Fókusz

Dr. Bakonyi Károly nincs híján a kitüntetéseknek. Miniszteri dicséret, munka érdemrend, különböző emlékplakettek; de azt mondja, számára különösen jelentős, hogy nemrégiben szűk hazája, Keszthely a díszpolgári címet adta neki, most pedig a tágabb haza, Zala jutalmazta Alkotóidíjjal.

Karcsi bácsi a szőlőnemesítésnek szentelte az életét; ez sem maradt eredmény nélkül, hiszen nevéhez kapcsolódik – szinte elválaszthatatlanul – a Cserszegi fűszeres, a Nemes olaszrizling és még számos kedvelt fajta. És még mindig van, amihez reményeket fűz: amint mondja, most a Valentin a „liblingje”, mert korán aszúsodó fajta, és komoly lehetőség van arra, hogy ne csak Tokajhegyalja büszkélkedhessen aszú borával. Dr. Bakonyi Károly otthonában

79 év, és 50 esztendő nemesítő munkája, amiről beszélgetünk. És mindig ugyanoda térünk vissza: a szőlőhöz.
– Szerencsés embernek mondhatom magam, mert ez volt az életem, a munkám, a hobbim. Szőlők között születtem 1921. december 22-én egy csopaki vincellérházban. Apám a Ranolder püspöki szőlő vincellérje volt. Heten voltunk testvérek, három lány és négy fiú: mi négyen szőlészek és borászok lettünk, de a szőlő szeretete már a génjeinkben is benne volt, hiszen felmenőink is ezzel foglalkoztak. Mivel apám fizetése kevés volt a nagy család eltartásához, korán meg kellett tanulnunk nekünk is dolgozni; nyári szünetekben napkeltétől napnyugtáig kötöztünk a szőlőben, a hat elemi után meg kellett tanulnom a szőlőtelepítés és -művelés összes fortélyát, majd a szőlőkapálás, permetezés testet lelket gyötrő munkáját is. Csopakról Badacsonyba, majd 1930-ban Cserszegtomajra kerültünk. A borászati szakiskola elvégzése után 1942-ben bevonultam katonának Zrínyi Ilona várába, Munkácsra. A háborús évek végén, 1945 áprilisában orosz hadifogságba kerültem, Szlovákiába. Aztán egy hónap múlva átszállítottak a Dnyeper-parti Zsaporozsje-i hadifogolytáborba, ahonnan 1947 szeptemberében kerültem haza 46 kilósan (ma 82 kiló vagyok). Édesanyám azt mondta, te még jobb állapotban vagy,mint a bátyád: ő csak 42 kiló volt, és nem tudott egyedül felmenni a lépcsőn... A legszebb éveimet lopták el tőlem.
– Hogyan került újra a szőlő közelébe?
– Ebben az időben édesapám nyugdíjazása folyamatban volt, engem kértek fel az utódlásra. Így 1947 végén a cserszegtomaji szőlőtelepre – amely akkor a Kertészeti Tanszék felügyelete alatt működött – kerültem, mint telepvezető technikus. 1950-ben aztán Keszthelyen mezőgazdasági Kutató Intézet létesült, és itt dolgoztam tovább különböző kutatási témákban. 1960-ban, amikor a Kertészeti Intézetet egyesítették az újjáalakult Keszthelyi Mezőgazdasági Főiskolával, engem ismét a Kertészeti Tanszékre osztottak be tudományos segédmunkatársnak. Közben leérettségiztem, 1952-ben megnősültem, aztán beiratkoztam a Kertészeti Főiskola levelező tagozatára, ahol 1959-ben diplomát szereztem, majd 1964-ben szőlőnemesítésből doktoráltam. Nem volt könnyű; az elméleti tudást a gyakorlati munka közben, két gyermek apjaként kellett megszereznem.
– Hogyan alakult a nemesítő tevékenység?
– 1949-ben kezdtem foglalkozni az olaszrizling klónszelektálásával, amelynek 31 év múlva lett eredménye: az egyik klónom, a Nemes olaszrizling 1980-ban kapott állami elismerést. A Cserszegi fűszeressel 1960-tól 1982-ig dolgoztunk, akkor kapott szabad utat a termeléshez, vagyis állami minősítést. Úgy tudom, ma Magyarországon körülbelül 12-15 millió tőke van belőle... A Neszmélyi Hilltop Rt. által előállított 1997-es évjáratú Cserszegi fűszeres 1998-ban Angliá- ban 7500 bor versenyében az év fehér bora kitüntető címet nyerte el.
Sokat köszönhetek a szőlővel foglalkozó őseimnek, első tanszékvezetőmnek, dr. Jeszenszky Árpádnak, a cserszegi kísérleti telep dolgozóinak, a technikusoknak, és különösen nagy hálával tartozom Salamon Lászlónénak és Turi Istvánnénak, akikkel 30 éve dolgozom együtt.
Igen nagy segítséget, támogatást kaptam a családomtól, a feleségemtől, aki a nyugodt hátteret biztosította számomra. A család növekedése, a vőm, menyem, majd az unokák „megjelenése” ösztönzően hatott a munkámra is, újabb értelmet adott az életemnek is. Bár még úgy dolgozom, mintha hosszú ideig élnék, azért már kiválasztottam az utódaimat a fiam, dr. Bakonyi László, az egyetem keszthelyi karának tudományos dékánhelyettese, illetve dr. Kocsis László tanszékvezető egyetemi tanár személyében. Ennek a két tehetséges fiatalnak köszönhetem, hogy az itteni nemesítési munkák nemzetközileg is ismertté váltak, hogy alanyfajtánk Georgikon 28 szaporítási jogát már nyolc országban megvették, és törzskönyvezni is fogják; így a keszthelyi fajta előbb bekerül az EU-ba, mint mi magunk...
Kalmár Mónika

