Fókusz

A pártok körében már egyre erősebben érezhető a választásokra való készülődés, s bár az MSZP térségi szervezeténél is megalakult a kampánystáb, még mindig viszonylag csend van. Kovács László pártelnök éppen Keszthelyen mutatta be az MSZP Zala megyei képviselőjelöltjeit, akik között ismét ott van Veér Miklós, aki 1994 és 1998 között már képviselte a Parlamentben e térséget.

– Az MSZP még nem rukkolt elő a választási programjával, a médiák inkább csak az egyes jelölteket ért támadásokat szellőztetik. Ön szerint miért?
– A brüsszeli jelentés nem véletlenül említi a médiák jelenlegi helyzetét hazánkban, hiszen a közszolgálati médiumoknál az MSZP képviselői nem kaptak helyet a kuratóriumokban. Így ezekből csak a sikerpropagandát hallhatjuk, s én azt gondolom, hogy az ország lassan az ígéretek földjévé válik. Ez a csodálatos környezet is, ahol mi élünk számtalan ígéretet kapott, s nem is lenne baj, ha ezek megvalósulnának, csak az a baj, hogy ezek jelentős része ígéret marad – véli Veér Miklós.
– A keszthelyi önkormányzatban öt MSZP-s képviső van, s ebben az évben kevésbé érződött az ellenzékiségük.
– Nagy luxus lenne egy ekkora városban, ha kemény pártcsatározások folynának. Természetesen vannak szembenállások, s vannak olyan képviselők is, akik a saját érdeküket helyezik előtérbe. Ha legalább ezeket a dolgokat van módja a képviselőinknek megakadályozni, akkor már eredményes a munkájuk.
– Ebben az évben az MSZP egyik legnagyobb vidéki rendezvénye zajlott Keszthelyen, mi volt ennek az üzenete?
– Keszthely életében példa nélkül álló, hogy a legnagyobb ellenzéki párt frakciója ülésezett itt. A MSZP választási programjának középpontjában a humán erőforrás, az oktatás áll, hiszen a gazdaság nem nélkülözheti azt, hogy tudás alapján jusson előbbre, ebben rejlik az üzenet lényege. De volt itt a közelmúltban a gyermekek érdekeiről, jogairól szóló országos rendezvény is, s legutóbb az egészségügyről rendeztünk vitafórumot. Ezeknek mind megvan a maga üzenete, mindegyik központjában az ember áll, a felnövő korosztálytól a nyugdíjasokig.
– Van-e olyan kényesnek tekinthető kérdés, amely esetében Veér Miklós kitérne a válaszadás elől?
– Nincs. Én a képviselőségemet követően is ki mertem állni a választóim elé, s most is ki merek állni, mert úgy gondolom, hogy az utódom nem igazán volt méltó a választók bizalmára. Én tisztességesen végigdolgoztam a parlamenti ciklust, van megfelelő tapasztalatom, ismerem a térséget és ezer szállal kötődök hozzá, még családi vonatkozásokban is. Én nem voltam és nem is vagyok megélhetési politikus, s nem csak a házasságban vagyok hűséges, de a pártállásomat sem változtattam az évek során. A becsületem eddig sem, ezután sem lesz eladó, inkább maradok becsületes tanár, mint becstelen országgyűlési képviselő.
