Gazdaságosabb működés

Pályázati lehetőségről

Fidesz: a turizmusról

Új képviselő Hévízen

Sportuszoda a láthatáron


Kevesebb a létszám

Gazdaságosabb működés

A keszthelyi képviselő-testület 17 igen szavazattal vette tudomásul az önkormányzati fenntartásban működő nevelési, oktatási intézmények létszámadatairól szóló tájékoztatót, mely foglalkozott a csökkenő gyermeklétszámmal, a romló demográfiai helyzettel.

A képviselők elé tárt anyag szerint jelenleg 4 központi és három tagóvoda működik 775 férőhellyel, 31 csoporttal. Az idei nevelési évben 691 apróságot írattak be Keszthelyre, 120 kisgyerekkel kevesebbet, mint 2000/2001-ben, és nyolccal kevesebbet, mint tavaly. Az összintézményi kihasználtsági mutató majdnem 90 százalékos. A csoportonkénti átlaglétszám, illetve a férőhely kihasználtsági mutatók számadatai szerint a legnagyobb gyermeklétszám csökkenés az Életfa óvodánál jelentkezik, pedig egy jól felszerelt, kedvező feltételekkel rendelkező intézményről van szó.
Az intézmény összevonások után a korábbi négy helyett már csak három önkormányzati fenntartású iskola működik 73 tanulócsoportban 1638 diákot foglalkoztatva. Az előző tanévhez viszonyítva 116 fős, a 2000/2001-es évhez viszonyítva 298 fős a csökkenés. Szerény tanulólétszám emelkedés egyedül az Egry- iskola esetében mutatható ki. A Csány-Szendrey Belvárosi Általános Iskola tagintézményében a 6-7-8. évfolyamon minimálisra csökkent az egy osztálycsoportra jutó átlag diáklétszám. A kihasználtsági mutatók javítása érdekében a tanulmány a gazdaságosabb működést elősegítő racionalizálás lehetőségét is felveti. Sajnos az elkövetkező évek beiskolázásánál is tovább csökkenő létszámmal kell számolni, ami kihatással lehet a pedagógusok számára is.
Több mint nyolcszáz diák keresi föl nap, mint nap a város egyetlen önkormányzati fenntartású középfokú oktatási intézményét: a Vendéglátó, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskolát, melynek népszerűsége töretlen, és olybá tűnik, hogy egyelőre a demográfiai hullámvölgyek sincsenek kihatással a középiskola mindennapjaira. Az osztálycsoportok száma 25 és továbbra is nagy az érdeklődés az érettségit adó, illetőleg a matúra utáni szakképzési formák iránt. Az intézmény beiskolázási körzete túlnyúlik a megye határain is, és az intézményben jelentkező igények további fejlesztéseket is indokolttá tesznek.
A változatlan számú tanszakkal működő Festetics György Zeneiskolába idén 367 beírt tanuló jár, a náluk tapasztalható szerény csökkenés leginkább a hévízi zeneiskolai tagozattal hozható összefüggésbe – áll a tanulmányban.

vissza az elejére


Pályázati lehetőségről

Pályázatok révén Keszthelyen is lehetőség kínálkozik a Balaton Kongresszusi Központ és Színház (BKKSZ) beruházás folytatását biztosító finanszírozási források megszerzésére. A testület áprilisban tárgyalt a beruházás II. ütemét jelentő, volt városi gyerekkönyvtár épületének étteremmé és kiállító teremmé való bővítésének-átalakításának megvalósíthatóságáról.

