Kitekintő

Keszthely testvérvárosa a németországi Boppard, amelyik legelőször a japán Ome településsel alakított ki szoros partneri együttműködést. Ehhez kapcsolódóan május elején 330 cseresznyefát ültettek el Boppardban. A program ötletadó koordinátorai: Mariko és Setsuo Yaegashi indítványozták, hogy hivatalos európai körutazásuk keretében felkeresnék Keszthelyt is.

Az önkormányzat turizmus és külkapcsolatok bizottsága Vargáné Várkonyi Erzsébet vezetésével támogatta a házaspár kulturális misszióját, és meghívásukra a vendégek május közepén meg is érkeztek a Balaton fővárosába. Megmutatták nekik a város nevezetességeit, a Festetics-kastélyt, a Balaton Fesztivál nyitókoncertjét. Az Életfa Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, illetve Óvoda neveltjei műsorral kedveskedtek a nyugdíjas házaspárnak, akik az intézmény udvarán a gyerekekkel és pedagógusokkal közösen három, ajándékba hozott japán cseresznyefát ültettek el. A város vezetése nevében a „mini delegáció” képviselőit fogadta Zemankovics Ferenc alpolgármester és dr. Markó Péter jegyző. A Keszthely-Boppard Baráti Társaság képviseletében pedig dr. Tóth Ferencné kalauzolta őket a térségben. A kapcsolatépítő baráti találkozásnak a jövőben foly- tatása lesz – ígérték a szervezők.

„Az egyházak és önkormányzatok az ember szol- gálatáért” címmel tartott könyvbemutatóval egybekötött fórumot a hévízi városházán a fürdőváros önkormányzata és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó. A rendezvény alkalmával bemutatták Szále László író-publicista: Ha isten nem volna… című interjúkötetét, amelyben a szerző 15 beszélgetésben járja körül az egyház és állam másfél évtizedét Magyarországon.

A rendszerváltás óta eltelt időszak vallási tárgyú összefüggéseire rávilágító, az állam és egyház szétválasztását támogató, de egyúttal szorosabb és szabályozottabb együttműködést szorgalmazó munka a jövő szolgálatának szándékával született meg. Ámbátor szó esik benne bőven a múltról is. A könyv megmutatja miként álltak helyt sokan akkor is, amikor a bátorság szinte ismeretlen fogalommá silányult. Személyes meggyőződését osztja meg az olvasóval Glatz Ferenc volt kultuszminiszter, Erdő Péter bíboros, vagy Szili Katalin, az országgyűlés elnöke. A fórumra a témában abszolút jártas szakember vendégek kaptak meghívást. Egyed Judit szociológus, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kisegyházi referense; dr. Frenkl Róbert egyetemi tanár, az evangélikus egyház volt országos felügyelője; dr. Kámán Attila tanár, a református egyház zsinatának volt világi elnöke; dr. Márfi Gyula a Veszprémi Főegyházmegye érseke; Platthy Iván tanár, nyugalmazott egyházügyi államtitkár. A fórumon kifejtette véleményét két városvezető is: Kujbus Mihály Hajdúdorog, Vértes Árpád pedig Hévíz képviseletében beszélt az egyházak támogatásának fontosságáról. A felszólalók hitet tettek amellett: szükség van a fontos társadalmi és szociális funkciót ellátó, nem piaci elven gondolkodó emberekre.

Idén már második alkalommal szervezik meg a Balaton- parti EU party elnevezésű rendezvényt Keszthelyen. A tavaly sikerrel útjára indított programot idén kistérségi szintűre tervezik. A Keszthely-Hévízi kistérség minden általános iskolája lehetőséget kapott, hogy az Európai Unió huszonöt tagállamának történelmét, kultúráját, művészetét ezáltal is jobban megismerjék a fiatalok. A június tizenegyedikei rendezvény mottója: „Egység a sokféleségben”.

Tavaly szervezték meg először Keszthelyen a Balaton-parti EU-party elnevezésű rendezvényt. A programba akkor még csak a helyi iskolák diákjai kapcsolódhattak be. Idén már a Keszthely-Hévízi kistérség minden iskolája számára adott volt a lehetőség. Mostanáig tizenhat iskola nevezett a vetélkedőre. Keszthely négy oktatási intézménye mellett Hévíz, Alsópáhok, Cserszegtomaj, Sármellék, Vonyarcvashegy, Zalaapáti, valamint Zalavár általános iskolái jelentkeztek. Mivel a térségben – a csábító brüsszeli utazást jelentő fődíj ellenére – nem volt elég jelentkező Nagykanizsáról és Zalacsányból is fogadtak el nevezéseket.
A csapatok öt felső tagozatos tanulóval képviselhetik iskolájukat, felnőttek csak kísérőként vehetnek részt. A megmérettetés lényege, hogy nyolc állomáson keresztül játékos feladatokkal kell bemutatni egy-egy kisorsolt országot. Emellett számot kell adni európai uniós ismeretekből. A vetélkedő során a fiatalok a korábbinál is alaposabban megismerhetik a huszonöt tagállam történelmét, kultúráját és művészetét.

