Elismerések a nyári szolgálatért

„A környezeti ártalmak és a légzőrendszer”

Tűzoltók jubileuma

Életmód konferencia

Lézeres traffipax az utakon


Jövőre folytatódik

Elismerések a nyári szolgálatért

A nyári bűnmegelőzési tábor munkájában résztvevő diákokat fogadta a polgármesteri hivatal dísztermében Keszthely önkormányzata, valamint a megyei és a helyi rendőrség vezetői.

Kisházi Gábor egy-egy pólót is átadott.A díszteremben az önkormányzat részéről Mohácsi József polgármester és Molnár Imre alpolgármester, a rendőrség részéről dr. Bertalan János, keszthelyi rendőrkapitány, Kapuvári Lajos a megyei bűnmegelőzési alosztály megbízott vezetője, valamint munkatársaik fogadták ünnepélyes keretek között a nyári bűnmegelőzési tábor munkájában résztvevő diákokat. Mohácsi József polgármester köszönetet mondott a rendőrök és a diákok önzetlen munkájáért, s elismeréssel szólt annak eredményességéről. Mint mondta, a város lakossága nevében is bízik abban, hogy a következő esztendőkben is folytatódik majd ez a lakosság és a vendégek körében is pozitív véleményt kiváltó tevékenység. Dr. Bertalan János alezredes hangsúlyozta, jó kezdés volt, s a visszajelzések is ösztönzik a folytatás szükségességét. Már most elkezdődött a jövő évi bűnmegelőzési tábor szervezése a környező települések önkormányzatainak körében, s remény van arra, hogy az érintett községek vezetése támogatólag járul hozzá a lakosság közérzetének javítását célzó munkához. Az idei szezonban az amúgy is kiemelkedően jó bűnügyi mutatókhoz képest további 20 százalékkal csökkent a térségben a jogsértések száma, s ha konkrétan nem is mutatható ki, de a bűnmegelőzési iroda szolgálatában résztvevő diákoknak is jelentős része van ebben.
Kisházi Gábor, a megyei bűnmegelőzési osztály munkatársa elmondta, eredményesnek értékelték az iroda működését, s kiemelte, hogy a táborban résztvevő diákok mennyire pozitívan végezték tevékenységüket, s főleg, mennyire könnyedén elfogadtatták a lakossággal és a vendégekkel – a kiosztott szórólapokon keresztül is – a megelőző munka fontosságát. A diákokat segítették a vízirendőrség munkatársai is, s a Csobánc hajó kapitánya pedig a kikapcsolódásban nyújtott önzetlen támogatást. A diákok egy-egy drogellenes jelképpel ellátott baseball sapkát kaptak, majd a szolgálat bevezetésében, elfogadtatásában jelentős részt vállaló Keczeli Bianka, Sebestyén Barbara és Molnár Gergő egy-egy pólót is átvehetett Kisházi Gábortól.

vissza az elejére


Országos konferencia Hévízen

„A környezeti ártalmak és a légzőrendszer”

Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter fővédnökségével a hévízi városháza dísztermében október végén 14. alkalommal rendezték meg az országos konferenciát, mely „A környezeti ártalmak és a légzőrendszer” címet kapta. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Környezetvédelmi Szekciója keretében, a Levegőszennyezés Által Veszélyeztetettekért Alapítvány rendezésében tartott szakmai program megnyitójában Szabó Tibor tapolcai főorvos, üléselnöki minőségében tájékoztatta a közel félszáz résztvevőt, hogy idén teljesen új témaköröket is felvett napirendjére a Dunántúl egyik legrangosabb szakkonferenciája.

