Kinevezték a helyi televízió ügyvezetőjét

Eladatlan ingatlanok

Pálinkafesztivál Hévízen

Frissíteni kéne, vagy...


Kós Károly-díj Vértes Árpádnak

Kinevezték a helyi televízió ügyvezetőjét

Az elmúlt évi utolsó képviselő-testületi ülését tartotta december 17-én Hévíz város önkormányzata, amelyen egyebek mellett a képviselők elfogadták a város 2003. évi költségvetési koncepcióját, meghatározták a munkatervet, s módosítottak néhány helyi adórendeletet. A testületi ülés egyébként zárt üléssel kezdődött.

Az önkormányzat már korábban pályázatot írt ki a Hévízi Televízió főszerkesztői posztjának betöltésére. A testület elé három pályázat került, s a zárt ülés során a képviselők Partics Andrea pályázatát fogadták el. Az ügyvezető-főszerkesztői megbízatás január elsejétől három évre szól. 
A folytatásban, immár nyilvános testületi ülésen elsőként dr. Szendrődi Miklós alpolgármester kért szót, aki bejelentette, hogy Vértes Árpád polgármester egy nappal korábban vette át Lamperth Mónika belügyminisztertől a Kós Károly-díjat, amellyel a város szépítéséért, értékeinek megóvásáért végzett munkáját ismerték el. Mivel a díjhoz pénzjutalom nem jár, ezért a testület döntött arról, hogy Vértes Árpád munkájának elismeréseként, s a díj kiegészítéseként kéthavi illetményének megfelelő összeggel jutalmazza a polgármestert. 

Kiegyensúlyozott gazdálkodás várható

Hévíz képviselő-testülete a 2003. évi költségvetési koncepció fő számait a takarékosság és a pályázati lehetőségek maximális kihasználása mellett 1 milliárd 867 millió 555 ezer forintnyi bevétellel és kiadási összeggel fogadta el. A koncepcióban megfogalmazódik, hogy a források hiányában felmerülő igényekkel csak a rangsorolást követően, a lehetőségek függvényében foglalkozik a testület. Amennyiben a bevétel lehetővé teszi, a GAMESZ és a részben önállóan gazdálkodó intézmények megvalósítandó feladatai közé sorolja az előterjesztés a törvényi kötelezettségnek megfelelően a Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvodában a tornaterem, a logopédus foglalkoztató, illetve az orvosi szoba kialakítását. Az igények és a lehetőségek függvényében kerülhet sor az intézmények felújítására, a berendezések cseréjére. A Bibó István AGSZ 2003. évi felhalmozási kiadásainak összege meghaladja a 32 millió forintot, az összeg fedezetéül a befolyt szakképzési hozzájárulás áll rendelkezésre Az intézmény felújítási beruházási igényei között szerepel a tornacsarnok teljes felújítása, a megfelelő méretű tantermek kialakításához a terasz beépítése, a könyvtár átalakítása, az ÁNTSZ által jegyzett hiányosság megszüntetésére az orvosi szoba kialakítása. Javításra szorul az épület külső vakolata, felújításra vár a jelenlegi kollégium és megépítésre vár az új kollégium. A koncepció kiadási tartalék címén 60 millió forint elkülönített összeget tartalmaz, s ez az összeg nyújthat fedezetet az élményfürdő működésére létrejövő gazdasági társaság üzletrészére, a Környezetvédelmi Alap támogatására, az ÁPV Rt. privatizációs elszámolására, lakásépítésre, a polgármesteri keretre, valamint a bentlakásos ellátottak visszatérítési alapjára. A koncepció nem tartalmaz keretösszeget a Hévízi Televízió Kft. működésére, amelynek összege még nem ismert. Az idegenforgalmi bizottság – a lehetőségek függvényében – kéri, hogy a 2003. évi idegenforgalmi adóból befolyt összeg 10 százalékát fordíthassák a vásárokon való megjelenéshez és egyéb turisztikai feladatokhoz szükséges marketingtevékenységre.
A koncepció összefoglalásaként megfogalmazódik a takarékos gazdálkodás elvének fokozottabb betartása, s a fennálló kintlévőségek behajtása. Nagyobb figyelemmel kell kísérni a pályázati lehetőségeket, hiszen a gondosan összeállított pályamunkák révén elnyerhető összegek további előnyöket jelenthetnek Hévíz gazdálkodása számára. Ugyancsak figyelemmel kell kísérni a nemzeti és a regionális programokhoz való csatlakozási lehetőségeket a város további fejlődésének érdekében.

