Környezetvédelem

Az Országos Vízügyi Hivatal megbízásából 1979-ben készült el – több más tervezet után – az a koncepció, amelynek alapján 1981-ben megkezdődhetett a Kis-Balaton Védőrendszer (KBVR) kialakítása, illetve az ezzel kapcsolatos földmunkák elvégzése – tudtuk meg Nádor Istvántól, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójától. – Az eredeti elképzelések szerint egy lépésben kellett volna megvalósítani a Kis-Balaton rekonstrukcióját, vagyis a terület újbóli elárasztását, ám pénzügyi nehézségek miatt végül is két ütemre bontottuk a folyamatot.

– Mi valósult meg az elképzelésekből?
– Az első ütem, a Hídvégi-tó építési munkái megtörténtek. Az 1981-ben elkezdett munkálatok 1985-re fejeződtek be. A 18 négyzetkilométernyi terület az Alsó-Zalavölgyét foglalja magába; a Zalaszabar–Garabonctól keletre, Balatonmagyaródtól nyugatra lévő területeket érthetjük ez alatt. A II. ütem beruházási terve is elészült 1984-ben; az elárasztás kezdetét 1989-re, befejezését 1992-re határozták meg. A programot azonban módosítani kellett, mivel az éves pénzráfordítás csupán töredéke volt az előírtnak. A terveket 1993-ben aktualizálták, eszerint 1999-re kellett volna befejezni az elárasztását a területnek. Sajnos, az ehhez szükséges létesítményeknek eddig 70 százaléka készült el, s az infláció görgette (és görgeti) maga előtt a számokat... Azért, hogy valami mégis hasznosuljon már a II. ütemből is, 1992 őszén elárasztottunk egy 16 négyzetkilométernyi területet, az Ingói-berket, ami azóta „ideiglenesen” működik. Tavaly decemberben született egy kormányhatározat, mely arról rendelkezik: a II. ütemet hogyan kell részben másképp befejezni, milyen technikai változtatásokra van szükség. A befejezési határidő 2003-ra módosult. A megvalósítás teljes mértékben kormányzati pénzekből történik. A tavalyi árakon az elárasztás mintegy ötmilliárd forintba kerül, ebből idén 600 milliót (ÁFA-val együtt) bocsátottak rendelkezésünkre. Az összeg egy részét a kormány által előírt programmódosításokkal kapcsolatos tervezési, előkészítési munkákra fordítjuk, de ebből az összegből épül a zalavári Vársziget információs központja is, amely a Kis-Balaton vízvédelmi szerepe, a természetvédelmi értékek mellett történelmi emlékek bemutatására is alkalmas lesz.
Reménykedünk abban, hogy az elkövetkező évek során a kormányzati pénzek ütemezése nem az idei mértékben folytatódik.
– Milyen céllal épült az I. ütem? Beváltotta-e a reményeket?
– A Hídvégi-tó egyértelműen a Balaton vízminőségének javítása céljából épült meg, s tulajdonképpen ez a célja a II. ütemnek is – ez mintegy folytatná, tökéletesítené az I. ütem munkáját. Az I. ütem feladata az, hogy a Zala vizét megszűrve, a Keszthelyi-öböl tápanyag terhelését csökkentse. Ez alatt elsősorban a foszforterhelés csökkentését kell érteni. Számításaink szerint a Kis-Balaton 1985 óta 400-450 tonna foszfort tartott vissza a Balaton elől, tehát már most sok, hozzá fűzött reményt beváltott. Ám a Zala alsó vízgyűjtőjéről – a II. ütemmel kapcsolatos problémák miatt – továbbra is direkt úton jutnak a Balatonba szenynyeződések, tehát ezen a részen, sajnos, a Kis-Balaton semmiféle szerepet nem játszik. A Hídvégi-tóval kapcsolatosan beérkező, igen kedvező adatok azonban arra figyelmeztetnek: a Kis-Balaton teljes helyreállítása igen sürgető feladat.

Ha ez a jóslat bevált volna, az emberiség – mert az ő „tevékenységét” érezte a tudós a tragédia mögött – évmilliók természetes munkáját tette volna semmissé. A Balaton medencéje ugyanis a földtörténeti középkorban, tektonikus mozgások után alakult ki, s ezzel egy időben szakadt le a Kis-Balaton, sőt, a Zalavölgye is. A Balaton részmedencéi a pleisztocén korban

A Balaton részmedencéi a pleisztocén korban

A területet elöntő Pannon-tenger visszavonulása után a lesüllyedt medencékben visszamaradt víz adta a Balaton és a Kis-Balaton vizét. A Kis-Balaton létezése azonban nem csak az évmilliós természeti munka miatt fontos számunkra. Már Kéz Andor rámutatott arra, hogy e vízfelület a Balaton létezését is nagymértékben befolyásolja, hiszen természetes szűrője a „magyar tengernek”. Jelenlétével védte a víz minőségét, s hosszú évek elteltével szerencsére ismét megkaphatta ezt a védő-szűrő szerepet.Az 1800-as években a Kis-Balaton még széles sávban kapcsolódott a Balatonhoz, annak legnyugatibb öblét képezve. Fejlődése szorosan összefonódott a Zala folyóval. A Zala, elérve ezt a völgyszakaszt, lelassult, hordalékát szétterítette. A hordalékmennyiséget növelte az emberi beavatkozás is: a területhasznosítások, így az erdőirtás, a mezőgazdasági művelés. Így a Zala lassanként elmocsarasította saját medrét, sőt, a környező területeket is. Először 1829-ben vetődött fel a Zala új, biztonságosabb mederbe való terelésének gondolata. Bajomy István tervei alapján meg is kezdték egy körülbelül 4000 hektáros lápterület lecsapolását, s 1836 és 1865 között 19,4 kilométer hosszan kiásták a Zala medrét. Ezzel a lápos részek vízmentessé váltak. 1888-ban elkészült a déli vasút is, így a Kis-Balaton minden oldalról zárt medencévé alakult, amit már csak a Zala torkolata fűzött a Balatonhoz. A Balaton és vízgyűjtője a Kis-Balaton védőrendszerrel

A Balaton és vízgyűjtője a Kis-Balaton védőrendszerrel

A Sió-csatorna megépítésével a Balaton vízszintje 1-1,5 méterrel csökkent, így a Kis-Balaton nagy részéről is levonult a víz, ismét mocsarassá vált a terület. Elindult a lecsapolás azzal céllal, hogy a földbirtokosok szántóterületeket nyerjenek. Ám a vizenyős, sásos terület savanyú talajával nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A ‘60-as években merült fel ismét a láp hasznosításának gondolata, de a magas termelési költségek miatt 1972-ben felhagytak a lápi termesztéssel. Sajnos, a felelőtlen beavatkozások miatt a Kis-Balaton területe egyre zsugorodott, s mindinkább veszélyeztette a Balaton vizét is: a beérkező vizek szűrés nélkül szállították anyagaikat a tóba. Csak a ‘80-as években fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy nagyszabású beruházás keretében a mocsár-, illetve a vízivilág eredeti állapotát vissza kell állítani.