A játékos vetélkedő európai uniós tagságunk második évfordulójára is hangsúlyt helyez, így nemcsak a versenybe nevezők érezhetik jól magukat a júniusi délutánon, hanem a szurkoló diákok, tanárok, szülők is összemérhetik tudásukat uniós kvízek segítségével.
A verseny idei mottójának az Európai Unió hivatalos jelmondatát választották a szervezők: „Egység a sokféleségben”. Bíznak abban, hogy a vetélkedő keretében a diákok közelebb tudják hozni mindenkihez a közös európai értékeket és az Európai Unió sokszínűségét.
A június tizenegyedikei program ötletgazdája a Modern Európai Közéletért Alapítvány, amely lelkes partnerekre talált a pedagógusokban és diákokban, a Fejér György Városi Könyvtár és az Europe Direct Balaton Régió Európai Információs Pont munkatársaiban, illetve több más szervezetben.

Sem Valéria asszony, sem férje, János nem nőttek föl nagy családban, mégis: amikor több mint harminc évesen egymásra találtak, egyikük számára sem volt kérdés a nagycsalád alapítása. Aztán a gyenesdiási Vértesaljai-házba sorba költöztek be a gyermekek: János, József, László, György, Valéria és Ágoston.

A Vértesaljai házaspár mindig is nagy családot képzelt magának. (A legidősebb fiú hiányzik a felvételről.)

Nyolc év alatt hat terhesség, hat kisgyermek. Amikor a házaspár a születés hetén gyermekvállalásról, családról, gyermekekről osztotta meg velünk gondolatait, Valéria asszony azt mondta: nem viselték meg a szülések, bár egyik sem volt számára könnyű. Mindegyik gyermekével veszélyeztetett terhes volt, a legidősebb fiú születésekor majdnem elvérzett. De ma is csodálkozik azokon, akik a szülésükről csak rossz emlékként beszélnek, akik ridegnek titulálják a körülményeket, akik furcsállva kérdezik őket arról, hogy is bírnak ennyi gyereket.
„Az ember folyamatosan belenő a feladatba – ezt a legtöbben nem hiszik el, nem látják, nem érzik, hogy többre hivatottak, mint amit elképzelnek maguknak – vallja a férj. – A legtöbben a lépéseiket, a vágyaikat a pillanathoz igazítják, úgy érzik, gyermekre már nem jut idő. S a mostani, nőkről megalkotott szerepkör sem kedvez a gyermek, a család gondolatának.”

„Valahol megértjük, amikor megkérdezik, hogyan bírjuk hat gyermekkel – nevet Valéria aszszony. – Amikor nekünk is még egy fiunk volt, akkor is tökéletesen elfáradtunk, kettőnél ugyanúgy. Ahol három gyermeket láttunk, megkérdeztük, hogyan tudják beosztani az idejüket. Amikor nálunk is jelentkezett a harmadik baba, és elfogadtuk ezt az örömöt, felszabadító volt, szinte rutinból ment minden. A hat gyermeket mi teljesen „normálisnak” találjuk, nekünk ez természetes.”
Nyolc év alatt hat gyermeket kihordani, világra hozni szerintem óriási feladat, hatalmas „teljesítmény”. S bár Valéria minden terhességét végigaggódta, mert nagyon is aggódó típus, sőt, minden terhessége veszélyeztetett volt, s az elsőnél majdnem elvérzett, azt mondja, a szülés olyan misztérium volt számára, amelyet újra és újra átélni igenis boldogságot jelentett. A fájdalmak elfelejtődtek, maradt a kisgyermek, akit a Jóisten nekik adott, rájuk bízott.

„A karmelitákra néző kórházablaknál, a rózsafüzért mormolva próbáltam kintről segíteni Valinak és a babának – emlékszik vissza az édesapa. – A legkisebb fiamnál voltam csak benn a szülésnél. Vali azt mondja, a vajúdásnál nagyon sokat segített a jelenlétem, de én úgy éreztem, a szülés folyamata olyan bensőséges dolog egy nő életében, hogy abból én csupán megsejthetek valamit… De nagyon büszke voltam, és vagyok Valira…”
Azért senki ne higgye, hogy a Vértesaljai családban mindig minden úgy ment, mint a karikacsapás, még akkor sem, ha az édesapa tevőlegesen is bekapcsolódott a gyermekgondozásba.

„Gyakran megkérdeztük magunktól: alkalmasak vagyunk mi egyáltalán erre a feladatra? Hova tette a szemét a Jóisten, amikor nekünk ennyi gyermeket adott? – mondják. – Sokszor átéltük a gyermeknevelés kapcsán saját tökéletlenségünket, azt, hogy mindig, mindent alázattal kell elvégezni. Úgy érezzük, saját erőből ez a feladat nem is oldható meg. Kell valami plusz erő, ami nekünk, keresztényeknek a Jóisten.”
A sokaknál középpontban álló pénzkérdés őket sem kerülte el. A gyerekek, társaikat látva, gyakran fogalmazták meg apró, tárgyiasult vágyaikat. „Tőlünk mindig azt hallották: mi vagyunk a leggazdagabbak, mert minket sokan szeretnek. Így nőttek fel, ma is e szerint élnek.”

A közös vacsorák és ebédek, a közös esti imák, a jó dolgok esténkénti csokorba kötése újra és újra ezt a tudatot erősíti mindannyiukban. És azt, hogy erős, egészséges gyermekek csakis erős családban nőhetnek fel, az apa és anya szeretetében, ahol öt percnyi odafigyelés és foglalkozás többet ér a huszonnégy órás majomszeretetnél. Persze, a család önmagától nem működik, kitartásra, az áldozatok elfogadására, az eszmények keresésére van szükség ahhoz, hogy együtt maradjon, kiegyensúlyozottan éljen.