Rendezvények Bakonyi Károly születésnapján

Megújul a tévé Hévízen

Férfifejek szakértője


A színház javára

Jótékonysági műsort rendezett december közepén a Keszthely Város Színházáért Alapítvány, a Csokonai ÁMK sportcsarnokában. A műsorban közel húsz művészeti csoport lépett fel, s nem csak a keszthelyiek, de a nemes ügyre való tekintettel a környék településeinek együttesei, csoportjai is műsort adtak. A bevételt az épülő színház befejezési stádiumában a minél igényesebb összkép kialakítására fordítja majd az alapítvány.

vissza az elejére


Borverseny, szakmai tanácskozás, ünnepi közgyűlés

Rendezvények Bakonyi Károly születésnapján

A Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Kertészeti Tanszéke szőlészeti-borászati tanácskozást rendezett dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő 80. születésnapja tiszteletére. Az ünnepségsorozat másnapján borversenyre, majd a Da Bibere Zalai Borlovagrend ünnepi közgyűlésére került sor.

Együtt a borbarátok.Az egyetemen megrendezett szőlészeti-borászati tanácskozáson elsőként dr. Szabó Ferenc, a kar dékánja méltatta dr. Bakonyi Károly életútját, s tolmácsolta Pálinkás József közoktatási miniszter levelét. A miniszter a jókívánságok mellett elismeréssel írt dr. Bakonyi Károly tevékenységéről, s arról, hogy az ünnepeltnek köszönhető, hogy a magyar borokat világszerte megismerték. Kiemelte a Cserszegi fűszerest, amely sajátos íz– és illatvilágával nemzetközi elismeréseket is szerzett. Dr. Hajdu Edit, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetének főmunkatársa előadásában a keszthelyi szőlőnemesítésről szólt, s mint mondta, egyebek mellett az itt folyó munkának is köszönhető, hogy ez évben hazánkban rendezik meg a világ szőlőnemesítőinek éves konferenciáját. Az előadások során külön téma volt a keszthelyi fajták állami minősítése, a Cserszegi fűszeres értékei, s dr. Kállay Miklós, a Magyar Borakadémia elnöke külön is értékelte ennek a sikerfajtának az illat-zamatanyagait, az egészségre gyakorolt hatásának kémiai alapjait.
Az ünnepségsorozat másnap a Helikon Kastélymúzeum tükörtermében folytatódott, ahol elsőként a VI. Országos Cserszegi Borverseny eredményhirdetésére került sor, majd Nógrádi László országgyűlési képviselő adta át a Da Bibere Borlovagrend nagymesterének, dr. Bakonyi Károlynak, a Borakadémia örökös tagjának a közoktatási miniszter oklevelét. A borlovagrend ünnepi közgyűlését a Család Iskola zenés műsora vezette be. 
– Az ünneplésre nagyon sok barát, kolléga és tisztelő jött el, hogy köszöntse Karcsi bácsit...
– Ebben a két napban annyi szeretetet, tiszteletet, megbecsülést kaptam az embertársaimtól, amit, ha száz évig élnék, sem tudnám visszaadni – mondja az ünnepelt, dr. Bakonyi Károly. – Hát arra gondoltam, hogy ha a jó Isten ad még egy pár évet, akkor megpróbálok még besegíteni a fiataloknak egy, vagy két fajta előállításában. Talán így tudom megköszönni ezt a nagy tisztességet, ami engem ért ezekben a napokban. 
– Milyen érzés az, hogy ma már nem csak hazánkban, de a világ számos pontján ismerik, elismerik az ön által nemesített fajták borait?
– Nagy öröm ez és a hosszú életnek is köszönhető. Az elődeim nem érhették meg, hogy a nemesítés eredménye életükben beérjen. Egy fajta a nemesítést követően 15-20 év alatt terjed el, s ezt általában nem érték meg a nemesítők. Én nagyon boldog vagyok, hogy megérhettem az általam nemesített fajták elterjedését. A magyar szőlész-borász társadalom az új befogadására nagyon alkalmas és fogékony, ezt látom a Cserszegi fűszeresen keresztül, hiszen 10 év alatt 2000 hektáron települt el, ez fantasztikus. Csodálatos, hogy az ország minden területéről érkeztek a versenyre ebből a fajtából gyönyörű borok. Én hiszem, hogy ez a nagy társaság, a szőlészek barátsága is hozzásegített a 80. életévem megéréséhez és ezt köszönöm mindannyiuknak. 
Dr. Pálfi Dénes elmondta, hogy a VI. Cserszegi Fűszeres Borversenyre 55 bort hoztak az ország minden tájáról, Pécstől Egerig, Kecskeméttől Gyöngyösig, s első ízben érkezett bor Szlovéniából. A 25–30 éves fajtanemesítéstől számítva az utolsó 10 évben értékelődött fel a termelők szemében a fajta, hiszen a 80-as évek közepén a mínusz 20 fok alatt is állva maradt. Az aszályos években sem romlott a bor minősége, s ez is felértékeli a fajtát. Az 55 borból 52 kapott érmet, 8 arany, 23 ezüst, 21 pedig bronz minősítést ért el úgy, hogy a kiegyensúlyozott mezőnyben csak árnyalatnyi különbségek döntöttek az egyes borok megítélésében.
A Da Bibere Borlovagrend ünnepi közgyűlésén az évi tevékenység értékelését követően dr. Léber Mihály kanonok megszentelte az új borokat, majd a rend 22 új tagot fogadott soraiba a megfelelő ceremóniákkal, ezzel a rend létszáma 73-ra bővült. Páli László, a borlovagrend kancellárja elmondta, hogy egyre sikeresebben végzik a korábban célként megfogalmazódott tevékenységet, a kultúrált borfogyasztás terjesztését, a zalai borok hírnevének öregbítését itthon és határainkon túl is. E mellett a rend tevékenységének – ezt az eltelt alig egy év igazolta – marketing értéke is van, hiszen a rend borász tagjai piaci felfutásról is beszámolhattak. A kétnapos ünnepi rendezvénysorozat zárásaként a fogadáson a Cserszegi fűszereshez készült ételkülönlegességekkel szolgáltak a vendégeknek.

