Kultúra1

Hévízen éppen tizedik alkalommal került megrendezésre augusztus 8-a és 10-e között az immár hagyományosnak mondható három napos irodalmi rendezvény a Hévízi Irodalmi Napok, a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság szervezésében. A Major Zala Lajos által lassan negyed évszázada alapított asztaltársaság mára jelentősen kibővült ugyan, de jellegét és hagyományait tekintve nem változott. Az irodalmi napok ez évi témája, a látás, a hallás és a beszéd szerve voltak.

A jubileumi rendezvény megnyitóján Vértes Árpád polgármester a vendégek köszöntése után röviden szólt Hévíz életének mindennapjairól. Őt követte Vancsura Miklós, a Szent András kórház, főigazgatója, a rendezvény támogatója, aki Hévíz gyógyászatáról, a balneoterápiáról, a gyógyszállodák építéséről beszélt, illetve arról, hogy a művészetek pártolása milyen mértékben befolyásolja az üdülés sikerességét. Ezt követően dr. Borókai Gábor, a rendezvény védnöke, az Orbán-kormány volt szóvivője fejezte ki köszönetét a polgármesternek, illetve rajta keresztül a városnak, majd befejezésül Major Zala Lajos zárta a sort egy kis múltidézéssel, amelynek keretében szólt az irodalmi társaság egyik korai antológiájáról.
– A körülbelül huszönötödik évét taposó Csokonai Társaság annak idején egy ellenzékinek nevezhető irodalmi, művészeti kerekasztalként indult Hévízen a rendszerváltozás előtt, az alapító Major Zala Lajos lakásán – válaszolt érdeklődésünkre Zalán Tibor, a Csokonai Társaság jelenlegi elnöke. – A Kádár-rendszer bukása után a város vezetése az akkori polgármester, Kiss Lajos személyében átvállalta a Csokonai Társaság gondját Major Zala Lajostól, azóta a társaság az önkormányzat anyagi és erkölcsi támogatását élvezve működik, városi rendezvényként.
– Mennyiben változott a társaság arculata?
– Negyedik éve igazgatom a társaságot, hiszen Major Zala Lajos talán belefáradt, illetve úgy gondolta, hogy egyszerűbb innen, Magyarországról vezetni a kört. A változások szükségszerűek voltak, hiszen változtak az idők, változott a köznép hangulata és úgy hiszem ennek is köszönhető, hogy kevésbé aktuálisak a politikai témák, ráadásul én magam is apolitikusabb alkat vagyok, mint Major Zala Lajos. Sokkal inkább művészeti tematika jellemzi a társaságot, amely a szélesebb, nem feltétlenül politizáló réteget is érdekli.
– Az irodalmi napoknak a szokásoknak megfelelően minden évben van egy konkrét témája, amely most a szem, a fül és a száj. Miért éppen ezt választották?
– Az idei tanácskozás azon (érzék)szerveket célozza meg, amelyek leginkább érdekeltek a művészetben, hiszen a száj a beszédnek, az előadóművésznek az eszköze, a szem elsősorban a festészet, illetve az összes vizuális művészetnek, a fül pedig értelem szerűen a zene „értelmezéséhez” szükséges. Mindez a költészetben is megjelenik, gondoljunk a vizuális és fónikus költészetre. A témaválasztáskor mindig olyan tág téma megjelölése a cél, amely nem kötődik korhoz, és mindenfajta megnyilvánulásra alkalmas lehet.
– A szakmai előadások mellett egyéb programok is várták az érdelődőket. Fellépett egyebek mellett a Keszthelyi Jazz-Műhely, Óbecséről az A Prima Vista együttes megzenésített versekkel, de voltak kiállítások is, például Gerencsér Ferenc fotóiból, illetve Horváth Péter korán elhunyt grafikusművész könyvterveiből.
Természetesen idén is kiosztásra került a Lilla-díj, amelyet minden évben a legjobb irodalmi alkotás megalkotójának ítélnek oda. Az idei kívánalom egy minimum három versszakos, kettő, négy, vagy hat soros vers megírása volt, amelynek első versszakában a 65-ös számjegynek, a másodikban a „Hévízi-tó fölött a pára”, a harmadikban pedig a „Tíz éve és még hányszor tíz” mondatoknak kellett szerepelniük. A Szent András kórház által felajánlott Lilla-díjat ebben az évben a tizenhat poéta közül Balla D. Károly vehette át Ungvárról, a különdíjat pedig dr. Szántó Endre, a hévízi kulturális bizottság elnöke. A rendezvény második napján kiosztásra került a Csokonai-díj is a keszthelyi Festetics-kastélyban, amelyet Kántor Lajos, a kolozsvári „Korunk” című irodalmi folyóirat főszerkesztője vehetett át irodalmi munkásságáért. Az irodalmi napok programja ezúttal egy tisztújító közgyűléssel is bővült. Lejárt ugyanis az eddigi elnökség négy évre szóló mandátuma, ám a tagság egyhangúlag további négy évre bizalmat szavazott a már egy ciklust megért vezetőségnek.