Balatonhídvég - a Balaton kapuja

Nomád táborozásra alkalmas

A XVIII. század végéig nem tettek különbséget a Balaton és Kis-Balaton között. A Balaton kapujaként Balatonhídvéget tartották számon. Bél Mátyás 1740 körül azt írja: „Hídvégnél ugyanis a Zala folyó egyszerre a tóba folyik be, igen sűrű nádasok között szélesebbre terül, és látszólag eltűnik, mintha a tó teljesen a folyóból eredne.” Mára már egyértelmű a Hídvégi-tónak a Balatonétól való elkülönülése. Az egykori fahidat 1948-ban építették újjá, természetesen már betonból, s a közelmúltban újították fel. A híd menti zsombékok kedvelt tartózkodási helyei a gémeknek, de a terület fáin a kormoránok is szívesen üldögélnek; ürülékük azonban marja a fákat, emiatt azok sok helyütt már csupaszon meredeznek ki a vízből.A híd tövében elterülő tisztáson nádból, fából készült „házikók” sorakoznak, melyeket a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság építtetett azzal a céllal, hogy a természetes környezetben diákok számára lehetőséget biztosítson a Kis-Balaton élővilágának megfigyelésére. Sajnos, a lehetőséggel kevesen élnek, pedig a területen igazi nomád táborozáson vehetnének részt a nebulók és kísérőik. Az igazgatóság szívesen fogadja jelentkezésüket a szombathelyi központon keresztül.

Aki csak egy kicsit is foglalkozik természetvédelemmel, tudja, hogy a természetvédőket egy különleges jelkép, a nagykócsag képének ruhákra, szórólapokra, emblémákra rajzolt ábrája különbözteti meg a „szürke halandóktól”. Azt talán már kevesebben tudják, hogy a nagykócsag szorosan kötődik a Kis-Balatonhoz, s nem véletlen, hogy ezt a jelképet választották maguknak a természetvédők.
A századforduló táján ugyanis Magyarországon csupán a Kis-Balaton területén éltek még nagykócsagok, s létüket itt is a kipusztulás fenyegette. Vönöczki Schenk Jakab volt az egyetlen ebben az időszakban, aki a Kis-Balatonon sokat járva, felfigyelt a nagykócsagok veszélyes helyzetére, s harcot indított megvédésükért. A témából dolgozat is született, amelyet ő a hágai madárkongresszuson fölolvasott. A kócsagpusztulásról fenyegető és rémes képet festő dolgozat előbb nagy megdöbbenést, majd tettrekészséget váltott ki az ornitológusokból. A védelem érdekében gyűjtés indult Hollandiában, de német és angol területeken is– hiszen a tanulmány e nyelveken is megjelent -, sőt, országunkban úgyszintén (bár itt jóval kevesebb pénz gyűlt össze a célra). A befolyt pénzekből lehetővé vált természetvédelmi őr felfogadása. Idős Gulyás Imre vállalta a kócsagőri feladatokat, s személyében az első természetvédelmi őrt is tisztelhetjük. Magyarországon tehát innentől számíthatjuk a természetvédelem kezdetét, s ebből a kötődésből adódik, hogy a természetvédelem emblémáján ma a nagykócsagot, vagy nemes kócsagot láthatjuk, s többek között emiatt is vallják legkedvesebb madaruknak a kis-balatoni természetvédelmi őrök is a kócsagot. Vönöczki Schenk Jakab emlékét pedig a kis-balatoni kutatóház nevében őrzik.

– Évente készítünk infravörös légifelvételeket, melyek alapján a növénytérképeket elkészítjük. Ebben a munkában igazgatóságunkon kívül a Földmérési és Távérzékelési Intézet, de más intézmények is részt vesznek – mondta dr. Pomogyi Piroska főtanácsos, kutatásszervező.
– Milyen jelentős változásokat figyeltek meg az eltelt időszakban?
– A legjelentősebb változás nyilván akkor történt, amikor a Kis-Balatont kiszáradásra ítélték; 1863-ban, a déli vasút megvédése miatt 3-4 méterrel csökkentették a Balaton vízszintjét, ami óhatatlanul az egész mocsárvilág kiszáradásához vezetett. Így a növényzet is megváltozott: 1931-ben már több mint 1300 hektár nádas alakult ki, miközben a nyílt víz eltűnt. A KBVR kialakítása után újra vizes és nedves élőhelyek jönnek létre a Keszthelyi-öböl és a Balaton vízminőségének védelme okán. Elmondható, hogy mára a kiszáradási folyamatok megálltak.
– Ez viszont azt is jelenti: a KBVR létesítése során a növényzet ismét nagymértékű változásokon ment át.
– Így igaz. A Hídvégi-tó területén az elárasztás előtt jórészt sásos területek voltak, 2400 hektárból közel 900 hektárt ezek foglaltak el; ez azt jelenti, hogy az elárasztás előtti növényzet közel negyven százalékban magassásos volt. De megtelepedtek itt más, szárazabb területeket kedvelő növények, köztük erdők, erdősávok, s léteztek szántónak használt területek is, bár ezek mindössze nyolc százalékát foglalták el az egész területnek. A nádasok aránya alacsony volt, csupán 25 hektár (egy százalék). Jellegzetes kis-balatoni növénysávok.

