Kultúra

Több szempontból is elsőnek nevezhető az az esemény, amelyre az elmúlt hét közepén a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának tanácstermében került sor. Keszthely önkormányzata ugyanis együttes ülést tartott a Georgikon Kar Tanácsával a fennálló együttműködési megállapodás megvalósítása érdekében. Az 1797-ben alapított Georgikon több mint két évszázados fennállása során első ízben jött létre egy hivatalosan is deklarált kapcsolat Keszthely városával.

Dr. Szabó Ferenc a kar tevékenységét ismerteti.

Régi vágy valósult meg ezzel, hiszen az intézmény a kezdeti időket leszámítva mindig más városokban lévő főiskolai, egyetemi központokhoz kötődött, s bár az együttélés tény volt, a közös tenniakarás mind ez ideig nem valósult meg. Dr. Szabó Ferenc, a Georgikon Kar dékánja bemutatta a Kari Tanács tagjait, majd Hegedüs László az önkormányzat képviselőivel ismertette meg a házigazdákat. A dékán elsőként köszönetet mondott azért, hogy az önkormányzat kihelyezte a városba vezető utak helységtábláihoz az „Egyetemi Város” táblát is. Az egyetem munkájának, az ott folyó oktatási és kutatási tevékenységnek a bemutatását követően dr. Szabó Imre, Keszthely polgármestere szólt a történelminek nevezett pillanat jelentőségéről. Mint mondta, az egyetem már évszázadok óta meghatározó a város életében, s erre büszke az itt élő lakosság is. A testületek első közös összejövetele egy olyan operatív lépés, amely meghatározhatja a további konkrét munkát is. Ennek jegyében az egyetem és az önkormányzat is megnevezte az egyes részterületek kapcsolattartóit is. A közös tanácskozás során öt fontos terület került megnevezésre, úgy mint az oktatás, a tudományos élet, a kultúra, a sport, valamint a közös fejlesztések megvalósításának lehetősége is.
– A több mint 200 éves együttélés után mindketten örömmel üdvözölték a megvalósulás kezdeti pillanatait élő együttműködési megállapodást, s történelminek nevezték ezeket a perceket.
– Mint szóltunk is erről, Keszthely és a Georgikon sorsa összekapcsolódik – mondja dr. Szabó Ferenc dékán –, közösek a gondjaink, a fejlesztési elképzeléseink, és bizonyos kérdésekben akkor tudunk eredményesebben lépni, sikereket elérni, ha együtt próbáljuk megoldani gondjainkat. A város és az egyetem infrastrukturális fejlesztése is szorosan egybekapcsolódik, s e területeken is az együttes elhatározás vihet előre bennünket. Ezért is van szükség a szorosabb együttműködésre.
– Polgármester úr munkahelyét tekintve is kötődik az egyetemhez.
– Immár 41 éve, hiszen itt folytattam az egyetemi tanulmányaimat is, s ma is itt van a munkahelyem – mondja dr. Szabó Imre. – Régi adósságát törlesztette ezzel a megállapodással Keszthely, hiszen nem tudok arról, hogy a város vezetése valaha ilyen szinten próbált volna együttműködni a Georgikon Karral. A rendszerváltás óta is sokan megfogalmazták ennek hiányát, hiszen mindannyian tudjuk, hogy milyen nagy fontossággal bír a város számára ez a hatalmas tudásbázis és milyen gazdasági lehetőségeket biztosít, amelyeket nem igazán törekedtünk eddig a kölcsönös eredmények érdekében kamatoztatni. Említhetném a színház és konferenciaközpont megnyitását, lényegesen javítja a pozícióinkat a konferenciák szervezésénél, hogy itt van egy egyetemi kar, van egy tudásbázis. A világ tudományos és gazdasági élete számára más vonzerőt jelent egy olyan város, ahol egyetem is működik.
– A megbeszélés során szóba kerültek infrastrukturális fejlesztések is, mely területeken képzelhető ez el?
– Több konkrét területen is, így egy gazdasági, kereskedelmi, innovációs park fejlesztése területén érzek nagy együttműködési lehetőséget. A jóléti szférát érintve pedig régi vágya Keszthely lakóinak egy uszoda megépítése. Én úgy érzem, hogy ennek a realitása az egyetemmel való összefogásban rejlik, hiszen meg tudjuk osztani egymással esetleg a beruházás és a működtetés költségeit is, hiszen egy korszerű felsőoktatási központban nélkülözhetetlen, hogy az egyéb sportlétesítmények mellett legyen egy uszoda is.
– Ilyen mélységben is partnere tudna lenni az egyetem a városnak?
– Természetesen keressük az együttműködés lehetőségeit – mondja dr. Szabó Ferenc –, hiszen az uszoda megvalósítása az egyetem érdeke is. Részünkről felvetődött még a közös infra- strukturális fejlesztés kérdése is, konkrétan a kollégiumtól délre eső területeken, valamint a Szendrey-telepen, ahol a városfejlesztési elképzelésekkel összehangolva lehetne előrelépni. Ugyancsak konkrétumként vetődött fel a „Fecskeházak” építése. Az önkormányzat által benyújtandó pályázattal kis alapterületű lakások építéséhez lehetne támogatást nyerni, s ebben partner lenne az egyetem is: a saját erejével, ingatlanokkal kapcsolódhatna a programhoz. A majdan megépülő „Fecskeházak” esetében a bérlők kijelölésénél az egyetem is kaphatna lakásokat, hogy a pályakezdő fiatalok lakáslehetősége megoldódjon. Ez nagyban segítene a gondjainkon, hiszen a vállalkozói szférában versenyezve nagyon nehéz megtartani a tehetséges fiatalokat, hogy legyen oktatói, kutatói utánpótlása az egyetemünknek.
Az együttműködés már meghatározott, konkrét területein a kijelölt munkatársak április végére készítik el a pontos feladatterveket.

