Ünnep

Csonka Nándor atyát november elsejei hatállyal plébániai kormányzónak nevezte ki a Veszprémi Főegyházmegye érseke. Ettől az időponttól dr. Léber Mihály címzetes préposttal közös egyetértésben igyekeznek ellátni a hozzájuk tartozó keszthelyi keresztény hívek lelki irányítását. Nándor atya a Ranolder-iskola alapítványának báli összejövetelén egy érdekes, korunk paradoxonját leleplező gondolatsort olvasott fel. Arra kértük ossza meg olvasóinkkal is a rendezvényen elhangzottakat.

– „Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk; szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van; többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk; több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel; több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk. Túl sokat iszunk, dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk. Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek. Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat, nem pedig jobb dolgokat csinálunk. Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk. Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak vagy lenyugtatnak – mikor mi kell. Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Egyre nehezebben hisszük el, hogy „az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.”
– Karácsonyra készülve mire figyeljünk?
– Minden évben, advent idejében igyekeztünk egy-egy mottó köré csoportosítva megszólítani a híveket. Voltak „Csodaváró reggelek”, azután „Csendes Csoda ébredt az égből” idén pedig Babitsot elferdítve „Csillantsd meg törékeny játékunkat: a reményt” jelmondat köré szervezzük a programokat. A lelkek pásztoraként szomorúan látom: mindenki fáradt, türelmetlen, szomorú, állandó időhiánnyal küzdünk. A világ forgatagának ritmusa is magával hozza, hogy gyarló módon eljátsszuk az életünket. A reményre alapozva karácsony egy villantást ad: igenis van megváltás, mert a Jóisten soha nem feledkezik meg rólunk. A türelmes atyának mindig van ideje gyermekeire. Ilyentájt a gondolkodó ember számot vet önmagával és belátja: az isteni szeretethez képest az ő szívében csak kevés szeretet lakozik. Az isteni gyermek megszületését várva, a szeretet túláradására, kicsordulására vágyik mindenki. Le kell hát vetkőzni a világ kihívásait, mert egyedül ebben a reménysugárban tudunk visszatalálni Istenhez és önmagunkhoz.

Évről-évre szegényebbek a karácsonyok. Karácsony sajátos tragikuma, hogy örömei megfojtják lényegi örömét. Ezekben a hetekben valóságos örömszerzési láz fogja el az embereket. Hónapokon, heteken át készülődnek az „ünnepekre”. Mi az ünnep? A takarékossági ösztön megsemmisülése, 850 milliárd forint átcsoportosulása. Persze e mögött szeretet van, ilyenkor az emberek közelebb kerülnek egymáshoz gondolatban, érzésekben, térben egyaránt. A „jobbak legyünk” időszaka is ez. Közömbösség, vagy épp az acsarkodás függőben marad, mivel kicsit hagyjuk megrepedni lelkünk önző, kemény kérgét. Ezek az egyetemes emberi vonások az ünnepet a szeretet, jóság, az örökember két napjává teszik. Krisztus nélkül karácsonyozni viszont szánalmas és siralmas színjáték – összegzett kérésünkre Nagyné Szeker Éva evangélikus lelkész asszony.

– Kiknek lesz valódi ünnepük?
– Ünnepük csak azoknak lesz, akiknek van adventjük. Úgy is, hogy várják Krisztust, úgy is, hogy csakugyan meg is érkezik hozzájuk. Sokan lehetnek közöttünk, akiknek ez szalmacséplés, újság és eredmény nélkül. Bennük nincs se izgalom, se vágy, se félelem, se öröm advent végén és karácsony küszöbén. Legtöbben talán éppen ilyenek vagyunk! Ha van is izgalom bennünk, az nem a Krisztus-várás izgalma. Békesség utáni vágyunkat nem a bűnbocsánat utáni vágy sarkallja. Félelmünk nem a kárhozat félelme, örömünk nem a megváltót nyert emberek öröme. Az izgalmas csak nekünk, ami advent nélkül is izgalmas. Örömre is csak az hangol, ami Krisztus nélkül is meggyújtja egyszer-egyszer az örömünk gyorsan ellobbanó fáklyáját.

