Környezetvédelem

Ezekkel a gondolatokkal kezdte a beszélgetést Szalóky Jenő, Gyenesdiás polgármestere. Mint mondta, mindezt fel kell ismernie nem csak az embereknek, de az önkormányzatoknak is, s ez a folyamat Gyenesdiás esetében még ma is tart. A rendszerváltás óta folyamatos, megfeszített munkával dolgoznak azon, hogy ez a környezet szépüljön, fejlődjön, s

az itt élők tudatosan tegyenek meg mindent azért, hogy ezt a természeti adottságot okos, ám csak a szükséges beavatkozással tegyék még vonzóbbá saját maguk és az ide látogató vendégeik számára. Az idő a gyenesdiásiakat igazolja.
– Egyre többen ismerik fel, hogy Gyenesdiás jövője a település természetvédelmi, környezeti állapotától függ – mondja Szalóky Jenő. – Ha ezt sikerül megőrizni és okosan fejleszteni, akkor lesz értéke, lesz miért ide jönni, s az ezzel együtt felnövő új generációk számára már mindez – a környezet védelme – természetessé válik.
– Gyenesdiásnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy az urbanizálódott embereket visszaszoktassa a természetbe. A község hogyan tud élni ezzel az adottsággal?
– A kezdetektől úgy formálta a település arculatát az önkormányzat – jogi úton is –, hogy sikerült megőrizni a falusias, kertes települési formát. Itt nincsenek sorházak és nincsenek kisparcellás beépítések. A község rendezési terveit már ebben a szellemben készítettük el. Sajnos a hegyközségi jelleget nem sikerült megtartani, hiszen eltűnőben vannak a szőlők, pedig már teljes adómentességet élvez itt az, aki a területén szőlőt művel. Lépéseket tettünk a bányarekultivációkat illetően, illetve, ha ez nem lehetséges, akkor kerestük a további megoldásokat. Így készült el az operaszikla, a szabadtéri színpad ötlete, vagy a másik helyen a függőleges sziklafal mellé épülő szálloda ötlete, ami a megvalósulás esetén a térség egyedüli erdőben lévő szállodája lehetne, és még sorolhatnám. Nagyon sokat dolgozunk a környezetvédelmi tudatformálás alakításán, így a helyi híradónkban minden esetben megjelenik ezzel kapcsolatos írás, s az óvodai neveléstől kezdve szoktatjuk a gyermekeket a környezetük szeretetére, tiszteletben tartására. Kész programtervvel rendelkezünk a Nagymező látogatóközponttá alakításához, ez a terület a nemzeti park kapujaként funkcionálna. Itt kapna helyet az erdei iskola, itt lenne egy kiállítóhely, ahol a park természeti kincseit lehetne bemutatni, készülhetnek ide tanösvények minden korosztály számára.

A tornapálya teljes újjáépíté-si terve már elkészült, a Feste-tics kilátó újjáépítése már folyamatban van, de sokat kell még tenni azért, hogy a kirándulók számára legyen egy kulturált vizesblokk. A Nagymező látogatottsága egyre nagyobb, ma már tömegesnek mondható, s elengedhetetlenné vált a szükséges infrastruktúra kiépítése. A kerékpárutak kiépítése is folyamatban van, hiszen Zámorból már el lehet jutni a lőtéri út végéig, de szerepel a terveikben, hogy a Hévíz–Keszthely kerékpárútról is el lehessen jutni a Nagymezőre. A terület azért is vonzó, mert itt nincs elrontva semmi, nincsenek tájidegen dolgok. A gyenesi önkormányzat – a nagyszámú idegen látogatottság ellenére is – magára maradt ennek a programnak a megoldásában, bár a kistérségen belül az előkészületek megtörténtek. A Nemzeti Parknak kéne felismerni a nyugati kapu jelentőségét, s abból kifolyólag támogatni annak megépülését.A Nagymező fejlesztési programját egyébként befogadta az ARMOS projekt, s a program már Brüsszel által legitimált lehetőség a megvalósításra.

Az éghajlati viszonyokról

Ki ne élt volna át már itt a Balaton mellett tikkasztó nyári hőséget, s hirtelen jött, majd ugyanolyan gyorsan el is távolodó viharokat, s utána gyönyörködött a szivárvány égi tüneményében. Persze a balatoni vihar csak a partról nézve tűnik veszélytelennek, bár ennek is megvannak a maga tréfái, például amikor a kempingekben a sátorokban vízben úszik a hálózsák. Ám ez hamar megszárad, s legfeljebb gyorsan múló bosszúságot okoz.Ha az egész évi időjárást tekintjük, akkor elmondható, hogy a balatoni táj három éghajlati terület találkozásánál fekszik, s így élvezi annak klimatikus előnyeit, de időnként a gyötrelmeit is. Az Atlanti-óceán páradús légtömegeinek köszönhetően az évi csapadékeloszlás egyenletesnek mondható, a szélsőséges kontinentális hatások kiegyenlítődnek, kisebb az aszályra való hajlam, s a telek sem hoznak min- dig farkasordító hidegeket. A mediterráneum tavasszal és ősszel csendes esőket, nyáron záporokat hoz, öntözve a Dunántúli-középhegység déli oldaláig a hatása alatt álló területeket. A nyári kánikulák hatását fokozza a Balaton mintegy 600 négyzetkilométeres víztükre, s ez a szubmeridionális klímaövezet északi oldalán – Keszthelytől Almádiig – meg is sokszorozódik. Mindez együtt még vonzóbbá teszi a Balatont az idegenforgalom számára, bár az időjárás szeszélyeinek köszönhetően egy-egy szezon hol hosszabbra, hol rövidebbre „sikerül”, ám szerencsére a két szélsőség ritkán fordul elő.

A táj nemcsak tájképével gyönyörködtet és hívja fel magára a figyelmet, hanem különleges növény- és állatvilágával is. A tudósok „maguk között” már csak „Balatoni riviérának” becézik a területet. A különleges, gazdag vidéken Gál Lajos, a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület elnöke, agrármérnök, természetvédelmi szakmérnök a kalauzunk.
– Honnan a „Balatoni riviéra” elnevezés?
– Ez a táj növényföldrajzi szempontból kiemelt figyelmet érdemel. Kitaibel Pállal az élen számos hazai és külföldi tudós, kutató vizsgálta és írta le már. A hegység három éghajlati terület találkozásánál fekszik; ütközőzónája a pannóniai (kontinentális), az atlantikus és a mediterrán éghajlati hatásoknak. Ez az együttes tette lehetővé, hogy itt gazdag és értékes élőhelyrend-szerek alakulhassanak ki.
– Ezek az élőhelyek védettek is, s a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezik. Mi tette indokolttá a védelem alá helyezést?
– Számos olyan faj található meg a Keszthelyi-hegységben, amely védett, fokozottan védett. Több faj a Vörös Könyvben is szerepel, ott, ahol a kipusztulással fenyegetett növények és állatok kapnak helyet. Mediterrán növény a csodabogyó.

