Pápai elismerés

Rendőrök (voltak) a Balatonnál

Készülnek a helyhatósági választásokra

Nemzetőrség Keszthelyen?

Pályázati kiírás


Pápai elismerés

A tavalyi augusztus 20-i ünnepség az átlagostól eltért a Kertvárosban. Akkor és ott konkretizálódott ugyanis a – már régóta tervezett és azóta nagy visszhanggal járó, négy település (Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Hévíz és Keszthely) összefogásával elkészült – harang öntetésének az ötlete. 

A harang – amely a Kertváros képviselőjének elmondása szerint nem Keszthely városé, hanem a négy településé, sőt minden magyar emberé – azóta elkészült, sőt közvetlenül húsvét előtt, nagyszerdán, egy zarándokút keretében Őszentsége II. János Pál pápa szentelte fel Rómában. Vértesaljai Andrásnak, a harangöntés ötletének gazdájának, írásban is elküldte áldását.
– Mit kell tudni erről az oklevélről, amelyet Őszentsége II. János Pál pápa adományozott önnek. Elismerés ez, vagy kitüntetés?
– Először nem is hittem el, hogy nekem szánták. Egy Vatikánban dolgozó jezsuita pap hozta el hozzám személyesen, csak a rajta lévő írás – a „kézfogás harangjának a megteremtéséért” –, illetve a pápai pecsét hitette el velem, hogy ez valódi okirat. Amikor Rómában jártunk, ahol a harang pápai áldásban részesült, akkor mi, tehát a négy polgármester, Léber atya, illetve én is megkaptuk a Szentatya személyes áldását. Ezen az elismerő oklevélen tulajdonképpen az apostoli áldás van megerősítve írásban, ezen kívül pedig ebben az elismerő okiratban fejezi ki a pápa a reményét, hogy Keszthely-Kertvárosban kerül felállításra a harangláb.
A képviselő befejezésül anynyit mondott, hogy a harangláb elkészültébe vetett hite ezek után még erősebb és töretlenebb, és a jövőben is változatlanul azon dolgozik majd, hogy az álom végre valóra váljon. Hozzátette természetesen, hogy a pápa elismerésében nem csak az ő, hanem nagyon sok ember munkája benne van. 

vissza az elejére


Rendőrök (voltak) a Balatonnál

A Balatoni Koordinációs Bizottság döntése alapján a készenléti rendőrségtől vezényeltek rendőröket többek között a keszthelyi kapitányság nyári szolgálatának megerősítésére, július 1-től augusztus 30-áig, akiket július első napján fogadtak Gyenesdiáson, a községházán. Dr. Bertalan János kapitányságvezető köszöntőjét követően Szalóky Jenő polgármester elmondta, hogy a lakosság és a vendégek számára is megnyugtató a rendőri jelenlét. 

A vezényelt állomány létszáma 20 fő beosztott rendőr és egy parancsnok. A lakossági igényeket figyelembe véve strandrendőrök is teljesítettek volna kerékpáros járőrszolgálatot Balatongyöröktől Keszthelyig, illetve a Hévízi tófürdőn is. Ezen kívül minden, a kapitányság feladataihoz tartozó rendőri munkában – razziákban, bűnügyi akciókban, járőrszolgálatban, ellenőrző szolgálatban – részt vettek volna a nyár folyamán. Sajnos a budapesti zavargások miatt visszavezényelték a rendőröket a fővárosba, viszont – mint bejelentték – a Balaton Fejlesztési Tanács 18,9 millió forintot érő anyagi támogatást nyújt a három megye rendőrségének. Ebből az összegből lehet kifizetni a túlóradíjakat, a benzinköltséget, és jut még a tájékoztató jelleggel bíró bűnmegelőzési kiadványokra is. 
Ugyanezen a napon érkeztek meg a német rendőrök, közülük egy Szászországból, egy pedig Rajna-Falz tartományból, akik a keszthelyi, hévízi, illetve a balatongyöröki területeken, és elsősorban a panaszfelvételben nyújtanak segítséget, de a külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetében bekapcsolódnak a helyszínen is a keszthelyi kapitányság munkájába. A nyár folyamán ugyancsak a rendőri munkát segítik a MIND Diákszövetség tagjai, akik a szezonban működtetett idegenforgalmi ügyeleteken teljesítik feladataikat. 

