A város szolgálatában

Két alpolgármester Hévízen

Feloldják a tilalom alól

Élénk vita előzte meg

Bizottságokat vontak össze


Vértes Árpád programjáról

A város szolgálatában

A nagy számú érdeklődőre való tekintettel részletesen ismertette Vértes Árpád polgármester az elkövetkező négy évre vonatkozó programját a hévízi testületi ülésen.

A polgármesteri ciklusprogram többek között kiemeli a testületi demokratizmus szélesítését, mely a város polgárai részvételének erősítését, a bizottságok munkájának társadalmi alapokra helyezését, a várospolitikai ügyek nagyobb nyilvánosságának megvalósítását foglalja magában. 
A program a legfontosabb tennivalók között említi a városüzemeltetésre és -fejlesztésre vonatkozó tennivalókat. Ezek között a legnagyobb horderejű a tóvédelem, illetve a környezet és egészség védelmének megvalósítása, a meglévő értékek megőrzése mellett egy európai szintű modern fürdőváros kialakítása. A ciklusprogram részletesen szól a szociális gondoskodás, oktatás, kultúra kérdéséről, a közbiztonság, közrend erősítésének feladatairól, de tartalmazza a testületi és hivatali munka még nagyobb hatékonyságának eléréséhez szükséges teendőket, a lakossággal és a civil szervezetekkel való együttműködésre vonatkozó elképzeléseket. 
A polgármester hangsúlyozta: minden elképzelés csak akkor valósulhat meg, ha a testület, a lakosság megfelelő összefogást, hátteret biztosít ehhez, ha mindenki Hévíz szolgálatát állítja értékrendjében az első helyre.
A program vitája során Rábai József megjegyezte: a demokratikus tájékoztatás érdekében a lakosságon és a testületen belül is ki kell szélesíteni a véleményezési lehetőségeket. A környezetvédelemmel kapcsolatosan kiemelte: az érintettek összefogásával el kell érni, hogy a már elkészült tóvédelmi program mielőbb megvalósuljon – a szükséges lépések, adatok ehhez rendelkezésre állnak.
Gelencsér Hedvig a közrend, közbiztonság témájához csatlakozóan arra hívta fel a figyelmet, hogy a bűnmegelőzési törvényt figyelembe véve a polgárőrségnek nagyobb szerepet kell biztosítani, s mindent el kell követni a rendőrőrs létszáma emelésének érdekében is.
Vancsura Miklós szerint a polgármesteri programból igazán valóra kell váltani a demokráciáról, törvényességről szóló részt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármester a más intézményekre vonatkozó javaslatait az intézmények, szervezetek vezetőivel való tárgyalás után tegye meg. Hangsúlyozta továbbá, hogy a tó világörökségbe való emelését a kórház is kiemelten kezeli, s már eddig is megtettek mindent e cél elérése érdekében; kórházi vezetőként pedig az intézmény felújítására vonatkozó elképzeléseket csak támogatni tudja. Vancsura Miklós utalt arra is, hogy Hévíznek nem modern fürdővárosra, hanem gyógyhelyre van szüksége; a turizmus fejlesztésében az önkormányzatnak nagyobb szerepet kell vállalnia – a gyógytu-rizmusra vonatkozó marketing elképzeléseknek jóval markánsabban kellene megjelenniük.
Az észrevételek mellett a testület a polgármesteri ciklusprogramot tudomásul vette. A program beépül az önkormányzat négy éves programjába, melyről egy későbbi ülésen tárgyalnak a képviselők.

vissza az elejére


Több képviselő nem élt szavazati jogával

Két alpolgármester Hévízen

Ahogyan négy évvel ezelőtt, úgy most is két alpolgármester megválasztására tett javaslatot Vértes Árpád a képviselő-testület első ülésén.

A neveket a polgármester nyilvános ülésen ismertette. Mint mondta, munkáját továbbra is dr. Moll Károly és dr. Szendrődi Miklós segítségével tudja elképzelni. Az előző négy év során kialakult bizalom és együttműködés ugyanis továbbra is nagy segítséget nyújt az önkormányzati feladatok ellátásában.
A testület ezt követően titkos szavazással választotta meg az alpolgármestereket. A polgármesterrel együtti 12 szavazóból nyolcan éltek szavazati jogukkal, így mindkét alpolgármester jelölt nyolc-nyolc szavazattal kapott bizalmat. Az eredmény nyilvános ülésen történt ismertetése során Gelencsér Hedvig képviselő jelezte: ő maga a szavazásban nem vett részt, mivel a procedúra az eddigi gyakorlattal – nevezetesen, hogy alpolgármester-jelölt az lesz, aki a választás során a legtöbb szavazatot kapta –, nem azonosult. (Dr. Moll Károly után a legtöbb szavazatot Papp Gábor kapta. Előbbi képviselő 1020, utóbbi 1024 voksot gyűjtött össze.) 
Törvényes keretek között zajló színjátéknak minősítette Papp Gábor az alpolgármester választást, jelezve: ő maga is éppen emiatt nem vett részt abban. Véleménye szerint most beigazolódni látszik az a gyanúja, amit a bizottságok összevonása során már felvetett.
Papp Gábor szerint az önkormányzatiság elve, a demokrácia a fiataloktól is tanulható. Mindezek mellett jó munkát kívánt a megválasztott alpolgármestereknek, hangsúlyozva: munkájuk során mindig a városlakókat vegyék figyelembe.
Az eredmény ismertetése után Vancsura Miklós is szót kért. Rámutatott: 1998-ban Vértes Árpád az akkori alpolgármesterek jelölését éppen azzal indokolta, hogy a legtöbb szavazatot ők kapták. Véleménye szerint most is ez lett volna az első lépés afelé, hogy Hévízen a demokrácia igazán megvalósuljon.
A hozzászólások után dr. Moll Károly és dr. Szendrődi Miklós Vértes Árpád polgármester előtt esküt tettek.

