Juliális a Zámorban

A világ képekben

Önábrázolás

Művészpalánták

Kiállítás, koncerttel

Képek a Vajdaságból


Két napra bővült a program

Juliális a Zámorban

Zámor városrész hagyományos évi ünnepét kilencedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hét végén, s ez alakalommal első ízben kétnapos program várja a vendégeket. A városszerte egyre népszerűbb strand vendégei így együtt ünnepelhettek a városrész lakóival, s élvezhették a színpadon fellépő együttesek műsorát is.

A horgászversenyen, a zenés ébresztőn, a tábori misén és a délelőtti futballmérkőzések után – amelyet ezúttal a helyi bankok csapata nyert meg az önkormányzattal és a zámoriakkal lejátszott meccseken –, délidőben ültünk le beszélgetni a városrész kiemelkedő tevékenységet végző egyesületének elnökével, Kovács Vilmossal.
– Már most készül a Zámor Térségért Egyesület a jubileumi, tizedik rendezvényre, amely az eddigieknél is nagyobb ünnep lesz – mondta az egyesület elnöke. – Addigra szeretnénk megvalósítani azt az elképzelésünket, hogy a Semmelweis utcában felépítsünk egy közösségi házat, ugyanis ebben a városrészben nincs más lehetőség erre. 
– Az elmúlt egy évben mi jellemezte az egyesület tevékenységét?
– A korábbiakhoz képest kevésbé volt látványos a munkánk. Pályázatot nyújtottunk be a Semmelweis utcai játszótér eszközeinek cseréjére, sajnos ezt elutasították. Most a Balaton Fejlesztési Tanácshoz nyújtunk be újabb pályázatot, amelyhez az önerő már rendelkezésünkre áll. Az 1,3 millió forintos pályázat elnyerése esetén a fémből készült eszközöket esztétikus, környezetbarát fából készült játszótéri elemekkel szeretnénk kicserélni, ami kevésbé balesetveszélyes, mint a jelenlegi. A strandon azért nem tudtunk dolgozni, mert egyrészt nincs kész a részletes rendezési terve. A vitorláskikötő építése esetén ez is konkréttá válik, s majd akkor tudjuk, hogy mely területeket lehet szépíteni.
A strandot jelenleg a VÜZ Kft. gondozza, végzi a virágosítást, kihelyezi a mobil öltözőfülkéket. Az infrastruktúra is kielégítő, hiszen a villany és a víz, valamint a csatornázás is megoldott. 
– Jelenleg az egyesület is készül az önkormányzati választásokra, mivel nyolc év után az eddigi képviselőnk, dr. Kovács István visszavonul a helyi politikai élettől, s nem kíván indulni a választásokon. Az egyesület döntése alapján Tóth Ferencet, alapító tagot, és korábbi elnökünket jelöljük a térség önkormányzati képviselőségére.
Kovács Vilmos elmondta, hogy igény jelentkezett a program kibővítésére, ezért döntöttek a kétnapos rendezvény mellett. Így a városrészben is lehetőség volt arra, hogy színvonalas operettgálát láthasson a közönség, ezúttal a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek közreműködésével. A juliális mindkét napja szabadtéri bállal zárult, s a szervezőkben felvetődött, hogy a jövőben ez a rendezvény egy önálló fesztiválprogramként is megjelenhetne az idegenforgalom kínálatában.

vissza az elejére


Kiállítás a Balatoni Múzeumban

A világ képekben

Különleges élményt nyújt a látogatók számára a Balatoni Múzeumban most megnyílt kiállítás, amely a National Geographic Channel magyarországi irodája révén jutott el Keszthelyre. A kiállítás egy válogatást mutat be a National Geographic Magazin fotóiból, amelyeket a világ legjobb fotósai készítettek néprajzi, történelmi, földrajzi, csillagászati és természeti témakörökben. 

A kiállítás mellett a látogatók megismerhetik a National Geographic Society történetét, a nevéhez fűződő felfedezéseket és kutatásokat is a mellékelt tablók segítségével. E mellett a múzeum emeleti kiállítótermében még diasorozatok is betekintést nyújtanak a fantasztikus képanyag válogatásába.
A megnyitón dr. Müller Róbert múzeumigazgató köszöntőjét követően Mészáros Eszter, a National Geographic Channel csatorna magyarországi irodájának munkatársa szólt arról a tevékenységről, amelyet a társaság folytat világszerte, s szólt arról is, hogy a kiállított képek mindegyikéhez egy-egy történet is fűződik. Az elmúlt harminc év legjobb fotóiból készült összeállítás képet ad a 114 éves múltra visszatekintő Amerikai Földrajzi Társaság tevékenységéről is. Hazánk az elmúlt évben első ízben vett részt a társaság által rendezett szellemi olimpián, amelyen Amerika és Kanada mögött a harmadik helyen végzett, s ez fantasztikus eredménynek számít. A magyar tudományos élet szellemi nagyságai is törekszenek arra, hogy munkájukhoz, kutatásaikhoz elnyerjék a társaság támogatását, s erre már több kiemelkedő példa is volt. 
A kiállítás képeinek mindegyike élmény, egyrészt a témák, másrészt a magas szintű technikai tudással rendelkező fotósok látásmódja okán. Az augusztus 15-éig látogatható tárlat megnyitóján a Festetics György Zeneiskola klarinét triója adott rövid, de színvonalas koncertet.

vissza az elejére


Önábrázolás

A helyőrségi klubban ismét egy keszthelyi születésű alkotó munkáiból nyílt kiállítás a Bethlen Gábor Honvéd Kulturális Egyesület és a Helikon Öröksége Kulturális Alapítvány közös rendezésében. A zalavári általános iskola rajztanára, mostani harmadik tárlatán, a közelmúlt „termését” állította ki, amelyek mindegyike valamilyen formában a művészt ábrázolja.