vissza az elejére


Fogadóórán Manninger Jenő országgyűlési képviselőnél

Készülnek a helyhatósági választásokra

Hetente, péntek délutánonként tartja fogadóóráját Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Fidesz Kossuth Lajos utca 45. szám alatt lévő irodájában. A legutóbbi fogadóórán a választások óta eltelt időszakban végzett munkájáról váltottunk szót, s ez alakalommal hangzott el, hogy a Fidesz már Keszthelyen is készül a Mádl Ferenc köztársasági elnök által október 20-ára kiírt helyhatósági választásokra.

– Bár a szezon miatt most kissé csendesebben, de folynak az előkészületek – mondta Manninger Jenő. – Megkezdtük a beszélgetéseket, elsőként a jelenlegi önkormányzati képviselőkkel, és természetesen másokkal is, hogy kialakuljon azoknak a jelölteknek a köre, akiket indítani, illetve támogatni fog a Fidesz.
Az eddigi parlamenti munkáról szólva a képviselő elmondta, a rendkívüli ülésszak során az új kormány felállásával kapcsolatos dolgokról tárgyaltak.
– A költségvetési törvény módosítását is megvitattuk, hiszen az ellenzék is támogatja azokat a változtatásokat, amelyek a közalkalmazotti béremelésekre, juttatásokra vonatkoznak. Amenynyiben van a költségvetésnek plusz bevétele, akkor ezeket a dolgokat meg kell lépni. Tárgyaltunk a jövedéki adóval kapcsolatos módosításról is, amelyben egyetértünk a kormányzattal, s a Fidesz frakció javasolta, egy meghatározott bormennyiség teljesen adómentes termelését, ezt elutasították, viszont a pincekönyvvel kapcsolatban lesznek egyszerűsítések, bár teljes egészében nem oldják meg a kialakult helyzetet. 
Manninger Jenő elmondta, hogy az eddigi munkája során több kérdést intézett a pénzügy-, illetve a közlekedési miniszterhez, illetve a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez. A térséget érintően a DRV Rt. privatizációjával kapcsolatban tett fel kérdést, remélve, hogy ez nem szándéka a tárcának. A válasz szerint, a törvényre hivatkozva 50+1 százalékot állami kézben kívánnak tartani az esetleges privatizáció esetén. 
– Ez a válasz engem nem elégített ki, hiszen a kisebbséget is el lehet adni, hogy az kellemetlen hatásokkal járjon. Egyelőre nem gondolkodnak a cég értékesítésén, s én ezt figyelemmel fogom kísérni, hiszen veszélyesnek tartom e térségre nézve a cég esetleges eladását. 
A képviselő természetesen részt vesz a térség minden rendezvényén, s nem csak az ünnepi protokoll részese, hanem a régiót érintő fejlesztési tárgyalásokon is jelen van. Legutóbb a Hévízet elkerülő út nyomvonalával kapcsolatban Alsópáhokon rendezett tárgyalásokon vett részt, amelyen a nyomvonal kijelölését illetően nem közeledtek az álláspontok egymáshoz. A természetvédelem szerint a lápon egyáltalán nem lehet megépíteni az utat, Alsópáhok polgármestere pedig tiltakozik az ellen, hogy a Fő utcával párhuzamosan, a községhez közel jelöljék ki a nyomvonalat. Ehhez még több tárgyalásra lesz szükség, hogy megtalálják – kompromisszumokkal – az optimális megoldást. 
Manninger Jenő tagja a balatoni képviselőcsoportnak, s legutóbb Zánkán találkoztak a balatoni polgármesterekkel, ahol megvitatták a települések problémáit. Egyebek mellett szóba kerültek a partvédelem és a feltöltések, valamint a vízszinttel kapcsolatos teendők kérdéskörei is. A csoport kezdeményezi a Balaton Törvény felülvizsgálatát is, amelyben a gyakorlat több kisebb változtatás szükségességét veti fel. Egyebek mellett a beépítésekkel kapcsolatos szigorú előírások a Balatontól távolabbi településekre is vonatkoznak, s ez korlátozhatja egyes községek építési lehetőségeit. 
– Én úgy gondolom, hogy szeptemberben mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy folytatódik-e az M7-es autópálya építése. Többen megkerestek az ügyben is, hogy az északi part vasúti közlekedése messze nem kielégítő, s bőven lesz tennivalónk még ez ügyben is. 
A fogadóórák rövid nyári szünetet követően folytatódnak, péntekenként 15 – 18 óra között a Fidesz keszthelyi irodájában.

vissza az elejére


A meghívottak nem vállalták

Nemzetőrség Keszthelyen?