Az I. ütem területén, a beüzemelésnél azonnal végleges üzemi szintre történt a vízszintemelés, amit az ott lévő, viszonylag szárazabb területeket kedvelő növényzet igazán nem tűrt. Emiatt a sásosok gyorsan kipusztultak, helyüket elsősorban több száz hektárnyi kiterjedésű, úgynevezett úszó növényzet foglalta el, jobbára hínártársulások. Ilyen például a Balatonban is megtalálható, a helyiek által szilvalevelűnek mondott békaszőlő hínár és tócsagaz.
Miután azonban nagy tápanyagterhelés éri a Hídvégi-tó területét, ezek is viszonylag hamar visszaszorultak. A magasabbrendű növények ugyanis nem tudják olyan hamar felvenni a tápanyagot, mint a mikroszkopikus növények, az algák – ezért húzódtak vissza, s adtak helyet, teret az algáknak.
– Mit figyeltek meg a II. ütem részleges elárasztásakor, az Ingói-berek növényzetét illetően?
– A leendő II. ütem, a Fenéki-tó területe mélyebben található, ezért ott sokkal nagyobb részesedése volt a nádasoknak, a mocsári növényzetnek, de a valódi vízi növényzetnek is. 1992 előtt például közel 2200 hektárt borítottak nádasok – ebbe a nádasok és gyékényesek együtt értendők -; ez körülbelül 40 százaléka a teljes II. ütem területének, ami 5700 hektár lesz, beleértve a szigeteket is. A sásosok területe is majdnem elérte a 30 százalékot. Ebből az Ingói-berek területén közel 1000 hektár nádas volt – ez több mint 60 százalék. Nos, itt jelentős változások figyelhetők meg, melyek együtt járnak a vízszint emeléssel. Ez egyébként természetes, az átalakítással együtt járó folyamat. Az 1999-es adatok alapján megállapítható, hogy mintegy száz hektárral csökkent az Ingói-berekben a nádasok területe, sőt, szerkezetük is alaposan átalakult. Korábban sűrű aljnövényzet borította a nádasokat: elsősorban sásosok, hiszen azok nem igazán kedvelik a nagyfokú vízmozgást és vízszint emelést. Az Ingói-berek az újonnan kialakult nyílt vízzel.

Az Ingói-berek az újonnan kialakult nyílt vízzel.

Az elárasztás során ezek visszahúzódtak, helyüket hínárok vették át. Így megváltoztak a nádasok fényviszonyai is: több fény jut most a mélybe, s emiatt jönnek elő a hínárosok. Vízvédelmi szempontból ez nem hátrány, de az is igaz, hogy így sűrű, összefüggő, homogén nádas nem létezik. Ha majd elkészül a teljes II. ütem, várhatóan a külső területeken alakulnak ki nádasok.
– Mennyi időt vesz igénybe új társulások, új élőhelyek kialakulása?
– Mi itt ökológiai időléptéket használunk: 30-40-50 éves folyamatokról van szó.
– Megtelepedtek-e az elárasztás után olyan növények, amelyek esetleg különleges védettséget élveznek?
– Miután a Kis-Balaton egész területe természetvédelem alá esik, minden növény, állat, ami itt él, különleges védettséget élvez. Saját véleményem szerint vannak olyan jelenségek, amelyek az átlagosnál is nagyobb figyelmet érdemelnek. Ezek pedig az Ingói-berek úszó szigetei, illetve azok növényei.
– Mik ezek az úszó szigetek?
– Nevüket onnan kapták, hogy akár egy métertől, de 5-6 méter mélységig többé-kevésbé szilárd tőzegtalajjal rendelkeznek. Alattuk, és az eredeti talajképző kőzet között viszont még nyílt vízfelület van, tehát a szó szoros értelmében úszik az egész. Ezeken az úszó szigeteken csodálatos és igazán különös növények jelennek meg, ilyen a lápi csalán, a tőzegpáfrány, ilyenek a fűzbokrok. Hasonló szigeteket a még el nem árasztott területeken is lehet látni, olyan helyeken, ahol a 60-as években még nyílt vízű tavacskák voltak.
A II. ütemnél egyébként célunk, hogy mozaikos növényzet alakuljon ki: legyenek növénymentes nyílt vízfelületek, hínárral borított nyílt vízfelületek, nádasok, gyékényesek, magasabban sásosok, sédbúzás mocsárrétek; tehát a terep– és éghajlati viszonyoknak megfelelő növényzónák, -sávok.
– Felmerül a kérdés: a KBVR nem jelent-e olyan beavatkozást, ami miatt a természeti értékek megváltoznak, átalakulnak? Nem okoz-e konfliktusforrást a Balaton vízminőségvédelmi célja és a Kis-Balaton mint természetvédelmi érték?
– Több nemzetközi egyezmény hatálya kiterjed a Kis-Balaton területére, de mindezek a területek azért állnak a nemzetközi egyezmények hatálya alatt, mert a KBVR készül. A ramsari egyezményt a magyar Országgyűlés csak 1993-ban ratifikálta, tehát előbb készült a KBVR, és csak utána került védettség alá. Véleményem szerint fontos, és figyelmen kívül nem hagyható szempont, hogy a KBVR létrehozása azzal is jár, hogy itt egy folyamatosan változó rendszer jön létre. Ezt tudomásul kell venni, mint ahogyan azt is: a fő cél a nemzeti kincs, a Balaton megmentése. Ehhez egy eszköz a KBVR is, amit lehet védeni, de elsődlegesen a védelem a Balatont illeti. Emiatt kompromisszumokat kell kötni lépten-nyomon.

– Keszthely belterületének a végétől a fenékpusztai műem-lék-együttes érintésével éri el ez a kerékpárút a kis-balatoni látogató központot, ahol a Balatonfelvidéki Nemzeti Park által szervezett kiállításoknak a kiinduló pontja van – mondja Bubla Zoltán, a keszthelyi önkormányzat városfejlesztési bizottságának elnöke. – Jó összeköttetésekkel, a Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjával közösen olyan helyzetbe sikerült hozni az elképzelést, hogy Keszthelyen sok tízmilliós állami pénzzel – részben idegenforgalmi-, részben az útalapból származó forrásból – a kerékpárút elkészülhetett. Keszthelyen kívül elkészült egy szakasz Gyenesdiáson is, amely a lőtér irányában teszi megközelíthetővé a Balatonfelvidéki Nemzeti Parkot. Ezen kívül a kis-balatoni települések egy részén is történtek kisebb-nagyobb fejlesztések. Az utóbbi időben leülni látszik a kerékpárút építés lendülete, részben azért, mert a nemzeti parkkal nem sikerült mindenütt megállapodásra jutni abban, hogy hol lehet keresztülvezetni a biciklis forgalmat. Természetesen tiszteletben kell tartani a természet védelmét, de nyilván előbb-utóbb kialakul valamilyen kompromisszumos megoldás.
Bubla Zoltán elmondta, hogy régóta húzódik a Keszthely-Hévíz közötti szakasz megépítése, amely a Kertváros elejéig már elkészült. Vita folyik a nyomvonaláról és sajnos az ez évi költségvetésben sincs meg a kiépítésre a fedezet. Hévíz idegenforgalmi kínálatát, és természete-sen a környékbeli, részben idegenforgalomból élő települések kínálatát is bővítené, ha a megépült kerékpárutakon Keszthelyen keresztül megközelíthetőek lennének a Kis-Balaton kirándulóközpontjai. Kerékpárút-avatás Keszthelyen.