– A térség gazdasági életében mely területeken lát előrelépést, és mely területek azok, amelyek háttérbe szorultak?
– Azt vallom, hogy az ami jó, azt el kell ismerni. Kimondottan örülök a színház építésének, s ha képviselővé választanak, minden erőmmel azon leszek, hogy ez gazdaságosan működhessen. A konferenciaközponthoz olyan piacot kell szerezni, amely képes eltartani a színházat is. Számos dolog van, ami viszont nem tetszik. Ilyen, hogy az agrár-felsőoktatás központja elkerült Keszthelyről, hogy a BEFAG központ Pápára került, máshová került a Balaton Fejlesztési Tanács központja. Felháborító az a rombolás, amellyel a Fidesz képviselője megszüntette a Kőbányai Textilművek volt telephelyén a varrodát. Keszthely a Balaton fővárosa egy kivételével átadta a megyei önkormányzatnak a középiskoláit, így kilátástalan helyzetbe került ezek fejlesztése, felújítása. És úgy érzem, hogy igazán pozitív előrelépés még mindig nem történt a sármelléki repülőtér ügyében. A laktanya épületeinek lerombolása sem jelentett örömöt számomra, mert hozzávetőlegesen mintegy 2 milliárd forint értéket zúztak porrá, ennyit veszített ezzel a város. Természetesen ez már a múlt, ezt visszaállítani nem lehet, s ma már arra kell koncentrálni, hogy ennek helyén egy valódi értéket képviselő idegenforgalmi látványosságot hozzanak létre. Előre kellene lépni a megmaradt laktanya területével és az azon lévő épületekkel kapcsolatban is, mert ezek értékvesztése is jelentős az idő haladtával. Itt a munkahelyteremtés mielőbbi létrehozásáért kellene megtalálni a tulajdonhoz jutás és a hasznosítás lehetőségeit.
– A társadalomban, az egyéneket érintően milyen változtatásokat tartana fontosnak?
– Nagyon fontosnak tartanám egyebek mellett, hogy a közszférában, a pedagógusoknál, az egészségügyben. a rendészeti szerveknél, a szociális szférában megjelenne egy tisztességesebb bérezés, akkor van esély arra, hogy felzárkózhassanak. A gazdaságnak is fontos ez, hogy nőjön a vásárlóerő. Az elismerésre méltó, hogy a gazdaság 1997-től kezdve megélénkült, s 15 százalékos növekedés következett be, ugyanakkor viszont a bérnövekedés csupán 7-8 százalékos. A béreket és a nyugdíjakat is fel kell hozni európai szintre, s a külföldi tőke ne az olcsó munkaerőért jöjjön ide, hanem a tudásra alapozott, jól képzett szakemberek miatt.
Veér Miklóst egyébként nem csak a jelen köti Keszthelyhez. Anyai nagybátyja Porpáczy György Gergely a Premontrei- rend feloszlásáig a Keszthelyi Gimnázium tanára volt. Édesapja – aki kántortanító volt – rokonságából Sztankovics János 1921 és 1932 között a Keszthelyi Georgikon igazgatója volt. Veér Miklós emberként és képviselőként is Assisi Szent Ferenc gondolatait tartja hitvallásának: „Uram tégy engem a békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek, ahol sérelem van, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot...”