A nemzeti park a pannóniai flóratartomány Bakonyicum flóravidékének Balatonicum flórajárásába tartozik a hivatalos besorolás szerint. Legnyugatibb részére az erős szubmediterrán jelleg, gazdag dolomitvegetáció és érezhető zalai flórahatás jellemző, de jégkori maradványokat őrző hideg szurdokvölgyek is fellelhetők. A melegebb délies erdők védett szubmediterrán növénye a pirítógyökér. A kúszónövény leginkább a tanúhegyeken terjedt el. Idáig terjed dél felől, a Mecsek irányából a szúrós és a lónyelvű csodabogyó. A Szent György-hegyen fordul elő a környék legnevezetesebb, hazánkban csak itt élő növényfaja, a kis mediterrán páfrány, a cselling, de megtalálható itt a magas borsó is. A felsoroltakon kívül unikális érték a Lumnitzer-szegfű, a borostyán és a szádorgó. Utóbbi növény kifejezetten xerotherm reliktumnövény, vagyis melegkedvelő, maradványfaj. Mindkettő szerepel egyébként a Vörös Könyvben.
De a Keszthelyi-hegység dolomitjáról még legalább 80 védett, illetve fokozottan védett növényfaj került elő a különböző élőhelyekről. Ilyenek a nősziromfélék, az orchideák. Sokan azt hiszik, nálunk nem terem ez a virág, hogy az csak a trópusokon lelhető fel. Holott az adriai sallangvirágért, a légybangóért, a gérbicsért igazán nem kell a trópusokig elmenni. Van itt árvalányhaj, kökörcsin, körtike, és számos szegfűféle is.
A bazaltvidékek dolináit lápi, mocsári vegetáció díszíti.
– A terület szemmel láthatóan erdőkben gazdag.
– Igen, a hegység közel kilencven százalékát erdő borítja, ám az erdők világa éppoly változatos, mint a virágoké. A szubmediterrán melegkedvelő sztyepplejtőktől a zárt tölgyeseken át a bükkösökig minden megtalálható. Különleges reliktum társulás az elegyes karszterdő. Ebben a száraz-meleg termőhelyek fája, mannakőris, és a hűvös-üde helyeket kedvelő bükk elegyedik egymással és alkot olyan asszociációt, amelyhez több ritka növény is kötődik, mint a fehér sás, a tarka nádtippan, vagy a sziklai páfrányok.
A hegység jellemző természetes erdőtársulásai a mészkedvelő tölgyesek, a cseres– és gyertyános tölgyesek. A peremi területek egy részét cserszömörcés karsztbokorerdők borítják, ám ezeket az intenzív szőlőművelés erősen felaprózta. Sőt, e társulásba – sajnos – feketefenyő állományokat is telepítettek. Ezek fenntartása hoszszabb távon nem kívánatos.

Az uradalom jobbágyai, amikor éppen „más dolguk nem akadt”, a szürethez használt puttonyaikban, apránként hordták föl a hegytetőkre a gombával teli földet – hogy a fenyőt legyen mibe ültetni. Persze, a feketefenyő nemcsak a gyönyörködtetést szolgálta. A Festeticsek úgy vélték: a fa nyilvánvaló hasznot is hajt, és a dolomit sem lesz olyan kopár...
Arra ekkor még senki nem gondolt, hogy a telepítésekkel egy addig burjánzó, csodálatos, és szinte egyedülálló növényzetet tesz tönkre, s hogy a feketefenyő ültetésével a természetes erdőtársulások gyors pusztulásnak indulnak.
A feketefenyő magszaporulata ugyanis igen nagy, így az újulat jobban és gyorsabban nőtt a vártnál. Agresszivitásával kiszorította az addigi növényzetet; a fák mellett a többi flóraállomány is elpusztult, hiszen a feketefenyvesek nem engedik be a napfényt, emiatt az erdőkben az aljnövényzet sem telepedhet meg.
A fenyőtelepítés Trianon után minden addiginál drasztikusabban folytatódott, a „minden egyes négyzetmétert ki kell használnunk a megmaradt területeken” jelszóval. A két világháború között, majd az ‘50-’60-as években ismét lendületet vett az ültetési kedv, sőt, ekkor még a maradék csereseket is kivágták.Persze, a századok alatt okozott kárt helyreállítani nem lehet. A jelenlegi erdészeti ütemtervek szerint azonban ma már nem lesz semmiféle telepítés és üzemvágás a Keszthelyi-hegység területén. A jövő erdőművelése a természetes környezeti szempontok szerint végzi munkáját, s próbál összhangot teremteni környezetvédelem és erdőgazdaság között.

Erdei iskola valósulhatna meg

A keszthelyi Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület régi álma, hogy a természetvédelmi értékek bemutatását erdei iskola keretében valósíthassák meg. A nyári tábor egy hete alatt a gyerekek megtanulnának a természetben járni és viselkedni, megtanulnák, hogy lehet „túlélni” egy-egy felfedező utat, ismerkednének a régió növényeivel, állataival, meghatároznák az egyes fajokat szakemberek segítségével. Persze, táborok már eddig is voltak, de az egyesület végleges helyszínt szeretne ezeknek a találkozóknak adni. A kiszemelt terület Zalaszántón, a Malomvölgyben található. Az ottani romos épület helyén új fogadóépület és oktatóbázis kialakítását tervezik, s ebben leginkább a környező települések, önkormányzatok segítségét várják.

Természetesen a barlangászok azonnal a helyszínre siettek, s kutatók csoportjai lepték el az üreget. Expedíciók indultak további járatok felfedezésére, illetve annak kiderítésére: valójában mekkora területet foglal el a kútbarlang.

Először mindössze 250 járatot fedeztek fel, és úgy becsülték: a szakaszok összhosszúsága közel 800 méter. Ma már 2300 méternyi szakaszt ismernek a barlangászok, de feltételezhető, hogy még ennél is zegzugosabb a kútbarlang.
Hogyan is keletkezett e természeti képződmény? Nos, a hegység karsztosodott dolomitrétegére a Pannon-tenger munkája folytán homokkő üledék rakódott, a földtörténet pleisztocén korszaka folyamán. Később a fekű dolomitot a hévíz (melynek több feltörési pontja is ismert) kioldotta, s így vájt üregeket a hegység belsejébe; a homokkő pedig kovasavval keményre itatódott át.
Az egymásra rakódott rétegek – a tengeri üledék és a dolomitrétegek – ma is jól láthatók a barlang falain.
A kutatók – az ország minden tájáról – folyamatosan vizsgálják a cserszegi kútbarlangot, s a helyi barlangászcsoport vezetésével

alkalmi túrára is lehetőség nyílik. Ám senki ne képzelje azt, hogy a kútbarlangban úgy járhat-kelhet, mint a Magyarországon oly jól ismert és sokat látogatott barlangokban, mint például az aggtelekiben. Itt nem lehet felegyenesedve nézelődni. Az út szinte minden része hason csúszva, kúszva, mászva, nadrágféken, oldalazó kígyómozgással járható be. Homokkő, por mindenütt, ruhán, kézen, lábon, szájban, arcon. A fej biztonságáról bányászsisak gondoskodik. Ha valamit látni szeretnénk, a zseblámpát kell használni. A fénye által adott látvány azonban minden apró „kellemetlenségért” kárpótol. Csodálatos világ tárul fel az alkalmi barlan- gászok előtt. Ami a legfeltűnőbb, az a mély csend, a rendkívül nyugodt környezet. És a különleges látvány. A továbbjutás nem könnyű.