A közelmúltban tartott egyeztető megbeszélést a KHVM a Balaton körüli kerékpárutak megépítéséről, hiszen a tárca két év alatt tervezi a mintegy 200 kilométeres út megépítését. A megyét érintő balatoni szakasz több mint 20 kilométeres lesz, ebből már közel 9 kilométer elkészült. A hiányzó szakaszok vonalvezetése részben attól is függ, hogy az illetékesek milyen megoldást találnak a Kis-Balaton elérhetőségére, hogy ez a természetvédelmi terület értékeiben nem sérülve bekapcsolódhasson a Balaton körüli idegenforgalmi körbe. A térség számára rendkívül fontos, hogy megőrizze természeti értékeit, sőt, a lehetőségekhez képest gyarapítsa azokat. A gazdasági élet és a térség fejlődése megkívánja, hogy egyre változatosabb kínálattal álljunk az európai idegenforgalmi piac elé, hogy látnivalóinkból, értékeinkből egyre többet kínáljunk, hogy megjelenhessenek a balatoni régió kerékpáros térképei. A kerékpáros turizmus egy önálló ágazata az idegenforgalomnak, s ennek infrastruktúrája részben már kiépítésre került. A gyakrabban megálló, a tájjal, a látnivalókkal ismerkedő biciklisek eleve a természet szerelmesei, hiszen a jó levegő és a környezet miatt szállnak nyeregbe. A megoldások mikéntjét már számos szomszédos országban kitalálták, s célszerű lenne saját régiónkban is megtalálni az arany középutat. Talán rövidesen sikerül.

A Kis-Balatonon történt kedvezőtlen beavatkozások azon túl, hogy teljesen átformálták a táj arculatát, igen kedvezőtlen hatással voltak a Balaton délnyugati öblére, a Keszthelyi-öbölre nézve is. A Zala vize ugyanis ily módon közvetlenül a tóba ömlött, s hordalékban, szervesanyagban gazdag vizet adott az öbölnek. A szervesanyagokat felhasználva pedig dús hínárvegetáció telepedett meg itt. Már 1910-ben Rieger Antal felhívta a figyelmet arra: a Zala vizét szét kellene árasztani a mocsárban (a volt Kis-Balaton területén), hogy ott megtisztuljon. Ugyanezt javasolta 1942-ben Cholnoky Jenő is. Hosszú éveken át azonban csak viták folytak a rekonstrukció szükségességéről. A probléma a 70-es években került ismét előtérbe, miután a Keszthelyi-öböl vízminőségének romlása óriási méreteket öltött: az öböl vize a szervesanyag feldúsulása miatt oxigénben szegény, kénhidrogénes, iszapos lett. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy e kedvezőtlen folyamatot mielőbb meg kell állítani. A legjobb, legegyszerűbb megoldásnak az látszott, hogy a Kis-Balatont, mint természetes szűrőrendszert, eredeti állapotába visszaállítják.

Az elárasztott területek nagysága ugyanis európai szinten is egyedülálló, éppen ezért számíthat országos és európai szintű érdeklődésre is mindaz, ami itt történik. A megfigyelések, a gyűjtött adatok széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot: a természetvédelmi biomonitoring kutatás sok szakember figyelmét felkelti. A kutatóház rendelkezik külön labor helyiséggel is, ahol a legfrissebb adatok feldolgozása lehetővé válik. Igaz, az építés során nem készültek fel olyan nagymértékű, széleskörű kutatásokra, mint ami valójában a házban történik, emiatt a labor területe kisebb a szükséges- nél.
A Kis-Balaton Diás-szigetén egyébként korábban már működött kutatóház, amely ifjabb Tildy Zoltán tervei alapján készült. Az épület megjelenésével kiválóan illeszkedik környezetébe, ám a házikót az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolták. Felújítása a közelmúltban elkezdődött, a tervek szerint alkotóházat alakítanak ki belőle. A ház nagyszobáját emlékszobának szeretnék berendezni, elsősorban azok számára, akik a múltban sokat tettek a Kis-Balatonért, akik életük, alkotóidejük nagy részét ebben a környezetben töltötték el. Mi sem természetesebb, mint hogy a kutatók, természetvédők leginkább Fekete István emlékét kívánják ápolni, ám terveik között „helyet kapna” itt ifjabb Tildy Zoltán, de dr. Keve András ornitológus is. Mindannyian sokat tettek Kis-Balaton védettségéért, a csodálatos állat– és növényvilág bemutatásáért. Az alkotóház azoknak is helyet adna, akik számára ma a Kis-Balaton kedvelt téma, alkotásaik között központi helyet foglal el.