Péntek délelőtt van. A Szent Erzsébet Alapítvány nappali melegedőjében most is vannak vagy tízen; van, aki alszik, van, aki rejtvényt fejt, mások beszélgetnek. Jordán Ágnes, vagy ahogy az idejárók hívják, Ági néni az ebédet főzi. „Paprikás krumpli?” – kérdezem első pillantásra. „Nem” – mondja -, „ma krumplis tészta lesz. Péntek van, és mivel ez az intézmény római katolikus, ezen a napon nem eszünk húst.”

Bár a Bakacs utcai épület mind felszereltségét, mind állapotát tekintve hagy kívánnivalót maga után, egy a fő: meleg van, és enni kapnak azok, akik másképp talán éheznének. Az udvar végében pedig fedelet tudhat a feje felett Keszthely hét hajléktalanja.
– Ők az én meghosszabbított lábaim és kezeim – mondja Ági néni, miközben önkéntelenül, szeretettel megsimogatja mellettünk szundikáló egyikük hátát. – Ellátják azokat a feladatokat, amire nekem amúgy nem lenne időm: elmennek a postára, elintézik a bevásárlást, ha az önkormányzathoz kell valamiért bemenni, azt is megteszik.
– Hányan jönnek ebédelni naponta?
– 50-60 adagot főzünk általában, és mindig elfogy. Hétvégén a hajléktalanok kapnak teljes ellátást, a többieknek pénteken kiosztjuk az élelmiszert. Sajnos korlátaink vannak; jóval több mindent ki lehetne osztani, ha lenne. De így is, naponta megtörténik nálunk a kenyérszaporítás csodája.
– Hogyan?
– Sokszor előfordul, hogy bejövök reggel, és azon töröm a fejem, mit osszak szét? És akkor valami csoda történik, valahonnan adományt kapunk, valaki megjelenik egy nagy láda élelmiszerrel...
– Nemcsak ennivalót, de ruhát is kaphatnak itt a rászorulók.
– Igen, nagyon sokan öltöznek innen. Éppen most hoztak egy-két zsák ruhát, és tessék, már jött is egy „nagycsalád”, akiknek meg erre van szüksége. Vannak állandó adományozóink, és folyamatosan gyűjt számunkra Keszthelyen Léber Mihály, Hévízen Kiss László plébános, a nemesbüki plébániahivatal nevében pedig Sámbokréti Krisztina.
(Az élet beszélgetésünk közben sem áll meg; az emberek jönnek-mennek, valaki vinne, valaki hoz valamit. De legyen bárki a látogató, Ági néni mindenkinek örül, és az idegent is olyan meleg szeretettel fogadja, hogy abban az a kérdés merül fel hirtelen: „Ismer engem valahonnan a hölgy?” Nála alkalmasabb embert talán keresve sem találhatott volna az alapítvány kuratóriuma az intézmény vezetésére, nemcsak sugárzó szeretete és empatikus készsége miatt: Ági néni szakember, a Budapesti Katolikus Társadalomtudományi Akadémia szociológia szakán végzett, a szakdolgozatát alkohológiából írta.)

– Mindent egyedül csinálok – mentegetőzik, amikor újra visszaül hozzám –, sokszor aztán úgy érzem, ha a napot meghosszabbíthatnám, akkor sem érnék a tennivalóim végére. Ezért nincs, és nem is lesz itt pedáns rend. Ez egy eklektikus intézmény, amibe minden belefér: a jóság, a szeretet, a perpatvar, de még egy-egy rendőrségi ügy is. A lényeg, hogy azok az emberek, akik elesettek, nincs hol aludniuk, vagy éhesek, és nincs mit enniük, kapjanak ellátást.
(A lényeg valóban ez, ám Ági néni ezen kívül számos feladatot magára vállal: szociális ügyeket intéz – ha például egy családot ki akarnak lakoltatni, addig-addig telefonál és tárgyal az önkormányzat illetékeseivel, hogy általában sikerül valamilyen kompromisszumos megoldást találni. Ha kell, szükségben levő családok anyagi helyzetén segít, munkahelyet, vagy lakást próbál szerezni – kinek mire van szüksége. Mentálhigiénés kurzust indít, mert az ember a körülményeit akkor képes megváltoztatni, ha ő maga is változik – és ez hit és célok nélkül nem működik. Na és ott a mosogatás; azt nem adja ki a kezéből, mint mondja, nem tudná ellenőrizni.)
– Nagyon jó a kapcsolatunk az önkormányzattal, a szociális osztállyal, de személyesen a polgármester úrral is. A lehetőségek szerint minden segítséget megkapunk, bármilyen problémával fordulunk is hozzájuk.
– Közeleg a karácsony, itt hogyan készülnek az ünnepekre?
– Az ünnepet háromnapos lázas előkészület előzi meg. Idén az önkormányzat szociális osztályának három munkatársa ígérkezett hozzánk süteményeket sütni. Én főzöm az ünnepi ételt, ami lehet töltött káposzta, vagy valamilyen sült hús, Horváth Tihamér jóvoltából ilyenkor megáll egy teherautó a ház előtt, tele almával, amit szétosztunk. Ezen kívül mindenki kap mintegy kétezer forint értékű ajándékcsomagot, amelyben jó sok élelmiszer van.
– Hányan szoktak eljönni az ünnepre?
– Száz-százötven ember is összegyűlik ebben a házban, olyankor úgy vagyunk, hogy szinte kirúgjuk az oldalát... De ezzel együtt nagyon meghitt és barátságos ünnepi estéink szoktak lenni.
(Ági néni úgy beszél az intézmény látogatóiról, lakóiról, mintha a családja lenne. Éppen ezért felmerül a kérdés: vannak saját gyerekei is? Van négy, mondja, akiket 12 éve özvegyen, egyedül nevel. 13 és 31 év közöttiek, és nagyszerű emberek, tudom meg. Sokszor ők jönnek az édesanyjukért, ha ő bokros teendői miatt nem tud elszakadni a Bakacs utcai háztól. De erről nem szívesen beszél.)
– Nem akarom, hogy bárki azt gondolja, én egy mártír vagyok! Én így vagyok boldog. Otthon nagyon jól érzem magam a családommal, és ugyanúgy boldog vagyok, amikor ide bejövök, mert szeretem az ide járó embereket. Nekem ez a munka teszi teljessé az életemet.