Elavult eszközpark

A Hévízi Televízió Szolgáltató Kft. korábbi megbízott ügyvezető igazgatójának beszámolójából kiderül, hogy az intézmény csupán az önkormányzati támogatásból, illetve a képújság hirdetéseiből befolyó bevételből tartja fenn magát. Mivel más bevételi forrás nem áll rendelkezésre, így hiányoznak a megfelelő üzleti tapasztalatok is, ezért van az, hogy a korábbi üzleti tervben vállalt hosszú távú célkitűzéseiből semmi nem valósult meg. A TV jelenleg 4 főállású munkatársat foglalkoztat, saját berendezésekkel, eszközökkel nem rendelkezik, azokat az Egységes Művelődési Intézménytől bérli. Nincs saját stúdiója, s a szerkesztéshez, az utómunkálatokhoz szükséges helyiségekkel sem rendelkezik, valamint az elavult és meglehetősen elhasznált technika már szinte képtelen kiszolgálni a városi televíziótól elvárható feladatok elvégzését.

Kisvállalkozások adókedvezménye

A helyi adórendelet átdolgozása elsősorban az európai uniós szabályozáshoz való alkalmazkodás okán vált indokolttá, amely szerint a vállalkozások számára az önkormányzatok nem biztosítanak kedvezményeket. Így a jövőben csak a 2,5 millió forintnyi adóalapot produkáló vállalkozások kaphatnak kedvezményeket Hévízen. A korlátozások elsősorban az építményadó és az iparűzési adó korábbi szabályozását érinti. A 2001. évi adóbevallások felülvizsgálatából megállapítható, hogy 2,5 millió forintot meg nem haladó adóalapot az adózók mintegy 80 százaléka, számszerűen 800 adózó vallott be. Az ebből származó iparűzési adó 8,7 millió forint volt, s ez az összeg az összes bevallott adónak csupán 4,5 százalékát tette ki. A kedvezmények megszűnésével az idei évben mintegy 25 millió forint többletbevétel várható. Az előterjesztésben megfogalmazódik, hogy a kisebb jövedelemmel rendelkező vállalkozások 25 százalékos adókedvezménye nem jelentene jelentős bevételkiesést a városnak, viszont könnyítené az adóalanyok adóterheit.

Feladatok és pótlékok

A köztisztviselői törvényben megfogalmazott felhatalmazás alapján döntött Hévíz képviselőtestülete a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illemény-kiegészítéséről, s a vezetői pótlékokról. A döntés szerint a felsőfokú végzettség esetében 20 százalék, középfokú végzettség esetében pedig 10 százalék illetménykiegészítésre jogosultak a dolgozók. Osztályvezetői szint esetében a kiegészítés 10 százalék, s a rendelet szerint a jogosultság ez év december 31-én megszűnik. 
A köztisztviselői teljesítményértékelés ez évi kiemelt céljait is meghatározta a testület, s az értékelés elmulasztása munkaügyi és pénzügyi következményeket is maga után von. Az alapfeladatok ellátásán túl az átfogó cél, hogy az önkormányzat egésze világos stratégiai jövőképpel rendelkezzen, előrelátható legyen a működése, s a tevékenysége tervezhető, kiszámítható cselekvőképességre épüljön. A teljesítmény-követelmények sorában megfogalmazódik a minőségi gyógyturizmus elősegítése, a helyi gazdaság fejlesztése, a település hosszú távú komplex fejlesztésének biztosítása, a helyi közlekedési feltételek javítása. Az eseti célok között szerepel az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazás sikeres lebonyolítása, valamint az önkormányzati rendeletek európai uniós jogharmonizációjának megoldása.