A kutatók által elnevezett termek mindegyike egyedi látnivalóval szolgál. A Toldy-terem hatalmas kövei olyanok, mintha valamely ősi kor óriása dobálta volna őket oda – amúgy játékképpen. A Szürke-terem a múlt idők földtani munkájáról ad képet. Az Alba Regiában csodálatos gipszkristályok díszítik a falat: olybá tűnik, mintha a termet ezüstös csillámmal szórták volna be. Az Ebédlőben hatalmas kőtömb asztalt idéz. Játékos barlangászkezek a kutatás pihenőiben kis alakokat formáztak az asztalra – tálalva van. S mindenütt sárgás fény, a zseblámpa fényforrása ebben a színben verődik vissza a falakról. Életnek nyoma sincs. Csak a több millió éves páfrány– és fakéreg lenyomatok mutatják: itt korábban dús vegetáció tenyészett. Néhány helyen megkövesedett fakéreg darabokat is látni.
Elragadó és különleges világ a cserszegtomaji kútbarlangé. A bátrak – persze csak vezetéssel – akár ki is próbálhatják, nem kell mást tenniük, mint Takács Ferdinándot felhívniuk vagy megkeresniük. Higgyék el, érdemes!

„Az egy hetes barlangi táborozás célja annak vizsgálata volt: vajon a barlang milyen hatással van az életfolyamatokra, lehet-e valamiféle „gyógyító erőt” várni a barlangi tartózkodástól, s feltárhatók-e további járatok a barlang területén.
A kutatások kitértek a barlangban tartózkodó személyeken bekövetkezett fiziológiai változások vizsgálatára is, hiszen ezek eredményei alapján a barlangi balesetek okai könnyebben felderíthetővé válhatnak. A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a cserszegi barlang klímája jelentős mértékben eltér a többi magyarországi barlang klímájától, melynek oka a barlang sajátos földtani körülményeiben, illetve a kialakulás módjában keresendő. A barlangban állandó, tizenhárom fokos hőmérséklet uralkodik, a páratartalom 95–100 százalékos, és a kútbarlang levegője csíramentes. Utóbbi úgy bizonyítható, hogy az expedíció elején bevitt baktériumok rövid időn belül elpusztultak.
A hat nap és hat éjszaka lenn tartózkodó csoport vizsgálatait segítette a barlang „termeiben” kialakított mikrobiológiai és kémiai laboratórium. A kémiai labor főként a szén-dioxid terheltséget vizsgálta. Ezzel kapcsolatosan kiderült: a belső zónákban magas a szén-dioxid tartalom. Külső jeleként a barlangászok gyakran éreztek rosszullétet, légszomjat. A barlang szellőzése csak a bejáraton, vagyis a kúton keresztül történik. Más hazai barlangok geológiai adottságaival szemben a fedőkőzetet alkotó pannon rétegek vízzárók, és nincs olyan kőzetrepedés, amin keresztül a levegő keringése megvalósulhatna. Ez okozza egyébként a barlang barométer-szerű viselkedését (ami szintén igen jellegzetes): ha a felszíni légnyomás magas, akkor fentről levegő nyomul a barlangba, ha viszont a légnyomás csökken, akkor a légáramlás iránya megfordul, és a barlang belsejéből a magasabb radon-, illetve a különböző ásványi folyamatokból származó szén-dioxid tartalmú levegő áramlik a kút felé.
A kutatás szervezése során felmerült az igény radiometriai mérési program összeállítására is. Ennek előzménye az volt, hogy a már korábbi években végzett vizsgálatok a barlangi levegő viszonylag magas radioaktivitását és különleges változási sémáit jelezték. Az expedíció a barlang több pontján helyezett el mérőműszereket, amelyeket azóta is havonta cserélnek a Labirint-csoport tagjai. A műszerek a radontól és bomlástermékeitől származó alfa-részecskék detektálását végzik, és a begyűjtött impulzusszámot beállítható időközönként tárolják le.
Élettani szempontból igen kedvező eredmények mutatkoztak, hiszen az expedíció tagjain semmiféle negatív változás nem következett be az eltöltött egy hét alatt. Összességében tehát megállapítható, hogy rövid tartózkodásra, gyógyulásra, gyógyításra a kútbarlang alkalmas volna, kérdés: mikor lehet azt valóban a nagyközönség számára is járhatóvá tenni.”

A barlang kőzete jól karsztosodó felső-triász, úgynevezett edericsi mészkő. Kialakulásában kizárólagos szerepet egy erőteljes földkéreg mozgás játszott; járatai omlásos tömegátrendeződések útján keletkeztek. A három méteres bejárati aknán lemászva lehet bejutni a barlang belsejébe, s az utat hason kúszva teheti meg a vállalkozó kedvű kiránduló, illetve a barlangász. Az út lapos, falevelekkel, törmelékkel feltöltött szűkületen át halad. Egy méter után már látni lehet az első kis termecskét, ahonnan hágcsón vagy kötélen leereszkedve – öt métert „zuhanva” – juthatunk el a Felső Hágcsós-terembe. Borsókövek a barlangban.

A hatalmas méretű terem sima sziklafalain denevérek függeszkednek. Jól látható a terem kialakulásában szerepet játszó törés, amelynek vonalára a terem végében felső járatok is illeszkednek. Az eredeti kiindulóponthoz visszatérve és más irányba indulva újabb terem található, mennyezetén szobányi fennakadt tömbbel. Egy kis fülkében csodálatos cseppkő képződmények díszelegnek. A különböző szinteket továbbra is csúszva, hason lehet bejárni, több kis terem mennyezetén gyönyörű függőleges cseppkő lefolyások alakultak ki. A barlangban 150 méter mélyen az egyik falat borsókövek díszítik, melyek méretükkel és gazdagságukkal a barlang egyik érdekességét adják. Egy szűk járatban újabb különlegesség: 80 centiméteres csseppkőoszlop. Gyönyörű, tiszta színei külön figyelmet érdemelnek. Egyedi világot idéz Meseország cseppkövekkel díszített terme. Ebből leereszkedve, egy ötszögű terembe jutunk – a barlang cseppkövekben leggazdagabb termébe. Ez a Függőkert. A plafonon több ezer szalmacseppkő díszlik, a falakon cseppkőlefolyások, zászlócseppkövek láthatók, a terem alját alkotó törmeléken pedig álló cseppkövek találhatók nagy számban. A Homok– és a Lián-terem plafonját viszont fagyökerek díszítik, cseppkövek helyett ezek lógnak ide be. Tovább mászva sorra jönnek a kis termek, folyosók: az Elm utca, a Gipszelő, az M7-es, a Haláltölcsér, a Várakozás terme. Az expedíciók tagjai által adott fantázianevek a barlang megközelíthetőségéről, a bejárás nehézségeiről tanúskodnak. (És akkor még nem is beszéltünk a Fejenállós teremről, vagy a Saturól...)
A barlangot a balatonedericsi önkormányzat is szeretné a közönség számára látogathatóvá tenni, ehhez megtették már az első lépéseket. A további tervek között azonban körjárat kialakítása szerepel, hiszen a különböző szintek termei, folyosói így válhatnának igazán megtekinthetővé.

