Tudni kell, mit, mikor és hogyan érdemes adni
A Sármelléken gyermek – és felnőtt háziorvosként vegyes körzetben praktizáló dr. Erdős Júlia hosszú évek óta mindig részt vesz azokon a szakmai konferenciákon, amelyeken a védőoltásokkal kapcsolatos legfrissebb tudományos tapasztalatokat tekintik át hazai és külföldi szaktekintélyek, szakavatott egészségügyi szakemberek részvételével. |
A doktornő maximálisan egyetért dr. Mueller Ottmar professzornak a legutóbbi tanácskozáson tett kijelentésével, miszerint az emberi gyógyítás során a legtöbb élettér nyereséget a védőoltások megjelenésének, illetve felhasználásának köszönhetjük. Milyen életkorhoz kötött, kötelező védőoltást kell kapniuk a gyermekeknek? – erre kerestük a választ.
– Hazánkban régtől fogva példaértékűen működik a védőoltás rendszere. A többi gyógyítóhoz hasonlatosan mi is minden évben megkapjuk az oltási naplót, amelyben tételesen felsorolásra kerül, melyik korosztályt, melyik időpontban, hány alkalommal, milyen anyaggal kell oltanunk. A precíz védőnői szolgálat következetes munkája is hozzájárult ahhoz, hogy mostanra megnőtt az igény az oltóanyagok beadására. Bizonyított eredményességük és kimutatott hatásosságuk miatt egyre kevesebb szülő idegenkedik a csöppnyi kellemetlenséggel járó, amúgy kötelezővé tett beavatkozástól.
Öt esztendeje van forgalomban a májgyulladás B típusának kivédésére előállított vakcina, melynek egyik aktív elölt formáját a 14 éves korúak szervezetébe juttatjuk be. A hepatitis B vírus vér útján, szexuális átvitellel és hétköznapi kapcsolatok révén is terjed. A fertőzés késői szövődményeként májzsugorodás és májrák is felléphet. Magyarországon mintegy két százalékra tehető az alattomos vírust hordozóinak a száma, ezért fontos, hogy ne csupán a gyerekek, de az egészségügyi dolgozók, ápolók, mentősök is minél nagyobb számban megkapják. A hemofilus influenzae b elleni oltás is régtől fogva része a kötelező programnak. Ez a baktérium súlyos gyulladásokat hoz létre, például agyhártyagyulladást, gégegyulladást és tüdőgyulladást. Az esetenként maradandó idegrendszeri károsodást okozó kórokozó már a kéthónapos csecsemőt is megtámadhatja, ezért az első szurit már nagyon korai életszakaszban adjuk, az oltást utána még két-három alkalommal ismételve. Az öt év alatti gyerekek esetében mindenkinek ajánljuk, mert bizony még egy középfülgyulladás is komoly veszélyeket hordoz.
A tuberkulózis elleni oltás, más nevén BCG a gümőkór megelőzését szolgálja. Az oltóanyag élő, legyengített bacilust tartalmaz, melyet az újszülöttek a bőr rétegei közé befecskendezve kapnak meg életük első napjaiban. A szúrás helyén néhány hét alatt kialakuló göböcskét a megfoganás vizsgálata céljából fél éves korban ellenőrizzük. A torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés nálunk a teljes védettséget biztosító oltás következtében úgyszólván eltűnt, de az utóbbi például Észak-Európában, vagy Németországban még manapság is előfordul. A kanyaró, rubeola és a mumpsz elleni aktív immunizálás lehetőségeinek megteremtése az oltóanyag termelés nagy sikerének tekinthető. A három kórokozó kivédésére kombináltan alkalmazott oltás ugyancsak hasznos. Utóbbiak esetében igaz ugyan, hogy a pubertás előtt általában ártalmatlan gyerekbetegségekről van szó, és a többnyire jóindulatúan lezajló kiütéses vírusbetegségek kicsi korban nem kimondottan veszélyesek, de a felnőtteknél és a terhes anyák magzatainál tragédiákat is okozhatnak. A járványos gyermekbénulás elleni oltás első alkalommal injekció formájában, a továbbiakban szájon át adott Sabin cseppek formájában történik. Ez a betegség 2002 júliusára Európából eltűnt.
