Szolgálni a városlakókat

Elhunyt dr. Nagy Zsigmond

Kristóf-nap a J&A Kerámiaházban

Polgárváros – Kiskeszthely

Mozgássérültek EU-bajnoksága


Dr.Tüske Róbert hévízi jegyző a hatékony munkáról

Szolgálni a városlakókat

A június közepén hivatalba lépő dr. Tüske Róbert mielőbb szeretne megismerkedni a fürdővárossal és a hivatallal. Szeretné minél hamarabb áttekinteni a folyamatban lévő ügyeket.

Egyik legfontosabb célkitűzése, hogy megfelelően tervezett és szervezett hivatali munkával képes legyen megfelelni a polgármester, a bizottságok és a lakosság irányából folyamatosan érkező elvárásoknak. Első látásra egy-két hónap elegendőnek tűnik számára, hogy jól átlássa, áttekintse a hivatal működését, munkáját. 
– Mi motiválta arra, hogy jelentkezzék az állás betöltésére?
– Mindenképpen nagy szakmai kihívásnak tekintettem, mivel Hévíz egy rendkívül dinamikusan fejlődő település, ahol jól működik a hivatal és adottak az eredményes munkavégzés felté-telei. Korábbi munkahelyemen is igyekeztem helytállni, és most is nagy erőbedobással készülök. Ennek előtte egy Hévíznél kisebb faluban láttam el a körjegyzők meglehetősen komplex feladatát, most a vezetői irányítói feladatkör fog majd dominálni. Jelenleg a titkárság végzi jó színvonalon a polgármesterhez, bizottságokhoz és a képviselő-testülethez tartozó feladatokat, melyeknek nagy részét át kívánom venni.
– Mire igyekszik fektetni a fő hangsúlyt?
– Kiemelten kell kezelni az előterjesztéseket, és ügyesen fel kell térképezni, minden szükséges pályázati lehetőséget, anyagi forráshoz való jutást. Mindemellett természetesen szolgálni kell a választópolgárok és a lakosság érdekeit. A jogszerű törvényes hivatali működés feltételezi, hogy a jog keretei közötti egyenlő bánásmód mindenkit megillet. A határidők betartására figyelemmel, épp ezért udvarias, határozott eljárást kell folytassunk. Az elkövetkezőkben nagy kihívást jelent majd a közigazgatás korszerűsítésének folyamata, az EU-csatlakozás után a közösségi joganyag közvetlen alkalmazása is.
– Első látásra, melyik közigazgatási terület jelenti a legnagyobb szakmai kihívást?
– Mindenképpen az építéshatósági ügyek megfelelő szintű kezelése számít itt a legproblémásabbnak. Nyilvánvaló, hogy egy-egy kiadott építési engedély, döntés nagy érdeksérelemmel járhat, ezért különösen nagy gondot kell fordítani arra, hogy mindenkor törvényes, ész-és jogszerű határozatok szülessenek. 
– Általában véve a jegyzők sikerének kulcsa a mindenkori polgármesterek kezében van. Sikerül-e felhőtlen munkakapcsolatot kialakítania a város első emberével?
– Minden erőmmel törekszem erre. Vértes Árpád személyében garanciát látok arra, hogy a mindennapok gyakorlatában problémamentesen sikerül együttműködni a kisvárosért.

vissza az elejére


Elhunyt dr. Nagy Zsigmond

Dr. Nagy Zsigmond – ahogy sokan ismertük – Zsiga bácsi 85 éves korában eltávozott közülünk.
Csendben ment el, ahogyan élt is. Életét a maga választotta tudománynak szentelte, s azt szívvel-lélekkel szolgálta is. 1928-ban Taktaharkányban született, iskoláit Sárospatakon és Miskolcon végezte, majd a Budapesten ELTE természettudományi szakán szerzett tanári és kutatói diplomát. Dolgozott a Délnyugat-dunántúli Kísérleti Intézetben, majd egészen 1988-ig Keszthelyen, az Agrártudományi Egyetemen. Biokémiából és élettanból szerzett egyetemi doktori címet. Munkaterülete a talajtan, a tápanyagfelvétel, a biokémia, a genetika, az ökológia, a vízkémia, a kórélettan volt számos egyéb terület mellett. Munkájáról, kutatásairól több mint 100 publikáció jelent meg. Az egyik legutóbbi emlékezetes kiadvány a „Karsztvízvédelem a Közép-Dunántúlon”, amely dr. Nagy Zsigmond szerkesztésében látott napvilágot, s amelyet a Hévízi Tóvédő Egyesület és a Magyar Olajipari Múzeum jegyzett kiadóként. A 2000-ben megjelent kötet a sok nehézség árán végülis megvalósult „A Közép-dunántúli karsztívrendszer felszíni és mélységi ökológiai problémái és a kapcsolódó térségi feladatok – a Hévízi gyógytó védelme” című konferencia teljes tudományos értékű előadásait és a kutatások eredményeit adja közre – dr. Nagy Zsigmond több éves szerkesztői munkájának köszönhetően. 
Zsiga bácsi most elment, hogy egy más dimenzióban folytassa azt, ami az életét is jelentette: a kutatásait. 85 éves volt.

vissza az elejére


Támogatás oktatási intézményeknek

Kristóf-nap a J&A Kerámiaházban

Az idei Kristóf-napon, az utazók, a kereskedők és a gerencsérek védőszentjének napján rendezték meg Gyenesdiáson a J&A Kerámiaház oromfalaira felhelyezett évszámok és monogramok avató ünnepségét. Az ünnepségen részt vettek azoknak az oktatási intézményeknek a képviselői, amelyeket a Kerámiaház jelképesen örökbe fogadott. 