Az 1850-es években egy száraz periódus következett be, s akkor a Balaton vízszintje is jelentősen lecsökkent. Ekkor kezdték megépíteni a Budapest-Fiume vasútvonalat. Ekkor már jelentős gazdasági érdek is fűződött ennek a vonalnak a létesítéséhez, amely a Balaton déli partján épült meg, ebből jelenleg a Budapest-Nagykanizsa szakasz működik. Ez a szakasz a déli part turzásain épült meg még a szárazabb időszakban, s gazdasági okai is voltak, hogy itt készült el, mivel ezeket a parti területeket akkor még nem hasznosították. Mezőgazdasági területeket a tulajdonosok nem voltak hajlandóak átadni e célra, s a parti területek voltak a legolcsóbbak. Az 1860-as évek elejére viszont egy csapadékosabb időjárás következett, s a megemelkedett vízszint megrongálta a töltéseket. A vasútvonal biztonsága és fontossága miatt kellett végül a Balaton vízszintjét csökkenteni. A Sión lebontották a vízimalmokat, megépítették Siófoknál a zsilipet, és ez 1863-ban azt eredményezte, hogy a tó vízszintjét jelentősen csökkenteni tudták. Az volt az elv, hogy a lehető legkisebb vízszint-ingadozás következzen be, bár akkoriban ezt még nem nagyon tudták szabályozni, viszont a víz szintje 3-4 méterrel lejjebb került. Ez eredményezte azt, hogy a környező mocsarak – nemcsak a Kis-Balaton területén, de a Tapolcai medencében a Nagy-berek területén is kiszáradtak. Ezt követően lehetett elvégezni a Zala szabályozását, s a Kis-Balatonon rengeteg csatorna készült. A Kis-Balaton területén is szántóföldi művelést akartak csinálni, az 1950-es években például cukorrépát termeltek, s a 20 kilós répáknak nulla cukortartalma volt, hiszen ez egy belvizes, tőzeges terület, amelynek rossz a tápanyag- és vízgazdálkodása. Viszont pont abban az időszakban, amikor ezek a peremterületek leváltak a Balatonról, akkor indult meg a tó idegenforgalmi hasznosítása, nem sokkal később pedig az intenzív mezőgazdasági termelés érdekében már egyre több műtrágyát használtak a Zala és a Balaton vízgyűjtő területén. A csatornaszerűvé alakított Zala viszonylag rövid úton érte el e Balatont, s nagy mennyiségű tápanyagot hozott magával, s ez nemcsak a műtrágya volt, hanem a szél és az erózió által megmozgatott talaj és egyéb anyagok. Így óriási mennyiségű tápanyaggal terhelődött a Balaton, ami azt eredményezte, hogy 1967-ben egy nagyon látványos vízvirágzás alakult ki a Keszthelyi-öbölben.
– Mit jelent ez pontosan?
– A vízvirágzás azt jelenti, hogy mikroszkopikus növények – ebben az esetben a kék algák – elszaporodása még a víz színét is megváltoztatták. Egyre gyakrabban fordultak elő ezek a jelenségek, majd halpusztulások is bekövetkeztek. A kutatók megállapították, hogy ennek az az oka, hogy nagyon nagy mennyiségű nitrogén és foszfor kerül a tóba, s ezen csak a tápanyagok keletkezési helyén való visszatartásával lehet segíteni. Ekkor kezdődött meg egy olyan kormányprogram kidolgozása, amely a Balaton körüli települések csatornázását, és a szennyvíztisztítás megoldását tűzte ki célul. Meg kellett oldani, hogy a szennyvizeket ne vezessék a Balatonba, a keleti medencében a Sióval kivezessék a szennyvizeket a vízgyűjtő területről. A Zala vízgyűjtő területén a hígtrágyás állattartó telepeket fel kellett számolni, be kellett indítani a szennyvíztisztítási programot is, de mindehhez kevés idő állt rendelkezésre. A Balaton olyan rossz vízminőségi állapotba került, hogy ez gyors beavatkozást követelt. Erre adott jó lehetőséget az alsó Zalavölgye területén lévő hajdani mocsárvilág, amely a jelenlegi Kis-Balaton védőrendszer. Ennek a megépítését 1976-ban elhatározta a kormány, azzal hogy a Zala vízgyűjtőjéről érkező tápanyagokat a lehető legnagyobb mennyiségben visszatartsa. Akkor azt prognosztizálták, hogy a Zala foszfortartalmának mintegy 30 százalékát sikerül visszatartani. A nitrogén és a foszfor nem szennyvíz eredetű, hanem a vízgyűjtő mezőgazdasági területeiről érkezik, ezért a keletkezés helyén nem lehet visszatartani, illetve csak rendkívül magas költséggel lehetne megoldani ezeknek a tápanyagoknak a visszatartását.
– Bizonyára ezért fontos, hogy a Zala torkolata előtt sikerüljön visszatartani ezeket a tápanyagokat.
– Igen, erre jó lehetőséget kínál az a biológiai rendszer, amelyet a Kis-Balaton kínál. A védőrendszerben a mikroszkopikus növényeknek, az algáknak és a magasabb rendű növényeknek a feladata az, hogy visszatartsák a hordalékot, felvegyék a tápanyagot, hogy a Balatonba már tápanyagban szegényebb víz kerülhessen. A Kis-Balaton védőrendszer két ütemben készül, az első, az úgynevezett Hídvégi-tó 1985-ben készült el, s azóta folyamatosan üzemel. A második lépcső, a leendő Fenéki-tó még csak részben készült el, ennek egy 16 négyzetkilométeres része 1992 óta üzemel, a nagyobbik 40 négyzetkilométeres területe még nem készült el teljesen.
– Milyen hosszú idő alatt ér a Zala vize a Balatonba, tehát mennyi ideje van arra, hogy megszabaduljon a hordaléktól és a tápanyagoktól?
– A Hídvégi-tó területén körülbelül 30 napig tartózkodik a víz, az ideiglenesen működő Ingói-berekben – vízjárástól függően – 2-3 hétig. A teljes II. ütem elkészülte után ott mintegy 90 napig tartózkodik majd a víz, s az összesen négy hónap már elegendően hosszú idő lesz ahhoz, hogy a biológiai folyamatok lejátszódjanak.
– A Zala által szállított vízben nem csak az említett tápanyagok vannak. Az egyéb szennyeződéstől is a védőrendszeren belül szabadul meg a víz?
– Elsősorban biológiai eredetű a szennyeződés, hiszen igazán komoly ipar nincs a Zala vízgyűjtőjén. Szennyvízeredetű tápanyagterhelés van a vízben, de Zalaegerszegen 1991-óta üzemel a kémiai foszfortalanító, és a szennyvíztisztítás nagyjából megoldott a térségben. Ugyan a Zala a legnagyobb szállítója a Balatonnak, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy nagyon sok mellékvize is van. A Zala vízgyűjtő területe 2622 négyzetkilométer, az első ütemhez, a Hídvégi-tóhoz tartozó vízgyűjtőterület 1900 négyzetkilométer, és mintegy 700 négyzetkilométer saját vízgyűjtő területe van a II. ütemnek. Az innen származó terhelések jelenleg még a Keszthelyi- öbölbe folynak, mert a II. ütem még nem készült el. Tehát nem-csak a Zala hozza a tápanyagokat, hanem többek között az Ormándi-árok és a Hévízi csatorna is.
– Számadatokban lehet mérni a Kis-Balatonba érkező és a Balatonba folyó víz tápanyagterhelésének különbségét?
– Sok éves átlag alapján mérve Fenékpusztánál 250 millió köbméter víz folyik be évente, a biológiailag hasznosítható foszforterhelés 10 és 70 tonna között változik. A 90-es évek előtt ez a szám nagyobb volt, de azt követően jelentős csökkenés tapasztalható. Az infláció és a megdrágult műtrágyák okán kevesebbet használtak fel, s kevesebb jutott a Zalába is. A szárazabb időszak miatt a vízhozamok is csökkentek, 1989-től egy nagyon száraz periódus következett, s 1993-ban a Zala csupán 150 millió köbméter vizet hozott a Balatonba, tehát csökkent a foszforterhelés is. Az elmúlt három évben újra csapadékosabb az időjárás, tehát nő a foszforterhelés is. Ez azt jelenti, hogy a Kis-Balaton védőrendszernek is szélső terhelési hatásoknak kell megfelelnie. Az első ütem biológiailag aktív foszfor visszatartása 80 százalék körül van. 1985 és 1998 között a Hídvégi-tóban 90 ezer tonna hordalék és 356 tonna foszfor maradt vissza. A részlegesen üzemelő Ingói-berekben is visszamaradt mintegy 22 ezer tonna lebegőanyag és közel 50 tonna összes foszfor, tehát mintegy 400 tonna foszforral kevesebb jutott a Balatonba az említett időszakban. Tehát a Balaton vízminőségére igen jelentős hatással van a védőrendszer.
– Kiszámítható időn belül a tovább nem hasznosítható anyag nem tölti fel ezt a területet?
– Egy ilyen rendszernél mindenképpen számolni kell azzal, hogy a kívülről származó hordalékkal is feltöltődik, de ez egy nagyon hosszú időszak, addig azért az utódaink csak kitalálnak majd valamit. A biológiailag nem hasznosítható anyag is feltölti a rendszert. A Kis-Balatonban élő növények amikor elpusztulnak évente, akkor azok is feltöltik a rendszert, tehát egy külső és egy belső feltöltődés is van. A nádasok és a sásos területek elpusztult részeiből képződik például évezredek alatt a tőzeg.
– Több mint 18 millió köbméter a térfogata az egyes ütemnek – kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Mátyás Kálmán hidrobiológus – tehát azért bőven van hely ahhoz, hogy még ilyen nagy mennyiségekkel számolva is legyen hely a feltöltődéshez.
– Azokon a helyeken figyelhető meg feltöltődés – mondja dr. Pomogyi Piroska, – ahol belép a Zala, tehát a felső, északi részen néhol az egy méteres mélységet is eléri a hordalékanyag, de ez még Hídvég környékén nem mutatható ki.
– Beszélgetésünk témájául a két víz kölcsönhatását választottuk, eddig a Kis-Balaton védőhatásáról volt szó. Visszafelé létezik-e a kölcsönhatás?
– Hát a víz visszafelé nem folyik, legfeljebb az északi szél visszaduzzasztja a Balaton vizét Fenékpusztánál. Az viszont, hogy ez a két terület valamikor egységes egészet képezett, mindenhogy visszahat a Kis-Balatonra. Például olyan vízinövények jönnek elő, mint például a sulyok, amelyik védett is és a mi környékünkön meglehetősen ritka. Az elmúlt 30 évben nagyon kis példányszámban volt jelen, csupán egy-két tő volt a Kis-Balatonon, mára viszont már egész nagy területeken lehet megfigyelni, tehát a balatoni növények megjelennek ezen a területen. De a balatoni állatvilág, a halak is jelen vannak a Kis-Balatonban. A II-es ütemnél még nem üzemel a zsilip, és ívási időszakban felúsznak a halak. Tervezzük, hogy a zsilip elkészülte után legyen egy hallépcső, vagy halfolyosó, hogy a későbbiekben is fel tudjanak menni a halak. Természetesen a balatoni halak a nyílt vízhez vannak szokva, s nem biztos, hogy ebben a mocsárvilágban jól éreznék magukat. Ezért ezt a dolgot még meg kell fontolni, és kutatási eredményekkel alá kell támasztani. A madárvilág számára viszont nincsenek korlátok, s a balatoni madarak itt is megtelepedtek. – Élőhelyként kevésbé zavart a Kis-Balaton a természeti jellegénél fogva – mondja dr. Mátyás Kálmán – s a vonuló madarak – amelyek korábban a Balatonon pihentek meg – most a Kis-Balaton védett nyugalmát élvezik.
– A természet csodája volt, hogy az elárasztott területen rendkívül rövid időn belül megjelent a madárvilág, és ugyancsak nagyon rövid idő alatt a növényvilág is.
– Furcsának tűnhet, de a természet „emlékszik” arra, hogy itt egy vizes élőhely volt, hogy a nyílt vizeket is egy mocsárvilág vette körül. Ezt a természet nem felejti el. 1884-ben kezdődött Bárándpuszta alatt az első részterület elárasztása, s szinte napokon belül ott volt minden élőlény. Ott voltak a madarak, megjelentek még a kanalas gémek is, elkezdtek fészkelni, de végül is nem maradtak ott, nem igazán volt hosszú távon kedvező számukra ez a terület. Ott voltak a halak is, hiszen áprilisban kezdődött az elárasztás, ez nagyjából pont a vonulási, az ívási időszaka volt egy csomó halnak, így pillanatok alatt benépesült a terület hallal is.
1999 decemberében megszületett az a kormányhatározat, amely kimondja, hogy 2003. december 31-ig kell befejezni a Kis-Balaton II. ütemének építését és kialakítását, s el kell kezdeni a beüzemelést. A beruházás forrását a központi költségvetés biztosítja, 1999. december 31-ig 6 milliárd 726 millió forint került felhasználásra, a hátralévő beruházások költsége – mai árszinten becsülve – 4 milliárd 554 millió forintot tesz ki.

