Színvonalas programok kellenek

Hamarosan nyitnak a strandok

Alacsony a vízállás

Hogy legyen kapás

Gyenesdiás is felkészült

Fejlesztett viharjelzés


Az írásai is kötetbe kerülnek

Színvonalas programok kellenek

Egyre nagyobb számban érkeznek a turisták, melegszik a Balaton, kezdetét veszi a Balaton Fesztivál – mindezek a szezon közeledtének félreismerhetetlen jelei. Ilyenkor felélénkül a környék, a szokásosnál többször dugulunk be egy-egy szűk utcába, és kevesebb magyar szót hallunk az üzletekben. Vargáné Várkonyi Erzsébettel, a keszthelyi képviselő-testület turizmus és külkapcsolatok bizottságának elnökével arról beszélgettünk, ma milyen Keszthely várja az idelátogatókat.

– Amikor négy évvel ezelőtt elkezdtem a munkát a bizottsággal, öt fő irányvonalat tartottam fontosnak: az első a város bemutatása, a második a látnivalók megtalálásának elősegítése, a harmadik a város tisztasága, a negyedik a kulturális és egyéb programok szervezése, megfelelő propagálása, az ötödik az idegenforgalmi adó befizetésének ösztönzése. Ami a város bemutatását illeti, ahhoz szükségszerű volt a Nyugat-dunántúli Turizmus Marketing Kht. létrehozása. Az országos visszhangja nagyon jó volt, és a példánk követőkre is talált. A kht., illetve a Tourinform-iroda egyre jobban végzi feladatát. 
– Az invitálás feltételei tehát adottak; és ha eljön hozzánk a turista, megtalálja, amit keres?
– Néhány évvel ezelőtt még semmilyen turisztikai irányító rendszer nem volt a városban. Most van. Nem vagyok vele teljesen megelégedve, de a célnak megfelel. Azonban nagyon fontosnak tartom egy útirányító táblarendszer elhelyezését. Már a gyenesdiási körforgalom előtt tudatni kellene a turistákkal, hogy az elkerülő útról a Sopron utcára kanyarodva a centrumban vannak, és ha ott leteszik az autójukat, pár perces sétával mindent elérhetnek, amit szeretnének. A Rákóczi utca nem alkalmas arra, hogy a nyári csúcsforgalomban mindenki onnan akarja elérni a belvárost, ráadásul a Szalasztó utca egyirányúsítása is bonyolítja a helyzetet. Ígéretet már kaptam arra, hogy a Sopron utcában lesz egy nagy várostérkép és egy információs tábla, amely tudatja a látogatókkal, hogy itt már a városközpontban vannak.
– Elégedett a város tisztaságával?
– A lehetőségeihez képest sokat tesz a város azért, hogy tisztább és virágosabb legyen, és nekem meggyőződésem, hogy Keszthely valóban egyre szebb! Nagyon fontosak a városszemlék, és mindig eredményesek is voltak. Persze van, amin nem tudunk változatni; még mindig a belváros szégyenfoltja az Amazon, amely állami tulajdonú épület, nem változott Fenékpuszta helyzete, és siralmas látványt nyújtanak a téglagyári „lakások”. Fájdalmas pont a Bazár-sor, amely még nyáron, működés közben elmegy, de a téli állapota nem méltó a városhoz. Több kísérlet volt arra, hogy megváltozzon ez a helyzet, de aztán sosem történtek érdemi lépések. Pozitívum viszont, hogy szépen zajlik a strandok felújítása, és ez azért lehetséges, mert a Városüzemeltető Kft. naprakész a pályázati lehetőségekből, és profi módon pályáznak. Nagyon örültem, hogy tavaly sok magánszemély és vállalkozó beszállt a Balaton-parti padcserélési akcióba; már csak hét pad hiányzik a Hullám szálló elől, tehát ha valaki támogatni szeretné a tópart kellemesebbé tételét, akár ilyen módon is megteheti. Arra viszont oda kell figyelni, hogy lopják a padokon elhelyezett réztáblákat... Fontos szólni a civil szervezetek városszépítő munkájáról, és itt kiemelném a Zámor Térségért, és a Helikon Liget Egyesületet, akik a saját környezetüket fejlesztik, és teszik egyre szebbé.
– Még a látványbeli negatívumokat is feledtetni tudják a színvonalas rendezvények. Ezen a téren lát előrehaladást?
– Bebizonyosodott, hogy a programok érzékeny pontot jelentenek a látogatottságban. A jó programokra megélénkül a város, azok hiányában pedig elalszik. Sokat tett és tesz a Goldmark Károly Művelődési Központ, de ez önmagában nem elég. Szükség van a civil szervezetek kezdeményezésére, ilyen volt például tavaly a vállalkozók kezdeményezéséből megvalósított Sétáló utcai esték, amit rengetegen élveztek. Azt is láttuk az elmúlt nyáron, hogy a Beach eltűnésével leült a part. A zavaró hatásait meg kell szüntetni, de szükség van rá, mert jó, és vonzerőt jelent. Keszthely egy üdülőváros, nem várható el, hogy egész nyáron csend legyen. A borfesztivál azt bizonyítja, hogy a város lakossága is igényli, hogy legyen számukra program, találkozási hely, ahol jól érezhetik magukat. A turisztikai látványosság alapja, hogy a turisták azt lássák, hogy az adott helyen mi, az ott lakók is jól érezzük magunkat. Erre lenne szükség más évszakokban is; és ilyen a karnevál, amelyről szintén bebizonyosodott, hogy életképes, már várják a helyiek. Sajnálom, hogy az 1999 februárjában hagyományteremtő szándékkal megtartott disznótoros-rendezvénynek nem volt folytatása, népszerű programmá nőhetné ki magát. Az pedig nagy hibája a városnak, hogy nem aknázza ki az egyetemi Sárgulásban rejlő lehetőségeket; biztos vagyok abban, hogy megfelelő programokkal komoly idegenforgalmi attrakcióvá kell válnia ennek az eseménynek.
– A kulturális események új színtere lesz ezután a színház.
– A sok kishitű rémhír dacára időben elkészült a színház, és ez bizonyíték arra, hogy ha valamit nagyon akar ez a város, akkor azt meg tudja valósítani. A Fő tér nemesen változott az épülettől, de akkor lesz majd az igazi, ha megvalósul a térrendezés. A színház működtetése azonban komoly terhet ró a városra; véleményem szerint nagyot hibázott a képviselő-testület, hogy már másfél évvel ezelőtt nem hozta létre azt a kht-t, amelynek csak ez lenne a feladata. Így most borzasztó teher és felelősség hárul a GKMK-ra, nem vagyok benne biztos, hogy helyesen.
– Alapvető céljai között említette a befolyó idegenforgalmi adó mennyiségének növelését. Ez hogyan kivitelezhető?
– Keszthely a szerkezete miatt a vendégéjszakák számát tekintve nem versenyezhet Siófokkal, de még Hévízzel sem. Tehát valahogyan ösztönözni kell a turistákat, hogy itt aludjanak, és a szobakiadókat is, hogy fizessék be az adót. Erre találtuk ki azt az ösztönzőrendszert, amelynek a propagálását meg is kezdtük; a lényege, hogy az a turista, aki a szobakiadótól kapott bizonylattal igazolni tudja, hogy a városban szállt meg, 50 százalékos hetibérletet kap a strandra, és ugyanilyen mértékű parkolási kedvezményt a strand mellett.
– Visszatekintve hogyan látja az elmúlt időszakot?
– Keszthelyen és környékén elindult egy folyamat, amit nem annyira támadni, mint inkább segíteni kellene. Én azt szeretném, hogy mindenki vegye észre azt, ami szép, és segítő szándékkal tegye szóvá a hiányosságokat.