Figyeljünk az időjárás változásaira
Dr. Gárdos László keszthelyi gyermekgyógyász szakorvos szerint még nem köszöntött be a felső légúti hurutos megbetegedések szezonja, ám az időjárás ősziesre fordultával bármelyik pillanatban csúcsforgalom kezdődhet a rendelőkben. Mivel a gyermekek szervezete nehezen tud alkalmazkodni a változékony időjáráshoz, az érzékenyebbek a gyakori hőmérsékletváltozásra sokszor betegséggel reagálnak. |
– Hamar beköszönt tehát a megfázások időszaka?
– Igen. A népi megfigyelés alapján „megfázás” illetve „meghűlés” után gyakran jön létre felső légúti hurutos megbetegedés. „Megfázáskor” a torok hőmérséklete is lecsökken és az ott lévő inaktív állapotú, vagy a beteg emberektől bejutó kórokozók a lehűlés hatására könnyebben megbetegíthetik a szervezetet. A kórokozók a lehűlt nyálkahártyán jobban képesek szaporodni a szervezetünk ezért az elpusztításuk érdekében hőmérsékletemelkedéssel, illetve lázzal reagál. A láz tehát a szervezet természetes védekezése, ezért hőemelkedés esetén, amúgy jó közérzet mellett nem kell azonnal lázcsillapítót adnunk. A légúti fertőzés létrejöttének első tünete: a torokfájás, a tüsszögés és a nátha. A betegség létrejöttét sokszor megelőzhetjük réteges öltözködéssel, vitamindús táplálkozással továbbá azzal, hogy kisebb csemetéinket nem engedjük beteg gyermekek környezetébe. Az enyhébb lefolyású fertőzéseknél – amelyek általában vírusos eredetűek – nem szükséges antibiotikumos kezelés, elégséges a bőséges folyadékfogyasztás mellett vitaminok és tüneti szerek adása. Szövődmények esetén, – pl. tüszős mandulagyulladás, középfülgyulladás, arcüreggyulladás és hörghurut – feltétlenül orvosi kezelés szükséges.
Külön figyelmet érdemel a három-öt éves gyermekeket nevelő szülők „réme” a krupp szindróma. Éjszaka kettő és három óra között szoktak megérkezni az ügyeletre a rendkívül ijedt szülők, karjukban a kis betegekkel. Az anamnézis általában úgy hangzott, hogy az este még panaszmentes apróság éjfél után egyre fokozódó erősséggel, rekedtes hangon, görcsösen köhögni kezdett és belégzése egyre nehezítettebb lett. Ezek a gyermekek sürgős ellátást igényelnek, ezért a fenti tünetek jelentkezésekor azonnal forduljunk orvoshoz. A betegség kialakulásának hátterében szerepel még öröklött hajlam, allergia, többnyire vírusfertőzés és a tünetek létrejöttét elősegíti a túl meleg és száraz szobahőmérséklet is. Fontos tehát a gyermekszoba szellőztetése és levegőjének párásítása. A betegségre hajlamos csöppségeknél ez a kórkép ismételten kialakulhat. A szülő és az orvos jó együttműködése révén az esetek jelentős részében megelőzhető az újbóli kórházi ápolás.
– Hogyan kezeljük és előzzük meg a légúti megbetegedéseket?
– Lényeges a fertőző környezettől való védés, az időszaknak és a napszaknak megfelelő réteges öltözködés, a vitamindús táplálkozás – sok gyümölcs és főzelék fogyasztása – a szervezet ellenálló képességének az erősítése, a szabadlevegőn végzett mozgás, séta, sport. Betegség esetén a teendők: gyakori szellőztetés, vitaminok és tüneti szerek adása, bőséges folyadék itatása, magas testhőmérséklet esetén lázcsillapító adása; szükség esetén hűtő borogatás, illetve hűtőfürdő alkalmazása, valamint a kezelőorvos utasításainak betartása.
Ép testben ép lélek
Dr. Varga Katalin hévízi gyermekgyógyász szakorvos a hagyományos orvoslás bevált készítményei mellett gyakorta alkalmazza kis pácienseinél a mellékhatások nélküli, veszélytelen természetgyógyászati szereket, melyek hatásosságáról évezredes tapasztalatok állnak rendelkezésünkre. |
– Megelőzhetjük-e a csapadékos időjárás beköszöntével együtt járó egyre gyakoribb meghűléses betegségeket?