Idén Keszthelyen nyitotta meg kapuit a nyolcadik alkalommal megrendezésre került Pénzügyi Nyári Egyetem, a Széchenyi István Szakkollégium szervezésében.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen belül tizenöt éve működő szakkollégium először 1995-ben, Veszprémben indította útjára a nyári egyetemet azzal a céllal, hogy elsősorban a határainkon túli, pénzügyi vonalon továbbtanuló magyar diákok a hazai ismereteken kívül más, esetleg újabb, az unios elvárásoknak is megfelelő szakmai információkkal bővítsék tudásukat.
– Az egyetem kollégiumában, illetve termeiben idén augusztus 6-a és 20-a között sorra kerülő Pénzügyi Nyári Egyetem hallgatói minden évben pályázat útján jelentkezhetnek a képzésre – mondja Csite Attila, a nyári egyetem főszervezője. – A pályázatra idén is felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, valamint mura– és délvidéki magyar anyanyelvű közgazdászhallgatók jelentkezését vártuk. A jelentkezés feltétele egy minimum hét, maximum tizenkét oldalas dolgozat elkészítése volt, a pályázatban megjelölt hét témakör valamelyikéből. Összesen huszonöt diák tett eleget a pályázati feltételeknek. Többségben erdélyiek, öten pedig Magyarországon tanulnak. Itt jegyezném meg, hogy sajnos a Felvidékről és a Kárpátaljáról évek óta egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés visszajelzés érkezik, pedig a kapcsolat létezik, ráadásul a pályázati feltételek is egységesek minden jelentkező számára.
– Mi volt a témája az idei nyári egyetemnek?
– A jelenleg egyedülálló, a Bankárképző Intézettel közösen működő nyári egyetemen ebben az évben banküzemtant, bankszakmai ismereteket hallgathattak a résztvevő diákok, valamint a kurzus második felében a banki döntések szimulációjával ismerkedhettek meg. A témaválasztáskor nem titkolt cél volt, hogy folyamatos legyen a magyar nemzetiségű bankár-utánpótlás, és ezen keresztül a verseny felvétele a nyugat-európai országokkal.
– Mi a lényege a bankszimulációnak?
– Ez tulajdonképpen egy Belgiumból eredő játék, amelyet 4-5 fős csapatok játszanak egymással – vette át a szót Kiss Hubert János, a nyári egyetem egyik szervezője. – A csapatok bankrendszereket alkotnak, és a döntéseiken keresztül befolyásolják egymást. A játék végén közgyűlés keretében kell megindokolni az egyes döntéseket. A játék egyrészt arról szól, hogy melyik csapat, azaz bankrendszer lesz a legtőkeerősebb, másrészt felkészít a bankszakmára, ahol már éles helyzetekben kell felelősségteljes döntéseket hozni.
Miklós Klein Hunor, III. éves a kolozsvári a Babes Bólyai Tudományegyetem közgazdaságtudományi karának külkereskedelmi szakán. Mint mondja, azért jelentkezett a nyári egyetemre, amelyen egyébként mindenkinek csak egyszer van lehetősége részt venni, mert olyan ismereteket sajátíthatott el – például a vállalati pénzügyek területén –, amelyek a hazai tananyagban nem szerepelnek vagy már elavultak, ugyanakkor tudni kell. Az erdélyi közgazdász képzésről Miklós Klein Hunor elmondta, hogy változó a helyzet. Lehetne ott is jól tanítani, hiszen a feltételek adva vannak, ám a tanárok egy része inkább az elméleti részeket hangsúlyozza, s csak csekély mértékű gyakorlati tapasztalatokat adnak át. A távlati terveiről kérdezve a leendő külkereskedelmi-közgazdász úgy nyilatkozott, lehet, hogy nem a pénzügyi, hanem inkább a külkereskedelmi vonalon helyezkedik majd el, ahol a banki szakértelmet ugyancsak méltányolják.

Amióta ember az ember, kísérletezik: tűzzel, vízzel, széllel, egy szóval a természettel. Kíváncsi ugyanis a világ dolgaira, nyitott azok iránt. Szeretné tudni, mi történik ha... Kérdéseket tesz fel: „Megmunkálható-e a kő, a fa, a fém, az agyag stb?” „És a mi van a színekkel?”