Dr. Rajnai Csabát bizonyára sokan ismerik Keszthelyen – például a mezőgazdaság-tudományban dolgozó szakemberek és az itt tanuló egyetemisták –, hiszen adjunktusként a Veszprémi Egyetem keszthelyi karán oktat. Ugyanitt kutatásokat is végez, amelyeknek eredményeit, tapasztalatait publikálja.

Azonban ismerik őt a keszthelyi írókörben is, ahol a szegényes szakszókinccsel rendelkező, csak a tényekre szorítkozó tudományos munkák ellensúlyozásaként már Rajnai Rotter Csaba néven írja novelláit, elbeszéléseit. Művei – amelyeket a ‘90-es évek óta tár a nyilvánosság elé – bővelkednek humorban és iróniában egyaránt, pellengérre állítva a modern civilizáció hátrányait, a mai ember természethez fűződő kapcsolatát. Szépirodalmi tevékenységének első komoly eredménye a „Napkeltétől napnyugtáig” című novelláskötet, amelyben az eddigi novellákból válogatott a szerző. A könyvet a Fejér György Városi Könyvtárban mutatta be a közelmúltban Pálfalvi Dorottya író. Dr. Rajnai Csaba az irodalommal való „találkozásáról”, a szépírásra való hajlamáról a következőket mondta:
– Az irodalommal való kapcsolatom illetve az irodalomhoz való kötődésem még egészen kisgyerek koromban kezdődött. Nagyon korán tanultam meg írni és olvasni. Körülbelül 14-15 évesen értek olyan benyomások, impressziók, amelyek hatására nem csak ifjúsági– és kalandregényeket olvastam, hanem a szépirodalom nagyjait is kezembe vettem és ez – valamint maga az irodalom – meghatározta későbbi életemet.
– Hogyan kezdődött az irodalmi tevékenysége?
– Tíz-tizenöt évvel ezelőtt olvastam egy elbeszélést, amelyet egy nívós irodalmi lapban közöltek le. Azt gondoltam, azon a színvonalon talán még én is tudnék írni. Innen az indíttatás, bár kezdetben elsősorban verseket fabrikáltam egészen addig, amíg rá nem döbbentem arra, hogy „szószátyárságom” miatt nem vagyok igazán jó poéta. A novella, illetve a kisregény viszont az a műfaj, amelyben igazán ki tudom magam fejezni.
– Mit jelent a „Napkeltétől napgyugtáig” cím?
– Részben egy napnak a történéseit, lezajlását tükrözi a kifejezés, de átvitt értelemben egy egész életet is jelöl. Miután a novelláimban nagyon gyakran előfordul a halál gondolata illetve megszemélyesítése, leírása ezért gondoltam, hogy ez a cím átfogja mind a természettel, horgászattal kapcsolatos írásokat, mind pedig a születéstől a halálig terjedő időtartamot.
– Mi jellemzi a kötetben található elbeszéléseket?
– Ahogy az előszóban, illetve a könyv végén található „hitvallásban” is írtam, két fő részre tagolható a mű. Egyik része a horgászattal, természettel kapcsolatos elbeszélések gyűjteménye, nem véletlenül adtam neki a „Halak útján” fejezetcímet. A második, „Hétköznapi történetek” című rész elbeszélései pedig inkább az emberi kapcsolatokra épülnek, tehát azokban a fiatalkori szerelmeket, történéseket próbálom meg leírni. Szerepelnek itt a szokásos novelláktól eltérő írások is, mint például a bemutatón felolvasott „Tiltott zóna” című, amely az állatvilág szemszögéből közelíti meg az ember világát, rámutatva arra, hogy az emberek mennyire elidegenedtek egymástól és az őket körülvevő természettől.
– Mely korosztálynak szánja leginkább a kötetet?
– Ha valaki írásra adja a fejét nyilván meghatározza, hogy ki(k)nek szólnak az alkotások. Tapasztalataim szerint a serdülőkor utáni tizenéves korosztály, a huszas éveikben járó fiatalok, valamint az idősebbek olvassák szívesen a novelláimat talán azért, mert nagyon széles a paletta.