A Pék házaspár, Szalóky Jenő és Papp László dr. Bakonyi Károly köszöntőjét hallgatják.A herendi tanár házaspár, Pék András és Pékné Orbán Julianna a szüleiktől kapták 1988-ban a 71-es főút melletti, akkor még toldott-foldott régi épületet, amelyről látszott, hogy régebben készült része legalább 100 éves. A kutatások során kiderítették, hogy az épület 1860-ban már ált. Ebben az épületben kezdték el az eredeti magyar formakincsű kerámiatárgyak árusítását, s közben saját kezűleg kezdték meg az épület felújítását Kisházy Tamás építészmérnök irányításával. Az eredeti stílust megőrizve, eredeti anyagokkal történt a felújítás, a vályogfalhoz az anyagot a Bugac környéki Jászszentlászlóról hozatták. A bővítés során kötőanyag nélküli lábazatot raktak, s ennek is köszönhető, hogy a rendkívül nagy forgalmú 71-es út melletti épület rendkívül jó rezgéscsillapítással rendelkezik. A felújítás során az épület nádfedelet kapott, s a fehérre meszelt ház korszerűsítése lehetővé tette az állandó lakhatást. A későbbiekben épült az északi oldalon álló épület, amely stílusában hasonló, ám korszerű anyagokból épült. A Kristóf-napi ünnepség során avatták fel az épületek oromfalaira helyezett évszámokat és monogramokat, így az eredeti épület falán az 1860-as évszám mellett a szülők monogramja látható, a többi oromfalon a tulajdonos és a gyermekek monogramja lett elhelyezve. A hátsó épület bemutatótermét 2000-ben, Kristóf-napján avatták fel. 
A tanár házaspár négy oktatási intézményt fogadott jelképesen örökbe, a herendi Általános Iskolát és Zeneiskolát, a Hétszínvilág Óvodát és Bölcsödét, valamint a gyenesdiási Általános és Művészeti Iskolát és a Napköziotthonos Óvodát. Ez azt jelenti, hogy a J&A Kerámiaház tulajdonosai kötelezettséget vállalnak, hogy vállalkozásuk hagyományőrző jellegénél fogva, és hivatásukból eredően felajánlásaikkal a lehetőségeikhez mérten erkölcsileg és anyagilag is támogatják a négy intézményt.

– Az erkölcsi támogatás az egyértelmű, az anyagi támogatás mit takar?
– Mivel Herenden kezdetektől dolgoztam az iskolaszék elnökeként, így férjemmel szakmailag is jelentős részt vállaltunk az ottani intézmények munkájában – mondja Pékné Orbán Julianna. – Aktívan vettünk részt Herend testvérvárosi kapcsolataiban, felajánlásokkal, programszervezéssel. Most Gyenesdiáson az óvoda és az iskola munkáját is segítjük, a berendezésekhez kerámiatárgyakat biztosítottunk, anyagi támogatást nyújtottunk a belső fejlesztéshez, a parlagfű szedési akcióhoz nyereménytárgyakat ajánlottunk fel, s hogy a gyakorlatból se essünk ki, matematikából és fizikából segítjük a Művészeti Iskola felvételire, vagy érettségire készülő tanulóit. Az adónk 1 százalékát évről-évre az említett intézmények egyike kapja. 
Az ünnepség során a két település intézményeinek képviselői közelebbről megismerhették egymást, majd a vendégek megtekinthették a népi kismesterségek bemutatóját. Az avatás alkalmából köszöntőt mondott Szalóky Jenő, Gyenesdiás polgármestere, a gyenesdiási születésű Papp László, Herend alpolgármestere, valamint dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő, aki dedikálta az ez alkalomra palackozott Cserszegi fűszerest.

vissza az elejére


Polgárváros – Kiskeszthely

A Kiskeszthelyért Egyesület kiadásában jelent meg Szabó Sándor: Adalékok Polgárváros – Kiskeszthely történetéhez című könyve. Szabó Sándor helytörténeti kutató munkáját Tar Ferenc szerkesztésében foghatja kezébe az olvasó.
Szabó Sándor életét és munkásságát Tar Ferenc tollából ismerhetjük meg, aki így zárja sorait:
„Az írás közreadásával tisztelgünk a közelmúltban elhunyt Szabó Sándor emlékének, másrészt hozzá kívánunk járulni Keszthely évszázadokon át különálló városrészének jobb megismeréséhez és az itt lakók identitástudatának erősítéséhez.”
Szabó Dénesné, a Kiskeszthelyért Egyesület elnöke előszavában egyebek mellett a következőket írja:
Örülnénk, ha a kedves Olvasó a könyvecske elolvasása után tudatosan keresné az 1989 óta bekövetkezett változásokat. Szeretnénk, ha Kiskeszthely is nagyobb fejlődésnek indulna, s az itt élő emberek jól éreznék magukat. 
Célunk eléréséhez összefogás, közös gondolkodás és tenni akarás szükséges.