Mentesítés a díjfizetés alól

Az 1993-ból datálódó, közoktatásról szóló törvény előírja, hogy a nem magyar állampolgá-rok csak menekült, befogadott, vagy ideiglenes menedék esetén nem kötelesek a közoktatási szolgáltatásokért díjat fizetni. Akik nem rendelkeznek ezekkel az engedélyekkel, csak díjfizetés esetén vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. 
Hévízen a Brunszvik Teréz Óvodában 2 gyermek, az Illyés Gyula Általános Iskolában 4 tanuló nem rendelkezik az előírt engedélyekkel, így esetükben fennáll a fizetési kötelezettség. Az oktatási– egészségügyi és sportbizottság elnökének javaslatára a Hévízen tanuló külföldi állampolgárságú diákokat, illetve szüleiket mentesítette az önkormányzat a folyó tanévre vonatkozó fizetési kötelezettség alól, hiszen a szolgáltatások igénybevétele az intézmények számára semmiféle többletköltséget nem jelent. 

vissza az elejére


Eladatlan ingatlanok

Az eddigi felmérések alapján mintegy 80 millió forint értékű bevételkiesést jelentett Keszthely önkormányzatának, hogy több, az ingatlan értékesítésben szereplő telek és lakóház nem talált vevőre.
Az epreskerti ingatlanrészekből 42 millió forint bevételt remélt az önkormányzat, ám azok háromszori pályáztatás után sem kerültek értékesítésre. A vevők, bár tudomásul vették a 4 ezer forint négyzetméternyi árat, nem éltek a vételi lehetőséggel. A készülő szerkezeti terv szerint itt a kialakítható telekméret 2 ezer négyzetméter lesz, s várhatóan a terv elfogadását követően piacképesebbé válik a terület.
Az Erzsébet királyné utca 28. szám alatti ingatlan – 12 millió forintért – kétszeri, a Szalasztó utca 22. szám alatti ingatlan – 4,5 millió forintért – négyszeri pályáztatás után sem talált vevőre.
Több ingatlan esetében a szabályozási terv elfogadását követően lehet kialakítani a területeket, s egyes esetekben pedig a telkek összevonása jelentheti az értékesíthetőséget. Két üdülőtelek esetében már folyamatban vannak a szerződéskötések, s várhatóan ezek vételárát, 4 millió forintot már figyelembe vehet az önkormányzat a költségvetési terv elkészítése folyamán. A várhatóan ez év májusára elkészülő szerkezeti terv nem csupán az ingatlanok értékesíthetőségi esélyeit, de azok értékét is növelheti.

vissza az elejére


Pálinkafesztivál Hévízen

Magyarországon nem új keletű dolog a pálinkafesztivál, csupán az eddigi kettő mellé most Hévíz harmadikként csatlakozva indította útjára a sokak számára már nevében is vonzó fesztivált. Így decemberben az önkormányzat tulajdonában lévő Aquamarin Hotelben rendezték meg az „Első Nemzetközi Pálinka és Rétesfesztivál”-t.

Az első ízben megrendezett fesztiválon pálinkás jó reggelt kívánva köszönthették egymást a résztvevők, hiszen a legnevesebb pálinkakészítők hozták el az elmúlt 15 év legnevesebb italait. Vértes Árpád polgármester megnyitója után Kiss Bódog Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a neves hazai szakembereket, akik a tudományos tanácskozás során áttekintették a pálinkafőzés rejtelmeit, szó esett a Zwack Unicum ipartörténeti gyűjteményéről, a szabadalmakról és a korszerű pálinka-kínálatról is. A rétesfesztivál díjainak átadására dr. Hóbor Erzsébetet, a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét hívták meg. Marcsák Oszkár, a rendezvény főszervezője elmondta, a hazai hagyományok felkutatása során jutottak el a Festeticsek által az egykori Georgikonon már oktatott pálinkakészítési receptekhez, s a fesztivált elsősorban az itt élő tradíciók okán, a hagyományok gyökerénél rendezték meg éppen ebben a térségben. Az első – látványosságában még szerényebbre sikerült – rendezvényt a jövőben számos programmal kívánják kiegészíteni, így Vértes Árpád polgármester elmondta, egy év múlva disznóöléssel és folklórműsorokkal színesítve teszik a nagyközönség számára is vonzóbbá a rendezvényt.

vissza az elejére


www.keszthely.huuú

Frissíteni kéne, vagy...

