Körkép

A nyár, az azon belüli strandidő, vagy az esős napok mást-mást jelentenek egy pedagógus, egy vendéglátós, egy kereskedő vagy éppen egy strandvezető számára. Ami az egyiknek pihenés, a másiknak munka; míg az egyik örül az esőnek, a másik mérgelődik, hogy miért pont most... Ki hogyan tölti a nyarat? – erről kérdezősködtünk itt-ott.

Dr. Bertalan János, Keszthely rendőrkapitánya:
– Már 16 éve nem megyek túl messze, hosszabb időre pihenni nyáron: az idegenforgalmi szezon miatt nem tehetem. Azért 4-5 napra idén is elutazunk a családommal a horvát tengerpartra, és ugyanennyit fogok tevékenykedni a kertben, pontosabban a szőlőben.
– Szőlősgazda a rendőrkapitány?
– Van némi szőlőm, amiből évente két-háromszáz liter bor kerül ki. Idén csodálatos termés várható, bízom benne, hogy semmi gond nem lesz a szüretig. Hosszabb szabadságra is majd ősszel megyek, akkor viszont három hétre. Idén egy gyógyfürdőhelyre utazunk, talán Szlovákiába.
– A mobiltelefont kikapcsolja a nyári rövid pihenő idejére?
– Nem, az idegenforgalmi szezonban mindig elérhető vagyok, sőt, mindennap jelentenek nekem a fontosabb eseményekről. Nyáron nincs kikapcsolódás.

Hársfalvi György, a gyenesdiási klubkönyvtár vezetője:
– Tavaly voltunk négy napot Horvátországban, és talán 7-8 év múlva újra el tudunk menni... Nagyon hiányzik az a két hét, ami alatt az ember kicsit feltöltődne. És persze itt vannak a gyenesdiási nyári programok, amelyek szervezése rengeteg időt kíván. Ha valahogy sikerül nyernem egy hétvégét, vagy a hétvége egyik napját, amikor szabad vagyok, az már nagy öröm. Olyankor biciklit javítgatok, a ház körül csinálgatok ezt-azt.
– Ősszel könnyebb?
– Akkor sem unatkozunk: el kell készíteni a szezonra nyert pályázatok elszámolásait, indulnak a szakkörök, klubok, és figyelni kell az újabb pályázatokat, hiszen gondolnunk kell már ősszel a következő nyár rendezvényeire. Mindig azt mondom, hogy na, ezen a feladaton túl leszünk, és akkor egy kicsit lazítunk majd, de ez sosincs így. Valami feladat mindig akad.
– A gyenesiek gyakran találkozhatnak a fotóival, szép felvételei láthatók a községházán, valamint az egész építkezés folyamata egy humoros tablón. Csak hobbi a fényképezés?
– Szeretek fotózni, emellett a hivatalnak archiválom az eseményeket, a településünk változásait. Persze, nem tudok csak úgy elmenni egy gyönyörű vízparti naplemente mellett, ha olyasmit látok, ami megragad, azt megörökítem. Úgy harminc tekercset szoktam elfényképezni egy évben, egy része munka, a másik fele hobbi.

Jámbor Katalin, a keszthelyi polgármesteri hivatal testületi referense:
– Ha minden jól megy, közel egy hónap szabadságra megyek a nyár folyamán kisebb-nagyobb megszakításokkal. Bár nem szívesen, ebben a kánikulában...
– Mikor lenne jobb?
– Én a szeptembert szeretem, de ősszel, télen nem mehetek el.
– Miért?
– Nyáron a testület munkája is kevesebb, ősztől viszont beindul a munka, közelednek a választások, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. Ezzel a forró nyárral az a gondom, hogy nem nagyon lehet mit csinálni; szinte csak a Balatonban elviselhető a hőség.
– Utazás?
– Az elkövetkezendő öt évben előreláthatólag nem kerül rá sor, a lakásfelújítás elviszi a rávalót... Most a könyvespolc lebontása és megtisztítása vár a szabadságom ideje alatt, ha ez meglesz, megengedhetünk magunknak egy néhány napos kirándulást.

Dr. Szarka Lajos történész, muzeológus, a hévízi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője:
– Többnyire pihenéssel, és helyenként munkával telik a nyár. Ilyenkor jobban van idő a ház körüli tennivalókra, és a 200 négyszögöl szőlőt is gondozni kell... Ami a szakmai munkát illeti, folyik a múzeumi anyagok gyűjtése, rendszerezése, a szakirodalom felkutatása, feldolgozása.
– Már négy könyve jelent meg; jelenleg min dolgozik?
– Kisebb lélegzetű anyagok várnak. Az egyik dr. Lukács (Lőwy) Mihály egykori keszthelyi orvos élete, aki 1936-44 között, tehát a vészkorszakban az izraelita hitközség elnöke volt. Túlélte a Holocaustot, a háború után még néhány évig praktizált Keszthelyen. Másik témám egy tavaly felvett beszélgetés id. dr. Moll Károlynéval, aki elmondta, hogyan fedezték fel férjével együtt a súlyfürdőt. Nagyon érdekes beszélgetés. Szeretnék foglalkozni Bibó munkásságával, méghozzá az értelmiség szerepével kapcsolatos gondolataival. A múzeumban pedig a Moll Károly orvostörténeti szobáról készítünk egy múzeumi füzetet, amely reményeink szerint egy sorozat első darabja lesz.