vissza az elejére


Megújul a tévé Hévízen 

A hévízi képviselő-testület decemberi ülésén többek között a Hévízi Városi Televízió Kft. alapító okiratát tárgyalta.

Naszádos Antal, a pénzügyi bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket, hogy a tavalyi pénzügyi tervben a Hévízi Városi Televíziónál 250 ezer forint összegű bevétel került megtervezésre, azonban a teljesítés a mostani időpontig 300 ezer forint. Kiadási előirányzata 5.128 ezer forint, amelyből 2001. november végéig 5 millió forint került felhasználásra. A képviselő a jövőt illetően előre vetítette, hogy ha a Kft. megalakul, annak üzemeltetése az általa ismertetett költségnél nagyobb összegű lesz, ugyanis épület, illetve stúdió kell, valamint új berendezésekre lesz szükség. Ezt követően pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen pénzügyi irányzatnak a 2002. évi költségvetésben szerepelnie kell.
Ezután Vértes Árpád polgármester kért szót és elmondta egyetért az elhangzottakkal, majd javasolta, hogy a Hévízi Televízió Kft. megválasztásra kerülő ügyvezető igazgatójával a pénzügyi bizottságnak a televízió folyamatos fejlesztéséről tárgyalnia kell. Ismertette, hogy az átalakulást elsősorban a törvényellenes működés sürgette. Dr. Keserű Ákos jegyző hozzászólásában ismertette, hogy a képviselő-testületnek e napirendi ponton belül a Hévízi Televízió Kft. alapító okiratának elfogadásáról kell döntenie. A Kft. ügyvezető igazgatójának illetve könyvvizsgálójának személyéről, zárt ülésen dönt majd a testület. Dr. Keserű Ákos ezzel egyidejűleg kezdeményezte, hogy a Hotel Aquamarin Szállodaipari Kft. könyvvizsgálója kapja a megbízást, a Hévízi Televízió Kft. könyvvizsgálói teendőinek ellátására is. Végezetül ismertette, hogy az önkormányzat 2002. évi pénzügyi terve a Kft. számára 20-30 millió forint nagyságrendű fejlesztést nem tud biztosítani.
A képviselő-testület egyhangúlag tíz igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta azt a határozatot, amelynek értelmében Hévíz város képviselő-testülete, mint a Hévízi Televízió Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója és egyben kizárólagos tulajdonosa, a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLV. törvénynek megfelelően egyszemélyes társaságot alapít. A Hévízi TV Kft. alapító okiratát az előterjesztés szerint jóváhagyták, majd a képviselő-testület felhatalmazta Vértes Árpád polgármestert az alapító okirat aláírására.