A Rákóczi téri Közösségi Házban lévő iroda a választások idejére egy kissé más képet öltött, hiszen a falakon az MSZP tevékenységéről szóló cikkek mellett már ott vannak a választási előkészületeket jelző programok, s a kampánystáb pontos munkarendje is.

Brunner Tiborné, az iroda vezetője elmondta, hogy hetente több alkalommal az esti órákban is az érdeklődők rendelkezésére állnak. A telefonon érdeklődők a 83-as körzet 312-633-as és az 511-633-as telefonon hívhatják az irodát, ahol a választópolgárok korszerű informatikai eszközökön, akár Interneten keresztül is tájékozódhatnak az MSZP választási programjáról, a rendezvényekről, s azok időpontjáról is. Ebből adódóan az MSZP E-mail címére is írhatnak: mszpkh@matavnet.hu.
A Közösségi Ház decemberi rendezvényei közül kiemelkedő lesz a Mikulás ünnep, amelyre számos gyermekes családot várnak, ám ezt megelőzően, december 4-én 17 órakor kerül sor Sármelléken az ÁMK-ban a keszthelyi és a sármelléki nőklub hölgyeinek találkozójára. Az est vendége lesz dr. Csiha Judit országgyűlési képviselő, aki „Mi lesz a nőkkel 40 éves koruk után?” címmel tart vitaindító előadást.

November 24-én rendezte meg szokásos jótékonysági bálját Hévízen a Szent Erzsébet Alapítvány kuratóriuma, ahol jelen volt dr. Molnár Ilona államtitkár, aki a Szociális és Családügyi Minisztériumot képviselte, Manninger Jenő politikai államtitkár, Vértes Árpád Hévíz, és dr. Szabó Imre Keszthely polgármestere.

Amint Benkő Zoltán, a kuratórium elnöke lapunknak elmondta: a báli bevétel komoly forrása az alapítványnak. Ezen kívül a nappali melegedőnek járó állami normatív hozzájárulásból, az adományokból (amelyek gyakran természetbeniek) és pályázaton elnyert pénzekből gazdálkodnak. Benkő Zoltán óvatosan mondja ki: úgy tűnik, ez lesz az első év, amikor végigér a takaró. De persze biztosat csak a végén lehet tudni.
– Jómagam a harmadik elnök vagyok a kuratórium élén. Az első elnöknek, Huszti Zoltán Ferencnek elévülhetetlen érdemei vannak az alapítvány létrehozásában, elindításában. A második elnök, Horváth Tihamér idején megerősödött, szilárd alapokra állt az intézmény. Én arra törekszem, hogy újabb beruházásokba, fejlesztésekbe tudjunk kezdeni. A régi épület lelakott, bár igyekszünk minden évben javítgatni rajta kívül-belül, elkerülhetetlen lesz egy komoly felújítás. Ezenkívül mind technikailag, mind a személyi állományt tekintve fejlesztésekre van szükség. Bízunk benne, hogy lesz rá módunk az elkövetkezendő időben.