Bakó Károly életének emlékezetes napjai lesznek március 11. és március 13. Az előbbi alkalommal avatta fel Manninger Jenő, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium politika államtitkára és Kalmár István, a Posta Rt. vezérigazgatója Zala megye első iPostáját Keszthelyen. Az utóbbi dátum pedig azért, mert ezen a napon vette át Bakó Károly a keszthelyi 1-es posta vezetője Budapesten, a Posta Rt. központi ünnepségén a „Baross Gábor-díj”-at, amellyel a közlekedési és vízügyi tárca minisztere szakmai elismerésben részesítette.

– Mióta dolgozik postásként?
– 1961. augusztus 3-án léptem be a posta kötelékébe és azóta is a Magyar Postánál dolgozom megszakítás nélkül. 41 évet töltöttem eddig ezen a pályán, ami egészen alulról kezdődött. Püspöklakon kezdtem, azután Mo-hácson, Pécsett dolgoztam. A későbbiekben a Pécsi Postaigazgatóság felkérésére területi biztosként dolgoztam Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyékben.
– Mikor került Keszthelyre?
– 1979. március 5-én neveztek ki a Keszthely 1-es Posta vezetőjének, s azóta is itt dolgozom.
– Mi volt a vonzó egy gyermek számára a postai munkában?
– Az elmúlt 41 év alatt a posta struktúrájában jelentősen megváltozott. Akkor nagyon vonzó volt például, ahogy a központon leestek a lamellák egy távbeszélő hívás esetén, s ahogy a kapcsolással létrejött a technika csodája, egy-egy telefonbeszélgetés, hát ez egy gyerek számára maga a csoda volt. Azután ahogy a ranglétrán mentem előre, mindig az volt az elképzelésem, hogy egy minél jobb postát tudjak szolgálni. Ez itt Keszthelyen érte el a csúcspontját, amikor még nem volt távhívás és a forgalom olyan igénnyel lépett fel, hogy szükségessé vált a fejlesztés. A kollégáimmal együtt harcoltunk azért, hogy minél modernebb technikával szolgáljuk ki az ügyfeleket.
– Ma viszont már a számítógépes feldolgozások korát éljük.
– Régebben nem tudtuk elképzelni sem, hogy egy 100 éves elszámolási módszer, a posta forgalmának napi összesítése másképp is történhet. Ma minden számítógépen történik, s Budapesten történik az összesítés. Most pedig már áttértünk az integrált postai szolgáltatásra, igaz, még egy kicsit akadozik, de remélhetőleg hamar megszerzik a rutint a kollégák, s elégedettebbek lesznek majd az ügyfeleink. Én úgy érzem, hogy a postának is követnie kell a kor kihívásait.
– Milyen érzésekkel vette át a Baross Gábor-díjat?
– Nagyon meglepődtem, nagy elismerés ez, és ebben benne van az összes itt dolgozó postás munkája, valamint a Pécsi Postaigazgatóság dolgozóié is. Úgy érzem, kivívtam a kollégáim megbecsülését, támogatását, és együttes csapatmunkának köszönhetem, hogy ezt az elismerést átvehettem.

Tíz éve indult útjára a szakkiállítás-sorozat, amelynek szervezői azt a célt tűzték ki, hogy a régiók igénye szerint, azok helyszínén mutassa be a szállodai és vendéglátóipari gépek, berendezések széles kínálatát.

A keszthelyi Hotel Helikon öt éve fogadja a rendezvényt. Ezúttal – március 21-22-én – közel negyven kiállító hozta el termékeit: a húsdarálótól az edényeken át a nagyteljesítményű tűzhelyekig, az abrosztól az étlapig mindent megtalálhattak a látogatók, akik elősorban a környék vendéglátósai közül kerültek ki.
Etele Csabáné, a Hoventa Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kiállítás-sorozat történetében Keszthely volt a legsikeresebb helyszín. Kiemelte, legfőbb törekvésük, hogy a régió szakemberei magukénak érezzék a kiállítást, és minél többet profitáljanak belőle. Ezt a célt szolgálták a kísérőrendezvények is: a Széchenyi Terv pályázatairól, valamint a 2003. január 1-től bevezetésre kerülő HACCP rendszer kiépítéséről rendezett fórumbeszélgetés és konzultáció.