vissza az elejére


Férfifejek szakértője

Szeiler István egészen pontosan 1956. augusztus 13-án került Keszthelyre. A batyki ifjút a már jelentős vendégkörrel rendelkező Mészáros Antal – vagy ahogy mindenki szólította, Tóni – csábította a városba, hogy kitanulja a fodrászok mesterségét. Tóni – bár már régen letette az ollót – bizonyára elégedett lenne választásával: egykori tanulója hűségesen megmaradt a szakmában, és tavaly decemberben átvehette az „Aranykoszorús mester” címet.

A fiatal Szeiler István ‘59-ben végzett az ipari iskolában, és a szövetkezet alkalmazásába került. Bár, mint mondja, jobban értett a női fejekhez, azon a részen nem volt számára hely; így aztán férfifodrász lett. Tóni hatására hamar, ‘64-ben, 21 éves korában mestervizsgát tett. A következő évben megnősült, és hamarosan jöttek a gyerekek: István és Melinda, s aztán az élet úgy hozta, hogy lett egy nevelt lányuk is, Ági. Büszkén hangsúlyozza, hogy az egész család iparos: felesége, Irén női szabó, fia víz-, gáz– és központi fűtésszerelő, a két lány fodrásznak tanult, Áginak már három éve önálló sikeres üzlete van.
Szakmai területen a nagy változás a ‘80-as évek elején következett be: a városi tanács ipari osztályának szervezésében szolgáltató sor épült a Martinovics utcában. Az akkor már húsz éves szövetkezeti múlttal rendelkező férfifodrász széket váltott: 1982-ben saját tulajdonú üzlete lett a soron, s ezzel átlépett a magánszektorba. Mint mondja, nem volt könnyű, többen hangot adtak azon véleményüknek, hogy „ezt azért nem gondoltuk volna pont rólad, Pista”, de az üzlet elindult. A szövetkezeti időben kialakult vendégkörének zöme megmaradt, ráadásul az új hely környékén nem volt más férfifodrász. Jó világ volt az, a mostanihoz képest; azt mondja, akkor a férfiak is többet jártak fodrászhoz, a nők pedig gyakran hozták a fiúgyerekeket. Nem tett jót a szakmának az sem, hogy divat lett a kopasz, vagy majdnem kopasz fej: a mai fiatalok vesznek egy gépet, aztán egymást nyírják vele – ismeri el a fodrászok számára szomorú igazságot.
Hogy az évek nem múltak el nyomtalanul, azt nem csak a mester lábai tanúsítják, de üzlete falán is nyoma maradt: ‘89-ben „Az Ipar Kiváló Mestere” oklevelet kapta meg, ‘96-ban Ezüstkoszorús mester lett, ‘99-ben vette át az IPOSZ-díjat. Az Iparosok Országos Szövetségének helyi elnökségében harmadik, a megyeiben második ciklusát tölti tagként. Ám az bizonyos, hogy már nem sokáig: egy év múlva ugyanis nyugdíjba megy. Ott vannak az unokák, a ház... Ahogy sommásan fogalmaz: „Az igazság az, hogy már nagyon várom. És ha egészség lesz, nem fogok unatkozni.”

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online