Mint elhangzott 1989. óta a mindenkori környezetvédelmi miniszter támogatja a több napos rendezvény lebonyolítását. A konferencia legnagyobb értékének Szabó Tibor azt nevezte, hogy több jelentős szakmai eredményt is ezen program keretében hoztak nyilvánosságra az előadást tartó szakemberek, professzorok, főorvosok. Ilyenek például a radiációs terheléssel kapcsolatos eredmények, vagy a sugárterheléssel összefüggő új keletű tényadatok. A program megnyitóját megtisztelte jelenlétével dr. Dobi Bálint, a környezetvédelmi minisztérium főosztályvezetője, aki a gyerekekért vállalt felnőtt felelősség témakörében tartotta meg nyitóelőadását. A Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Kar képviseletében nyolc referátum hangzott el. A keszthelyi szakemberek beszéltek egyebek mellett az allergén gyomnövények elleni védekezésről, a növények táplálkozását befolyásoló tényezőkről, a biogazdálkodás jelentőségéről, a növényvédő szerek környezeti hatásáról, a rovarkártevők elleni biológiai védekezés lehetőségeiről. Előkerült a két napos program során a dohányzás is, mint környezet- szennyezési modell. Két gyermekklinika orvosa az asztma előfordulásának gyakoriságát vizsgálta a légszennyezettségi adatok tükrében.

vissza az elejére


Nyolcvanéves a HÖTE

Tűzoltók jubileuma

Kása Lóránd titkár olvasta fel a Hévízi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (HÖTE) fennállásának 80. évfordulója alkalmából október közepén rendezett díszünnepségen azt a beszámolót, mely nyolc évtized elfeledett históriájára tekintett vissza. Az ünnepi közgyűlést éppen nyolcvanan tisztelték meg jelenlétükkel, köztük a tűzoltóság és a katasztrófavédelem országos, megyei és helyi vezetői.

Néhai Effinger Károly néptanító 24 legényt maga köré gyűjtve, akik között volt iparos és földműves fiatal is, 1924-ben alapította meg a hévízszentandrási tűzoltó testületet, amelyik a régi egyházi iskolában tartotta gyűléseit. Azóta sok víz lefolyt a Hévízi-tóból és sok bátor, tettre kész fiatal és idősebb tag öregbítette az egykori egylet hírnevét. Volt idő, amikor a katonaviselt, köztiszteletnek örvendő egységes egyenruhát viselő lánglovagok az alakiságra is figyelve, fegyelmezetten gyakorlatozva sajátították el a lóvontatású kocsifecskendő működését.
Vértes Árpád polgármester arra az időre emlékezett, amikor a folyamatos ügyeletet adó kemény és tettre kész férfiak sikereiket ünnepelték, ám mint mondta, a rendre dobogós helyeken végző jelenlegi gárdának sem kell szégyenkeznie.
A közbiztonsági bizottsággal szoros együttműködésben dolgozó önkéntesek tetterejét dicsérte a grémium elnöke, Klucsarits Iván is.
Senkó Zoltán tűzoltóezredes, a megyei szövetség vezetősége nevében tett hitet a civil önszerveződések szakmai munkájának további támogatása mellett úgy, hogy továbbra sem felülről kívánják irányítani azokat.
Soltész Tamás, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében a BM munkaprogramjának remény szerinti teljesülését hozta szóba, miszerint a jelenleg az országban működő 96 hivatásos és 46 önkéntes tűzoltó egyesület számát 220 fölé kell emelni. A tűzoltóságok terhelése a duplájára nőtt, anyagi megbecsülésük sajnos még mindig várat magára – kesergett.
A röviden felszólaló, húsz éven keresztül titkári pozíciót betöltő Czmerk József arra emlékezett, hogy a hévíziek nemzetközi versenyeken is szépen teljesítettek a 70-es, 80-as évtizedben.
Herczeg Zoltán korábbi elnök arra emlékeztetett, hogy a nemrégiben Tatán rendezett országos verseny 17 indulója közül a HÖTE a hatodik hely megszerzésének örülhetett.
Az ünnepség záró részében húszan szolgálati érmet és oklevelet vehettek át 10, 20, 25, 30, 35, 40 és 55 évi szolgálati munka elismeréseként. A győztes csapattagokat és a felkészítésükben élen járókat pedig pénzjutalomban részesítették.