Virág Ágota 1991-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, majd rá két évre hazajött. Mint elmondta, legtöbbször olajtechnikával készült, szürrealista benyomást keltő festményeket készít, amelyeken általában egy-egy növény, állat jelenik meg. Képeiben az elvonatkoztatott természet elevenedik meg, az élet és az elmúlás ellentéte. Saját állítása szerint az eddigi négy éves tanítói munkája során visszakapta tanítványaitól az egykor általa beléjük vetett önbizalmat, és ez festészetén látszik meg igazán.

vissza az elejére


Művészpalánták

A gyenesdiási alkotótábor ötletét, a helyi művészeti általános iskola adta, majd következett az oktatók felhajtása, amelyben a Goldmark Károly Művelődési Központ segített.

Az alkotótábor résztvevői.A tábor első felében – július 8-a és 12-e között – délelőttönként a festéssel, rajzolással, különböző technikákkal (tusrajz, textilfestés, monotípia, akvarell) ismerkedtek meg a Hévízről, Gyenesből és Keszthelyről érkezett művészpalánták Ferge Ritának, a sármelléki általános iskola és a keszthelyi gimnázium rajztanárnőjének irányításával. A délutáni foglalkozásokon papírsárkányt építettek, majd eregettek a gyerekek, ebben Gál Tamás, a hévízi és a keszthelyi gimnázium rajztanára volt segítségükre – tudtuk meg Pápai Z. Zitától a gyenesi galéria tulajdonosától és szervezőjétől. Elmondta azt is, hogy az alkotótábor július 22-e és 27-e között folytatódik, amikor is a kerámia készítés technikáival, a fazekas korongozást, a hurkatechnikát, illetve a kisplasztika készítését sajátíthatják el a jelentkezők Simon Edit, keramikus művész segítségével. A művésznő hozzátette, a tábor minden résztvevője oklevelet kap, illetve az ott készült munkák kiállításra kerülnek, az iskolakezdés előtt.

vissza az elejére


Kiállítás, koncerttel

A keszthelyi színházban az elmúlt hétvégén St. Martin, a neves szaxofonista mutatkozott be ezúttal képzőművészeti oldaláról, természetfotóival, majd adott élő koncertet a nagyérdeműnek.

Siposhegyi Péter író, nyitóbeszédében egyebek között beszélt az írott– és a filmművészet ellentétéről, a film maradandóságáról, majd hozzátette: a most kiállított, időtlenséget sugalló képek életünk jobbik „filmjének” háttérképei. 
Az író barát köszöntő szavai után, St. Martin elmondta, egyfajta szerelemről, szeretetről van szó a természetet illetően – amelyet már tizenhárom éves kora óta fotóz, ez számára a kikapcsolódás, ami színesíti az életét. Mint mondta, a fotózásnál elsősorban nem az esztétikai szempontokat kell figyelembe venni, hanem az érzést, a pillanatot kell meglátni.

vissza az elejére


Képek a Vajdaságból

„1942-ben született Nagybecskereken. Szülővárosában él, tanul szorgoskodik, dolgozik. Hű marad szeretett városához, a csendes Bega partjához. 35 éve festegeti polgártársait, kedvenc épületeit, ligeteit, mezőit, környékbeli tanyáit.”
Az életrajzi idézetből talán már sokak számára kiderült, hogy ezúttal nem egy hazánkban élő magyar művészről van szó. Szabó Zoltán, a vajdasági (zrenjanini) festőművész – mint sok más társa –, magánúton sajátította el az egyes technikákat. Az olajfestészetet és az akvarellt részesíti előnyben, de korábban próbálkozott pasztellel és grafikával is. Első mestere Vanyek Tivadar, akitől sok jó tanácsot, útmutatót kapott.
Művei elismeréseként 1996-ban művészdiplomával tüntették ki, s ekkor avatják a Belgrádi „Kosovka” művészegyesület, illetve a Szerbiai Művészegyesület tagjává. Témáiban – tájképek, csendéletek –, önmagát keresi.
Korábban három önálló – és több csoportos – kiállításon mutatta be szülővárosában eddigi szorgalmas és kitartó munkája eredményét, mintegy ezerötszáz alkotását. A Magyarországon első és egyben negyedik egyéni, „Ablakok a világba” című, július 26-ig megtekinthető tárlatát társa, Szabóné Rozália nyitotta meg július 6-án, a hévízi Magyar Csárdában.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online