vissza az elejére


Koncertek a sátorban

Hamarosan nyitnak a strandok

Bár az alacsony vízállás miatt a part takarítása nagyobb feladatot jelent a keszthelyi Városüzemeltetető Kft. munkatársai számára, Végh Szilárd ügyvezető szerint nincs különösebb gond; a keszthelyi strandokon még így is viszonylag kis távolság megtétele után már lehet úszni, míg ez a déli part számos strandjáról nem mondható el.

Megújulnak a Szigetfürdő tornyai.– Az alacsony vízállás miatt a városi strandon a két fövenyparton nagyobb felületű homok áll rendelkezésre, és ez tengerparti érzést kelt – mondja az ügyvezető. – Ezen a strandon az elmúlt időszakban folytattuk a zöldfelületek felújítását, karbantartását, és 25 fát ültettünk el a területén. Gyenge kihasználtságuk miatt elbontottuk a szekrényes öltözőket, a helyén a nyári rendezvényeknek tudunk majd területet biztosítani. Idén kiemelt feladatunk a rendezvények szervezése; tavaly elmaradt a Beach, és ez 13 ezer vendég elvesztését jelentette. Ezen a nyáron újra megrendezésre kerül, most már nemcsak a fiataloknak, de a legkisebbeknek, és az időseknek szóló programokkal.
– Nem mondhatjuk, hogy két évvel ezelőtt a város közvéleménye előtt osztatlan sikert aratott az esti rendezvénysorozat...
– A tanulságokat levontuk, idén időbeni korláttal – legkésőbb 24 órakor vége lesz minden programnak –, másrészt egy sátorban lesznek a koncertek, amely valamelyest hangszigetelő funkciót is betölt. A zenei rendezvények mellett sor kerül a már hagyományosnak mondható sporteseményekre is, vagyis lesz strandfoci, -kézilabda és -röplabda, illetve külön szórakoztató foglalkozásokkal várjuk a kicsiket.
– A Helikon strand sohasem hangos hasonló rendezvényektől.
– Ez megegyezik a szándékainkkal. Szeretnénk, ha a Helikon strand családi strandként épülne be a köztudatba: aki egy kicsit nyugodtabban szeretné élvezni a vízpartot, olvasni akar, az válassza a Helikont. Ott csupán egy motoros találkozó lesz, az is a főszezon után, augusztus végén. Egyébként ezen a strandon is megtörtént a zöldfelületek felújítása, itt a kabinházak tetejének renoválására kerül sor még az idén.
– Mi a helyzet a Libással?
– A Libás strandon ebben az évben nagy átalakítás nem történt. Ennek az a fő oka, hogy nincs fejlesztési koncepciója. El fogjuk készíteni azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely alapján majd megindulhat a Zámor-térség strandjának fejlesztése is. Bár ennek következtében előbb-utóbb fizető strand lesz, minőségi szolgáltatásokat fog nyújtani.
A belépők árai a tavalyihoz képest tíz százalékkal emelkedtek, a keszthelyiek természetesen továbbra is ingyen látogathatják a strandokat, mindössze annyi a teendőjük, hogy bérletüket érvényesíttetik erre az évre.