vissza az elejére


Életmód konferencia

A keszthelyi Szív- és Érbetegek Egyesülete szervezésében a helyi önkormányzat anyagi támogatásával a közelmúltban a Balaton Színház Simándy-termében rendezték meg az Életmód Konferenciát, melyen előadást tartottak a megye legnevesebb kardiológusai, szívsebészei, vezető főorvosai, professzorai és a legnagyobb népszerűségnek örvendő gyógyítói is. Az egyesület vezetősége nevében felszólaló Udvari Csaba elnök rövid megnyitójában azt emelte ki, hogy ezúttal inkább a prevencióra fókuszálnak, nem magára a gyógyításra, illetve a rehabilitációra.

Az egészség a legfontosabb kincsünk! – világított rá Zemankovics Ferenc alpolgármester, aki szerint a doktorokkal való konzultáció hozzásegíti a hallgatóság tagjait ahhoz, hogy a kijelentés tartalmát valóságban is képesek legyenek megélni.
A szívbetegségek rizikófaktorairól dr. Lupkovics Géza, a sebészeti lehetőségekről dr. Alotti Nasri, a francia paradoxon új értelmezéséről dr. Szakonyi József beszélt. A gyógynövények alkalmazásának lehetőségeiről dr. Szabó István tájékoztatott, míg Boda Sándor táplálkozási javaslatokat adott a résztvevőknek. Dr. Molnár Gábor háziorvos pedig azt ecsetelte, mi a teendő a betegek rosszulléte esetén. Az egészségügyi témájú tanácskozás részét képezte egy kóstolóval egybekötött ételbemutató is. Befejezésképpen dr. Nyárádi Attila irányításával egy kerekasztal-beszélgetés kezdődött, amelyen életvezetési tanácsokat kaptak az érintettek saját egészségük megőrzése érdekében.

vissza az elejére


Reszkessetek gyorshajtók!

Lézeres traffipax az utakon

Szinte mindent tud, sőt még annál is többet az a magyar fejlesztésű hang és kép rögzítésére egyaránt képes mobil sebességmérő készülék, melyet a Keszthelyi Rendőrkapitányság illetékességi területén minden nap bevetnek október közepétől. A rendkívül modern, amerikai részegységeket tartalmazó műszaki eszköz használatát a közlekedési osztályon dolgozók mindegyike elsajátította, és sikeresen letett vizsgákkal érzékeltették, ők felkészültek arra, hogy akár a nap 24 órájában folyamatosan működtessék a közlekedési szabályszegők „rémét”.

A 320 km/h sebesség határig mérni képes kamerát Köttő Attila őrnagy a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa adta át s mutatta be a sajtó képviselőinek. Bertalan János keszthelyi rendőrkapitány röviden ismertette a kistérség közlekedésbiztonság helyzetét. Mint mondta, jelentős számban kapnak önkormányzati és állampolgári jelzéseket arról, hogy sok gyorshajtó száguldozik a környéken. Már csak ezért is indokolt volt ide telepíteni a pici méretű mindentudót. Mint elhangzott: az előre elkészített és a sajtóban közzétett vezénylési terv alapján Keszthely, Zalaszentgrót, és Hévíz körzetében a későbbiekben egyaránt előforduló FAMA III. típusú, 3,3 millió forintot kóstáló, precíz „inframasina” ellen abszolút hatástalanok még a legújabb személygépkocsikba telepített radarérzékelők is, mert a ProLaser már 1800 méteres hatótávolságból is képes dátum- és helyszín kijelzéssel mérni, adatot továbbítani. Az állványra és gépkocsiba is helyezhető készülékbe bekerült adatokat lehetetlen manipulálni. A Balatoni Fejlesztési Tanács pályázatán nyert multifunkciós eszköz a gyorshajtókon túl, filmezi majd a vezetés közben telefonálókat, a piros lámpán áthaladókat, a közúti szabályok be nem tartóit, a KRESZ-táblákat figyelmen kívül hagyókat is.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online