Kultúra

Egy kép a Helikoni Ünnepségek 1958-as díjkiosztójáról. A képen balról jobbra dr. Szabolcs András, a Mezőgazdasági Technikum pénzügyi főelőadója, az ünnepségek egyik eszmei szervezője, Horváth József tanácselnök, Jankovich Ferenc író, Takács Gyula költő, a kaposvári múzeum igazgatója.
A képet dr. Szabolcs András juttatta el szerkesztőségünkbe.

A szombaton délután megrendezett gálaműsorral ért véget Keszthelyen minden idők legnagyobb Helikoni Ünnepsége, amelyen 131 dunántúli középiskola 4080 diákja 18 kategóriában mérte össze tudását. A díjkiosztásra zsúfolásig megtelt a Csokonai ÁMK sportcsarnoka, s az ünnepek zárásaként Tar Ferenc a rendezőbizottság elnöke összegezte a három nap eseményeit.

Színpadon a nagykanizsai Junior Dixiland Együttes.

Mint mondta, 1817-ben Festetics György még elképzelni sem tudta volna, hogy az általa kezdeményezett Helikoni Ünnepségek közel kétszáz év után egy országrész diákjainak seregszemléjévé válik.
– A legújabbkori Helikonok 1992-ben indultak, s akkor még nagyon bizonytalan volt, hogy sikerül-e – mondta Tar Ferenc. – Azt tudtuk, hogy ezért tenni kell valamit, s első alkalommal a Balaton három megyéjéből hívtunk meg középiskolásokat, s ma minden eddiginél nagyobb volt ez a rendezvény. Kiemelném, hogy a Balatoni Múzeum előtt 1600 diák énekelte el Kodály-Berzsenyi: Magyarokhoz című művét, s ez csodálatos élmény volt. A fiatalság végre ismét használatba vehette a keszthelyi színházat, igaz még csak a próbaüzemen belül, de akkora volt az érdeklődés, hogy számosan kívül rekedtek. Én úgy gondolom, hogy a Helikonok megrendezésével, s ilyen részvétel mellett Keszthely nem csupán a Balaton fővárosa, hanem a Dunántúl kulturális centruma is lehet. Természetesen a rengeteg fáradtsággal és szervezőmunkával járó – s ezért köszönet jár minden közreműködőnek – Helikoni Ünnepségeknek folytatódniuk kell, s ma már ez nem csak a résztvevő fiatalok ünnepe, de a tapasztalatok alapján mondhatom, a helyi lakosság is részese ennek a seregszemlének.
A zalai középiskolások szereplése összességében eredményes volt, hiszen 17 különdíjat, és a 18 kategóriában megszerezhető fődíjakból ötöt tudhatnak magukénak. Képzőművészeti kategóriában a nagykanizsai Batthyány-gimná- zium tanulója, Matola Szilvia, mozgásművészetben Fojta Judit, kamarazenében Csongrádi Beáta és Brazsil Mária a hévízi Bibó-gimnázium tanulói, néptánc szólóban Tuboly József és Tamás, a zalaegerszegi Deák-szakközépiskola tanulói, vers és prózamondásban pedig Török Hajnalka, a zalaegerszegi Zrínyi- gimnázium tanulója szerepeltek a legjobban kategóriájukban. A kórusok versenyét olyan magasra értékelte a zsűri, hogy a felkészítő karnagyok mindegyikét különdíjban részesítette. A különdíjakból 2 Hévízre, 3 Zalaegerszegre, 4 Nagykanizsára került, s 8 különdíj maradt Keszthelyen.
A Vajda-gimnázium tanulói közül hangszerszóló kategóriában Papp Máté kapta meg a Helikon Alapítvány különdíját, kamarazenei kategóriában Merenics Mónika, Szabó Balázs, Perkó Zoltán és Pintér Judit vehette át a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja Egyesület pénzdíját. Az intézmény néptánccsoportja a Ziegler nyomda serlegét, valamint a Vajda Öregdiákok díját nyerte el, néptánc szóló kategóriában Fodor Zsófia és Burucz Szabolcs ugyancsak a Vajda Öregdiákok díját kapta. A Macskák című produkció a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja Egyesület díját kapta, a gimnázium Táncstúdiójának teljesítményét pedig a Pál Kft. ismerte el elfogyasztható díjával. Edvi Balázs a képzőművészet kategóriában érdemelte ki Keszthely Város Önkormányzatának díját.
A Bibó István Alternatív Gimnázium tanulói közül Székely Rozina, Farkas Melinda és Romics Katalin a kamarazenekari kategóriában kapott különdíjat, a Hévízi Táncstúdió a Helikon Alapítvány díját vehette át.
Szalay Balázs, az Asbóth szakközépiskola tanulója a népdal kategóriában nyert el különdíjat.
A 2002-es Helikoni Ünnepségek fődíját az összesítésben legtöbb díjat elnyerő pécsi Leöwey- gimnázium vihette haza.