– Hogyan tegyük igazzá az ünneplést?
– Isten szeretetéből, éppen emiatt, Krisztus valóban megjelent. Jött a bűn ellen az emberért. Vele vagy nélküle ünnepelni? – nem mindegy. A Jézus-ünnep az Istenre találás és a testvérre találás alkalma is. Közösségteremtődés ott is, ahol nyoma sincs annak, és meggyógyítja ahol az beteg. Eredménye nemcsak az egymásra találás Isten és ember, ember és ember között, hanem az is, hogy együtt is tart. A konzervatív értékrombolás és értékvesztés törvényszerű hozadéka az örömvesztés. Valahol a lelkek mélyén permanens örömre vágyik mindenki. Nem pillanatnyi fellángolásra, hanem a földi életre szóló és azon is túlívelő örömre. Ennek titka és kezdete a bűnbocsánat. Ez tartósítja azt a közösséget, amelyben folytatódik a kegyelem. A Krisztus-várás izgalma, vágya és ösztökéje így torkollik a Krisztus-érkezés örömébe. Krisztus régen megjelent a világon és vissza is tért a megváltás elvégzése után az örök-tér és örök-idő dimenziójába. Útját mégis folytatja most is az emberekhez, az evangéliumban. Az első szem- és fültanúk öröme ezért lesz 2005 ádventjében is a ma emberének új öröme. Isten Szentlelke beírja szíveinkbe az öröm levelét. Karácsony az örök isteni közeledés, hiánypótlás, töltekezés boldog valósága.

A fővárosi BM Duna Palota színháztermében a Batthyány-Strattmann László születésének 135. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen, Hévíz Város Önkormányzata felterjesztésére Rácz Jenő egészségügyi miniszter a rangos „Pro Sanitate”-díjat adományozta kiemelkedő orvosszakmai tevékenysége elismeréséül dr. Hunyadi Károlyné dr. Varga Katalin hévízi gyermekorvosnak.

A közkedvelt gyermekgyó- gyász szakorvos – mint mondta – a Semmelweis-díj után néhány évvel érkezett rendkívüli megbecsülésnek azért is különösen örül, mert ő ugyanazzal a rendelője falán díszelgő hitvallással igyekszik immár három évtizede gyógyítani betegeit, mint a hercegi családból származó, boldoggá avatott, három diplomás sebész-szemész orvos: Gróf Batthyány-Strattmann László. Mindketten vallják ugyanis: „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat is boldoggá.” Miért épp a gyerekgyógyászatnál horgonyzott le? – érdeklődtünk elsőként a mindvégig mosolyt sugárzó doktornőtől.
– Már kisgyerekként érdekelt az állatok és emberek szíve. Kardiológusnak készülve falusi disznóvágások alkalmával már picinyként vizsgáltam, vajon miként is működhet a szeretet és érzelmek lakhelye, s talán a legfontosabb értékek megtestesítője a világban. Később Török János professzor szerettette meg velem a gyermekgyógyászatot, azóta a lélekkel telt apróságok szívét-lelkét, testi bajait orvosolom. Majdnem 17 évig egyedül végeztem a munkát, kezdetben autó, telefon nélkül. Később sikerült megszervezni a gyermekügyelet rendszerét is, azután olyan orvos társakra, ápolónőkre, asszisztensekre találtam, akiknek óriási szerepük van abban, hogy most kitüntettek. Pártfogóim Kutor és Kató főorvosok hoztak a fürdővárosba, ahol jóval később leltem rá Aikelin Zsófia főorvosnőre, akivel szakmailag és lelkileg is „egy húron pendülünk”. A Mindenhatótól már akkor is egy napra szóló erőt kértem reggelente, s e szokásomat mindvégig meg is tartom.