Rókalyuk vagy barlang?

Az ország egyik legkisebb hegyvonulata a Keszthelyi-hegységé, ennek ellenére a hegység szinte egész területét barlangok hálózzák be.
– Magyarországon a barlang fogalma alatt kicsit mást értünk, mint Európa egyes országaiban – mondta Micheller Szilvia barlangász, a cserszegtomaji Labirint barlangkutató csoport kutatás– és túravezetője. – Nálunk barlangnak nevezünk minden olyan, a föld szilárd kérgében képződött természetes üreget, amely két méternél hosszabb, és egy ember számára lehetővé teszi a kutatást. Éppen emiatt van az – magyarázza –, hogy sokszor a barlangok bejáratát „rókalyuknak” hiszik a kirándulók, és kíván-csiságból, vagy éppen a kaland kedvéért bekukkantanak oda, sőt, előfordul az is, hogy bemerészkednek. Mi, barlangászok óva intünk minden, hasonlóan vállalkozó kedvű kirándulót az effajta érdeklődéstől, hiszen az önálló barlangkutatás igen veszélyes.
– Hogyan keletkeztek a Keszthelyi-hegység barlangjai?
– Két típusú barlangrendszerről beszélhetünk a hegységet illetően. Az egyikbe a hévízes eredetű képződmények tartoznak, tehát amelyeket a hévizek vájtak bele a mészkőbe vagy dolomitba. Ilyen a Rezi várbarlang és a szintén rezi Sikalika barlang, s ugyancsak a településen található az R1-es barlangképződmény. Hévizes eredetű a cserszegtomaji Dobogó-domb összes barlangja, ez szám szerint 16-ot jelent, illetve a rendszerben eddig enynyit regisztráltak. Kétszáz ötven méter a jelenleg ismert szakasza az Acheron kútbarlangnak, Cserszegen található a Hévízi-tó forrásbarlangja is, és itt van az ország legnagyobb kiterjedésű, de európai viszonylatban is egyedülálló kútbarlangja, mely 2300 méter hosszúságú.A barlangok másik típusát a dolomitban vagy mészkőben kialakult barlangrendszerek adják. Ide tartozik az egyik leghíresebb, a balatonedericsi Csodabogyós barlang, amelyet éppen tíz évvel ezelőtt fedeztünk fel. Edericsi a Széllik barlang, ami a Csodabogyósnál ötven méterrel lejjebb található. Ez már korábbról ismert képződmény. Csoportunknak sikerült bizonyítania – egyszerű füstjelekkel –, hogy a két barlang között létezik összeköttetés.
– Hogyan alakultak ki az utóbb említett barlangok?
– Ezek tektonikus barlangok, tehát a hegységek kiemelkedésekor képződtek. A Keszthelyi-hegységre jellemző fődolomit és az edericsi mészkő határán a két kőzetlemez elvált egymástól, és ezek hasadékában jöttek létre e barlangrendszerek.
– Léteznek-e feltáratlan barlangok a hegységben?
– Számos olyan víznyelő létezik, amit megbontottunk már, és a bontás után arra lehet következtetni, hogy a hegység ezen részein még több barlang létezik. Sőt, vannak jóval kisebb, a karsztvíz által kioldott, ám igazán csak a barlangászok számára járható képződmények is. Néhány példa: a gyenesdiási Vadlánlik, és a vállusi Vadlánlik barlang.
Ezek külsőre valóban csak egy „lyukat” mutatnak, ezért – még egyszer hangsúlyozom – pusztán kalandvágyból vagy kíván-csiságból – barlangászokon kívül – senki ne próbálja ezeket közelről megnézni, mert nagyon veszélyesre sikerülhet a kirándulása.

A keszthelyi Szatlóczki Gábor, az ELTE történész szakos hallgatója néhány hónappal ezelőtt „ásta bele” magát a két vár történetének felkutatásába, és a mű, amely ennek következtében született, a rezi önkormányzat képviselő-testületének döntése alapján pár héten belül nyomtatásban is napvilágot lát A Rezi vár históriája címmel. Tátika várának története jelenleg még feldolgozás alatt áll, ám remélhetőleg az is a nyilvánosság elé kerülhet rövidesen. Az alábbiakban a szerző rövid összefoglalóját adjuk közre.

A vár bizonyíthatóan 1291 után épült, feltehetően 1292-1307 között. Fontos e három dátum megemlítése, mivel e korai időszakban sokan összekeverték a vár keletkezését és életét Tátika alsó várával. Építtetője minden bizonnyal a Pécz nemzetségbeli Apor és Lukács volt, akik 1291-ben foglalták el Jaak fia II. Tibától Rezi települését. Pécz Apor halála, 1307 után a vár a király birtoka lett. Károly Róbert alatt fontos szerepe volt az Itáliába vezető országút ellenőrzésében és védelmében, lévén hogy kedvező elhelyezkedésének köszönhetően a kétemeletes toronyból nemcsak a zalaszántói medencében kígyózó országutat, a várvölgyi utat lehetett jól szemmel tartani, de el lehetett látni Tátika várába, idefehérlettek a sümegi vár falai, sőt, Szentgyörgyhegy, Gulács, Kisőrsihegy, Badacsony is idelátszott.
Károly Róbert fia, Nagy Lajos király a várat feltehetően 1358 után Tátikával együtt hűséges hívének, Lackfi Istvánnak adományozta. A Lackfiak idején, 1378-ban említik a források először a várat castrum Rezy néven. Zsigmond király 1397-ben az ellenjelölt trónkövetelőt támogató Lackfi Istvánt lefejeztette, és összes birtokát, így Rezi várát is elkobozta. Ezt követően, egészen 1401-ig Rezi királyi vár. Ebből az időszakból származnak a vár mindennapi életére vonatkozó első adatok, amelyekből kiderül, hogy Rezi és Tátika várnagyai hatalmaskodtak, főként a keszthelyi polgárokon (több bortizedet és vámot szedtek). 1401-ben Zsigmond Eberhard zágrábi püspök és testvérei birtokába adta a várat, amely 1427-ig többször gazdát cserél, az állandó pénzzavarral küszködő Zsigmond folyton elzálogosítja. Ezekre az évtizedekre tehető a vár önálló tartományának kialakulása: hozzátartozott Rezi, Zsid (ma Várvölgy), Falud (Gyenesdiás része), Tomaj (Cserszegtomaj) falvak és Keszthely mezőváros.
A Gersei Pethő család 1427-ben kapja meg a várat és tartozékait Zsigmondtól adományként, ám az átadás-átvétel a korábbi zavaros zálogügyletek miatt 1432-ig elhúzódik. 1427-től azonban a vár lebontásáig – feltehetően 1589 – a Pethő család tulajdona. Egyetlen valószínűsíthető ostromára 1491-ben került sor, amelynek nyomai a mai napig láthatóak a rom falain. Habsburg Miksa trónkövetelő csapatai azonban csak néhány hónapig tarthatták a kezükben, mivel a Pethők és Kinizsi Pál hamarosan felszabadították. Szatlóczki Gábor

