Kitekintő

A közelmúltban Balatonkeresztúron ülésezett a Balatoni Szövetség elnöksége, és három, szinte minden önkormányzatot foglalkoztató témakört tárgyaltak meg. Így szó volt a közművek tulajdoni viszonyairól, hiszen már számos település felvetette a kérdést, hogy a területén lévő trafóállomások, villanyoszlopok, és más közművek kinek a tulajdonában is vannak. Dr. Szabó Imrét, a Balatoni Szövetség elnökét kértük, foglalja össze e témát.

– A közművek tulajdonviszonyaiban egy rendezetlen állapot van, s nem csak a Balaton térségében. Vannak olyan közműellátások, amelyeket ma már külföldi tulajdonban lévő szolgáltatók végeznek. A tevékenységükhöz szükséges infrastruktúra létrehozásában pedig annak idején a települési ráfordítások is jelen voltak. Ezeknek az infrastruktúráknak, hálózatoknak a tulajdonviszonyai a privatizációk során a szolgáltatók tulajdonába kerültek. Az ellenmondást fokozza, hogy a törvény alapján az önkormányzatoknak van szolgáltatási kötelezettsége – például a közvilágítás területén –, az eszköz pedig nincs a tulajdonában, s beleszólási joga sincs. A probléma sokrétű, hiszen a lakosság is részt vett ezekben a települési beruházásokban, tehát logikusan tulajdonos kellene, hogy legyen. Hogy miért nem az, ha nem az, akkor ezt hogy lehet rendezni, ezeket a dolgokat kell tisztázni. A másik, hogy ha az önkormányzatnak szolgáltatási kötelezettsége van, akkor miként tudja teljesíteni, ha az eszközökhöz semmi köze nincs? Nem szabad szem elől téveszteni, hogy egy tulajdonosnak nem csak jogai, de kötelességei is vannak, ám ez számos újabb jogi és egyéb problémát vet fel. Rendezni kell a tulajdonviszonyokat, hogy ne birtokoljon senki olyan tulajdont, amelynek létrehozásában, finanszírozásában nem vett részt. Nos mindennek számos megoldási variációja lehet, ám ezeket a kérdéseket előbb utóbb rendezni kell.
Az idegenforgalmi adók terén általános tapasztalat, hogy sokan elbliccelik, az ellenőrzés pedig nem éri el – törvényi szabályozás híján – az elvárható eredményt. A renitens szobakiadók tulajdonképpen a saját településüket, s ezen keresztül önmagukat is megkárosítják, hiszen a megháromszorozódott kurtaxát általában az adott település fejlesztésére fordítják vissza az önkormányzatok.
Tájékoztatót hallgatott meg ezeken felül az elnökség a Balatoni Fejlesztési Tanács koordinálásával összefogott hulladékhelyzetről is.

Idén ünnepelné 90. születésnapját a XX. század egyik kiemelkedő alakja, akinek neve jogászként, politikusként és történészként vált ismertté. A ma nevét viselő hévízi oktatási intézmény – Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola – tanárai és diákjai nevében Batha Kálmánné igazgatónő ebből az alkalomból koszorút helyezett el, az iskola falán lévő emléktáblán (felvételünkön). Ezt megelőzően Litván György történész, az „1956-os Intézmény” nyugalmazott főigazgatója szólt elöljáróban Bibó István életéről, munkásságáról. A koszorúzás után a Városháza konferenciatermében előadásokat hallhattak az intézmény diákjai, az iskola névadójának munkásságával kapcsolatban.

„A szabadságszerető ember...” – 90 éves lenne...