Kalotsa Miklós, a keszthelyi Helikon strand vezetője:
– Nekem itt, a strandon telik a nyári szabadságom – sőt, amióta télen jégpályát üzemeltetünk, a téli is –, lévén, hogy év közben a Zöldmező utcai Általános Iskolában dolgozom kollégiumi nevelőtanárként. Bár van munka, mégis, kellemes a környezet, az emberek jönnek-mennek. Én gondoskodom arról, hogy a takarítónőknek legyen tisztítószer, a zuhanyból folyjon a víz, a fű meg legyen öntözve, tisztaság legyen... na persze ez az, amiben mindig lehet kivetnivalót találni.
– Például mit?
– Hát a csikkeket egyszerűen lehetetlenség mindet összeszedni. Kicsit alulkultúráltak vagyunk ebből a szempontból. Főleg az „oszik” reklamálnak...
– A kik?
– Hát a kelet-németek. A németek nevezték el így magukat, oszik meg weszik. Kelet– és nyugat-németek. És bizony a keletieknek rendszerint nagyon sok problémájuk akad.
– Milyen jellegűek?
– Kezdődik azzal, hogy drága a jegy, ami nem egészen igaz, mert a többi strandon – kivéve persze a szabad strandokat – drágább. Mondtuk nekik, hogy 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe ha legalább hat napig itt vannak, a Tourinform- irodában kell igényelni, de ezt olyan bonyolultnak tartják, hogy inkább nem járnak utána. Aztán azt mondják, koszos a víz, de hát ez sem igaz. Többen a szolgáltatások színvonalát tartják alacsonynak, mert például kevés a vécé, nem folyik meleg víz a zuhanyból, már megint nincs zuhanyrózsa...
– Ezzel a problémával évek óta minden nyáron találkozunk. Ön meg tudja mondani, vajon miért lopkodják el állandóan a zuhanyrózsákat a strandokról?
– Tudja a fene. Talán mert fényes.

Jósvai Sándor és felesége, Edit, a hévízi Magyar Csárda tulajdonosai:
– A férjem 1980 óta vállalkozó, ‘85-ben nyitottuk a csárdát – mondja Jósvainé Edit. – 15 éven át soha nem mentünk sehova, négy éve, amióta a fiainkra tudjuk hagyni az üzletet, azóta merünk kivenni magunknak néhány nap nyári szabadságot. Olyankor az Isztriára utazunk.
– Az igazi önfeledt pihenés ideje télen jön el – veszi át a szót a férj –; télen mindig bezárunk két hétre, abból az egyik hét elmegy a festéssel és a takarítással, a másik hétre mindenkinek szabadságot adunk, és elutazunk síelni. Olyankor nyugodtak vagyunk, tudjuk, hogy itthon semmi gond nem történhet.
– Évek óta mecénás galériát működtetnek a csárda emeletén. Honnan jött az ötlet?
– 11 éves korom óta festek – válaszol Edit –, most is ez a hobbim. Az évek alatt számos művésszel megismerkedtem, közülük nagyon sokan elpanaszolták, hogy egyszerűen nem jutnak kiállítási lehetőséghez. Akkor jött az ötlet, hogy a fenti rendezvénytermünket nyáron rendezzük be galériának, és a művészek kapva kaptak az ötleten. Olyannyira, hogy 2005-ig előre be van táblázva, kinek lesz kiállítása nálunk. Új kezdeményezés, hogy ettől az évtől júniusban a hévízi általános iskola egyik tehetséges diákjának is lehetőséget adunk a bemutatkozásra. Idén Nádudvari Éva képeit láthatták a látogatók.
– Miben áll a mecénási tevékenység?
– Semmiért nem kérünk pénzt: bekereteztetjük a képeket, meghívókat nyomatunk, a megnyitón adunk egy kis fogadást. A képeket a művész adja el, százalékot sem kérünk.
– Miért jó ez önöknek?
– Mert örömet szerzünk vele. És az nagyszerű érzés.