A török kori vár jelentősége akkor nőtt meg igazán, amikor 1538-ban Tátikát, majd tíz évvel később Keszthelyt is elpusztították. A folyamatos törökveszély 1561-ben érte el tetőfokát, amikor Hegyesd elestével karnyújtásnyira kerültek. Rezi vára ekkor létfontosságú volt a Pápától Sümegen és Keszthelyen át Kanizsára vezető út védelmében, amely a vár mellett haladt el. A törökök ezen az úton törtek be, és fosztogatták a zalai falvakat. Ebben az évben a várat többszöri királyi és nádori parancsra megerősítik a Pethők. III. Pethő Jánosnak köszönhetően – aki mintegy négy évtizeden át lényegében egyedül viselt gondot a várra, s akinek munkája nyomán nyerte el a vár 1556-ban a végleges formáját – többször találkoztak itt nagyhatalmú emberek, többször megfordult a falak között Csányi Ákos főispán, Mezőlaky Ferenc zalavári kapitány és apát, sőt, 1561-ben Nádasdy Tamás nádor is a várba látogatott.
A környék védelmében jelentős vár katonai szerepe Hegyesd 1562-es visszafoglalása után csökken. Egyre kisebb számú őrséget tartottak benne; 1578-tól, Pethő János halála után már csak Tátika várának kiegészítő őrhelyeként funkcionált. 1588-ban még biztosan állt, azonban Tátika 1589-es elpusztítása után Rezi várát is csak rombadőlt várként említik a források.

Tátika várának története valamikor a tatárjárás előtt kezdődik. A Tadeuka nemzetség Tadeuka nevű tagja még a tatár bejövetele előtt építtetett magának egy várat a Tátika hegy tövében. Innen, a később alsó Tátika nevű várból kiindulva fosztogatott, és pusztította Zlandus veszprémi püspök birtokait is. Emiatt azonban perre került sor, amelynek következtében 1248-ban Zlandusnak ítélték a várat. Ebben az évben a püspök engedélyt kért és kapott a királytól arra, hogy a hegy tetején is felépítsen egy várat, ez lett a ma is ismert (felső) Tátika vára. Zlandus 1257-ben a veszprémi püspökségnek adományozta a két várat, ezt halála után 1272-ben a király is megerősítette. 1291-ben a Pécz nemzetségbeli Apor és Lukács foglalta el, és tartotta jó ideig megszállva. Apor halála után azonban újra a veszprémi püspökség tulajdona lett egészen 1342-ig. Közben, 1314-ben megyei közgyűlés színhelye volt. 1342-ben Károly Róbert és fia, Nagy Lajos a királyi várak sorába emelte, más birtokokkal kárpótolva a püspökséget. 1358 után Rezivel együtt került a Lackfi család tulajdonába, ők birtokolták Lackfi István 1397-es lefejeztetéséig. A lakótorony maradványa.

1397 és 1403 között királyi várként működött, várnagyai főleg Keszthely lakosain hatalmaskodtak. 1403–1438-ig a szinte követhetetlen zálogügyletek miatt évente más tulajdonosa volt.
A Gersei Pethő család, Péter és László 1438-ban szerezte meg és birtokolta fennállásáig. A Pethők Tátika központtal uradalmat szerveztek, amelyhez Szántó mezővároson kívül Vátka, Hidegkút, Kovácsi és Újbécs falvak, valamint Zebyke erdő tartozott. Története a török korig szinte azonos Rezi váráéval, igaz, valamivel fontosabb volt a Pethő család életében, és a család több tagja is lakta. Mindemellett a korábbi birtokosok folyamatosan próbálták visszaszerezni a Pethőktől, eredménytelenül.
A török kor kezdetén, 1538-ban Kecsethy veszprémi püspök kifosztotta, és a környékbeli kolostorokból odamenekített 100.000 forintot érő kincset elrabolta, a várat pedig egészen 1550-ig megszállva tartotta. Utána ismét a Pethőké lett, nekik azonban már nem volt pénzük rá. 1555-ben alig volt benne két katona, és a Pethő család néhány férfi tagja. Szerepe Hegyesd 1561-es elestével nőtt meg, akkor 16 főnyi őrséget rendeltek bele, ami azonban igen lassan vált valóra. Emiatt, és a pénztelenség okán is kissé Rezi mögé szorult, egészen Keszthely várának megépüléséig. Ezután jelentősége újra megnő, és fokozatosan magába olvasztja Rezi várát is (talán ezért is terjedhetett el az a magát ma is tartó téves elképzelés, hogy Rezi Tátika alsó vára). A környék védelmében fontos végvárként funkcionált az 1550-es évektől egészen 1589-ig, amikor a török kifosztotta és felégette. A Pethőknek addig még őrség tartására sem nagyon volt pénzük, a helyreállításra meg aztán még úgysem – Tátika többé nem épült fel.

"Most kőhalom”

Rezi vára a Meleghegy 418 méter magas előreugró szirtfokán épült: egy észak-déli irányba hosszan elnyúló alaprajzú belső tornyos vár volt, amely egy szűkebb (északi) lakrészre, és egy déli irányba táguló, falakkal körülvett udvari részre oszlott. A vár legkorábbi épülete a négyszögletes, 10x10 méteres alaprajzú háromszintes lakótorony volt, amelynek pincéjében gyakran őriztek rabokat. A lakótorony bejárata az épület déli oldalán helyezkedett el, előtte kifalazott farkasverem tátongott. A torony földszinti helyiségének közepén egy tartópillér állt, erre támaszkodtak a zárófalak közepétől kiinduló boltívek, amelyek négy boltszakaszra osztották a mennyezetet.
A vár fala – többszöri megerősítés után – kilenc méter magas volt, a tetején védőoromzattal. Körülbelül 7 méteres magasságban deszka gyilokjáró húzódott. Leírások szerint ez alatt volt még egy gyilokjáró, ám ennek – szemben az előbb említettel – nincsenek látható nyomai.
A régészeti feltárásoknak köszönhetően előbukkant a vár déli részén elhelyezkedő kapuszoros is. A kaput kelet felől egy négyzetes, nyugatról egy kerek torony fogta közre. A két torony között nem egy, hanem három kapu állt: az első és a második 6–8 méter távolságra, a második és harmadik ennél jóval közelebb, 2–3 méternyire állt egymástól.Ma is látható a vár nyugati falának egy része, amelynek külső oldalán jól megfigyelhetők a támpillérek.

Tátika váráról sajnos jóval kevesebb leírás maradt ránk. Annyit tudunk róla, hogy a Tátika-hegy 413 méter magas csúcsán épült – elé nagy árkot húztak –, alaprajza szabálytalan, kelet-nyugati irányba elnyúló volt. Központi épületként a 9x11 méter alaprajzú, két méter falvastagságú öregtorony szolgált, amelyhez nyugat felől különböző épületek csatlakoztak, ezek rendeltetését azonban nem ismerjük.

