Ezer évünk történelmi egyházai

Dr. Müller Róbert könyvbemutatója

Hol tart ma a NÍVÓ Kft.?

Felhívás


Szakrális kiállítás a Helikon Kastélymúzeumban

Ezer évünk történelmi egyházai

Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeum márványtermében nyílt meg az „Ezer évünk történelmi egyházai” címet viselő kiállítás. A hat történelmi egyház liturgikus tárgyait bemutató tárlat már a megnyitón is jelentős számú érdeklődőt vonzott.

A mintegy kétszáz kegytárgyat bemutató kiállításra régóta készült a múzeum vezetése, s a megnyitó méltóságát emelte a házigazda intézmény Helikon Kórusának egyházi művekből összeállított műsora. Dr. Czoma László igazgató köszönetet mondott a tárgyakat kölcsönző múzeumoknak, egyházaknak, s egyben munkatársainak is, akik közreműködtek az egyedülálló kiállítás létrehozásában.
A kiállítást Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg, párhuzamot vonva az elhangzott zenei művek, s a kiállított tárgyak között.
– A reneszánszban, a léthierarchiában elbizonytalanodó ember került saját maga vizsgálatának középpontjába – mondta egyebek mellett Vizi E. Szilveszter – így ez a művészet a kultúra gyors fejlődését, sőt a tudományos gondolkodás fejlődését is elősegítette. A Tízparancsolat valláserkölcsi igen-nem jellege, a jó és a rossz, az értékes és az értéktelen elválasztása jobban kedvezett az eredményorientált gondolkodásmód állandó döntéskényszereinek, mint a meditációra hajlamos távol-keleti kultúrák, vallások. Nemzetünk több mint ezer évét végigkisérő egyházak szerepe nem csak kulturális szempontból volt fontos. Az írásbeliség megtanítása, a tudomány művelése, a reformáció, ellenreformáció fontos szerepet kapott az ország gazdasági fejlődése szempontjából is.
A kiállítással kapcsolatban dr. Czoma László elmondta, a kereszténység első évszázadában már hazánkban is készültek liturgiában használt tárgyak, amelyek mind a mai napig lenyűgöző módon gazdagítják szakrális világunkat, s ezek a tárgyak azóta is nagy hatással vannak világi, profán és laikus hétköznapjainkra. A kiállításnak – amelyen minden egyház bemutatott tárgya, liturgikus műremeke egyediségével tündököl – üzenete is van: az Istenbe és az egyházba vetett hit és az irántuk megnyilvánuló szeretet kimeríthetetlen fantáziával készített tárgyakban, gazdag formakincsben is testet öltött.
A kiállításon a magyar zsidóság, a Magyar Római Katolikus Egyház, a magyarországi görög katolikusok, a Magyar Evangélikus Egyház, a Magyar Református Egyház, a Szerb Ortodox Egyház vallási közösségeinek liturgikus műremekeit, tárgyait láthatja a közönség.
– Ha végigtekintjük a magyarországi egyházak történetét és az ország történetét – szólt a kiállításról dr. Czoma László –, világosan kitűnik, hogy a Kárpát-medencében államot alapító magyarság legjelesebb tulajdonsága a tolerancia volt. Európában elsőként 1557-ben, a tordai országgyűlésen mondtuk ki a vallásegyenlőséget: „Mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha azt más vallások háborgatása nélkül teszi.” – Legyen ez a bemutatónk vezérgondolata.
S ezt a gondolatot napjainkban is érdemes megszívlelni.

vissza az elejére


Keszthely tegnapelőtt, tegnap és ma

Dr. Müller Róbert könyvbemutatója

A Balatoni Múzeumban az elmúlt év áprilisában nyílt meg az a várostörténeti fotókiállítás, amely a 19. század közepétől három nagy csoportosításban napjainkig mutatja be a város terjeszkedését, fejlődését és változásait. A kiállítás utóéleteként mutatta be dr. Müller Róbert, a kötet szerzője az azonos címmel megjelent könyvét.