Az elmúlt év nagyobb beruházásai – a 75-ös út Keszthely-Alsópáhok közötti szakaszának újjáépítése, a Sármellék-Zalavár közötti útszakasz megerősítése – után ebben az évben a sármelléki átkelő szakasz rekonstrukciójára kerül sor, megerősítik az Alsó– és Felsőpáhok közötti szakaszon az aszfaltburkolatot. Az alsóbbrendű utak közül a Rezi és Cserszegtomaj közötti útszakasz és a várvölgyi út bizonyos szakaszai szorulnak felújításra. A költségvetés egyik legnagyobb tétele az állami úthálózat padka- és árokrendszerének rendbetételére lesz fordítva. Az üzemmérnökséghez tartozó 400 kilométernyi út 65 kilométeres szakaszán rendezik az árkokat, 83 kilométeren az útpadkát. Ezek a rendezések egyebek mellett a 76-os út szentgyörgyvári szakaszán és a zalaapáti átkelő szakaszon nagyon fontosak. A város szélén is sok a szemét

Ékes Géza, az üzemmérnökség vezetője elmondta, hogy mivel az időjárás már megengedi, egy úgynevezett takarító járatot végeznek a kht. kezelésében lévő útszakaszok mentén, mivel számos helyen illegális szemétlerakót alakítottak ki felelőtlen emberek. Eddig több, mint öt teherautónyi szemetet szállítottak a balatonkeresztúri telepre. Természetesen a szemétlerakó igénybevétele pénzbe kerül – eddig 60 ezer forintba, s akkor még nem szóltunk az egyéb környezeti károkról. A munka még folytatódik, hiszen Keszthely északi elkerülő útja mentén is egyre nő a szeméthalmaz, s lassan már az útpadkát is eléri. A tavasz közeledtével nő az erre járó idegenek forgalma, s ezek az illegális szemétlerakók nem hatnak vendégcsalogatóként, inkább rosz fényt vetnek a városra.
Az üzemmérnökség márcus 15-ig még téli üzemmódban dolgozik, s addig készenlétben áll a három hómaró, a nyolc hótoló, s az egyéb, hóeltakarításhoz szükséges gépek. A jelenlegi takarítás mellett az utak menti fákat teszik rendbe, levágják a belógó faágakat, s eltakarítják a lehullott száraz ágakat is. Az üzemmérnökség a munkáját ma már a megfelelő minőségi elvárások szerint végzi, hiszen a Zala Megyei Közútkezelő Kht. ez év január 26-án elnyerte az ISO 9002 minősítést, s ez a jövőre nézve kötelezettségekkel is jár.
Cs. Gy.

Hévíznek örömére szolgál, hogy helyet adhat egy olyan munka bemutatásának, amely a századunk népbetegségeként számon tartott betegségben, a rákban szenvedők számára nyújt vigasztalást, bizakodást abban, hogy ebből a sokak által még ma is misztikummal övezett betegségből van kiút, létezik olyan reménysugár, amely a betegeket küzdeni és élni tanítja. Hévíz maga is igyekszik jelentősebb szerepet betölteni a rák elleni küzdelemben, emiatt nyújt támogatást a rákos betegek – testi és lelki gyógyítását egyaránt szolgáló – keszthelyi alapítványnak is.

A bevezető szavakat követően irodalmi előadásokkal dúsított műsor keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők a kiadvánnyal. A szerző két beteg életútját ábrázolja e könyvben, s az ő pozitív életfelfogásukkal szeretne üzenni a sorstársaknak: nem szabad feladni a reményt. A könyvet B. Mörk Mária grafikái illusztrálják. Mind a szerző, mind a grafikus maga is szoros kapcsolatban állnak a betegekkel, hiszen mindketten egészségügyi dolgozók. Kötődésük és elkötelezettségük oly nagymértékű, hogy nemcsak a kiadvány elkészítését vállalták, de azt is, hogy az eladott könyvek árának minden egyes forintját a rákbetegségben szenvedők támogatására ajánlják fel. Önzetlen segítségüket, fáradságos, de a betegekben reményt keltő munkájukat emelte ki dr. Menyhárt Miklós, a keszthelyi kórház igazgatója is, illetve Markóné Rieger Klára, a könyv kiadója, akik nemcsak a betegek, de az egészséges emberek figyelmébe is ajánlották a munkát, hiszen azzal – mondták –, ha valaki a kezébe vette a könyvet, máris elérték, hogy legalább egy percnyi figyelmet szenteljen embertársainak.
– aa –