– 1997-ben kötöttünk szerződést a Kincstári Vagyonigazgatósággal, hogy vállalkozói szerződések megkötése után az önkormányzat végezteti el a munkálatokat az OMVH előírása alapján, de a kincstár anyagi hozzájárulásából. A munkálatok műszaki ellenőre dr. Vándor László, a Zala Megyei Múzeumok igazgatója lett.
– Mikor kezdődött meg a tényleges felújítás?
– Még 1997 őszén el szerettük volna kezdeni, de korán jött a hideg, így a kezdést 1998 tavaszára kellett halasztanunk. A rossz időjárásnak „köszönhetően” – sok csapadék esett – ‘97 novemberében leomlott a vár keleti fala. Zalaszántóról telefonáltak, hogy hallották a nagy robajt... Dr. Vándor László szakmai vezetése alatt tavasszal az első feladat az volt, hogy a maradék falszakaszt „megfogják”, ne dőljön le addig, amíg a megtámasztása meg nem történik. A keleti fal megmaradt szakaszának megmentése után következett a nyugati fal lyukainak visszapótlása, hogy ott ne következhessen be omlás. ‘99-ben folytatódtak a munkák, a keleti fal, illetve a lakótorony északi falának visszapótlásával, a szakemberek által meghatározott magasságig.
– Mi következik ebben az évben?
– A keleti oldalon az egykori toronyból megmaradt részek állványozása és a falkoronák lezárása, a keleti fal déli felében a támasztó falazat továbbépítése, a falfolytonosság hiányainak megszüntetése a torony és a keleti várfal közötti szakaszon. A második ütemben sor kerülhet a nyugati fal falkoronáinak lezárására, majd következik a kaputorony részleges feltárása után a kapuszoros, esetleg a kaputornyok állagvédő falazása. Végül a lakótorony északi falának feltárás utáni bemutatása jön kisebb ráfalazással, majd a lakótorony déli fala keleti szakaszának feltárás utáni visszafalazása. A célunk az, hogy a várat megmentsük az utókor számára; reményeink szerint néhány éven belül látható lesz a rekonstruált falakból, milyen is lehetett a Rezi vár.

Zalaszántón is tettek lépéseket Tátika várának megmentéséért. Farkas Zsolt, a körjegyzőség építésze elmondta, hogy az állagmegóvási munkálatok Zalaszántó önkormányzata és a Kincstári Vagyonigazgatóság összefogásával 1998-ban kezdődtek meg. A kincstár azóta is minden évben mintegy négymillió forintnyi támogatást ad.
– A teljes állagmegóvás költsége közel 50 millió forintra rúg – mondja az építész. – A kivitelezés irányítását az önkormányzat vállalta, amelynek én vagyok a felelőse. A munkálatokat helyi fanatikus vállalkozók végzik...
– Hogy-hogy fanatikusak?
– A várhoz vezető út utolsó két kilométerét csak lovaskocsival lehet megtenni; vízvételezési lehetőség nincs, ezért vízfogót kell építeni a csapadék összegyűjtéséhez, hogy az építkezéshez szükséges kötőanyagot el lehessen készíteni. Az építéshez a vár alá leomlott köveket használjuk fel, amelyet a száz méteres szakadékból kell felhozni. A vár állapota olyan mértékben leromlott, hogy 1998-99-ben a kagylós kifagyások helyén mintegy 110 köbméter falazatot pótoltunk.
– Milyen munkákra kerül sor még az idén?
– Ebben az évben mintegy négymillió forint áll rendelkezésünkre, a legszükségesebb állagmegóvó munkálatokat végezzük el. Ezen kívül régészeti feltárásokra is sor kerül dr. Vándor László szakmai felügyelete mellett. Sajnos, a munkánkat megnehezíti, hogy a várba járó „turisták” többször kiöntik a nyert vizet, az építkezéshez szükséges anyagokat szétdobálják. Jó lenne, hogy ha már valaki segíteni nem tud, legalább kárt ne tenne más munkájában...

Fajok százai

A Tátika-Rezi régió nemcsak növény-, de állatvilágával is elkápráztatja a természetvédőket, a kirándulókat. Fajok százai élnek itt, a „közönséges” állatoktól a védett és fokozottan védett fajokig. A gazdag állatállomány természetesen a klimatikus viszonyok, illetve a tájak adottságai szerint változik. Az állatvilág megismerésében Fehér Csaba Endre segít bennünket.
– Nemcsak a rétek, a lápok, de az erdők világa sem egységes – kezdi. – Más a karsztbokorerdők, és ismét más a bükkösök állatállománya. Az erdők peremvidékén él többek között a csilp-csalp fűzike, az erdei pinty, a citromsármány, a széncinege, a barátposzáta, a fülemüle és a meggyvágó. A bükkerdők tipikus képviselője a nagy kék galamb, a közép– és a kis fakopáncs, valamint a fekete harkály. Ezek jellegzetes nászénekükkel, tavaszi „dobolásukkal” hívják fel magukra a figyelmet. Ritkán, de előfordul a darázsölyv, a vándorsólyom, a réti sas, gyakori madár a karvaly. Visszatérve az erdőkre: azokban sok kétéltű is él, mint például a pettyes gőte vagy az erdei béka. A hüllők közül találkozhatunk erdei siklóval – ez egyébként a környék legnagyobb, mintegy másfél méterre is megnövő kígyófaja -, rézsiklóval, zöld gyíkkal és faligyíkkal. Kivételesen gazdag a denevérállomány.
– Gazdag a vadállomány is?
– Rengeteg a vaddisznó, melynek jelenléte már-már kínos is, mivel például a Vidornyai-lápon a madár– és növényvilágot is erősen pusztítják. Ritkításuk tehát kívánatos volna, ám a nehéz terep miatt ez nem könnyű feladat a vadászok számára sem. Igen nagy gondot okoznak a rókák. Az utóbbi idők óriási hibája volt ezek veszettség elleni kezelése. Ennek „köszönhetően” elszaporodtak, s tizedelik a földön fészkelő madarak állományait.

– A mintegy 56 ezer hektárnyi területet kitevő Balaton-felvidéki Nemzeti Parkból 15 ezer hektárnyi a Keszthelyi-hegység tájvédelmi területe. Ebből 4200 hektár a bazalt rész, azaz a Tátika régió, a fennmaradó terület pedig a Keszthelyi-hegységnek az üledékes kőzetből, nevezetesen a triász fődolomitból álló része. Ez a terület nem csak tájképileg, de a természeti értékek miatt is igen jelentős. Fokozottan védett területei közé tartozik a Gyenesdiás külterületén, de belterületén – a Patróna Hungarie szobor környékén – is meglévő nyílt dolomit sziklagyep, amelyen olyan maradványvegetáció növényei találhatók, amelyek négy flóratartomány találkozásánál vannak. Ezt a területet ezek a ritka növények teszik fokozottan védetté, ez a terület a botanikusok Mekkája. A háttérben van egy zárt dolomit vegetáció, ahol a jégkorszaki maradványnövényként megtalálható az úgynevezett medvefül kankalin. A százat meghaladó egyedből évente mintegy 60 virágzik, s ezen kívül csupán még egy helyen található itt a hegységben, de nem ilyen mennyiségben. Ugyancsak Gyenesdiáson található egy orchidea fajta, az adriai sallangvirág. Ez a Magyarországon található legnagyobb vadonélő fajta, s mintegy 100 darab található itt ebből. A Szent Mihály domb feszülete is őrzi a tájat.