Szalai Rudolf állatgondozó elmondása szerint az állatoknak sok csodálója akad. Van, aki csak távolról nézegeti őket, mások viszont szívesen mennek a közelükbe, sőt, sokan meg is simogatják őket. Őshonos állataink: a szürkemarha...

A szelíd állatok készségesen tűrik a rácsodálkozó tekinteteket, de a simogatásokat is. Őreik három naponta váltják egymást – a bivalyok felügyelete nehéz munka, állandó készenlétet igényel. Sok segítséget adnak a rezervátum területén élő kutyák is, hiszen őket már kölyökkoruk óta pásztorkodásra, állatterelésre oktatják. A bivalyok lassan szaporodnak; az üszőborjakat nem adják el, csupán a bikákat – na persze egyet azért hagynak, ő gondoskodik az utódnemzésről... Az évek óta növekvő állomány számára – és ez örömteli a természetvédelemnek – egyre kevesebb a legelő. A rezervátum melletti szántóterületet ezért nem is adják el, hanem a tervek szerint visszagyepesítik, s pár éven belül a kettéválasztott csorda egyik részét oda telepítik.A kápolnapusztai rezervátumban harminc szürkemarha is él. Az ugyancsak őshonos állatok között mindössze egy bika sétál. ...és a bivaly.