– Sokat változott a doktornő három évtized alatt?
– Igen. A rengeteg feladatnak köszönhetően megértőbbé, elfogadóbbá váltam és mintegy öt éve rátaláltam a homeopátiára, illetve a természetgyógyászatra, melyekkel úgy érzem sikerül eredményesen gyógyítani. Fiatalon még nem láttam tisztán, hogy az Isten patikájából származó szerekkel, a természetből ellesett információkkal is sokakon segíteni lehet. Ma már azt is tudom: a Jóisten gyógyít, jómagam csupán eszköz vagyok a kezében. Legelébb a szenvedőket szeretném boldoggá tenni, ezért a szülőket is arra buzdítom, adjanak magukból még több szeretetet. Úgy tapasztalom: a famíliákban manapság hiányzik az önfeledt terefere parti, a megelégedettséget sugárzó mosoly, a zavartalan együttlét megteremtésére képes oldottság. Hiányzik mindezen túl a társasjáték. Lehangoló, hogy nem játszanak sem a gyerekek egymással, sem a felnőttek a csemetéjükkel. A családokat pedig csakis a közös boldogságkeresés lendítheti tovább, egészségben, betegségben egyaránt.
– Ön megtalálta a boldogságot?
– Mély isten-hívőként ez nem lehet kérdés. Büszke vagyok két csodálatos gyermekemre, családomra, munkatársaimra. Az élet kezdetén az anya méhében az orvosok a magzat szívének dobbanását vizsgálják. A megkerülhetetlen tragédia, a halál bekövetkeztekor a szív megállásának időpontját jegyzik. S mindennek mozgatója a szív. Élet és halál, öröm és bánat, jó és rossz éppúgy része az életemnek, mint másokénak. A mindennapokat szebbé csak a jószívű emberek tehetik. Az éltet, hogy a jó szívvel adott szeretet fejében még többet kapok úgy az aprócska embertől, mint a nagyobbtól.

Szíve-lelke csordultig megtelt áhítattal annak a mintegy félszáz érdeklődőnek, aki advent harmadik vasárnapján egy karácsonyi koncert megtekintése mellett döntött. A valamivel több, mint egy órás zenés délutánon a keszthelyi Bálint Natália művésznő és társai: Salamon Ferenc és Salamon Attila léptek föl óriási sikerrel a hévízi városháza dísztermében.

Gyönyörűen szólt az Ave Maria, majd felcsendültek kedves, magyar karácsonyi énekek. Szikrát szórt a Mennyből az angyal, a Csendes éj, a Dicsőség, és az Ó áldott ég kezdetű dalcsokor. Kell ott fenn egy ország – énekli Zorán – és dalolta csodásan a mennyországról szóló opuszt Natália, akit művésztársai gitáron kísértek. A koncert vidámabb hangvételű blokkjában az ünnepkör több szakasza is megelevenedett: a mikulástól az újévig. Angolul szólt egy-egy dal a télapó vezető rénszarvasáról és Jézus Krisztus születéséről is. Zorán ünneppel összefüggő számainak előadása után pedig már az afrikai kontinensen érezhette magát mindenki. Zengett egy ABBA sláger és egy Zámbó Jimmy sikerszám, és arról is szólt a muzsika: mi történik, ha elmúlik karácsony. Mint a művészek bejelentették, azért vállalták a fellépést, hogy meghittséget költöztessenek a szívekbe. A cél olyan jól sikerült, hogy a közönség vastapssal jutalmazta meg a fellépőket. A nagyszerű hármasnak Balázsy Mária Éva, a HEMI-igazgatónője gratulált, megköszönve azt, hogy lélekben gazdagabbá tették az őket végig hallgatókat. Mint mondta, a szaloncukor elfogy, az ajándékok megkopnak, de a kegyelemteljessé tett ünnep áhítata mindazokban megmarad, akik megajándékozták saját magukat a koncert csodájának élményével.