindenek előtt a nevelési-oktatási intézmények testnevelésének, diáksportjának, a sporttudomány eredményeinek elterjesztése és felhasználása az elsődleges feladatunk. Továbbá az országos egyesületen keresztül fórumok biztosítása mindazoknak, akik kutatási vagy gyakorlati munkájuk eredményeit kívánják közreadni. Mint régiós szervezet, természetesen az itteni, megoldásra váró gondok, problémák jobban előtérbe kerülnek, azonban bízom abban, hogy a most létrejött civil szervezet, hatékonyabban meg tudja majd oldani azokat.
– Ki segíti a munkájukat?
– A gyakorlati tevékenységben, az adminisztrációs munkában a Sportiroda ajánlotta fel segítségét – válaszolja Bujáki Tibor, az egyesület keszthelyi szervezetének megválasztott elnöke.

vissza az elejére


Sporthírek, eredmények

Magyar bajnokok Keszthelyről
A Keszthelyi Városi Diák Sportegyesület Atlétikai Szakosztálya, fennállása óta talán a legjobb szereplést mondhatja magáénak. A szeptember 22-23-án Budapesten lebonyolított országos serdülő (13–15) bajnokságon három magyar bajnoki címet és egy bronzérmet szereztek. Csikós József, a Vajda János Gimnázium testnevelője – atlétaedző – tanítványa Demeter Klaudia magasugrásban és 80 m gáton állhatott a dobogó felső fokára. A Csokonai ÁMK 7. osztályos tanulója a 80 méteres síkfutásban az erős mezőnyben 10.91-es idővel bronzérmet szerzett.
A dr. Kardos József edzette Fördös Lilla, sokadszor bizonyította óriási tehetségét. A 14 éves versenyző 800 méteres síkfutásban kitűnő, 2:19,51-es idővel szinte végig vezetve a teljes magyar mezőnyt maga mögé utasította. A Csány általános iskola végzős tanulója ezen kívül értékes 4. helyezést szerzett a 300 méteres síkfutásban. A 15 éves lányok versenyében Szabó Nikolett a 4., míg Molnár Balázs a 14 évesek között a 100 méteres sprintszámban 5. lett. A keszthelyiek, teljesítményükkel megelőzték Zala megye többi egyesületét és az országos összesítésben az első tíz egyesület között végeztek.

Futócél országos bajnokság
Keszthelyen bonyolították le az olimpiai 30+30 lövéses versenyszám magyar bajnokságát.
A győzelmet, a junior Európa-bajnok Laczik Zsolt szerezte meg. A Keszthelyi Erdész Lövészklub versenyzői közül Keczeli Zoltán a 4., Ángyán Jószef pedig 5. helyezést ért el.
A csapatversenyben a Honvéd mögött ezüstérmet szereztek a keszthelyiek. A 40 vegyes versenyszámban Ángyán József bronzérmet, míg Keczeli Zoltán 5. helyezést ért el, a Nagy Istvánnal kiegészülő csapat pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

Diáksport
A keszthelyi Csokonai ÁMK, szeptember 22-én rendezte meg hagyományos Csík Ferenc gyalogtúráját a Keszthelyi hegységben. Miként Dósa Zsolt igazgatótól megtudtuk, az idén 10. alkalommal lebonyolított túra sikerét bizonyítja, hogy sohasem látott létszámban indultak. A Csokonai általános iskola 392 diákja mellett ugyanis 377-en vettek még részt a választásuk szerinti 5, 10, 20 vagy 30 km-es túrán.

Labdarúgás NB-I b
Nagykanizsán szerepelt a legutóbbi fordulóban a Hévíz. Pusztai László együttese a játékidő fele részét emberhátrányban játszotta, így mindenképpen elismerésre méltó 1:1-es döntetlent ért el. A zöld-fehéreknél a legjobb teljesítményt a kapus Kuczkó Gábor, valamint Zugor és Gaál nyújtotta. A Hévíz a tabellán a 6. helyen áll és vasárnap a listavezető Celldömölköt látják vendégül Lázárék.

Labdarúgás NB III
Hazai pályán játszott legutóbb a Keszthely és a lentiiekkel mérközött Takács Zoltán által vezetett együttes, ahol az egykori kiváló labdarúgó Galántai Tibor az edző, a bajnokság kezdetétől. Az alacsony színvonalú találkozón Koczor 3 góljával 3:1-re győzött a Keszthely FC.

Szelek szárnyán
A mostani sportoldalon egy oyan sportágról szerezhetnek friss információkat olvasóink, amely egyrészt szezonális – hiszen inkább csak tavasz közepétől október végéig űzik – másrészt olyan vízi sportág, amelyhez a sokak által – például ha a sportnál maradunk, a bringások – által gyűlölt természeti erő, a szél szükséges. Harmadrészt pedig egy olyan sport, amelyben a keszthelyiek ott vannak a „szeren”, bármely korosztályról is legyen szó.
Ezt leginkább a 2001. szeptember 15-16-án megrendezett Majthényi Zsombor Emlék-, és országos ranglistaverseny bizonyítja a legjobban. A 420-asoknál Csányi Péter-Lendvai Károly (KJAVSE) a 2., a Major Gábor-Kálmán Renátó páros – szintén KJAVSE 5., a Völgyi Péter-Kálóczi Zoltán duó (KYC) pedig a 9. helyen ért célba. Optimist hajóosztályban Baranyai Zsolt (KYC) a 10., a serdülő kategóriában Varga Bálint a 2., Enyingi Zsófia pedig a 14. helyen zárta a futamot. Utóbbi kettő a KJAVSE versenyzője.
A 470-es hajóosztályban 2001. szeptember 10-16-a között világbajnokságot rendeztek a szlovéniai Koper-ben. A 105 induló közül a Sallai Gábor-Markal Roland páros a 65. helyezést szerezte meg.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online