Az iszlám művészete a kastélyban

Fejlesztési remények reptér-ügyben

Megnyílt a XI. nemzetközi alkotótábor


Fejdíszek, nyakékek

Az iszlám művészete a kastélyban

„Ünnepel a kastély” – fogalmazott dr. Czoma László, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója Az iszlám világa című kiállítás megnyitóján, július 11-én arra utalva, hogy ez a tárlat előfutára annak a múzeumnak, amely a kastély területén nyílik majd, és a tervek szerint iszlám-magyar kulturális központként is funkcionál.

Kincsek az iszlám világból.

Tárek Szajjid Radzsab és Bársony András dr. Czoma László társaságában megtekintik a kiállítást.

A tárlat anyagát Tárek Szajjid Radzsab kuwaiti múzeumtulajdonos bocsátotta a kastélymúzeum rendelkezésére, és amint a kiállítás megnyitóján elmondta, látva, milyen méltó környezetbe kerültek ezek az iszlám művészetét bemutató műkincsek és ruhák, feleségével együtt úgy döntöttek, még egy évig Keszthelyen maradhat a tárlat teljes anyaga.
Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára megnyitó beszédében hangsú-lyozta: a kiállítás egy misszió része, amelynek célja, hogy megértesse az iszlámot a világgal, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kultúra nem egyenlő a hatalommal, és nem téveszthető össze azzal.

vissza az elejére


Fejlesztési remények reptér-ügyben

Közös testületi ülést tartott az elmúlt hét elején a sármelléki és a zalavári önkormányzat a sármelléki repülőtér tulajdonba vétele ügyében. A repülőtéren megtartott ülésen a képviselők döntöttek arról, hogy a kormány döntése alapján az ÁPV Rt. május 15-én kelt tulajdonátadási szerződéstervezetét milyen kiegészítésekkel fogadja el a két önkormányzat.

A testületi ülés elején dr. Moll László, az önkormányzatok e témakörben megbízott ügyvédje adott tájékoztatást a meglehetősen régóta húzódó és szövevényes, a repülőtérrel kapcsolatos, 6 éve húzódó perekről és az ezzel kapcsolatos pénzügyi tranzakciókról. Jelenleg több mint 300 millió forint teher van kamatokkal együtt a területen, ám az ÁPV Rt. is visszakövetel ebből 9 millió forintot bérleti díjak fejében, s a felperesnek kicsi a nyerési esélye, főleg ekkora összeg erejéig. A 400 hektárnyi területből a repülőtér csupán 200 hektáron fekszik, így 200 hektárnyi terület eladható, vagy bérbe adható, ha a per lezárása után az önkormányzatokat fizetési kötelezettség terhelné. Mint Berkenyés István, Zalavár, illetve Szabó Vendel, Sármellék polgármestere elmondta, történelmi pillanat előtt áll a két település, hiszen július 31-ig kell választ adni arra, hogy a két önkormányzat birtokba veszi-e a repülőteret, illetve a hozzá tartozó területeket. Elhangzott, hogy a repülőtér fejlesztéséhez szükség van szakmai, pénzügyi befektetőkre, hogy a mintegy 300 millió forintos fejlesztéseket meg lehessen valósítani. Javítani kell a biztonsági és a műszaki feltételeket, s ezekhez már elkészültek a kivitelezési tervek is. Mivel a Balaton West Airport – a sármelléki repülőtér – államilag nemzetközi repülőtérré van nyilvánítva, így a határátkelőhely hatósági működtetését az állami költségvetés biztosítja. Az önkormányzatok nem vállalnak az átvétellel kockázatot, hiszen ha a későbbiekben nem sikerül a vállalt szakfeladatot valamilyen okból ellátni, az állam visszaveszi a tulajdonjogot. Az átvétel esetében a két község vagyona külön-külön is közel százszorosára nő, s tulajdonosként számos hazai és európai uniós pályázati lehetőséget lehet kihasználni. A mintegy kétórás ülésen végül névszerinti szavazással – mindössze 1 tartózkodással – döntött a két testület a szerződéstervezet elfogadásáról.

vissza az elejére


Megnyílt a XI. nemzetközi alkotótábor

A ma már országos, sőt nemzetközi hírnévnek örvendő cserszegtomaji alkotótábor tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a hét elején. Az alkotótábor életre hívói ma már büszkék lehetnek arra, hogy nem csak a hazai művészeti körökben, de a nemzetközi művészetben is rangot jelent a tábor részvevői között, meghívott művészként alkotni.

A Szabad Művészet Alkotótábor Alapítvány és a Cserszegtomaji Polgármesteri Hivatal közös rendezvényét Bartha Gábor kuratóriumi tag nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy az alkotótáborok a település nagy ünnepei közé számítanak. Beszédében köszönetet mondott a tábor támogatóinak, kiemelve a napokban elhunyt Horváth Jenő kertész mecénási érdemeit, aki még az idei művésztelep megrendezését is segítette. 
Szólt arról, hogy az alkotótábor életében minden évben történt valami szenzáció, s így van ez most is, hiszen érkeztek művészek a Távol-Keletről, illetve Szingapúrból is. 
A tábort ezúttal is Takács Ferdinánd festőművész vezeti, aki annak idején megálmodta, életre hívta a ma már nemzetközileg is elismert alkotói közösséget. Az alkotótábornak ez alkalommal 38 résztvevője van, s a már említett távolkeleti, és hazai művészeken kívül érkeztek résztvevők Kárpátaljáról, Erdélyből, Jugoszláviából, Horvátországból, Svájcból és Norvégiából. A tábor életében már hagyomány, hogy a nyitás egyúttal egy kiállítás megnyitója is, így ez alkalommal Pezzetta Umberto fotográfus alkotásaiból nyílt kiállítás, amelyet Pelcz István, a keszthelyi Pelcz Galéria tulajdonosa ajánlott meleg szavakkal az érdeklődők figyelmébe. 
A XI. Szabad Művészet Alkotótábor e hónap 26-án zárja kapuit. 

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online