Az internethasználat jellemez. Ha másról nem, a technika újdonságai iránti fogékonyságról mindenképpen bizonyságot tesz. Az, hogy egy városnak van honlapja, jó pont. De az, hogy az a honlap hónapok óta elárvultan kókadozik a világhálón, már nem vet rá jó fényt...

Merthogy Keszthely város honlapja ilyen. Ha az ember rákattint a www.keszthely.hu címre, egy szép, esztétikus weblapon találja magát, amelyek ránézésre egy hibája van: a „Polgármester köszöntője” címszó alatt egy bocsánatkérő „Szerkesztés alatt...” félmondatot talál. Aki korábban látta az oldalt, az tudja, hogy dr. Szabó Imre fotója és üdvözlő szavai fogadták a látogatót, vagyis: Mohácsi József fotója és pársoros köszöntője hiányzik onnan, hogy Mohácsi József a polgármester, azt jóval később tudja csak meg az elszánt kutató.
Először ugyanis a város bemutatására kerül sor: „Keszthely város 24 ezer lakosával méltán tart igényt a Balaton fővárosa címre” – olvasható. Ezzel az a bökkenő, hogy Keszthelynek már régóta nincs 24 ezer lakosa: örülhetünk, ha még áll a 20 ezres adat. A „Balaton fővárosa” címet pedig egyszerűen levédette a város, úgyhogy mint olyan, birtokolja azt.
A továbbiakban rendkívül részletes – a maga nemében nagyszerű – leírás következik; bár a honlap készítői nem tüntették fel, mi tudjuk, mert utánanéztünk, hogy a szöveg dr. Müller Róbert tollából származik, és a Keszthely Város Önkormányzata, valamint a Castellum-Press Könyv– és Lapkiadó Kft. gondozásában 1995-ben kiadott „Keszthely” című könyvben jelent meg. Ott olvasmányos, az interneten azonban túl hosszú a szöveg, ilyen terjedelmű írást nem valószínű, hogy bárki végigolvas, akármilyen „szép város Kolozsvár”. A fotókra egyszerűen kár szót vesztegetni, hacsak nem kisiskolások pályaműveiről van szó.
„Önkormányzat” cím alatt a „Képviselő-testület” feliratra kattintva végre megtudhatjuk, ki a végig Balaton fővárosaként aposztrofált Keszthely polgármestere; azt már nem, hogy kik az alpolgármesterek, de elolvashatjuk a képviselők névsorát, és újra szembesülhetünk a szemérmes „Szerkesztés alatt...” félmondatocskával. De ez még a jobbik eset, mert a „Bizottságok” címecske alatt még az előző testület által felállított bizottságokról, illetve azok összeállításáról tájékozódhatunk.
Az intézmények ismertetésére szolgáló helyen korrekt tájékoztatást kapunk, bár – ha már valamennyit a pontos nevén nevezték – azt is el lehetett volna árulni, hogy a „Városi könyvtár” névadója Fejér György.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze, tartja a mondás, hát heves szívverések közepette kattintottunk a „média” feliratra. Aztán eltűnődtünk. Vajon miért éppen a „Kék Újság” Kis-Balaton és Környéke című hirdetési lap kapott elsőséget a többi között, amelynek a pontos terjesztési területétől kezdve a lapzárta időpontján át a hirdetésfelvétel helyéig mindenről informálódhatunk, csak tarifatáblázat nincs. A Keszthelyi Televízió Kft.-t, lapunkat, a Keszthelyi Szuperinfót korrekten, bár az előbb említett orgánumhoz képest szűkszavúan intézték el a szerkesztők, de a Helikon Rádióról még annyi sincs. Viszont azt megtudhatjuk, hogy itt fogható még a Danubius, a Sláger és a Rádio Jam.. Hát kérdezzük mi, a Kossuth, a Petőfi meg a Bartók, az már semmi?
A programoknál aztán sok mindenre fény derül. A napnál is világosabbá válik, hogy a honlapot október óta nem frissítették, az idegen nyelvű oldalakhoz pedig nyár óta nem nyúltak. Talán a szerződéskötés hiányzik a készítők, illetve az önkormányzat között, vagy nincs idő foglalkozni az oldallal – nem tudjuk. De vagy frissíteni kéne, vagy letiltani az elérést, mert ez így nagyon ciki...
– kukac – 

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online