Dr. Müller Róbert bemutatja új könyvét.Keszthelyről elsőként 1985-ben jelent meg Cservenka György fotóalbuma Cséby Géza szövegével. 10 év múlva, 1995-ben a dr. Müller Róbert – Cservenka György szerzőpáros már színesben jelentette meg a várost bemutató albumot. Mohácsi József polgármester köszöntőjét követően a szerző az újabb 10 év elteltével megjelent könyvet mutatta be a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban, ahol a közönség a könyv képanyagát nagyméretű kivetítőn is megtekinthette.
A „Keszthely tegnapelőtt, tegnap és ma” című könyv három részre tagolódva – három nyelven – mutatja be a várost, amelynek területe az újkőkor óta folyamatosan lakott. A kötet e hét évezred történetének vázlatát mutatja be, és metszetek, fotók segítségével a város külső megjelenésének változásait a 19. század közepétől napjainkig. A fotózás terjedését követő időszaktól a képek segítségével hasonlíthatóak össze az épületeken az utcákban végbement változások. A dr. Müller Róbert múzeumigazgató által írt tájékoztató szöveg egy komplett kortörténeti anyag, amely az építészeti stílusok változásai mellett bemutatja Keszthely folyamatos fejlődését is. A könyv címében szereplő tegnapelőtt az első ábrázolásokat mutatja be Keszthelyről – ezek még rajzok, metszetek – az elmúlt századokból. A legkorábbi fotó valamikor az 1880-as évek előtt készült, hiszen az 1880-ban lebontott Szent Márton-templom tornya látszik rajta. A századfordulóról a Balatoni Múzeum archívumában már egész fotósorozatokból válogathatott a szerző. Tehát a tegnapelőtt a 19. század vége, a tegnap 20. század eleje, a ma, az természetesen napjainkat jelenti. A könyvet a keszthelyi önkormányzat megbízásából a Nyugat-Balaton Térségmarketing kht. adta ki. Mint Tar László, a Kht. ügyvezető igazgatója a könyvbemutatón elmondta, a városi premiert követően az „Utazás 2005” idegenforgalmi vásáron is bemutatásra kerül a Keszthelyt bemutató új kötet.

vissza az elejére


Mindent az ügyfelekért...

Hol tart ma a NÍVÓ Kft.?

Keszthelyen ma mindenki tudja, hogy hova fordulhat, ha új, vezetékes telefont akar, vagy netán a legtesthezállóbb mobiltelefont, vagy ezek bármelyikével netán problémája van, vagy az ezekhez tartozó legkorszerűbb berendezések, netán az internetes lehetőségek érdeklik. Mindezekről információit ugyanis egyszerűen, gyorsan és hatékonyan egy helyen, a NÍVÓ KFT. üzletében, a FEJÉR GYÖRGY u. 2. sz. alatt szerezheti be, s ahol ügyeit egyúttal a legnagyobb gondossággal és szakértelemmel intézik. Egy cím alatt, de két külön irodahelyiségben működik jelenleg a NÍVÓ KFT.: az egyikben, mint a MATÁV PONT, a másikban, mint a T-MOBILE hivatalos partnere.

