Kegyeletadó megemlékezés

Vendégek Warenből

Színházi ajándék

Gyapjaslepke és Balaton törvény

Felhívások


A holocaustról Hévízen

Kegyeletadó megemlékezés

A Deák téri Holocaust- emlékműnél tartották a hévíziek kegyeletadó megemlékezésüket.

Kövekkel, koszorúval és virágokkal emlékeztek.A fürdővárosban elpusztított 16 áldozat emléke előtt, a zsidó embertestvérek emlékezetének adózva elsőként rövid felszólalásában dr. Szarka Lajos, a helyi múzeum igazgatója hajtott fejet. A mártírok közül kiemelte dr. Schulhoff Vilmost, aki a gyógyfürdőhely hírnevét alapozta meg.
Emlékbeszédében dr. Róbert Péter egyetemi docens megvilágította a szörnyűséges eseménysorozat bel- és külföldi vonatkozásait. Mint mondta, Magyarországon 1944 tavaszáig úgy tűnt, hogy a határokon belül élő háromnegyed milliós zsidóság megúszhatja a hitleri vérontást. A bevonuló németek viszont igen hamar meghozták a különleges rendelkezéseket: először a sárga csillagot, a kényszer lakhelyet, a gettókba tömörítéseket. Később egy háromszáz fős német stáb a magyar közigazgatás közreműködésével, a csendőrség bevonásával kegyetlenkedett, visszaélve az emberek méltóságával. Elszedték a zsidók értékeit, majd elindult a kegyetlen deportálás. Marhaszállításra gyártott, száz emberrel is telezsúfolt vagonokat indítottak a haláltáborokba és 51 nap alatt 437 ezer vidéki zsidót vonatoztattak Auswitzba. A megérkezés után már 300-350 ezer ember nem volt életben, mivel a munkaképteleneket, gyerekeket, anyákat, lányokat azonnal likvidálták. Csak ezen a vesztőhelyen 1941-44-ig 1,2 millió ember (950 ezer zsidó) lelte halálát. Ezeknek az áldozatoknak a fele magyar zsidó volt. A nyilas hatalomátvétel után októberben újból mintegy 60 ezer fővárosi zsidót indítottak a nyugati határszélre, kényszermunkára. Utcai kivégzések, Duna-parti éjszakai gyilkolás sorozatok is újabb hatezer áldozatot szedtek. Az Országos Zsidó Egyetem tanára szerint a holocaust a világtörténelemben példátlan és értelmetlen pusztulást okozott az azt meg nem érdemlő közösségnek.
A helyi mártírok emléke előtt tisztelgésül Goldschmied István a keszt- helyi Izraelita Hitközség elnöke mondott imát, majd a résztvevők koszorúkat, virágokat és – régi szokás szerint – köveket helyeztek el az emlékmű tövében.

vissza az elejére


Vendégek Warenből

Hévízen vendégeskedett néhány napig április közepén az a nyolcfős delegáció, amelyik a kelet-németországi Waren városából érkezett Günther Rhein polgármester vezetésével. A Müritz és Tiefwareni tavak mellett fekvő, nagyságában és lélekszámában Keszthelyhez hasonló településnek már félévtizedes kapcsolata van a keszthelyi VSZK-val, de a régió turisztikai és kulturális kínálata olyan nagy hatással volt a wareniekre, hogy a további kapcsolatokat kiszélesítendő, tárgyalásokat kezdtek a fürdőváros vezetőivel, köztük Vértes Árpád polgármesterrel arról, milyen konkrét területeken sikerülhet még szélesebb körűvé tenni a partnerságot.

vissza az elejére


Színházi ajándék

Tavaly az uniós csatlakozással összefüggésben Keszthely Város Napján ajánlotta föl Demszky Gábor Budapest főpolgármestere, hogy Keszthely ajándékba kap egy színielőadást. Az ígéret beváltására, a bemutató megtartására most jött el az idő – fogalmaztak a Keszthely Város Színházáért Alapítvány vezető tisztségviselői április elején tartott sajtótájékoztatójukon. A település polgárainak szóló felajánlás részleteiről elsőként dr. Hajduk Árpádné alapítványi elnök adott tájékoztatást.