Azóta helyi szakértői csoportok kidolgozták a projektjavaslat III. ütemét is. A munkacsoport irányítói szerint a Goldmark Művelődési Központ épületének és belső udvarának, valamint az ehhez kapcsolódó Kossuth u. 30. szám alatti udvari épületszárnyak rekonstrukciója és revitalizációja is megtörténhet. Olyan városi léptékű épületegyüttes és belső városi tér alakulhat itt ki, ami az egész történeti városközpont jövőbeni rehabilitációját is meghatározná.
Csak akkor valósulhat meg a tervezett 600 milliós összegű pályázati pénz megszerzését célul kitűző beruházás, ha a pénzügyi terhelés arányosan évekre megosztható – szögezte le Komáromi István képviselő. A pénzügyi megvalósíthatóság nehézségét ecsetelte Fodor Márk is, aki szerint azonban ilyen, kilencven százalékban állami utófinanszírozásban bonyolított projekteket a pénzintézetek gond nélkül szoktak finanszírozni.
Mohácsi József polgármester szerint még a rollírozó hitel igénybevétele is indokolt lehet a források biztosítására, de akkor sem szabad lemondani a sikerrel kecsegtető projektről.
Nádler József arról érdeklődött: mennyibe fog kerülni a komplexum működtetése.
A működtetés gazdaságosságára pozitív soproni példát felhozó Cséby Géza BKKSZ-igazgató szerint a leendő kiállító termek, előadó termek felügyeletére kell csak a létszámot bővíteni, de nem jelentős mértékben. A tervezett takarékosabb fűtési mód bevezetése pedig, akár költségcsökkentést is hozhat.

vissza az elejére


Fidesz: a turizmusról

A kormány 25 százalékkal apasztani akarja az üdülőhelyi díjakhoz járuló költségvetési hozzájárulást, ami a turizmusból élő települési önkormányzatokat már rövidtávon is ellehetetleníti. A jövő évi költségvetés-tervezetben szereplő kormányzati intézkedés káros kihatásairól a Fidesz két szakpolitikusa tájékoztatta a sajtó képviselőit Balatongyörökön.

Lasztovica Jenő a parlament idegenforgalmi bizottságának elnöke bejelentette, hogy az elmúlt évtized talán legrosszabb főidényét kellett elkönyvelnie a magyar gazdaság vezető ágazatában, a turizmusban érdekelt közel 300 ezer embernek. Míg 2001-ben a polgári kormány a Széchenyi-terv keretében bruttó beruházási értékben 110 milliárd forinttal járult hozzá a gyógyfürdők, a gyógyszállók, a konferenciaközpontok, a nemzeti parkok, strandok, kerékpárutak, kikötők építéséhez, felújításához, addig 2002. után a pénzelvonásokkal egyenes arányban csökkent az idegenforgalom teljesítménye. 2003-ban már a 4 millió eurós bevétel teljesítése sem sikerült. A Balaton-környéki fizető-vendéglátósok 25-30 százalékos bevételkiesésről kénytelenek vallani. A statisztikák szerint a balatoni kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma a tavalyi évhez képest, amit ha 100 százalékosnak mondunk, idén a belföldi vendégek esetében 82 százalékosra, a külföldi turisták esetében 91százalékosra sikerült csak – húzta alá. Lasztovica szerint az ágazat a kormány játékszerévé vált, mert csupán szavakban kapja meg a támogatást. Az előző kormány utolsó évében 28,7 milliárd forint jutott az idegenforgalom támogatására, a fejlesztésekre, a rendezvények megtartására, a marketing költségekre, 2004-ben ez az összeg 14,2 milliárdra zsugorodott parlamenti jóváhagyással. Tartozott az ágazat a gazdasági tárcához, a MEH-hez, most átkerül majd a területfejlesztéssel foglalkozó tárca nélküli minisztériumhoz. Az adóemelések minimum 10 milliárdot vettek ki a standolási törvény és ÁFA-kulcs emelés miatt amúgy egyre elkeseredettebb hazai vállalkozók zsebéből. A kifejezetten borúlátó képet festő politikus a jövőről szólva elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Terv nem beszél a turizmus élénkítéséről és az új kormányprogram felületesen elkészített, mindössze 3,5 sorba gyűjtötte össze a tennivalókat.
„Különösen Hévízt, Keszthelyt és Tapolca környékét fogják nehéz helyzetbe hozni a kormány tervezett intézkedései” – vélekedett Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, aki szerint a balatoni önkormányzatok összességében 600 millió forinttal jutnak kevesebb támogatáshoz, ha az eltöltött vendégéjszakák után kivetett idegenforgalmi adó minden forintja mellé az állam által hozzájárulásként odatett kettő forintot 1,5 forintra csökkentik. Ha csökken a vendégéjszakák száma, akkor a támogatás is apad: Hévízen sok tízmillió, Keszthelyen 30 millió, Vonyarcvashegyen 12 millió, Balatongyörökön 7,5 millió mínuszra lehet számítani. Az inkorrektnek mondott intézkedés ellen tiltakozva a Balaton-parti képviselők csoportja nevében Manningerék a turizmust felügyelő miniszterhez fordulnak, hogy még a költségvetés-tervezet megvitatása előtt vissza lehessen vonni a bután spóroló lépést.
A csökkenő turizmus bevételeinek növelési szándékával meghirdetett üdülőhelyi díj-maximum 150 százalékkal történő emelése is zsákutcába vezet – vélekedett a politikus – mert ilyen versenyhelyzetben a 300 forintról 450 forintra emelt díj a vendégek által fizetett bruttó összeget növelné meg aránytalanul magas mértékben.
Kiss László Tibor györöki polgármester egyértelműen negatívnak mondta az adó kiegészítési elvonást. Csatlakozott hozzá a tájékoztatón a Hévíz–Keszthely Kistérségi Társulást képviselő Szalóky Jenő is, aki létkérdésnek nevezte az önkormányzati közösségek a tervezett elvonás elleni tiltakozását.