vissza az elejére


Alacsony a vízállás

Bár a Balaton vízszintje öt centiméterrel emelkedett áprilisban, még így is jóval a kritikus érték alatt van: 77 centiméter a mért adat, a minimális vízállás 85, az optimális pedig 100 centiméter lenne – tudtuk meg Fejér Vilmostól, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetőjétől.

Véleménye szerint bizakodásra ad okot, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint májusban az elmúlt hónapban hullott csapadékmennyiségnél kicsit több várható. Ha ez bekövetkezik, akkor nyár elejére a vízállás elérheti az egy évvel korábbi, 85 centiméteres értéket.
Fejér Vilmos azt is elmondta, amennyiben elmarad a májusra várt kiadós eső, a számítógépes modellezés szerint augusztus végére akár 49 centiméteresre is csökkenhet a Balaton vízállása. S bár ez – a tavalyi helyzethez hasonlóan – kellemetlenségeket okozhat a vízi sportok kedvelőinek, nehézségeket idézhet elő a hajózásban, sőt, gyengíti a tó öntisztító képességét, nem veszélyezteti annak élővilágát, mivel az oxigén– és a tápanyagellátottság még ilyen körülmények között is megfelelő marad. Lényeges alapelv, hogy nem szabad drasztikusan beavatkozni a természet működésébe, mert azzal hosszabb távon több kárt okoz az ember, mint hasznot.

vissza az elejére


Hogy legyen kapás

A horgászok fogási lehetőségeinek javítása érdekében összesen 107,5 tonnányi, háromnyaras, 1,5 kilogramm egyedsúlyú pontyot telepített a tóba a Balatoni Halászati Rt., az üzemtervben megszabott mennyiségen felül. A telepítést telepítőhajóról végezték, így nagyobb területen elosztva, optimális élőhelyeken helyezték vízbe a halakat.

A telepítésre a balatoni horgász-szervezetek jelenlétében került sor, aminek során a horgászok meggyőződhettek arról, hogy kiváló minőségű, az idei horgászidényben már azonnal fogható, méretes pontyok kerültek a Balatonba.
A tavaszi haltelepítési akció március elején kezdődött. Egyidejűleg a Balatoni Halászati Rt. beszüntette a nagyhálós halászatot a tavon, hogy ezzel is segítse a mintegy 130 ezer balatoni horgász halfogási esélyeit.
Hogy tavaly rendkívül rossz évet zárt a balatoni horgászat, s hogy a korábbiaknál jóval kevesebb zsákmány akadt a pecások horgára, arról nemcsak az alacsony vízállás, de a vízminőség javulása is tehet: a tisztább Balatonban jóval kevesebb táplálékot találnak a halak.

vissza az elejére


Gyenesdiás is felkészült

Az alsógyenesi és a diási strand pünkösdre nyitja meg kapuit a látogatók előtt – tudtuk meg Király András községgazdától.
Amint minden évben, úgy most is megtörténtek az egészségügyi festések, a zöldterületek karbantartása, felújítása. Király András azt is elmondta, a közvilágítás hálózatának bővítésére lenne szükség, ezzel kapcsolatban pályáznak idén.
A belépőjegyek árai tíz százalékkal emelkedtek, az elő és utószezonban a felnőtt jegy 220, a gyermek 110 forint, főszezonban 250 és 125 forint lesz.

vissza az elejére


Jó tudni

Fejlesztett viharjelzés

Május 1-től újra megkezdte időjárás-előrejelző tevékenységét a Balatonnál az Országos Meteorológiai Szolgálat – adta hírül a www.balatonregio.hu internetes oldalon az MTI.

A helyi lakosság és az üdülőközönség tájékoztatására a viharjelzést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által továbbfejlesztett rendszer biztosítja. A Balaton körül 25 fényjelző egység tájékoztatja a vízi közlekedőket és a fürdőzöket a közelgő veszélyről. A lámpák percenként harmincszor villannak elsőfokú viharveszély esetén, ilyenkor a várható széllökések sebessége óránként 40-60 kilométer közötti. Másodfokú jelzés az, amikor a lámpák sűrűbben, másodpercenként villannak, ekkor hatvan kilométeresnél erősebb széllökések várhatók.
A vízi közlekedés és a fürdőzők biztonsága érdekében a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság mentőhajói május 1-től szeptember 30-ig 24 órás ügyeletet tartanak. 

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online