Elfogadták az illetményeket
Egyhangúlag elfogadta a polgáremsteri és alpolgármesteri illetményekre tett javaslatot a hévízi testület. A polgármester illetménye bruttó 304.000 forint, a két alpolgármesteré a polgármesteri bér 43 százaléka, vagyis bruttó 133.700 forint.

vissza az elejére


A kórház felújítja a fedett fürdő épületét

Feloldják a tilalom alól

Támogatásáról biztosította a képviselő-testület a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórházat a Széchenyi Terv pályázatra benyújtott igényével kapcsolatosan. A pályázattal a kórház a fedett fürdő bővítését kívánja megcélozni, ám a benyújtáshoz – mint jelezték – szükséges a város támogató nyilatkozata, illetve egy elvi építési engedély ahhoz, hogy a tervezett projekt illeszkedik a város építészeti koncepciójához, valamint, hogy megfelel az érvényes szabályozási terveknek.

A tervezett bővítés egybeesik a város érdekeivel, nem sérti a jelenleg érvényes építészeti előírásokat, ám problémaként merült fel, hogy a területre változtatási tilalmat rendelt el az önkormányzat. A kórház a tilalom feloldását kérte a várostól. A testület a kérésnek helyt adott oly módon, hogy a fedett fürdő területére, illetve a bővítésekre szánt területekre felmentést adott a változtatási tilalom alól.
A kórház egyidejűleg arról is tájékoztatta a város vezetését, hogy még ebben a hónapban kiírja a fedett fürdő medencetereinek rekonstrukciójára vonatkozó közbeszerzési pályázatot. A felújítást a remények szerint a kórház 2003. június 30-ig fejezi be.
A testület tájékoztatást kapott arról is, hogy a „B” osztály felújításához szükséges engedélyezési terveket a kórház már készítteti, s e felújítási munkákat is a jövő év első félévében szeretnék befejezni. Napirenden van a tófürdő „A” épületének és a főbejáratnak a rekonstrukciós kérdése is. A kórház úgy tervezi, hogy a felújítás a nyári szezonra megtörté-nik.
Vancsura Miklós tájékoztatójában jelezte: a kórház örömmel veszi, ha az önkormányzat a munkák bármelyikéhez anyagilag is hozzájárul, ebben az esetben már a tervezés fázisába bevonnák a várost, és a beruházásban is részvételt biztosítanának.

vissza az elejére


Élénk vita előzte meg

Élénk vita alakult ki a hévízi testület alakuló ülésén az önkormányzati bizottságok létrehozásával, a bizottságok összetételével kapcsolatosan. Vértes Árpád polgármester ugyanis zárt ülésen kívánta tárgyalni a kérdést, arra hivatkozva, hogy az személyiségi jogokat érint.

