10 éves a hévízi rendőrőrs
Fennállásának egy évtizedes jubileumát ünnepelte a közelmúltban a hévízi városháza dísztermében a helyi rendőrőrs jelenlegi és egykoron itt szolgálatot teljesítő állománya. A jubileum alkalmából megjelent vendégeket elsőként Vértes Árpád polgármester köszöntötte, felidézve a várossá nyilvánítás előtti időszakot, amikor Dörnyei József vezetésével csak két-három rendőr volt folyamatos, éjjel-nappali szolgálatban. |
Közös
lakossági és rendőrségi nyomásra azután a város centrumában megvásárolták az őrs
épületét, és a felmerülő problémákat sikerült legyőzni Tóth Károly
őrsparancsnoknak és mindenkor tettre kész kollégáinak. A polgármester végezetül
arra kérte a rendőrséget, hogy a helyi polgárokkal és az ide érkező
gyógyturistákkal továbbra is jó egyetértésben működjenek együtt.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság nevében felszólaló dr. Bertalan János kapitány
leszögezte, megérte az évtizedes, kemény munka, mert az őrs a lakosság
elvárásának megfelelő módon működik. Felidézte a kezdeteket, amikor dr. Kónya
László akkori belügyminiszter az épület gyors bebútorozása és átalakítása után
felavatta az őrsöt, amiről akkor mindenki úgy hitte, már nem is lehet modernebb.
A húsz fővel megalakuló, és tíz környező település közbiztonságáért felelő őrs
munkatársai jó partnerre találtak az önkormányzat vezetésében akkor is, amikor a
vagyonvédelmi jelzőrendszer kiépítésre került szóba és akkor is, amikor átadták
az ORFK vezetői szerint a legmodernebbnek számító közterület-figyelő kamera
rendszert. Keszthelyen, Hévízen és Felsőpáhokon jelenleg már 14 kitelepített
kamera pásztázza a forgalmasabb köztereket. A közlekedésbiztonságot is javítani
fogja, és elejét veszi a jogsértéseknek az a 24 órás diszpécserszolgálati terem
közeli jövőben való átadása, mely az őrs épületében kap majd helyet. Egy évtized
alatt közel félszázan dolgoztak itt, s közülük egyre többek munkája előtt
adózott elismeréssel az önkormányzat. A megyei főkapitányság felső vezetői azon
véleményüket hangoztatják, ismertette Bertalan János, hogy ésszerűbb szolgálat
ellátással és még több anyagi támogatás megadásával tovább javítható a
szakmailag megfelelő szintű munka. A fejlődés lehetséges irányaira rátérve a
rendőrkapitány annak a reményének adott hangot, hogy a rendőrség közelebb
kerülhet a polgárokhoz azzal, ha a járőrök még jobban kommunikálva, még több
időt töltenek a helyi lakosok közvetlen környezetében.
Dr. Vajda Gábor őrsparancsnok a hévízi őrs a többi parancsnokságtól való
különbözőségét abban látta, hogy itt valódi csapatszellem uralkodik. Az
állományban nincs széthúzás, az idősebbek tapasztalataik átadásával segítenek
fiatal kollégáikon.
Szarka László önkormányzati képviselőként és a helyi iskola igazgatójaként
mondott köszönetet azért, hogy a rendőrök az iskola életét könnyítették meg a
kábítószer ellenes programok megszervezésével, valamint az oktatási intézmény
előtti közlekedés esetenkénti biztosításával.
A rendezvény záró részében a polgármester jubileumi emléklap átadásával köszönte
meg tíz rendőr munkáját.
Az elmúlt év turisztikai tapasztalatai
2003-ban a nemzetközi turizmust három tényező befolyásolta negatív irányba: az iraki konfliktus, a SARS vírus megjelenése és a tartósan gyenge gazdasági helyzet. Mindennek tükrében a turizmus és külkapcsolatok bizottsága a legutóbbi testületi ülésen számolt be a város elmúlt évi turisztikai tapasztalatairól. |
A KSH országos adatai alapján 2003-ban 2,9 millió külföldi vendég 9,8 millió
vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ami mintegy 5
százalékos visszaesést jelent. A belföldi forgalomban kedvezőbb a helyzet,
hiszen mintegy 4 százalékos emelkedés tapasztalható, ám ez nem képes
ellensúlyozni a külföldiek által itt töltött vendégéjszakák csökkenését. A
Balaton régióban ugyancsak jelentős csökkenést mutatnak az adatok, viszont egyre
népszerűbbek az igényes szálláshelyek a belföldi turisták körében.