A hatalmas testű szürkemarha felelőssége és fontossága tudatában, méltóságteljesen szemléli háremét, és bizonyára nagy örömmel figyeli a körülötte és „feleségei” körül ugráló kicsinyeket is. A szürkemarhák egy részét Balatonszentgyörgy legelőjén tartják. Nemcsak a legelésző állatok látványa szemet gyönyörködtető, de maga a legelő is, melyen élnek. Táplálkozásuk következtében a gyomnövények ugyanis nem szaporodnak el a területen, s így egyre többet látni a Közép-Európa orchideáinak nevezett kosborfélékből, amik egyébiránt védett növényeink közé tartoznak. A természetvédők nagy reménye, hogy rövid időn belül az aprófüves területen megjelenik az egykor oly gyakran, ma viszont annál ritkábban előforduló ürge. Ha pedig van ürge, jöhet a kerecsensólyom. A madarat 1950 óta nem látták ebben a térségben. A magyarok totemállatának is titulált madár, a solymászok kedvelt állata kisemlősökre, többek között ürgékre vadászik. Remélhetőleg az 1950-es fészkelése nem az utolsó lesz a Kis-Balaton területén.

Dr. Pomogyi Piroska az információs CD-k anyagát állítja össze.

Azt, hogy a Balaton vízminőségét védeni kell, s ez ebben a csodálatos mocsárvilágban történik. Ennek előnyeit hosszú távon fogják élvezni az itt, ebben a térségben élő emberek is, csak türelemmel kell lenni addig, amíg kialakul az egész rendszer. Sokszor nem veszik jó néven, hogy ez a terület nem látogatható szabadon. Ez természetvédelmi terület, amely része a Balatonfelvidéki Nemzeti Parknak. Ahhoz, hogy a természeti értékeket meg lehessen óvni, a látogatási szabályokat be kell tartani és tartatni. Az itt dolgozó szakemberek igyekeznek megteremteni annak a lehetőségét, hogy mindenki megismerhesse e terület természeti értékeit, az itt lejátszódó folyamatokat. Dr. Mátyás Kálmán a Kis-Balaton légi felvételeivel.

Dr. Mátyás Kálmán a Kis-Balaton légi felvételeivel.

Vannak szabadon látogatható területek, ilyen a Kányavári-sziget, de lesz ilyen a II. ütem területén is, ahol parkerdő, kilátó és pihenőhely, és horgászhelyek is kialakításra kerülnek. Jelenleg készül a zalavári várszigeten az a bemutatóközpont, amelynek még nincs neve, a munkaneve információs központ, de lehet, hogy Kis-Balaton Ház néven válik majd ismertté. A tervek szerint augusztus 19-én, a Zala megyei központi ünnepségen kerülne felavatásra az épület, amelyben a látogatók megismerhetik majd a Kis-Balaton élővilágát, a természeti értékeit, de rendelkezésre áll majd számítógép a megfelelő információs anyaggal, videón megnézhető mindaz, amit a terület védelme miatt csak így ismerhetnek meg a látogatók. Jelenleg készülnek azok a CD-k, amelyek nem csak ismeretanyagokat hordoznak, de a tudományos kutatási eredményeket is hozzáférhetővé teszik. Jó ütemben halad az építés.

Természetesen bemutatásra kerülnek a terület régészeti kutatási eredményei is, s ehhez a vársziget kitűnő környezetet kínál, s ugyancsak megismerkedhet majd a látogató az itt élő emberek történelmi, történeti múltjával, s néprajzi hagyományaikkal is. A kormány döntése alapján az épület beruházója a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A sokoldalú funkciót betöltő épületben időszaki kiállítások számára is lesz egy helyiség biztosítva. Jelenleg készülnek az akvárium és a terrárium tervei, s így az érdeklődők megismerkedhetnek a Kis-Balaton élővilágával is. A tervezőkkel együtt dolgoznak a vízügyi igazgatóság munkatársai, múzeológusok, természet- és környezetvédelmi szakemberek, hogy az épület valóban betölthesse a szándék szerinti funkcióját.

Látványa megkapó, lebilincselő, nemcsak tavasszal és nyáron, de a téli időszakban is. Szépsége, lenyűgöző képe sok írót, költőt, festőt megihletett már, de „egyszerű” ember sem tud úgy elmenni a víz mellett, hogy ne vetne lakóira egy-egy gyönyörködő pillantást. Mert a Kis-Balaton állatvilágának látványába bizony bele lehet feledkezni.
– A madárállomány nem mindig volt ilyen gazdag – jegyzi meg Futó Elemér természetvédelmi őr. – Amikor 1922-ben megkezdődött a tó lecsapolása, beállt bizonyos létszám. A madarak ugyanis nagyon jól tudják, hogy egy-egy terület egy-egy fajtából mennyit tud eltartani. Éppen ezért a génfélék nem igazán szaporodtak. Minden évben közel ugyanannyi madár költözött vissza ide, akik a Balaton-partra jártak eledelért. A két világháború között, illetve a második világháború után azonban a Balaton-part beépítése is elkezdődött, sorra épültek a szállodák, panziók, nyaralók. A madarak mind kevesebb zavartalan időre, s egyre kevesebb táplálékra számíthattak. Így az állomány már emiatt sem tudott szaporodni. Dankasirály

– Mikor történt változás?
– Változás, mégpedig elég jelentős, akkor történt, amikor a 70-es évek második felében átadták a sármelléki lápon a „szennyvíztisztító kazettákat”. Mintegy 60 hektárra engedték ki a szennyvizet, ami tele volt apró élőlényekkel. Következésképp a madarak nagy része azon túl oda járt táplálékért. Csakhogy 1977-ben, az igen meleg időjárás miatt elszaporodtak ott a baktériumok. A botulizmus következtében rengeteg madár, köztük 6-10 ezer réce pusztult el. Ezen kívül kipusztultak a csatornában élő halak is, ami viszont a madarak táplálkozó-területének csökkenéséhez vezetett.
– Az a madárvilág, amit ma csodálhatunk, az árasztás következtében alakult ki?
– Valóban: 1985-ben az I-es tározót elárasztották vízzel. Ez olyan szerencsés időszakban történt, amikor a halak éppen jöttek fel a Zalára ívni. Az árasztás után nem tudtak visszamenni eredeti helyükre, hanem bekerültek a tározóba. Tudvalévő, hogy minden frissen elárasztott hely ragyogó ívóhelye a halaknak, így nagyon hamar elszaporodtak ezen a területen. Az árasztással és a halszaporodással mintegy kétezer hektár új élettér keletkezett, ami nyilván a madarak számára új táplálkozóhely kialakulását jelentette. Megkezdődött hát az állatállomány szaporodása, s nőtt a génfélék száma is. Igen jó fészkelőhelyek alakultak ki. A réceállomány oly nagymértékű növekedésnek indult, hogy két új faj is megjelent közöttük: a kontyos réce és az üstökös réce. Egyikük sem élt addig a Kis-Balatonon, a kontyos réce tőlünk északra, az üstökös réce pedig délre fészkelt. Ezekből mára már szép állomány jött létre.
– Az I-es tározó természetvédelmi szempontból nem éppen kedvező változásokon ment át. Hogyan hatott ez az állatvilágra?
– Igen, a nádasok megszűntek, s emiatt nagy hullámverések alakultak ki, amik elmosták a kisebb szigeteket, az azokon élő madárfészkekkel együtt. Ám 1992-ben, amikor az Ingói-berek ideiglenes elárasztása megtörtént, az új terület nagyon jó halas vízzé vált. Barátposzáta