– Gyermeknek és felnőttnek egyaránt a tiszta levegő a legfontosabb, ezért kellene naponta mindannyiunknak néhány órát szabad levegőn mozgással töltenünk. A helyes lélegzetvétel megtanulásával, a mellkast kiemelő mély levegővétel pontos elsajátításával nem csupán az agynak és a szívnek teszünk jót, de pozitív hatást gyakorolhatunk felső légutainkra is. A szabadban végzett önfeledt játék, a vidám, derűvel töltött percek-órák a betegséget is elűzik. Nem a szigorú, jegyre értékelt testmozgás és nem az agresszív elemekre, attitűdökre épülő mozgássor hozza meg az eredményt, hanem az örömteljes állapotban, friss levegőn végzett izgés-mozgás. Az ellenálló képesség fokozására, a felső légúti hurutok megelőzésére kiválóan bevált szer a Béres József biológus-kutató által kifejlesztett cseppek kollekciója. A meghűléses betegségek terjedését nagyban segítik, az immár egy esztendeje divatban lévő műszálas, a köldök vonalát láttatni engedő pólók, illetve a derékrész nélkül szabott lánykanadrágok. A nem megfelelő védelmet nyújtó öltözködés következtében nap, mint nap találkozunk a kamaszok, a bakfis lányok felfázásával, húgyúti fertőzésével, vesegyulladásával. A buta divatkövetés miatt sokuknál maradandó károsodás léphet föl.
– A nyár után érkező ősz megterhelő lehet a szervezetre…
– Így igaz! A hirtelen jött időjárás-változás jelentősen megviselheti még az amúgy edzett szervezetet is. Jót tesznek ilyenkor a különféle immunrendszer-erősítő szerek: az echinachia-tartalmú készítmények, az eukaliptusz tartalmú illó olajok, a lándzsás útifű szirupok, a szervezetet tonizáló ginseng-tartalmú cseppek. A homeopátiás eszközök tárháza is széles választékot kínál, de használat előtt mindenképpen érdemes gyógyszerésszel, vagy orvossal tanácskozni. Nyáron a fiatalok testmagassága jelentős növekedésnek indul, jó pár centit nyúlnak. Ilyenkor ősszel a szülők ez esetben is élhetnek egy természet adta szelíd gyógymóddal. A tojáshéj porában csodás ásványi anyagok vannak, amik a csontozat növekedésekor nélkülözhetetlenek a szervezetnek. Gyógyszertárban és gyógynövény szaküzletekben lehet kapni olyan tojáshéj port, amit gyümölcslébe keverve gond nélkül hörpinthetnek föl a nagyobbacskák. A kisebbek kaphatnak különféle D-vitaminnal kombinált kálcium készítményeket. A leglényegesebb viszont az, hogy a gyerek mindenkor szorongás nélkül, bizalommal fordulhasson szülőjéhez, pedagógusához, gyerekorvosához. Bizonyított tény, hogy akkor is sokkal ellenállóbbak lesznek testileg-lelkileg. A bölcs szülőknek időben mérlegelniük kell gyerekükkel kapcsolatban, hogy a tőlük várt teljesítmény, a kért érdemjegy, vagy bármilyen más igényelt dolog, vajon öt esztendő múlva is ugyanolyan fontos lesz-e.
Dr. Bruncsics Zoltán a keszthelyi gyermek és iskolafogászat szakorvosa vallja, hogy a gyerekeket nem lehet elég korán hozzászoktatni a fogászati rendelők légköréhez. A fogproblémák szinte mindegyike ugyanis kiváló eredménnyel kezelhető, ha sikerül meggyőzni a kicsiket arról, egy-egy esetlegesen fájdalmas beavatkozás is az ő érdeküket szolgálja. A gyerekek sokkal több türelmet és időt igényelnek, mint a felnőttek, de egy-egy kezelés eredményessége esetükben is jól lemérhető. |
Milyen tapasztalatokat gyűjtöttek a még mindig zajló szűrési program során? – érdeklődtünk az iskolafogászat szakorvosától.
– Hagyományosan évente két alkalommal a tavaszi és őszi időszakban végezzük a gyerekek teljes szűrését. Ebben az évben valamennyi keszthelyi kollégista és óvódás, szám szerint mintegy 1200-an látogatnak, látogattak el hozzánk kisebb-nagyobb csoportokban, hogy megvizsgáljuk, egészségesek-e a fogaik. Közülük azokat rendeljük vissza további ellátásra, akiknél valamilyen elváltozást észlelünk. Továbbra is valamennyi gyermekfogászati ellátás térítésmentesen vehető igénybe, már a korrekt gyökérkezelések szempontjából nélkülözhetetlen kis röntgen képekért sem kell külön fizetni. A gyermek és ifjúsági fogászat ebben a formájában tavaly szeptemberben indult, így egyelőre kevés statisztikai adatot tudtunk kigyűjteni az összehasonlítások céljával. A harmadik szűrési ciklus után annyi azonban bizonyosan kijelenthető, hogy az óvodásoknál alig fordult elő, hogy ne tudtunk volna megvizsgálni egy-egy kisgyerkőcöt. Múlt ősszel a lurkók tizenöt-húsz százalékát nem lehetett székbe ültetni, de tavaszra ez a szám már néhány százalékra csökkent. Komoly előrelépésnek tekinthető, hogy most a 150 ovis mindegyikét sikerült megnéznünk.