A Szent Mihály domb feszülete is őrzi a tájat.

Mint Kránitz Ferenc elmondta, Vonyarcvashegy, Balatonederics térségében további dolomitgyepek találhatók. A nemzeti park nagyrésze tulajdonképpen a tájképi, a zoológiai és a növénytani értékei miatt lett védetté nyilvánítva. Valójában ez a terület egy natúr park, amelyben két kiemelt zoológiai értékű állatfaj él. Balatonedericstől egészen Keszthelyig szép számban megtalálható a vidra, s ezen kívül a visszatelepült holló, amelyből két költőpár költött már az idén is. Előfordul a Keszthelyi- hegységben a vadmacska is. Előfordulnak vonuláskor fiatal rétisasok az őszi, téli időszakban, és a sólyomfélékből a vándorsólyom, de ezek sajnos nem költenek ezen a területen. Sokkal gazdagabb lenne e térség vegetációja, ha a múlt században nem telepítenek ide feketefenyveseket, amelyek ma mozaikosan folyamatosan pusztulnak. Az elpusztult és a kivágott egyedek helyén viszont megjelenik az eredeti dolomitvegetáció, a karsztbokorerdő, amelynek uralkodó növénye a virágoskőris, a molyhostölgy és a cserszömörce. A fenyők pusztulásával 10–15 év múlva visszafoglalja eredeti helyét az őshonos vegetáció. Már 1928-ban olvasható a Dornyai féle útikalauzban, hogy a gyenesdiási vadlánybarlang köré telepített feketefenyő tönkreteszi az eredeti vegetációt. Jelenleg még Vonyarcvashegy térségében található meg összefüggő tömbökben a feketefenyő.
– A nemzeti parkká nyilvánítás jelent-e a terület számára plusz védettséget?
– Természetesen, hiszen a védett területeken a természetvédelem hatóságként léphet fel, azokon kívül pedig szakhatóságként. A hivatalnak építési, hatósági jogosítványai is vannak, s mivel a nemzeti park területén lévő települések kül– és belterülete is része a parknak, így a kormányrendelet értelmében fel tudunk lépni a Balaton e térségének további beépítése ellen. A területünkön lévő önkormányzatok építési engedélyeit a nemzeti park felülvizsgálja, esetenként kéri a tervek módosítását, de meg is tagadhatja az engedély kiadását. Sajnos korábban a meglévő építési tilalom ellenére is megépültek a kacsalábon forgó, tájba nem illő házak, ma ez már nem folytatódhat.
– A teljes Balaton-felvidéki Nemzeti Park milyen területeket foglal magába?
– Tihanytól a Pécselyi- és a Káli-medencén keresztül, magába foglalja a Badacsonyi Tájvédelmi Körzetet, s a Keszthelyi-hegységen át – kis megszakítással – a Kis-Balatoni körzetet is, egészen Zalakarosig. Jelenleg van az országgyűlés előtt a Balatoni törvény, s a jelenlegi elképzelések szerint a teljes körzetre kiterjesztenék a védettséget, azaz várható egy Balatonkörnyéki Nemzeti Park létrejötte. A környezet– és a természetvédelem nem ismer közigazgatási határokat, s ez által lehetővé válna a Balatont szegélyező természetes környezet megóvása a környezetszennyező iparágak idetelepülésétől.
– A természet szerelmeseként és hivatásos védelmezőjeként milyen üzenete van az itt élő és az ide látogató emberek számára?
– Van egy ősi indián mondás: azt a földet, amelyen élünk, nem a szüleinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk használatba. Tehát amit eddig hanyagságból, vagy nemtörödömségből elrontottunk, próbáljuk meg azt helyrehozni, hogy unokáink már egy kevésbé szennyezett Balatont, egy természetes vegetációját őrző környezetet vehessenek át tőlünk, s adhassanak majdan tovább utódaiknak.

– A Keszthelyi-hegység ezen része kimondottan jó területen helyezkedik el, ennek köszönhető különlegesen összetett növény– és állatvilágát – így Fehér Csaba Endre, a keszthelyi Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület vezetője. – Nem véletlen, hogy a táj a Balaton-felvidéki Nemzeti Park részét képezi, és minket, természetvédőket is érdekel, megfigyelésekre késztet. Ősbükkös

– Melyek azok a különlegességek, amelyek másutt nem, vagy szinte alig találhatók meg?
– Botanikai szempontból és zoológiai tekintetben egyaránt felsorolhatók ilyenek. A növényvilágban egészen egyedi a dolomitok növényzete. E kőzeten csak nehezen tud talaj képződni, akkor is igen sekély. Így az erdők felnövekedése nem biztosított. Ez az oka annak, hogy errefelé karsztbokorerdők élnek, amelyeknek jellemző növénye a molyhos tölgy és a virágos kőris, s ezek gazdag aljnövényzettel is rendelkeznek. Különlegesen gazdag növényvilággal rendelkeznek a dolomit sziklagyepek is. Nagy értéket képviselnek a bazalt tanúhegyek is. Klimatikus adottságaik miatt e hegyeken főként gyertyános tölgyesek és bükkösök élnek.
– A Tátika ősbükköse ezek közül a leghíresebb.
– Így van; hozzáteszem azonban, hogy szép bükkösök a Kovácsi-hegyen is találhatók. A bükkerdők alapvetően sötétek, hiszen a fák lombkoronája nem engedi át a napfényt. Fényerő-mérések szerint a napsugárzásnak mindössze hét százaléka éri el a bükkerdők talaját. Emiatt a nyári időszakban igen gyér növényzet látható itt, csak az igénytelenebb bükksás és néhány más faj éldegél az erdőben. A tavasz az más. Olyankor a fák még nem lombosodtak ki, tehát sok fény jut a talajra. Ez kedvez az úgynevezett geofitonoknak, a hagymás, gumós növényeknek. Ezek hamar felnőnek, ugyanis hagymájukban képesek tápanyagot raktározni. Ezáltal oly gyors és látványos a tavaszi fejlődésük. Ki ne látta, sőt érezte volna már az erdőben azt a jellegzetes szagot, ami a hagymát idézi? Nos, e szag a medvehagymáé, amely igen szép állományokkal rendelkezik a környéken. A növény nem védett, sőt, levele salátának is kiválóan alkalmas. Mégis: ezen a területen leszedni nem szabad, hiszen a vidék a nemzeti park része.
– Vannak itt azonban védett fajok is. Medvehagyma