Újból elérkeztünk egy „Helikonos” évhez, amikor a gróf Festetics György által felelevenített kulturális diáktalálkozó során – éppen tizedik alaklommal – tehették próbára tudásukat a középiskolás diákok nyolc keszthelyi helyszínen.

Jó pár éve azonban Hévízre is „átterjedt” a három napos rendezvénysorozat, szellemi felfrissülést hozva az ottani őslakosok, illetve a honi és a külföldi turisták mindennapjaiba.
Az időjárás szerencsére most sem hagyta cserben a szereplőket, hiszen a májushoz illő napsütéses tavaszi délutánon (május 2-án) a hévízi galéria jól kihasználta a szabadtér adta lehetőséget – mintegy a Helikon „főpróbájához” – varázslatos hangulatot teremtve ezzel. Nem élesben tehát, hanem csak a hangulat kedvéért vállalta néhány fellépő, hogy a hévízi közönséget is szórakoztatja műsorával. A fokozatosan gyarapodó nézőtábor elsőként a szekszárdi diákokból álló, hét éve működő és több mint húsz főt számláló Szekszárdi Tücsök Klub öt növendékének könnyűzenei előadását hallhatták. Az öt rivális fiatal – egyébként mindegyikük szólóban lépett fel – csak a hévízi fellépés kedvéért állt össze, hogy amolyan karaokee módra eredeti hangszerelés mellett, a saját hangjukkal hívják életre a már-már nosztalgikus hangulatú külföldi és magyar pop-slágereket, musical részleteket, film betétdalokat. Azonban az igazság az, hogy akár eredetiben is énekelhették volna a fenti dalokat – legalábbis ami a hangzást illeti.
A Béresné Kollár Éva művészeti vezető által felkészített énekesek – Balogh Judit, Nagy Klára, Kövendy Eszter, Rigó Annamária és Hunyadi Roland – műsoruk után elmondták, hogy ebben a felállásban még nem szerepeltek. A dalokat szervezett keretek között, hétvégeken tanulják be. Az alkalmi zenekar – amelynek repertoárjába egyebek mellett mesejátékok, templomi és francia dalok tartoznak – különféle rendezvényeken, majálisokon, nagyobb ünnepségeken lép fel. A jó hangzás egyébként nem véletlen, ugyanis a fiatal tehetségek közül Nagy Klára és Hunyadi Roland a középiskola befejezését követően zenei pályán szeretné eddigi tudását kamatoztatni.

Csütörtök este van. A Festetics utcai Pethe Ferenc Kollégium nem hangos a zenétől; mostanában nincsenek már Bexi-bulik, valahogy más lett a kollégium hangulata. Kilenc óra elmúlt, a társalgóban csak néhányan beszélgetnek. Aki szórakozni akart, kiment a városba; sokan tanulnak, vagy csak úgy pihengetnek a szobájukban, ahol már kábeltévé, sőt, internet is van.