Április 12-én este a fővárosi Örkény István Színház társulata parádés szereposztásban mutatta be Molnár Ferenc A testőr című darabját. A Budapest főváros ajándéka a Balaton fővárosának elnevezésű program jegybevétele az alapítvány kasszájába kerül. A képviselői tiszteletdíjakból, a felajánlott 1 százalékos SZJA bevételekből, és önkormányzati támogatásból működő alapítvány tőkéje jelentős gyarapodásnak indulhat, különféle fejlesztéseket generálva.
Kálmánné Bodó Edit a színház működtetéséért felelős Goldmark Károly Művelődési Központ igazgató-helyettese elmondta, a közelmúltban történt milliós fejlesztések mögött is a civil támogatók és az önkormányzat állnak. Előrevetítette, hogy a technikai fejlesztési tervükben szerepel egy forgószínpad kialakítása is, melynek felállításához jelentős mértékben járulhatna hozzá az a majdnem egymillió forint, amivel a nemes céllal hirdetett teltházas előadás gazdagította a 13 éve működő alapítvány büdzséjét.

vissza az elejére


Fidesz sajtótájékoztató

Gyapjaslepke és Balaton törvény

A gyapjaslepke elleni védekezés aktuális kérdéseiről és a Balaton törvény módosításairól is szólt egyebek mellett április közepén tartott sajtótájékoztatóján Manninger Jenő, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője.

Manninger Jenő szerint bár a megyei önkormányzat anyagi kondíciójához képest jelentős összeggel, mintegy 1,6 millióval hozzájárult a védekezés költségeihez és Keszthely polgármestere is lépéseket tett az április végére kikelő gyapjaslepke kártételének mérsékelésére, de további pénz hiányában a kezdeményezésük elsikkadhat. Pedig a megelőzésre, a rendszeres vegyszeres védekezésre mindenképpen szükség van, mert a fatörzsekről való lekapargatás kevésbé hatásos. Válluson és környékén, továbbá több Balaton-parti településen már meg is jelentek a tarrágásra képes kártevők.
Az országgyűlési képviselő az érintett önkormányzatok jogos igényét támogatva, a lakott területek és a balatoni turizmus védelme érdekében több miniszterhez és a Balatoni Fejlesztési Tanács elnökéhez fordul segítséget kérve a hiányzó milliók megszerzéséért. Pálinkás Róbert véleménye szerint a Keszthelyi-hegység Balatongyörökig tartó, az üdülőterületeket érintő öt kilométeres sávjának védelmére akkor is elő kell teremteni a pénzt, ha a szakemberek nem állapítanak meg kiemelt erdészeti károkozást. Vedlés- és kitin szintézis gátló szerek azonnali kijuttatására van szükség, mert a hatóanyagnak már a levélfelületeken kell lenniük, amikor a hernyók rágcsáló útjukra indulnak – mondta el.
Az alkotmánybíróság úgy rendelkezett, hogy a 2000-ben megalkotott Balaton törvény rendeletei több ponton is módosításra szorulnak. A környéken hatvan települést érint az a Manningerék által is szorgalmazott módosítás, amely kitolná az új házak építési engedélyének kiadásával kapcsolatos, a szennyvízcsatorna hálózatra való kötelező rácsatlakozással összefüggő, év végén lejáró határidő hatályát.

vissza az elejére


Felhívások

Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala értesíti a lakosságot, hogy a Megyei Kerületi Főállatorvos Keszthely város közigazgatási területére 2005. május 8-ig terjedő időszakra ebzárlatot rendelt el.
Az ebzárlat ideje alatt minden ebet elzárva vagy megkötve kell tartani. Zárt udvarban az ebek elzárását, illetőleg megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan nem juthatnak ki.
Ebet tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni.
Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal
Városüzemeltetési Osztálya

* * *

A csontritkulás törést okoz. Ha Ön is 50 év feletti nő, előzze meg csontritkulásos törését! Ha már volt törése, előzze meg a következő törést! Ha még nem kezelik a csontritkulását, hívja a Népegészségügyi Program ingyenes zöld számát: 06-80-630-212!

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online