Bár az 1911. augusztus 7-én Budapesten született Bibó István nevét hallva elsősorban a politikus, a megalkuvást nem ismerő, a demokráciát tisztelő ember juthat sokak eszébe, eredetileg – folytatva az édesapja, Id. Bibó István által megkezdett hagyományt –, jogot végzett, az akkor még Ferenc József nevét viselő szegedi tudományegyetemen. Jogi pályája kezdetben szépen ívelt fölfelé, hisz 1934-ben ügyvédjelöltként indult Szegeden, majd nemsokára bírósági fogalmazó gyakornok lett a Budapesti Törvényszéken. 1936-ban már bírósági joggyakornok, 1938-ban bírósági jegyző, rá egy évre pedig már titkári állást tölt be. 1940-ben törvényszéki bírónak nevezik ki, közben a szegedi, illetve a kolozsvári egyetem magántanárrá habilitálja jogbölcseletből.
Politikai életútja az 1956-os forradalommal indul, amikoris ‘56 november 2-án a Petőfi Pártban tartott jelölőgyűlés után november 3-án a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Nagy Imre-kormány államminisztere lesz. 1957. május 23-án letartóztatják, és tizenöt hónapig vizsgálati fogságban tartják. 1958. augusztus 2-án a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével elkövetett és más bűntettek” miatt, jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra és a büntetés letöltése után tíz év politikai jogvesztésre ítéli. 1963-ban azonban közkegyelemben részesül, és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában lesz tudományos munkatárs. 1971-ben megromlott egészségi állapotára hivatkozva kéri nyugdíjba vonulását. 1978. március 28-án a Legfelsőbb Bírósághoz fordul rehabilitációért – sikerrel. 1979. május 10-én, életének 68. évében meghal.
Pályája során a jogbölcselet, különböző közigazgatási, alkotmány és politika elméleti kérdések foglalkoztatták, melyeket munkáiban dolgozott föl.

A keszthelyi bíróság épülete 1911-ben épült Jablonszky László tervei alapján. Ami akkor megfelelt a kívánalmaknak, mára bizony meglehetősen korszerűtlennek és kicsinek bizonyul: az épület szép, ám a funkcióit nem tudja ellátni.

Dr. Szabó Gyula, a Keszthelyi Városi Bíróság elnöke lapunknak elmondta: október elején átköltözött a bíróság a Fórum üzletház emeleti és tetőtéri helyiségeibe, a régi épület felújítása pedig már kezdetét vette.
– Ez az épület nem a mának, hanem a jövőnek épül – mondta dr. Szabó Gyula –, és erre a tervező és a belsőépítész, Hegedűs Péter és Hefkó Mihály személye is garancia. Az udvari fogdaépület elbontásra kerül, helyette egy új szárny épül, amely átriumos megoldással kapcsolódik majd a főépülethez. Korszerű beléptető és biztonsági rendszer készül, megoldható lesz a védett tanúk zárt tv-láncon keresztüli kihallgatása, a tárgyalásokra hozott őrizetesek számára is rendelkezésre áll majd egy külön helyiség. Kivitelezhető lesz az is, hogy a vádlottak és a tanúk végre ne együtt várakozzanak a folyosón, a munkánkat pedig egy korszerű számítógépes rendszer fogja segíteni. A tervek szerint 2002 májusában kerül átadásra a felújított, és az új épület.

„A Nők a Balatonért Egyesület tagjai – köztük sok pedagógus – úgy gondolják, s nem csak gondolják, érzik is, hogy a Balaton mellett élő gyerekeknek illene többet tudniuk a tóról, mint amennyit az iskolai tankönyvek kínálnak. Nemcsak a vízről, a természetről, az élővilág összefüggéséiről, hanem a regékről, az irodalomról, a történelemről – egyszóval: a hely szelleméről is”.
A közelmúltban Balatonfüreden bemutatott könyv 8 ezer példányban jelent meg – tudtuk meg a Nők a Balatonért Egyesület Keszthely és Vidéke Csoport elnökétől, Vetőné Zeke Erzsébettől. A kötet megjelentetésében jelentős szerepet vállalt az egyesület korábbi elnöke, Dombi Mirolya Erzsébet is. A könyvet elsősorban a Balaton-parti általános iskolák felső tagozatos diákjainak ajánlják, s ennek köszönhetően számos önkormányzat vette meg a könyveket az iskolák számára. Dr. Szabó Imre polgármester a bemutatón 250 darabot vásárolt a keszthelyi iskolák ötödikesei számára, az évzáró ünnepségen megkapják majd a végzősök, s a továbbiakban három év alatt minden keszthelyi felsőtagozatos megkapja majd a könyvet az önkormányzattól. A kötet megjelentetése közel 6 millió forintba került, s az iskolák önköltségi áron juthatnak hozzá. A kötet már több budapesti könyvesboltban is kapható, Keszthelyen a Tourinform irodában juthatnak hozzá az érdeklődők. Dr. Szabó Imre polgármester a balatonfüredi bemutató kapcsán egy érdekes gondolatot vetett fel.
– Szeretnénk, ha minden keszthelyi gyermeknek módja lenne még jobban megismerkedni a tó szépségeivel, kultúrtörténetével, természeti környezetével, azért, hogy úgy nőhessenek fel, hogy tisztában vannak ennek a tájnak az értékeivel – mondta a polgármester. – Fontos ez azért is, mert ennek a tájnak az adottságait csak közösen tudjuk kamatoztatni. Ennek kapcsán vetődött fel bennem a gondolat, milyen érdekes, hogy sok helyen használják az emberek azt a kifejezést, hogy én somogyi, zalai, veszprémi vagyok, azaz, egy tájegységhez kötődnek. Viszont soha nem hallottam, hogy valaki azt mondta volna, én balatoni vagyok. Ez a könyv talán elindít valamit ahhoz, hogy jobban megismerve a Balaton szépségét, környezetét, természeti és adottságbeli kincseit, büszkén mondhassuk majd: mi balatoni emberek vagyunk.