Keresztes János, Márcsik Sándor és Nedeczky Árpád

Hamarosan – ha minden jól megy – újabb 189 végzett agrármérnököt búcsúztat el a Georgikon. Az államvizsga előtt állnak az ötödéves hallgatók, addig már csak úgy „séróból” elvizsgázgatnak. Holnap is vizsgázunk – mondják a fiúk, Márcsik Sándor, Keresztes János és Nedeczky Árpád, akikkel az elmúlt évekről, és az előttük álló jövőről beszélgettünk.
– Az államvizsga után hogyan tovább? Tudjátok már, mihez kezdetek a diplomátokkal?
M. S.: – Egy-két évvel ezelőtt még optimisták voltunk, de ahogy a vége felé közeledünk, itt a finisben már nem látjuk túl rózsásnak a helyzetet. Kevés cég alkalmaz agrármérnököt, és ezt nagyon jól mutatja a karon rendszeresen megszervezett állásbörze sorsa: 4-5 éve nagy sikerrel ment a rendezvény, sok cég eljött, és sok hallgató talált állást. Tavaly kiküldtünk 800 meghívót különböző cégeknek, visszajelzett 15 és eljött négy. Idén már nem is szerveztünk állásbörzét.
K. J.: – Persze, nem biztos, hogy földdel kell foglalkozni. Van olyan, ahol családi hagyományok miatt nem kérdés, hogy a gyerek viszi tovább a vállalkozást: földjeik vannak, gazdálkodnak. Én például soproni vagyok, arrafelé nincs is ilyesmire lehetőségem. Boros cégek vannak, de azokhoz szinte csak kihalásos alapon lehet bekerülni.
N. Á.: – Nekem itt végzett az édesapám, az édesanyám, a nagybátyám, a nagynéném és egy unokatestvérem is, nem volt kérdés előttem, hogy én is Keszthelyt válasszam. Komáromi vagyok, és lenne ugyan lehetőségem dolgozni, de úgy gondolom, előbb szerzek egy közgazdasági diplomát, esetleg külföldre is elmegyek tapasztalatokat gyűjteni, aztán majd vagy egy cégnél helyezkedem el, vagy édesapámmal közösen indítunk egy vállalkozást. Az tény, hogy ma Magyarországon úgy lehet jó állást találni, ha jó kapcsolatai vannak az embernek.
M. S.: – Várpalotán lakom, ott nem találtam semmit eddig. Az meg külön fejtörést okoz nekünk, ötödéves fiúknak, hogy legtöbben nem voltunk még katonák. Vannak, akik itt maradnak PhD-re...
N. Á.: – Persze, érdemes, egy PhD-s több ösztöndíjat kap, mint amennyi fizetést egy adjunktus...
– Milyen a keszthelyi diákélet?
K. J.: – Egyre sekélyesebb. Ezt mutatja az is, hogy a Bexire sincs igazából igény. A hallgatók klikkesednek, külön „kasztba” tartoznak az albérletesek és a kollégisták. Vannak, akik annyira komolyan veszik ezt a különbséget, hogy nem is köszönnek egymásnak. Régen volt egy olyan szabály, hogy ha a kollégiumban, vagy az egyetem területén szembe jön valaki, aki egyetemistának néz ki, köszönj neki. Ma már ezt egyre kevesebben ismerik...
N. Á.: – Azért voltak jó programok. Sanyi volt a fő szervezője a Xiros Gazdász Klubnak, minden szerdán este vendéget hívtak, mint például a rektort, Gál Zoltánt, vagy tanárokat, agrárszakembereket. Aki gazdász akar lenni, az eljárt ide.
K. J.: – Jó éveket töltöttünk el itt, és van, ami mindent felülmúl: állj ki az erkélyre, és nézz körül. Gyönyörű balatoni panoráma, csend, nyugalom – ezt egy pesti kollégium sem tudja nyújtani.
– A tanulás menniyre „árnyékolta le” ezeket az éveket?
M. S.: – Ki lehetett bírni. Nehezebbet vártunk, de nem volt vészes. A gazdasági tárgyak voltak a leghúzósabbak.
– Államvizsga?
M. S.: – Június 12–21. között lemegy az egész. Aztán meglátjuk.

Két évvel ezelőtt alkotta meg a hévízi testület „A közterületek általános rendjéről” szóló önkormányzati rendeletét, amely többek között a városban előforduló állattartási tevékenységet hivatott szabályozni, és az üdülőhelyi kívánalmakhoz illeszteni. Egyetlen képviselőnek sem fordult meg azonban a fejében a rendelet megszövegezése során, hogy hamarosan díszmadarak – nevezetesen papagájok – okoznak olyan bonyodalmat a lakók körében, hogy azt a jelenlegi rendelet sem megoldani, sem szabályozni nem tudja.

A Park utca kilenc lakója írta alá azt az önkormányzatnak eljuttatott levelet, amelyben a lakók elpanaszolják: a szomszédjuk által tartott papagájok egyedszáma sokszorosan meghaladja azt a méretet, amit kedvtelésből való díszmadár tartásként lehet értelmezni és elfogadni. A tulajdonos ingatlanán lévő papagájok minden nap hajnali öttől este nyolcig szinte folyamatosan, szünet nélkül, váltakozó erősséggel és intenzitással zajonganak – panaszolják a lakók. Az általuk okozott zaj nemcsak a normális, nyugodt életvitelt teszi lehetetlenné, de a fizetővendéglátó tevékenységet is akadályozza. A lakók mellékelték egy vendégként ott tartózkodó német állampolgár levelét, aki a szállás idő előtti elhagyását, és a további tartózkodást egyenesen a madarak miatt mondta le.
A tiltakozók azt kérték a képviselő-testülettől, hogy vizsgálja felül, majd módosítsa a két évvel ezelőtt hozott rendeletét úgy, hogy a régóta húzódó probléma végre megoldódhasson.
Dr. Keserű Ákos jegyző javaslata szerint a rendeletbe újabb mondatot kellene betoldani, mely korlátozná a tartható díszmadarak számát, s megoldaná a lakossági gondot is.
Dr. Hegedűs Mihály szerint azonban ez önmagában nem elegendő, mivel – mint mondta – van olyan díszmadár, amely például egymagában nagyobb hangot képes kiadni, mint öt másfajta szárnyas. Éppen ezért – figyelmeztetett – ha már az önkormányzat ismét foglalkozik a rendelettel, érdemes akár ornitológus véleményét is kikérni arról, hogy a számbeli szabályozás mellett milyen – és mely fajokra érvényes – tilalmakkal lehet akár a madarak lakosságot zavaró hangos megnyilvánulásait is kordában tartani. A képviselő javaslatát elfogadva a testület úgy döntött, a rendeletet a következő ülésen ismét napirendre tűzi úgy, hogy abban a zavart keltő állatok tartására is kitér majd.