Ezekre a kérdésekre két fiatal, pályájuk elején álló iparművész Kállai Anna Nóra és Lélek Viktor Dániel kereste a választ a keszthelyi HEMO-ban, ahol első közös kiállításuk nyílt meg.
Kállai Anna Nóra – akinek az előbbieken kívül ez az első, félig önálló, bemutatkozó jellegű kiállítása –, mint a legtöbb művész már kisgyerek kora óta rajzol. Az általános iskola mellett a Lantos Ferenc szabadiskolát látogatta, ahol rajzolni tanult. A pécsi Janus Pannonius Gimnázium mellett megmaradt a rajzszakkör, elvégzése után pedig a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhaipari Szakközépiskola, ruhaipari modellező osztályába járt. Elsajátítva a ruhakészítés fortélyait, a fotózás rejtelmeivel is megismerkedett. Az iparművészeti szakközépiskola alatt kiegészítésként a „Leitner Art” önképző szakkörben tanulta a szakmát. A somogyi évek alatt két jelentős elismerésre tett szert: a budapesti Vigadóban megrendezett II. Országos Ruhamodellező versenyen különdíjban részesült, ezt követően pedig a gödöllői divatnapokon került bemutatásra az általa készített ruhaköltemény, a Burda „Aranyvarrótű” pályázata keretén belül. A középfokú tanulmányok után a szombathelyi tanárképző főiskolán kezdett rajz-technika szakon, most szeptembertől azonban szülővárosában, a Pécsi Tudományegyetem vizuális nevelőtanár-szakon képzi magát tovább. Érdekli a textilművészet, a festészet – ezzel a területtel szeretne tovább foglalkozni, technikáit tekintve akrillal és olajjal –, de mint azt saját maga vallja, a művészet minden más területe vonzza: rézkarc, monotípia, linometszet.
A keszthelyi születésű Lélek Viktor Dánielről már ugyancsak ovis korában kiderült, hogy jól használja az ecsetet, jó tér- és formaérzékkel áldotta meg a sors. Bizonyíték erre, hogy már az általános iskola alsó tagozatában rajzpályázatot nyert. A második négy évben kissé elhanyagolta a rajzolást, majd Haraszti László művész-tanár vette szárnyai alá. Ennek eredményeként felvételt nyert a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti és Ruhaipari Szakközépiskolába, ahol a festészeten kívül a fazekas-keramikus mesterség alapjait tanulta meg, keramikusként végzett. A középiskolás évek alatt két nyáron is részt vett a cserszegtomaji nemzetközi alkotótáborban. Ott ismerkedett meg későbbi mesterével Lichtenwaller Zoltánnal, aki a pasztell– és az olajtechnikát tanította meg neki. Jelenleg a szombathelyi tanárképző főiskola rajz-kommunikáció szakos hallgatója. Témája még a lázadó szellemű, szilaj, vad fiatalság...

A közelmúltban ReBiK néven jelent meg műfajonként egy-egy kötetes, de méretét tekintve korántsem a lexikonokra emlékeztető művészeti lexikonsorozat, amelynek ötlete Regényi Attila műgyűjtőtől származik, de a gyakorlati megvalósításban segítettek a családtagok, Regényi Barbara és Krisztián is.

Regényi Attila már több mint harminc éve foglalkozik hobbi szinten műalkotások gyűjtésével s mint mondja, olyan szakirodalmat szeretett volna létrehozni, amely a műgyűjtőknek, becsüsöknek, szakértőknek, kutatóknak, illetve könnyű értelmezhetősége miatt, a nagyközönségnek is jelentős segítséget nyújt a gyakorlatban, s ami nem utolsó szempont, hordozható, így kéznél lehet a kellő pillanatban.
A több mint húsz éves munkával készült hiánypótló kötetsorozat első része – a ReBiK I., amely a festőművészek és grafikusok zseblexikona –, körülbelül 45 ezer művészt regisztrál időben 1246-tól 2000-ig, az 1494 és 1981 közötti időszakból monogramgyűjteményt tartalmaz, valamint 1424-től, Kolozsvári Tamástól kezdődően „Magyar és más európai kortárs XX. szá-zadi és régi magyar mesterek” fejezetekkel is büszkélkedhet. A másodikként megjelent ReBiK IV. tartalma az előző kötet két utolsó fejezetével azonos, a kortárs XX. századi és régi magyar mesterek munkáit dolgozza fel kibővítve. A sorozat harmadik és negyedik tagja – a ReBiK V. és ReBiK VI. – közül az előbbi az európai grafikai műveket foglalja össze magángyűjteményekben, utóbbi pedig egy millenniumi kiadvány, amely mintegy összefoglalja a Művészeti Zseblexikon sorozatban olvashatókat.
A sorozat főszerzője hangsúlyozta: a ReBiK Művészeti Lexikonsorozat azért is rendhagyó, mert magyar művészeti lexikon ezidáig még nem jelent meg idegen nyelven. A temérdek mennyiségű kül– és belföldi katalóguson és a mindenki számára már-már áttekinthetetlen, illetve elérhetetlen árverési listákon alapuló lexikonsorozatot elsőként német nyelvre fordították le, újabban pedig további öt nyelven zajlik a fordítás.
A 2000-ben megjelent köteteket természetesen követik a közbeeső részek, amelyek – akárcsak az eddigiek – nem új irányzatokkal és stílus magyarázatokkal bombázzák az érdeklődőket, hanem felsorolásszerűen dolgozzák fel a képzőművészeket, illetve kedvelt és leggyakoribb témáikat.