Kultúra

1998–2000 között olyan germán eredetű leletek kerültek elő Fenékpusztán, amelyek egyrészt Fenékpuszta történetét is új megvilágításba helyezték, másrészt nemzetközi szempontból is rendkívül fontosak voltak. Ekkor határozta el a Balatoni Múzeum vezetése, hogy ebből az anyagból érdemes egy önálló kiállítást összeállítani. A partnerek keresése során az alsóausztriai – évek óta kulturális kapcsolat révén életben tartott – kapcsolat jelentette a megoldást.

– Én még nem mondtam le arról, hogy más európai országokban is bemutassuk ezt az anyagot – mondja dr. Müller Róbert, a Balatoni Múzeum igazgatója. – Már van jelentkező Klágenfurtból, a Karintiai Tartományi Múzeum, amely jelezte, hogy szeretné átvenni bemutatásra ezt a kiállítást. A jelenlegi kiviteli engedélyünk november 15-én lejár, most hazahozzuk az anyagot, itthon is bemutatjuk, majd azt követően a jövő tavasszal ismét útrakelnek az értékes leletek.
A kiállítás német nyelvű katalógusa az, amelyik a pontos tárgyleírásokkal, kísérő tanulmányokkal – dr. Müller Róbert és Straub Péter munkái –, jó fotókkal kerül be a tudományos közéletbe, s ez nagyon fontos volt a múzeum számára. A katalógust az Alsóausztriai Tartományi Múzeum saját költségén készíttette el. A kiállítás anyaga 215 tételből, és összesen 894 darab tárgyból áll. A legkorábbi leletek az V. század elejéről származnak, a legkésőbbiek pedig a IX. század végéről, így mintegy fél évezred történelmi emlékeit tárják a látogatók elé. A kiállított tárgyak eszmei értéke 300 ezer Euró, azaz, mintegy 75 millió forint. Az ez év április 5-én a Traismauer-kastélyban megnyílt kiállítás november elejéig lesz látogatható.

– Hogyan fogadta a szakma, illetve a közönség ezt a páratlan anyagot bemutató kiállítást?
– Számos ausztriai egyetemről érkeztek kollégák, s a szakmai visszhangja rendkívül jó volt. El kell mondjam, különlegességnek számít, hogy nem egy germán népnek a hagyatékát mutatjuk be. A legkorábbi leletek gót népességhez köthetőek, 380-ban telepítettek be egy gót-alán vegyes népességet ide Pannóniába, és úgy tűnik, hogy ezek egy részét Zalába, a Zala völgyébe, hiszen az emlékeiket ismerjük Zalaszentgrótról, Sármellékről és Kilimánról. Úgy természetes, hogy a leletek egy kisebb hányadát a Göcseji Múzeumból, Kaposvárról és a Nemzeti Múzeumból kértük kölcsön, de az anyag zöme a Balatoni Múzeumból való. A kiállításban szinte folyamatosan lehet így nyomon követni a germán népeket.

– A Honfoglalásig vajon hány nép fordult meg ezen a tájon?
– Ezt nagyon nehéz meghatározni, hiszen a hunok, a keleti gótok, a szvébek, a longobárdok, az avarok, de ennek a kiállításnak az egyik érdekessége éppen az, hogy itt Fenékpusztán 1998. és 2000. között olyan germán leleteket találtunk, amelyek frank és aleman észak itáliai kapcsolatokra utalnak. Ezt úgy tudom magyarázni, hogy ez az avar szállásterületnek a széle, itt az 568. és 630. közötti időből a korai avarkor első periódusából jóformán nincs avar lelet. Viszont vannak bizánci és különböző germán leletek, mintha ide, a határerődbe csupán idegen zsoldos kontingenst telepítettek volna. Ezek a népek itt nagy önállósággal rendelkeznek, használják, átépítik a bazilikát, oda temetkeznek, már hat ilyen temetőt ismerünk, s ezek mind keresztény rítusúak. Folytatva a számolást, jártak itt germánok, délszlávok, nyugati szlávok, bajor telepesek és még lehetne sorolni.
– Ha előkerül egy lelet, hogyan határozza meg egy régész annak a korát, a hovatartozását, vagy az eredetét?
– Ebből a korból – amiről beszélgetünk – már számos érmünk van, és nagyon jó történeti források is rendelkezésünkre állnak. A történeti források oldaláról nézve, ha én találok egy longobárd tárgyat, akkor tudom, hogy az 535. és 568. közé keltezhető, mert a források szerint ebben a 33 évben éltek itt a longobárdok. Azt is tudjuk, hogy innen észak Itáliába vonultak. Tudjuk, hogy az általuk épített templomokat kinek a tiszteletére szentelik, ott vannak a sírok, ahonnan ezeknek az itteni leleteknek a továbbfejlesztett változatai kerültek elő.