Igen, ma már egyszerű az ügyintézés. Ám mindenki számára érdekes és egyúttal tanulságos is lehet az a történet, amit egyben a NÍVÓ KFT. sikertörténetének is nevezhetünk. Arról, hogy hogyan is kezdődött, Farkas Attilával, a NÍVÓ KFT. üzletvezetvezetőjével beszélgettünk.
– A NÍVÓ Kereskedelmi Kft.-t 1989-ben alapították – mondja Farkas Attila üzletvezető. – Akkoriban Magyarországon a hiánygazdaság jelei mutatkoztak, különösen az elektronikai iparban és kereskedelemben volt ez nagyon jól megfigyelhető. A boltokban nem volt igényes választék modern televíziókból, videomagnókból, háztartási gépekből. Ugyanakkor már a magyar piacon is kialakult egy fizetőképes kereslet a korszerű elektronikai cikkek, berendezések megvásárlására. Ezeket a színvonalas technikai eszközöket azonban csak külföldön, tőlünk nyugatra lehetett beszerezni.
(Ki ne emlékezne az akkoriban Ausztriába irányuló „magyarok kereskedelmi népvándorlására”?) Ezt az ellentmondásos helyzetet felismerve, mintegy annak „feloldására” jött létre a NÍVÓ KERESKEDELMI KFT.
– Hol kezdte meg a működését?
– Az első üzlethelyiséget, amelyben működött, egy lakótömb alatti, 12 m2-es biciklitárolóban alakították ki. Ezt a helyiséget akkor még az egyik lakástulajdonostól bérelték. Valójában ekkor még a háztömbben lakók kegyeit is külön keresni kellett a vállalkozás működtetéséhez, hiszen, akkoriban még a magánvállalkozások puszta léte is szokatlan volt, működésüket nem mindig találták rokonszenvesnek az emberek.
– Végül hogyan nyerték el a lakók jóindulatát?
– Nem volt könnyű, de azért sikerült. Ez azt jelentette, hogy ebben a kezdeti időszakban, amikor a cég televíziók, videók, magnók hifi-berendezések, háztartási gépek árusításával foglalkozott, a háztömbben lakóknak százalékos kedvezményt, elsőbbségi vásárlási lehetőséget adott a cég. Ezt örömmel fogadták, s így végre akadálytalanul beindulhatott az üzlet.
– A továbbiakban hogyan alakult a forgalom?
– Az igény egyre nagyobbnak mutatkozott a modern elektronikai berendezésekre, a bolt alapterülete viszont ennek arányában egyre kisebbnek bizonyult: egyszerre, egy időben csak egy vásárló fért be a kicsi helyiségbe. Így más megoldást kellett keresni a növekvő vásárlói igények kiszolgálására. Hamar megszületett a megoldás: minden hétvégén egy teherautóra pakolták az árut és péntektől vasárnapig a környékbeli települések kultúrházaiban és sportcsarnokaiban vásárokat, akciókat tartott a cég.
Három év kitartó munkájának köszönhetően a biciklitárolóból az üzlet Keszthely sétálóutcájába költözhetett, a mai helyére. S ez nemcsak külsőségében jelentette azt, hogy megerősödött a cég, hanem ez tényleg így is volt.
– Ma már nem láthatunk az üzletben televíziókat, magnókat, s más elektronikus cikkeket…..
– Valóban. A NÍVÓ KFT. ugyanis 1996-ban – az elektronikai cikkek mellett – megkezdte a Westel 450 Kft. és a Westel 900 Rt. rádiótelefonjainak értékesítését is. Ennek több oka is volt. Egyrészt a cég tulajdonosa felfigyelt a külföldön már szép számban forgalomban lévő mobiltelefonok népszerűségére, másrészt a Westel 450 Kft. éppen Keszthelyen keresett jó hírnevű, elektronikai üzletet termékei és szolgáltatásai forgalmazására. Ezeknek az elvárásoknak teljes mértékben megfelelt a NÍVÓ KERESKEDELMI KFT. A Westel 450 Kft. megkereste tehát a NÍVÓT, akinek tulajdonosa örömmel üdvözölte az új üzleti lehetőséget – válaszol az üzletvezető.
– A két cég tehát így talált egymásra. Jó időben, jó helyen találkoztak. De vajon hogyan alakult a folytatás?
– Következő lépésként a NÍVÓ KFT. beszüntette az elektronikai cikkek forgalmazását, – mondja Farkas Attila – s 1998-tól csak Westel termékeket forgalmaz, majd profilja MATÁV termékek és szolgáltatások forgalmazásának megkezdésével teljesedett ki.
2004. május 1-jétől a Westel Mobil Távközlési Rt. T-MOBILE Magyarország Távközlési Rt.-vé alakulásával az üzlet tovább folytatja tevékenységét. Az újdonság az, hogy ezzel egyidőben a MATÁV termékek és szolgáltatások forgalmazása átkerült – bár háztömbön belül maradva – de mégis csak egy önálló üzlethelyiségbe. Erre a lépésre az ügyfelek zavartalanabb kiszolgálásának érdekében volt szükség.
– Mik a NÍVÓ KFT. további célkitűzései?
– Jelszavunk továbbra is: „Mindent az ügyfélért”. Továbbra is szeretnénk MATÁV PONTKÉNT úgy az értékesítésben, mint a szolgáltatásokban ügyfeleinknek maximálisan megfelelni.
Természetesen T-MOBILE partnerként is várjuk kedves régi és leendő ügyfeleinket a Fejér György u. 2. sz. alá, ahol a meglévő szolgáltatások mellett számos újdonságot is kínálunk.
(x)

vissza az elejére


Felhívás

A keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola szeretettel várja a leendő 1. osztályosokat és szüleiket a következő időpontokban:
Nyílt nap: 2005. április 12. (kedd)
8.00 – 9.00 óra tájékoztató az iskoláról
9.00 – 9.45 óra olvasás óra az 1. osztályban
10.00 – 10.45 óra matematika óra a 4. osztályban
Beíratás: 2005. április 20. (szerda) 7.30 – 18.00 óra
2005. április 21. (csütörtök) 7.30 – 18.00 óra
2005. április 27. (szerda) 7.30 – 18.00 óra
A felsőbb évfolyamokra jelentkezők az iskolától igényelhetnek szándéknyilatkozatot.
Bővebb felvilágosítás a 83/312-657-es vagy a 83/511-687-es telefonszámon kapható.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online