A hónap elején a keszthelyi Bethlen Gábor Helyőrségi Klubba gyűltek össze – egy Budapestről kapott meghívó nyomán – az egykor Keszthelyen szolgálatot teljesítő, ma már nyugdíjas katonatisztek. A meghívóban a nemzetőrség egy leendő helyi csoportjának a megalakítására hívták a megszólítottakat. 

A Budapestről érkezett háromtagú csoportból Gergely István szószólóként elmondta, hogy Magyarországon bejegyzett egyesületként már 4 éve működik a nemzetőrség, amelynek országos vezetője dr. Hoffmann Géza. Az egyesület a katonasággal és a rendőrséggel karöltve tevékenykedik, s elsődleges céljuk a bűnözés, a drogfogyasztás elleni fellépés, s az ezzel kapcsolatos információszerzés. Mint elmondták, Budapest mellett több vidéki városban van már helyi szervezet, s ezek többnyire önkormányzati támogatással működnek. Mindezt természetesen egy 1997-es törvény szellemében, törvényes keretek között gyakorolja a nemzetőrség. Zala megyei szervezőkörútjuk első állomása azért esett Keszthelyre, mert az egykor itt állomásozó rakétaezred számos képzett, ám ma már nyugdíjas tagja él a városban. A tájékoztatásban elhangzott, hogy az 1848-as, valamint az 1956-os elődök nyomán elsődleges célja a nemzetőrségnek, hogy a forradalmiság, a szabadság szellemiségét tovább vigye, s felhívja a figyelmet arra, hogy ebben az országban értékek is léteznek. Az előadók hangsúlyozták, a nemzetőrség abszolút politikamentes egyesület, kizárólag jó célok érdekében tevékenykedik, bár a konkrét feladatokat kérdésekre válaszolva sem egyértelműen fogalmazták meg. 
Az egykori katonatisztek többsége kijelentette, hogy a nem teljesen egyértelmű célokat és feladatokat nem vállalják fel, még a nemzetőrségnek titulált formációban sem. 

vissza az elejére


Pályázati kiírás

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága

megismételt pályázatot hirdet helyi, térségi, országos és nemzetközi jelentőséggel bíró rendezvényekre. 

A pályázat beérkezési határideje: 2002. augusztus 31.

A pályázat célja: olyan turisztikai, sport és kulturális rendezvények megvalósításának támogatása, melyek helyi, térségi, országos és nemzetközi jelentőséggel bírnak.

A pályázók köre: a pályázaton részt vehetnek a Keszthely város területén működő civil szervezetek, oktatási intézmények, művészeti együttesek.

A pályázatok elbírálása: a benyújtott pályázatok várhatóana turuizmus és külkapcsolatok bizottsága 2002. szeptemberi soros bizottsági ülésén kerülnek elbírálásra. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak.

A pályázatok elszámolásával kapcsolatos szabályok: a támogatási összeg a támogatási szerződésben foglaltak alapján kerül kifizetésre. A pályázati összeg céljellegű felhasználásáról legkésőbb 2002. december 31-ig a pénzeszközt biztosító Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága (Keszthely, Fő tér 1.) felé, a pályázó nevére kiállított számlák és a számlák kifizetését igazoló dokumentumok hiteles másolatának megküldésével kell elszámolni. A pályázat benyújtásához szükséges nyomtatványt a polgármesteri hivatal portáján (Keszthely, Fő tér 1.) lehet beszerezni.

A bizottság fenntartja magának a jogot, hogy nem támogat olyan pályázatokat, amelyek nem megalapozott igényeket tartalmaznak.

A pályázat céljára 2002. évben 450.000 Ft áll rendelkezésre.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Turizmus és Külkapcsolatok Bizottsága

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online