Öt év után először indult újra, a már-már feledésbe merült vöröskeresztes ifjúsági tábor, melyre Vonyarcvashegyen került sor e hónap első hétvégéjén. Sajnos azonban mint megtudtam, nagyfokú közömbösség jellemezte az összejövetelt, ugyanis megyei szinten mindössze negyven tanuló volt „kiváncsi” a programra, pedig a három napos rendezvényen több, az ifjúságot különösen érintő témában hallhattak (volna) előadást az érdeklődők. Elgondolkodtató ez.

Annak idején valószínűleg nagyobb keletje lehetett egy-egy ilyen megmozdulásnak, bár az kétségtelen, hogy az egészségügyi pálya nem igazán tartozik napjainkban a „zsíros” állások közé. Viszont egy vöröskeresztes táborban sok hasznos – esetleg a mindennapi életben is felhasználható – gyakorlati ismeretre is szert lehetne tenni...
– Milyen jellegű volt a tábor? – érdeklődtem Sebestyén Péternétől, a keszthelyi Városi Vöröskereszt titkárától.
– Egy alapképző tábort szerveztünk október 5-e és 7-e között, általános– és középiskolá- soknak, amelyről a megye összes iskolaigazgatóját levélben értesítettük. Ennek ellenére nagyon kevesen jöttek el.
– Mi volt a tábor célja?
– Megismertetni a tanulóifjúsággal, hogy egyáltalán mi az a Vöröskereszt, mi a feladata, milyen munkát végez egy vöröskeresztes és milyen programokon vesz részt. A rendezvény további – nem titkolt – célja, hogy új embereket toborozzunk a közösségbe, fellendítve ezzel az ott folyó életet.
– Mi lenne a normális menete az egészségügyi ismeretterjesztésnek?
– Elvileg minden oktatási intézményben kellene, hogy működjön a Vöröskeresztnek iskolai szintű szervezete, vöröskeresztes tanár elnökkel az élen. Általában ez az a szerep, amelynek elvállalását nyűgnek, felesleges tehernek érzik a tanárok, s éppen ezért elsikkad a dolog, mostoha körülmények közé kényszerítve ezzel, a szervezetet. Van persze kivétel – Nagyváthy Szakközépiskola –, ahol három tanár is ellátja az előbb említett posztot.
– Miről hallhatott az, aki mégis ott volt?
– Szó esett többek között az ifjúsági bűnözésről, ifjúságvédelemről, elsősegélynyújtásról, katasztrófa elhárításról, a véradás fontosságáról, az ifjúsági alapszervezetben folyó munkáról, a drogról, egészségnevelésről. E mellett persze volt vetélkedő, tábortűz, kommunikációs játék is.
– Honnan jött a gondolat az újraindításhoz?
– Beke László, a Megyei Ifjúsági Vöröskereszt elnöke, a zalaszentgróti általános iskola igazgatója volt a kezdeményező, aki aztán a tábor szervezését is elvállalta. Tudni kell azonban, hogy a három napos eseményen a gyermekek étkeztetését pénzügyi nehézségek miatt, csak a szponzorok által adományozott termékekből tudtuk megvalósítani.