A kicsik mostanra hozzá lettek szoktatva a rendelőhöz, az itt elvárt magatartási formákhoz, ahhoz, hogy a kezelések zöme bizony nem fájdalmas. Arra persze ügyelünk, hogy csoportos szűrés esetében ne végezzünk fájdalmas beavatkozásokat, hiszen az apróságok pánikrohama gyorsan tovaterjed a társakra. Esetükben mindig igyekszünk olyan kiegészítő feladatokat is elvégezni, mint a fluorozás, kefével való bedörzsölés, ami véletlenül sem fáj, de a későbbiekben használt műszerek, berendezések megismertetésére is jól használható. Szomorúan tapasztaljuk, hogy a kiszűrt gyerekek csak viszonylag kis része jön vissza hozzánk. Minden pici páciensünkről vezetünk egy modern szemléletű gyermekgondozási füzetet, melyből a szülők is pontosan nyomon követhetik, hogy van e probléma csemetéjük fogazatával. Tételes listát küldünk az óvónőknek is azok névsorával, akiknél problémát észleltünk. Ennek ellenére csak a kiszűrtek felét hozzák ide, vagy más fogorvoshoz további ellátásra. Egy esztendő leforgása alatt közel 2800-an jelentek meg a rendelőnkben a heti 24 órában folytatott iskolafogászaton, további mintegy 2000 volt a megjelenésszám a heti 15 órában végzett fogszabályozás keretében. Folyamatosan tele van a berendelési naplónk. A körzetünkbe tartozó mintegy 1200 páciens esetében mindössze 22 maradandó fog eltávolítás történt, ami jelentős eredménynek számít. A kitűnően fölszerelt rendelő három székében párhuzamosan három orvos és két asszisztens dolgozik úgy, hogy hónapokra előre tervezve van, kit, mikor, milyen ellátásban kell részesíteni. Csúszás többnyire csak a szülők figyelmetlenségéből, fegyelmezetlenségéből adódóan következik be.
„Foglalkozzunk meleg, sugárzó szeretettel a gyermekekkel, s akkor ők csodákra képesek.” Az 1980-ban elhunyt Erich Fromm német szociológustól kölcsönzött idézetet választották mottójául a Hévízen október második hetében tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Óvodapedagógiai Napok kétnapos rendezvénysorozatának szervezői. |
A hagyományosan a városháza dísztermében tartott programot idén is a Hévízi Brunszvik Teréz Óvodai Alapítvány kuratóriumának tagjai állították össze a helybeli óvodák nevelőtestületével és a helyi önkormányzattal együttműködve.
A környék kisdedóvó intézményeiből érkezetteket elsőként Péterné Bakos Marianna vezető óvónő köszöntötte házigazdai minőségében, felemlegetve azt, hogy a Czencz Ágnes korábbi óvodavezető által tíz esztendeje elindított szakmai tanácskozássorozat, minden évben nagy sikerrel zajlik.
Vértes Árpád polgármester távollétében Szántó Endre, a polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetője üdvözölte az óvodapedagógusokat, kiemelve: uniós csatlakozásunk előszobájában nagyon fontos, hogy mindenki élete végéig képezze magát, megszerezve a legfrissebb ismeretanyagot, mely választott hívatásához szükséges. Az önkormányzat kulturális bizottságának vezetőjeként köszöntőt mondó Szarka László örömét fejezte ki, hogy a szervezők már a témaválasztásban is igyekeznek a legaktuálisabb, leglényegesebb témákat kiválasztani.
Licskainé Stipkovits Erika Kapuvárott élő klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus az érzelmi intelligencia jelentőségét vette górcső alá az emberi kapcsolatokban. A fővárosból érkezett dr. Hegyi Ildikó pedagógiai szakpszichológus a játék és érzelmek kapcsolatrendszerét elemezte referátumában.