– Ez azt jelenti, hogy egy-egy nép következetes volt a maga forma- és motívumvilágában?
– Igen, és a temetkezési rítusban is. A keleti gótok például soha nem tettek fegyvert a sírokba, a longobárdok pedig előszeretettel temették el a halottakkal együtt a pajzsot, a lándzsát, kardot, pedig mind a kettő germán nép volt. A keleti gótok kétsoros fésűt használtak, a longobárdok hosszú egysoros fésűjük volt. A keleti gótok hajba tűzött fésűvel temették el halottaikat, a gepidák ugyanilyen fésűt használtak, ám nem a hajba téve temetkeztek. A longobárdok a tarsolyba, vagy a lábhoz téve tették sírba a fésűt. A rítusból, a tárgy formájából, és az írott források együttes kombinációjából lehet kikövetkeztetni, hogy egy-egy sírhely mely néphez köthető. Természetesen sok probléma is akad. A germánok szerették a szép nagy, díszes fibulákat. A hun kori nagy fibulás sírokat egyértelműen hun kori germánoknak határozta meg a kutatás. Az utóbbi tíz évben derült ki, hogy a germánok soha nem használták a flitterekkel díszített fátylat. Ez egy alán szokás volt, amelyet a Kaukázustól Franciaországig mindenhol megtalálhatunk. Ennek következtében felül lett vizsgálva a Kárpát-medencei hun kori anyag, és azt mondtuk, hogy azok a sírok, amelyekben arany flitterek vannak, alán sírok, legfeljebb a germánoktól átvették a fibulaviselés szokását. A kérdés onnan ered, hogy a Kaukázusban soha nem éltek germánok, az alán szállásterület volt. Ott találtak olyan sírokat, amelyekben germán jellegű, vagy germán fibulák voltak. Ezek a dolgok átértékelésre késztetik a tudomány eddigi állásfoglalását.

– A történeti források menynyiben segítik a leletek meghatározását?
– Itt van ez az aranycsat. Ennek a hátuljába egy görög felirat van bele poncolva: ANTIKOF. Ennek a magyar fordítása, az „antok legyőzője”. Bizánci forrásokból tudjuk, hogy 602-ben az avar kagán egy vezérét az antok elleni hadjáratra küldte. A hadjárat olyan sikeres volt, hogy soha többé nem említik meg írott forrásban az antokat. A feliratból nagyon könnyű következtetni arra, hogy a viselője részt vett a 602-es hadjáratban, s csak ez után halhatott meg. Segíti a következtetést, hogy a Zala völgyében, Zalakomártól Pókaszepetkig, több helyről ismerünk olyan avarkori temetőket, amelyeket a VII. század elején nyitottak meg, és az egész Kárpát-medencében egyedülálló módon ezek birituális temetők. Itt csontvázas avar sírok mellett hamvasztásos keleti szláv sírokat is lehet találni. Szőke Béla leírása szerint, 568-ban, amikor az avarok meghódítják a Dunántúlt, akkor a Zala völgye még pusztaság volt, s Fenékpuszta volt a határ. A 7. század elején hoznak keleti szlávokat magukkal, és azokat az avarokkal együtt, az eddig lakatlan Zala völgyében telepítik le. Ebbe a koncepcióba tökéletesen beleillik, hogy itt megtalálunk egy főnöki sírt, akinek az övcsatjába bele van vésve, hogy az antok legyőzője. Így halad előre a régészet tudománya.
Mint dr. Müller Róbert elmondta, azért van Fenékpuszta iránt nyugaton és a germán népek kutatói körében akkora érdeklődés, mert nincs még egy olyan pontja Európának, ahol ennyiféle germán anyag együtt lenne. Ráadásul mindez nem egy germán királyság területén, hanem egy nomád birodalom részeként avar területen található.