Számítunk az Ön segítségére is!”

vissza az elejére


Dobogós helyezés

Mozgássérültek EU-bajnoksága

A Mozgássérültek Egyesületének Keszthelyi Csoportja még ez év elején létrehozta a Balaton Vívóklubon belül a mozgássérültek szakosztályát, s a nyáron Zágrábban megrendezésre kerülő Asztalitenisz Európa Bajnokságon egy versenyzőjük dobogós helyezést ért el. 

Az esemény kapcsán beszélgettünk Nemes Klárával, a keszthelyi csoport, illetve a szakosztály vezetőjével a mozgássérültek sportolási lehetőségeiről, illetve a sport, a mozgás szükségességéről.
– Mint az egyesület vezetője, jelen volt az Európa Bajnokságon, ezt hogy sikerült megoldani?
– Hála Istennek szponzoraink és az önkormányzat segítségével kísérőként részt vehettem az EB-n, s rendkívül nagy élmény volt számomra, mert ilyet élőben még nem láthattam. 
– Az egyesület egyik tagja sikeresen szerepelt, dobogós helyen végzett.
– Zborai Gyula, aki januárban igazolt le a szakosztályunkhoz, harmadik helyezést ért el a 9. kategóriában. Ez mindenképpen rendkívül jó eredmény, mert a magyar csapat hét tagja vett részt az EB-n, és ő érte el a legjobb eredményt. 
– A mozgássérültek számára mit jelent egy ilyen megmérettetés?
– Ezt látni kellett volna, s én szeretném is, ha az egyesület tagjai közül minél többen kedvet kapnának a sportoláshoz. Látni kellene, hogy mire képes egy mozgássérült, hogy nem szabad feladni. Ebből mindenki csak tanulhat, s számomra is tanulságos volt, hogy valakinek se keze, se lába, és odaáll asztaliteniszezni művégtaggal, vagy a vállába rögzített ütővel, akkor azt hiszem ez a teljesítmény önmagáért beszél. 
– Úgy érzi, hogy az egyesület többi tagja számára is példaadó, hogy valaki felvállalja a saját adottságait?
– Igen, úgy érzem, hogy ez nagyon kellene, mert a fiataljaink sem akarnak kimozdulni, mert mindenki falat épít maga körül. Én tudom mit jelent, ha valaki elveszíti az egészségét, vagy komoly problémákkal születik, de a mozgás mindenki számára nagyon fontos, s ezért ez a siker példa értékű. Nem törvényszerű, hogy mindenki érmes helyezéseket érjen el, hanem a mozgás fontosságára szeretnénk a figyelmet felhívni. Van erre lehetőség, sportolhatnak akár amatőr szinten, akár versenyszerűen is. 

– Falakat említett, amelyet a mozgássérültek önmaguk építenek. Hogy érzi, ezeket a falakat belülről könnyebb lebontani, vagy kívülről?
– A külső segítség is nagyon fontos, s a példák mélyrehatóbb segítséget adnak, hiszen mindenki nem képes önmagán segíteni. 
– A mozgássérültek keszthelyi egyesülete egy nagy létszámú csoport, mennyire jellemző a tagságra a bezárkózottság?
– Sajnos általánosnak mondható, jellemzőbb a bezárkózottság. Magyarországon a megítélésünk is más. Az ember átlépi a határt, akárcsak Ausztriába, az ott élők egészen másképpen viszonyulnak a fogyatékosokhoz. A mi gondolkodásmódunk még nem egészen ilyen, s ez is befolyással van arra, hogy társaim a falaik között maradnak. 
– A tagságon belül milyen a korosztályi megoszlás?
– Sajnos nagyon sok a fogyatékos gyermek, de a túlnyomó létszámot a középkorosztály adja.
– Melyik korosztályra jellemzőbb, hogy átlép a saját korlátain?
– A középkorosztály és az idősebbek egy része. Sajnos, a fiatalokat nagyon nehéz kimozdítani. A szülők többségének a gondolkodása sem a sport felé orientálja a gyermekeket, inkább a tanulás felé. Abban látják a nagyobb lehetőséget, pedig a kettőt valahol egészségesen kellene ötvözni, hiszen a mozgásra is nagy szüksége van mindenkinek, nem is szólva arról, hogy az elhelyezkedés is könnyebben menne, a sport által is edzettebbé váló akaraterővel.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online