vissza az elejére


Új képviselő Hévízen

Vancsura Miklós önkormányzati képviselő lemondása következtében új képviselő beiktatására került sor Hévízen az október 26-i képviselő-testületi ülésen.

A testület és Péter Sándor, a Helyi Választási Bizottság elnöke előtt a 2002-es választásokon a Vancsura Miklós után a legtöbb szavazatot szerző Lendvai Éva tette le a képviselői esküt. A testület előtt Vértes Árpád polgármester felolvasta Vancsura Miklós lemondó nyilatkozatát, és sor került a volt képviselő által betöltött bizottsági posztok újbóli betöltésére is.
E témában a testület 7 igen és két tartózkodás mellett elfogadta Papp Gábor javaslatát; e szerint Lendvai Éva tagja lesz az egészségügyi-, kulturális-, szociális- és sportbizottságnak, valamint a településfejlesztési bizottságnak, ugyanakkor Naszádos Antal képviselő az egészségügyi bizottságból az idegenforgalmiba ül át.
Az ülésen az egészségügyi bizottságba külsős tag megválasztására is sor került. Személyére Vértes Árpád és Papp Gábor is tett javaslatot. A polgármester jelöltje Bácsics Lajos László, míg a képviselőé dr. Horváth Mariann volt. A testület 7 igen és 2 tartózkodás mellett Bácsics Lajos Lászlót választotta a bizottságba külső tagként.

vissza az elejére


Sportuszoda a láthatáron

A keszthelyi önkormányzat megrendelésére már három éve elkészült a városi sportuszoda helykijelölési tanulmánya, mely hét lehetséges helyszínt is megjelölt az uszoda létesítési helyeként. A tanulmányt megtárgyalva a képviselők 2001-ben az egyetemi kollégium melletti sportterület mellett döntöttek, ám a tárgyalások nem jártak eredménnyel, a beruházás előkészítése lelassult.

Az idei évtől kínálkozott alkalom egy pályázati lehetőség megragadására, központi finanszírozási források igénybevételére, ezért a testület az átgondolt újrakezdés mellett tette le a voksát. Az októberi ülésen elvi egyetértésüket adták a Csokonai ÁMK sportterületén felépítendő, 50x25 méteres versenymedence, tanmedence és melegvizes lazítómedence, valamint az ezekhez tartozó funkcionális egységeket magába foglaló városi sport- és tanuszoda létesítéséhez. Az egymilliárd forintos, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas uszoda építészeti és városrendezési szempontjainak, valamint a kivitelezés és üzemeltetés pénzügyi-gazdasági feltételeinek vizsgálatára beruházás-előkészítő tanulmányterv készül. Mindeközben lázasan kutatják a pályázati lehetőségeket és Mohácsi József polgármester felhatalmazást kapott arra, hogy továbbra is folytasson megbeszéléseket a környező települések polgármestereivel, az egyetem vezetőivel, a vízilabdázásra és úszásoktatásra is alkalmas medencekomplexum majdani üzemeléssel kapcsolatos kérdéseiről.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online