– A Tátika-Rezi régióban nyílik a kardos madársisak, a nagy ezerjófű, a turbánliliom, a madárfészek-kosbor, a szártalan kankalin és a májvirág. Ezek önmagukban is védettek.
– A régió vizes élőhelyekben is gazdag. Hol, milyen vizes területek találhatók?
– Több lápos terület is látható errefelé. Legismertebb mind közül a Kovácsi-hegy lábánál elterülő Hermántói égerláp. A hegyvidékek patakvölgyében, a lefolyástalan területeken gyakoriak a pangóvizek. Ezekben égerfák telepednek meg, sajátos élővilágot kialakítva. Az égerláp ismert növénye a gólyahír és a salátaboglárka. A másik híres láp a vindornyai, mely főként nádas, sásos állománnyal bír. Korábban itt tőzegbánya működött, ami bizony tönkretette ezt az Európa-szerte egyedülálló hatalmas tőzeglápot és annak ritka (jégkorszaki reliktum) növényeit. Mára azonban a természet részben helyretette az okozott károkat, s kialakult egy szintén értékes másodlagos vegetáció, s reméljük, ez sokáig élni is fog. Sajnos a kipusztult fajokat senki sem hozza vissza. A Vindornyalakhoz tartozó Laki-bereknek is el kellett viselnie a vízrendezés okozta károkat, melynek következtében több helyen erősen degradálódott a növényzet.
Szükség lenne a terület természetvédelmi szempontokat követő kezelési tervének kidolgozására, hogy a folyamatokat a kellő irányba tereljük.

A tanösvény a gyerekek környezeti neveléséhez kíván hatékony segítséget nyújtani. Célja, hogy az iskolai órák keretében könyvből, diákkal megtűzdelt anyag ne száraz, tanulni való leckét jelentsen az ifjúság számára, hanem igazi, valóban természetközeli élményben lehessen részük a tanösvény kirándulóútját járva.
Az ösvény meghatározott pontjain eligazító táblák segítik a tájékozódást, összegyűjtve az adott élőhelyen megtalálható fajokat, azok jellemzőit, sőt, képeit. Eligazító tábla

Az ösvény kiépítése a tervek, remények szerint folytatódik, immár a vindornyaszőlősi önkormányzattal is összefogva. A második ütem elkészítésével a kisebb korosztályra is hatni szeretnének úgy, hogy a Kovácsi-hegy bazaltutcáját és annak környékét mutatják be. Jelenleg a karmacsi önkormányzattal is folynak tárgyalások egy lápos terület bemutatása érdekében.
Remélhetőleg mind több pedagógus és iskola kap kedvet ahhoz, hogy a diákokat kivigye a Kovácsi-hegyhez (és a majdan elkészülő tanutakhoz), végigvezesse a tanösvény egész vonalán. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: a tanösvény nem olyan út, amelyet egyszer bejár az ember, és azzal „letudta” a környezet megismertetésének „gondját”. Az utat szinte valamennyi hónapban, de legalább minden évszakban újra kell járni, hiszen a táblákon bemutatott növények nem azonos időben hajtanak ki, nőnek és virágoznak. S az állatok megfigyeléséhez sem elegendő egy-két délután, néhány végigrohant óra. A természet csak lassan tárja elénk kincseit, és csak azoknak mutatja meg összes értékét, akiket az valóban érdekel is, akik türelmükkel, kitartásukkal és lelkesedésükkel méltóak arra.

Nemzeti Örökségpark

„A Természetvédelmi Világstratégia szerint a legmagasabb fokú védettséget élvező ökoszisztémák között szerepelnek az élővizek és a mérsékelt övi lomberdők. Ezért különösen nagy hazánk felelőssége a Balatonnak, mint élővíznek és a Balaton-felvidék lomberdőinek védelmében.”
Ezek a mondatok abban az anyagban olvashatók, amelyet 1993. június 17-én tárgyalt a keszthelyi önkormányzat a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság előterjesztésében. Ennek a napirendi pontnak a témája a Balaton-felvidéki Nemzeti Örökségpark előkészítése, a természet- és tájvédelem térségi kiterjesztése volt. A hazai természetvédelem kezdeteitől a Balaton-felvidék egyre több területe került természetvédelmi oltalom alá, így elsőként a Tapolcai Tavasbarlang 1942-ben, ezt követően az Uzsai csarabos erdő 1951-ben, ugyancsak ebben az évben lett természetvédelmi terület a Kis-Balaton területe, ez 1986-ban bővült tájvédelmi körzetté, Tihany 1952-ben lett tájvédelmi körzet. A Keszthelyi-hegység 1984-ben kapott védettséget a tájvédelmi körzetté nyilvánításával. A térség 5 tájvédelmi körzetében 36.660 hektárnyi terület vált országos jelentőségű védett területté. A védelem ellenére a területek egy részének állapota folyamatosan romlik. A védelmi feladatok ellátásához a területet zónákra osztották, így alakult ki a szigorú természeti zóna, amelyben az élőlénytársulások természetes, zavarásmentes állapotát biztosítják. A második, a kezelt természeti zóna, amelyben az élőlénytársulások állományai csekély mértékben megzavart állapotban találhatók, de az emberi beavatkozás még nem jelentős. A harmadik a kiszolgáló – gazdasági zóna, amely az előző kettő védőövezetét adja, de magába foglalja az infrastruktúrát, a beépített területeket és a gazdálkodást is.

Gyenesdiás múltja messzire nyúlik, hiszen a „keszthelyi-kultúra” lelőhelyein évszázadokkal ezelőtt itt élt elődeink hagytak nyomokat maguk után. Vonyarcvashegy – csakúgy, mint Gyenesdiás – belesimul a parttól a meredekebb hegyoldalig húzódó lankába, nyugati oldalán összenőve Gyenessel, kelet felől kifutást hagyva Balatongyörök felé. Az egykori pannóniai főútvonal mentén települt községek területén ma is számtalan nyomot rejt a föld, Fűzkút ősi forrása mellett kora vaskori edényeket is feltártak, ám a Szent Mihály dombon előkerülő kora bronzkori edénycserepek az ember megtelepedésének 3800 évvel ezelőtti múltjára utalnak. A Szent Mihály domb a turisták egyik kedvelt kirándulóhelye, s a 136 méter magas dolomitképződmény tetején épült kápolna már messziről felhívja magára a figyelmet. Lóczy Lajos, a Balaton lelkes kutatója vette észre elsőként, hogy a szigetet alkotó dolomittömb az Alsócserezdombról szakadhatott le egykor. A dombon a tatárjárást követően, 1242 után kis váracska épült. Az egyik legismertebb halásztragédia emléke is a dombhoz kötődik. 1729-ben 46 halász ment ki a jégre, hogy a hosszú kerítőhálóval, a gyalommal halásszanak, ám a vízbe estek, hat halász odaveszett, de negyvenen egy úszó jégtáblán a Szent Mihály dombhoz sodródva megmenekültek és fogadalomból építették a kápolnát. Sokáig ez volt a hiedelem, de az 1964-es restaurálás során előkerült barokk freskók cáfolták e hiedelmet, hiszen a jól olvasható évszám – 1622 – azt bizonyítja, hogy a megmenekült halászok kijavíttatták a romos kápolnát.