Takács Ferdinánd, cserszegtomaji festőművész, barlangász:
– Megnyílt a cserszegtomaji alkotótábor, amelynek fő szervezőjeként meglehetősen sokat tevékenykedem. Ez eltart július végéig. Augusztusban barlangászom; a csókakői dűlőtől nem messze találtunk egy eddig fel nem fedezett barlangot, ez tőlünk az „Apa-lányai barlang” elnevezést kapta, merthogy két „lányaim-lehetnének” korú barlangász hölggyel fedeztük fel. Már kibontottunk mintegy 50 méter hosszú járatot, rendkívül érdekes csontleletekre bukkantunk, amelyeket el is küldtünk kormeghatározásra. Bár pontos eredmény még nincs, annyit tudunk, hogy nagyon régi maradványokról van szó. Megtaláltuk továbbá a cserszegtomaji kútbarlang alsó szintjét, itt is van mit kutatni. Augusztus 19-én Balatonedericsen nyílik kiállításom, szeptember 13-án pedig Zalaegerszegen egy nagyobb lélegzetű „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” címmel. Ja, és majd elfelejtettem, augusztus 11-én a budapesti Stefánia-palotában nyílik tárlat az idei Cserszegtomaji Alkotótábor munkáiból, aztán bemutatjuk a nyári „termést” Keszthelyen is... Nos, hát nekem ez a nyaralás.

Dr. Hajós László dékán-helyettes, tanszékvezető egyetemi tanár, Gödöllő:
– Bár már 1965-ben elkerültem Keszthelyről, mivel itt születtem, itt nőttem fel, természetes, hogy azóta is minden nyarat ebben a városban töltök. Jelenleg kettesben nyaralunk ötéves unokámmal, Gergellyel, időnként – ahogy a szabadságok engedik – csatlakozik hozzánk a család egyik-másik tagja.
– Milyen érzés évről évre visszajönni Keszthelyre?
– Szeretek itt lenni, nagyon sok régi, gyerekkori ismerőssel találkozom, akik – akárcsak én – a nyarukat töltik itt, és közben felidézik a fiatalságukat. Én azért sokuknál jobb helyzetben vagyok, mert a munkámból adódóan is van lehetőségem arra, hogy év közben többször Keszthelyre jöjjek: tagja vagyok a Georgikon kar doktori iskolájának, rendszeresen jövök vizsgáztatni, és olyankor mindig megtoldom egy-egy nappal az itt-tartózkodásomat..
– Mint régi keszthelyi, elégedett a város fejlődésével?
– Vannak dolgok, amelyekben jó látni az előrelépést – például, hogy olyan sok év után most végre újra van színháza a városnak, amely ráadásul konferenciaközpont is, és ez a tudományos közélet szempontjából sem mellékes. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket nem értek. Nem értem, hogy a Balaton vízminőségének védelme érdekében miért nem vágták át már rég a mólót? Ennek a Városi strand issza meg a levét, amelyet mi is látogatunk. És akkor ott az újabb kérdés: ha már egyszer a város felújította a Szigetfürdőt – ahol büfé is működik – miért nem készült el hozzá a vizes blokk? Sokan nem veszik a fáradságot a többszáz méteres gyalogláshoz – és ennek is a strand, a víz látja kárát. Ilyesmiken bosszankodunk mi, felnőttek, ugyanakkor az unokám azt mondta egyik nap: „Jó itt Keszthelyen gyereknek lenni”. És igaza van.

Sebestyén Péterné, a Vöröskereszt keszthelyi szervezetének titkára:
– Bár a nyár folyamán időnként papíron szabadságon leszek, a helyzet az, hogy mivel a véradásszervezés folyamatos, nem mehetek el hosszabb időre. Vérre szükség van, Keszthelyen és környékén egyedül szervezem a véradásokat néhány aktivista segítségével. Márciusban pihentem hosszabb ideig, külön engedéllyel három hétig voltam szabadságon, és ezt az időt nem is itthon, Németországban töltöttem el.
– Azért a Balatonra csak eljut...
– Esténként lejárok a strandra, bár a vízben még nem voltam. Augusztusban Balatonedericsen leszek, ahol egy ifjúsági katasztrófavédelmi és diáktűzoltó tábort vezetek másokkal együtt, talán majd akkor. Most még más feladatok várnak.
– Például?
– Egyrészt az előbb említett tábort szervezem, szponzorokat gyűjtök. Másrészt hamarosan odébbköltözik az irodánk, mivel a most használt helyiségünk egy részére az Okmányirodának van szüksége. Úgyhogy némi átépítéssel kiegészített költözésre kerül sor még a nyáron. Közben ügyeletet tartunk, sokszor külföldiek jönnek azzal a kéréssel, hogy keressük meg valamelyik rokonukat, régi ismerősüket.
– A sikert honorálják valahogy?
– A telefonköltséget kifizetik, egyébként nem.