A nádas ugyan itt is kezdett leépülni, de a madárvilág szerintem így is csodálatos. Megfigyeléseink szerint körülbelül száz madárfaj fészkel itt. A terület emiatt nagyon értékes, de értékes azért is, mert amolyan „tranzitszállóként” működik. A költöző madarak itt pihennek meg, itt táplálkoznak. Most télen is 20-30 liba járt itt, s sok réce volt vendégünk. Már most, február végén, március elején megérkezett a nagykócsagok zöme, eddig 150-160 példányt számoltunk meg.
– Milyen új fajok jelentek még meg?
– Két évvel ezelőtt három hónapon át itt tartózkodott egy gödény, aminek mi nagyon örültünk, annak ellenére, hogy nem fészkelt itt. Örvendetes, hogy az elárasztás óta visszatelepült a réti sas, fokozottan védett madarunk. A téli madárvonulásokat ugyanis ők is követik, hiszen a beteg madarakat elfogyasztják. Volt olyan év, hogy 26 réti sast figyeltünk meg a területen. Megjelentek az egykor kihalásra „ítélt” kárókatonák. Ma már kicsit több is van belőlük a kelleténél. Azért tudtak oly gyorsan elszaporodni, mert a madarak között is híresen jó az alkalmazkodó képességük. Egyszer már csökkentettük az itt fészkelők számát, s ha ismét sokan lennének, idén sem engednénk néhány helyen fészket rakni őket.
– Hogyan lehetséges, hogy egy természetvédelmi terület életébe beavatkozzanak?
– A természetvédelem már átlépett azon, hogy egy védett területen semmihez nem szabad hozzányúlni. Ezt egyszerűen nem lehet megcsinálni, főleg itt nem. Tudniillik a Kis-Balaton védett területe meglehetősen kicsi, összesen 15 ezer hektár. Ez a környékhez képest is kicsinek mondható, ezért sok behatás éri. Emiatt egyszerűen nem lehet magára hagyni ezt a térséget, hanem nagyon odafigyelve bizony-bizony be kell avatkozni nemcsak az állat-, de a növényvilág életébe is.
– A madarak mellett új emlősöket is láthatunk-e a Kis-Balatonon?
– Látni nem igazán lehet őket, csak annak, aki folyton a területet járja. De jó hírekről tudok beszámolni. Nagyon szép a Kis-Balaton vidraállománya, sőt, ők a halak jelenléte miatt mostanra eléggé el is szaporodtak. Azért nem kell azt gondolni, hogy a terület hemzseg a vidráktól. A szaporodás magukhoz képest jelentős. Egy-egy vidra élőhelye ugyanis elég nagy, s oda nem engedi be saját fajtársait sem, még azokat sem, akiket utódainak nevezünk. Minden vidra más élőhelyet kell, hogy keressen magának, a terület pedig nem túl nagy...Az emlősök közül szeretném megemlíteni a hermelint. Vidra

Az egykor királyok vállát díszítő „bunda” ma már védett. A hermelin a vizes területek ragadozója, télen fehér, nyáron vörös bundát ölt magára. Könnyen összekeverik sokan a menyéttel, pedig egy jó megfigyelő könnyűszerrel megállapíthatja a különbséget: a hermelinnek ugyanis télen-nyáron fekete színű a farka vége. Ez a kis emlős egyébként nagyon kedves, sőt, kíváncsi állat, őket sokszor lehet látni is e területen.
– Van-e esély arra, hogy a végleges elárasztást követően még újabb fajok jelenjenek meg?
– Sajnos, van. Mi, természetvédők félünk is új fajok megtelepedésétől. Várható a környező erdőkben a mosómedve érkezése. Egy Nyugat-Európából behozott, mindenevő fajról van szó, amely pusztítja a madárfiókákat, a tojásokat. Ugyancsak reális esélye van annak, hogy a keletről behozott nyestkutya is megtelepedik nálunk, ami szintén roppant károkat tud okozni. Ahol ezek megjelennek, tűzzel-vassal meg kell akadályozni elszaporodásukat.

A területet az utóbbi időben egyre többen „fedezik fel”, egy-egy hétvégén látogatók százai fordulnak meg ott. A Kányavári-szigetre annak jellegzetes, háromívű hídján át lehet bejutni. Már ha ez ütközésmentesen sikerül, ugyanis a hídról mind több horgász lógatja pecabotját a vízbe. Tény, hogy ha a kirándulók átverekedték magukat a híd mindkét szélén tanyázó horgász-soron, olyan földre tehetik a lábukat, amelynek környezete semmihez nem fogható. A nyugodt lélekkel béke-szigetnek is nevezhető terület kocsányos tölgyei, mocsári ciprusai, aranyesőbokrai, erdei fenyői lélegzetelállító képet mutatnak. A szigetben és annak környékében két kilátóból is gyönyörködhet az ember. A vízpart a távolban az éggel mosódik össze, a panorámába néha beúszik egy-egy réce, berepül néhány sirály.

A kilátókból látni csak igazán, milyen nyüzsgő itt az élet. Páran a vizet pásztázzák: talán közelről is meg lehet pillantani egy-egy vízimadarat. Többen a növényzetet igyekeznek feltérképezni, néhányan piknikeznek az arra alkalmas területeken. Sajnos, több helyütt maradandó nyoma van annak, hogy ide az ember betette – betehette – a lábát. A szeméttároló közvetlen közelében műanyag táskák, pezsgősüvegek, sörösdobozok ékeskednek. Ugye, a fából készült edényzet túl messze volt... Újabb jelenség, hogy a turisták virágbeszerző körútra indulnak sziget-szerte. Tépkedik az aranyesőágakat, a fenyőfák tűleveleit, a barkák ágait. Elég, ha egy-egy család csupán két-három ágacskát tör le... a fák igen hamar megkopaszodnak egy-egy hétvége után.
A Kányavári-sziget tehát csodás, felemelő látványt nyújt, pihenésre, sétákra, romantikus találkozókra is alkalmas. Kérdés: meddig. Sorsa, mi több: élete rajtunk múlik.