Vancsura Miklós, Papp Gábor és Rábai József tiltakoztak ez ellen, mondván: a javaslatoknak nyilvánosan kell elhangozniuk, és az már más kérdés, hogy a személyekkel kapcsolatos véleményeknek csakugyan zárt ülésen a helyük.
Dr. Keserű Ákos jegyző a képviselőknek elmondta: az önkormányzati törvény hivatkozik arra, hogy amennyiben a bizottsági tagságra jelöltek – itt elsősorban a külsős tagokról van szó – közül akár csak egy valaki is nem jelenik meg az ülésen, és írásban sem nyilatkozik arról, hogy nevének elhangzásával egyetért-e vagy sem, az ügyet zárt ülésen köteles tárgyalni a testület.
Felvetődött, hogy mindkét „oldal” nevezze meg azokat, akiket az egyes bizottságok élén, valamint tagságában látni szeretne, hogy erről minden jelenlévő értesülhessen. A döntés pedig maradjon a zárt ülés feladata. Többen hozzátették: az „ellenzék” a lakossághoz is, a képviselőkhöz is eljuttatta már azon szórólapját, melyben a bizottságok felosztásáról formál véleményt, így az ő elképzelésük ismert, s éppen ezért a polgármesternek is meg kellene neveznie, kiket szeretne elnökökként, külsős tagokként maga mellett tudni.
Rábai József felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad elkövetni azt, ami 1998-ban történt, nevezetesen, hogy diktatórikus döntések születtek a bizottságok összetételével kapcsolatosan. Vancsura Miklós azt jelezte: amennyiben zárt ülésen tárgyalják a kérdést, törvényességi óvást emel. Dr. Keserű Ákos úgy reagált erre: az óvás megtehető, de – az önkormányzati törvényből kiindulva – annak nem ad helyet.
Hosszú és heves vita után végül a polgármester zárt ülést rendelt el. A zárt tárgyalás eredményeképpen a következő bizottsági összetételek alakultak ki: az idegenforgalmi bizottság elnöke Lázár László Géza lett, tagjai: Szarka László, Papp Gábor, Vancsura Miklós; külsős tagjai: Dabóczi László, Simon Tivadar, dr. Lukács Ferenc.
A közbiztonsági bizottság elnöke Klucsarits Iván, tagjai: Szarka László és Gelencsér Hedvig képviselők, dr. Major Zoltán és Janzsó Gyula külsős tagok.
Az oktatási-, egészségügyi– és sportbizottság elnöke Szarka László, tagjai: Naszádos Antal, Gelencsér Hedvig, Rábai József, Papp Gábor képviselők, külsős tagok: Illésné Sándor Mária Márta, Lendvai Éva, dr. Hegedűs Mihály József, Ollári Béla.
A pénzügyi-ügyrendi bizottság elnöke Naszádos Antal, tagjai: Czövek Imre, Klucsarits Iván, Lázár László Géza képviselők, külsős tagok: Belovári Sándor, Tódor András, Torsa Gábor.
A településfejlesztési bizottság elnöke Czövek Imre, képviselő tagjai: Klucsarits Iván, Rábai József, Lázár László Géza, Vancsura Miklós, külsős tagok dr. Szarka Lajos, Kovács Ferenc, dr. Török Lajos Károly, Király László.

vissza az elejére


A testület saját belátása szerint dönthet

Bizottságokat vontak össze

Az eddig működő hat helyett öt bizottság létrehozását javasolta a hévízi testület alakuló ülésén dr. Keserű Ákos jegyző.

E szerint a testület munkáját az idegenforgalmi-, a közbiztonsági-, a településfejlesztési-, a pénzügyi-ügyrendi-, valamint a szociális-egészségügyi-oktatási és sportbizottság segítené. Változna a bizottságok létszáma is néhány esetben. Az idegenforgalmi bizottság maradna ugyan a hét fős, a településfejlesztési pedig a kilenc fős tagsággal, a közbiztonságiban azonban 3 helyett öt, az oktatási-szociális-egészségügyi– és sportbizottságban a három helyett kilenc, a pénzügyi-ügyrendi bizottságban a három helyett hét képviselő foglalna helyet.
A jegyző javaslatának ismertetése után Rábai József kért szót. Mint mondta: nem érti az összevonások okait, különösen azon bizottságok esetében, amelyek egészen más munkát végeznek. Ilyen például az oktatás, az egészségügy és a sport kérdése. Rámutatott: ezen ügyek összevonása nagy hiba, hiszen ezzel az egyes ügyek intézésének hatékonysága, eredményessége kérdőjelezhető meg. Ezáltal pedig az önkormányzati ciklusprogramban a bizottsági munkák hatékonyságára vonatkozó kitételek máris csorbát szenvednek.
Papp Gábor szintén a ciklusprogram és a javaslat ellentmondásosságára hívta fel a figyelmet. Szerinte az összevonásokkal még szűkebbé, zártabbá teszik a rendszert, és jelentősen romlik is a bizottsági munka. 
Vértes Árpád polgármester szerint éppen azáltal, hogy az összevonások után egy-egy bizottságban több képviselő kaphat helyet, és vehet részt az előkészítő munkákban, éppen a munkák hatékonyságát szolgálják. Miután ugyanis a napirendekben is azok a képviselők döntenek, akik a bizottsági munkákban részt vesznek, jóval könnyebb és hatékonyabb lesz döntéseket hozni.
Dr. Keserű Ákos jegyző a vitához hozzászólva arról adott tájékoztatást, hogy az önkormányzati törvény alapján pénzügyi és oktatási bizottságot köteles működtetni minden önkormányzat. Egyéb bizottságok létrehozásáról minden testület saját belátása szerint dönt. A hatékonyságot pedig nem a bizottságok száma, hanem az elvégzett munka igazolja.
Vancsura Miklós a polgármesteri „csapat” és a bizottságok száma között vélt összefüggést felfedezni. Szerinte az előző ciklusban azért hoztak létre egy hatodik bizottságot, mert a polgármester „csapatába” hat képviselő tartozott, és mind a hat elnöki posztot kapott. Most öt „frontembere” van a polgármesternek – nem ezért csökkent-e a bizottságok száma? – vette fel.
Vértes Árpád erre reagálva kiemelte: a frakciózást nem ő kezdte el. Az ő és jelöltjeinek győzelmét pedig tudomásul kellene venni.
Végül a jegyző bizottságokra vonatkozó javaslatát a testület 8 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online