Keszthelyen és térségében évek óta tapasztalható a vendégforgalom csökkenése. A
legnagyobb küldőország – Németország – esetében az egyre növekvő gazdasági
recesszió, az euro bevezetése, Horvátország és Bulgária kedvező
szállásajánlatai, az olcsó charter járatok bevezetése volt a forgalom
visszaesésének oka. A többi küldő ország – Ausztria, Hollandia – esetében a
Balaton vízszintjének csökkenése, az iszaposodás, a hosszú aszályos időszak okán
negatív kicsengésű sajtóhíradások súlyosbították a helyzetet. Megállapítható,
hogy a térségben nőtt a férőhely-kapacitás az üdülők és a panziók esetében, ám
ez sok esetben nem új létesítményt jelent. A külföldi vendégek száma minden
szálláshelytípusnál csökkent, a kempingek kivételével viszont nőtt a belföldi
vendégek száma. Összességében a kereskedelmi szálláshelyeken 98 százalékra, a
magánszálláshelyeken 79 százalékra esett vissza a turisták száma. Nőtt viszont
az átlagos tartózkodási idő az olcsóbb szálláshelyeken. Az adatok alapján
idegenforgalmi adóbefizetés a turistaszálló és üdülőház néven regisztrált
szálláshelyekről egyáltalán nem történt. A városban működő 17 szálloda
befizetése összesen alig lépi túl a 39 millió forintot, ebből a Helikon Szálló
közel 19,5 millió forintot teljesített. A panziók esetében nőtt a vendégek és a
vendégéjszakák száma, viszont csökkent az innen származó adóbevétel.
A turizmus fellendítése érdekében a város vezetése kiemelt területként kezeli a
kulturális, sport és rekreációs programokat. Az ide látogató turisták
szempontjából nagyobb figyelmet kell fordítani a közlekedésre, a közterületek
védelmére, az állategészségügyre, s a környezetvédelemre. Ehhez fontos a
rendszeres városszemlék megtartása annak ellenére, hogy vannak évek óta
visszatérő problémák. A turisztikai marketing szempontjából viszont nagyon
értékes elem, hogy Keszthely évek óta a Balaton térségének legbiztonságosabb
városa.
Lichtenwaller Zoltán tárlata
Dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg a közelmúltban Hévízen az öt éves jubileumát ülő Magyar Csárda galériájában Lichtenwaller Zoltán művésztanár harmincnál több akvarell, olaj, pasztell és akrill technikával készült festményének kiállítását. |
A
csárda zenekara és Partics Anasztázia közreműködésével zajló eseményen a képek
méltatására felkért szakember a festő barátjaként ajánlotta a közönség
figyelmébe a mitológia világát láttató alkotásokat, a bibliai tárgyú képeket és
a zalai tájat különösen kedves módon bemutató festményeket. A finom, lírai
világot varázsoló remekművek az ítész szerint rendkívül pozitív érzelmi töltést
közvetítenek.
A csárda képzőművészet barát tulajdonosnője jóvoltából idén harmadik alkalommal
is bemutatkozhattak a Vadász-teremben a helyi iskola rajzszakkörének
legtehetségesebb tagjai. Ezúttal két nyolcadikos lány, Szeredai Enikő és
Czimondor Réka alkotásait ajánlhatta a megjelentek figyelmébe dr. Szarkáné
Lamperth Anikó felkészítő rajztanár. Mint mondta, a festés, rajzolás iránti
szerelem mindkét leányt egyaránt hevíti, s ha nem is lesznek művészek, első
egyéni tárlatuk bizonyosan örök emlékként raktározódik majd el bennük.
Ábrázolási készségüket a tanárnő kifejlődöttnek, csiszoltnak és pallérozottnak
mondta, majd gratulált a paravánokra kifüggesztett több tucat rajz ifjú
alkotóinak. Tóth Imre a helyi vállalkozói klub elnök-helyettese a tehetséges
diákoknak a civil szerveződés nevében, a hagyományokat tovább vive két, 25 ezer
forint értékű ajándékutalványt adott át.
Díjkiosztó ünnepség
A Goldmark Károly Művelődési Központ nagytermében kiállított alkotások arról árulkodnak, hogy a hely szelleme már megragadta az óvodás korosztályt is, s ez hatja át a felnőtt korcsoport alkotóinak munkáit is. |
Mohácsi
József köszöntőjét követően Cséby Géza értékelte a rendkívül nagy számban
beérkezett pályamunkákat. Mint elhangzott, a művekben – korosztálytól
függetlenül – van valami közös. Egyrészt érződik a keszthelyiség, a város
miliője, az innen eredeztethető ihlet, másrészt a tárlaton csak a kvalitást
képviselő műveket engedte kiállítani a zsűri. Az alkotások nagy száma és azok
színvonala miatt a művek egy részét a Gyermekkönyvtárban állítottak ki. Cséby
Géza szólt arról, hogy a művészetnek megtartó ereje is van, s fontos, hogy
Keszthelynek legyen ilyen megtartó ereje. Ez az erő az alkotások jelentős
részéből már most is kisugárzik.
Az irodalmi alkotások ugyancsak a keszthelyi kötődést jelzik a korosztálytól
függetlenül. Sajnos a jeligével beérkezett műveket a közönség eddig nem
ismerhette meg, de a szervezők szándéka szerint a művek megjelentetésével ez a
gond is megoldódik, s élmény lesz az olvasók számára.
A díjakat Mohácsi József adta át, s az első helyezettek Cséby Gézától vehettek
át korosztályuknak megfelelő színházbérletet. Az önkormányzat turisztikai és
külkapcsolatok bizottságának díjait Vargáné Várkonyi Erzsébet elnöktől vehették
át a nyertesek.
A Város Nap programjai a Balaton Színházban megrendezett Helikoni Gálaesttel
zárultak, s a műsorban az idei Helikoni Ünnepségeken fődíjat, vagy arany, ezüst
minősítést szerzett keszthelyi fiatalok, valamint keszthelyi művészek léptek a
nagyközönség elé.
Képzőművész nők országos tárlata
Második alkalommal hívta életre Péczeli Margit képzőművész a Nők a Balatonért Egyesület Keszthelyi Csoportjának szervezésében a „Víz és a Fény” című kiállítást, amelynek emlékkiállítása ezúttal is a Fejér György Városi Könyvtárban nyílt meg. |
Ezúttal
a könyvtárban Blazsek Gyöngyvér, Ferenczy Noémi-díjas belsőépítész
emlékkiállítása kapott helyet, amelyet Vass Lajos, a Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériumának államtitkára ajánlott a közönség figyelmébe.
A Balaton Kongresszusi Központ és Színház Simándy termében megnyílt „Víz és a
Fény” című kiállítás vendégeit elsőként Keszthely Középiskolás Kamara Kórusának,
a GKMK Jazz-balett csoportjának műsora, valamint Bálint Natália három énekszáma
köszöntötte. Cséby Géza igazgató szólt arról, hogy az intézménynek és a városnak
is megtiszteltetés a magyar képzőművész nők alkotásait egy csokorban bemutatni,
s mindezért köszönet illeti Péczeli Margit alkotóművészt. A kiállítás képeiről,
a nők művészi felfogásáról, s megnyilvánulásairól dr. Feledy Balázs, a Vigadó
Galéria igazgatója szólt megnyitójában, s hangsúlyozta, Keszthelyen a
könyvtárban látható kiállítás és a Balatoni Múzeumban megtekinthető Csete Ildikó
kiállítása bizonyítja, a nők átstrukturálták a XX. század képzőművészetét. A
szponzorok által felajánlott díjakat Vetőné Zeke Erzsébet, a szervező egyesület
helyi csoportjának vezetője adta át a művésznőknek.
A megnyitón Demszky Gábor Budapest főpolgármestere mondott pohárköszöntőt, szólt
Keszthely kiemelkedően rangos kulturális életéről, s a város jubileumának
alkalmából Budapest nevében felajánlott a Balaton Színháznak két előadást, a
Marica grófnőt, és a Csárdáskirálynőt, amelyet egy fiatal, nagyon tehetséges
színi társulat előadásában láthat majd a keszthelyi közönség.