Kitüntetéseket adtak át

Ötven millióba került

Flórián-napi buli

Remekeltek a gyenesiek

Múzeumok Éjszakája Keszthelyen

Ovis kerti parti


Kitüntetéseket adtak át

Ünnepi képviselő-testületi ülés

A város által alapított kitüntetéseket a június elején a Balaton Színház Simándy-termében tartott ünnepi testületi ülés keretében adta át Mohácsi József polgármester azon személyeknek, illetve szervezetnek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kimagaslóan sokat tettek Keszthely érdekében. E kitüntetésekkel a képviselő-testület méltó módon kívánta megörökíteni, megkülönböztetetten elismerni a város azon polgárainak, illetve szervezeteinek munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárultak Keszthely város fejlődéséhez, jó hírnevének öregbítéséhez, kiemelkedően és maradandóan gazdagították a város gazdasági, társadalmi, kulturális, művészeti és más értékeit. 

A kitüntetettek egy csoportja.A város érdekében kifejtett kiemelkedő munkája elismeréséül a „Keszthely Városért” posztumusz kitüntető címet adományozták Komáromi István önkormányzati képviselő, pénzügyi bizottsági elnök, az Alsófokú Oktatási Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének vezetője részére. A kitüntetést Komáromi István képviselő özvegye, Komárominé Kiss Katalin vette át a város első emberétől. A „Keszthely Városért” kitüntető címet adományozták a 121 éves fennállását ünneplő Keszthelyi Ipartestület számára. A Keszthelyi Ipartestület képviseletében Kovács Ferencné és Rózsahagyi György elnök vette át az elismerést.

A „Keszthely Város Szolgálatáért” kitüntető címet Kele Gézáné vezető főnővér részére nyújtotta át a polgármester. Ugyanebben az elismerésben részesült Molnár István köztisztviselő, adóügyi csoportvezető is, valamint Könczöl János útépítés-részlegvezető is, aki az ünnepség pillanatában külföldön tartózkodott, ezért helyette a lánya vette át a kitüntetést. „Keszthely Város Szolgálatáért” tüntették ki Ságvári Kázmér tűzoltó alezredest is. Az egészségügy területén kifejtett kimagasló és példaértékű munkássága elismeréséül a „Keszthely Város Egészségügyéért” kitüntető címet kapta meg dr. Gárdos Sándor háziorvos.

Immár második alkalommal jutott elismerés „Keszthely Város Leghűségesebb Turistái” számára is. Rita és Roel Bril 1992-ben jártak először Keszthelyen azzal a céllal, hogy a kialakulóban lévő Keszthely-Delden partnervárosi kapcsolat révén szinte elsőként vegyék fel a kapcsolatot az itt lévő szociális intézményekkel. Kezdeményezésükre alakult ki együttműködés Keszthely Város Egyesített Szociális Intézményével.

vissza az elejére


Ötven millióba került

Átadták az új strandot Vonyarcvashegyen

Példa nélkül állónak nevezte az idei strand fejlesztést Vonyarcvashegy polgármestere. Seffer József azt mondja a település vízpartján ilyen nagyságrendű fejlesztés még nem volt. A Pünkösdkor átadott létesítmény új szociális helységekkel, értékmegőrzővel, kabinokkal várja a vendégeket, akik egy korszerű, számítógépes beléptető rendszeren keresztül juthatnak be a strandra.

Örülnek a megújult strandnak.Ahogy az idei balatoni ünnepségeknél már megszokhattuk: az időjárás Vonyarcvashegyen sem éppen a szebbik arcát mutatta a strand átadására összegyűlt vendégseregnek. A helyiek örömét azonban nem befolyásolta a hűvös idő, hiszen ilyen jelentős strandi beruházás még nem volt a településen. Meg is adták a módját az avatásnak, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar, a helyi általános iskola majorett-csoportja és a sümegcsehiből érkezett Kukorica Hagyományőrző Együttes mind-mind a jó hangulatról gondoskodott. A vonyarciaknak egyébként csakugyan van mire büszkének lenniük: a mintegy háromszázötven négyzetméteres fogadóépület helybeli építész, Bakonyi Attila tervei alapján készült. Az új bejárati épületegyüttes költségei megközelítik a negyvenmillió forintot. A vendégek egy számítógépes beléptető rendszeren keresztül juthatnak a strandra. Harminc kabin, illetve öltözők szolgálják a kényelmet.

Az akadálymentesítésre is ügyeltek, a mozgásukban korlátozottak, kerekesszékkel közlekedők is könnyedén bejutnak a mosdóba. Azoknak sem kell aggódniuk, akik eddig a strandi lopásoktól tartottak: az építtető önkormányzat értékmegőrzőket is terveztetett. Külön helyiség áll a strandszemélyzet rendelkezésére, és egy-egy szobát biztosítnak az elsősegélynyújtásra, illetve a vízimentőknek. Mindehhez szükség volt a Balaton Fejlesztési Tanács támogatására, amely összeg felét állta. Ugyancsak a BFT tízmillió forintos támogatása révén újultak, újulnak meg a játszótéri eszközök.
Manninger Jenő országgyűlési képviselő avatóbeszédében azt mondta: bízik abban, hogy az eddig is népszerű vonyarcvashegyi strand most az eddiginél is több látogatót vonz majd, és jelentősen hozzájárul a helyi idegenforgalom növekedéséhez.
A rendezvényhez kapcsolódóan Paróczay László természetet megörökítő fotóiból nyílt kiállítás a művelődési házban, amelyet a hónap végéig láthatnak az érdeklődők.

vissza az elejére


Flórián-napi buli

Nagyszabású régiós programot szervezett a 111 éves, 74 tagot számláló Alsópáhoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület (AlÖTE) május közepén a hagyományos Szent Flórián-naphoz kapcsoltan. A rengeteg szponzor támogatásával és a helyi önkormányzat anyagi szerepvállalásával immár ötödik alkalommal megtartott rendezvényen a páhoki önkéntes lánglovagok vendégül látták a három hévízi, több keszthelyi, balatongyöröki, letenyei, becsehelyi, murarátkai, zalalövő-sáskai, zalaszentgróti, lendvai tűzoltókat, akik közül több százan éltek is a meghívással.

Farkas Ferenc az AlÖTE-elnöke kérésünkre beszámolt arról, hogy sikerült olyan rendezvényt szervezni, ami méltó volt a nagyrégió dicső tűzoltó tradícióihoz. Egy zenés felvonulás után a Balassi utcában megkoszorúzták a Flórián-szobrot, majd a falu főútvonalain is megmutatták magukat. Az ünnepségen, melyet a hévízi, keszthelyi és felsőpáhoki polgármesterek is megtiszteltek jelenlétükkel, Hegedűs Bettina helyi diáklány saját versét szavalta. Az elnöki és Németh József örökös AlÖTE-parancsnok beszéde, illetve a koszorúzás után Lázár László polgármester a lendvai csapat vezetőjét jutalmazta meg egy községtörténeti emlékkönyvvel. A gyönyörű időjárási körülmények között zajló program fő helyszínén a focipálya mellett azután 29 csapat marhahúsból készült pörköltet rotyogtatott, közülük a tíz legízletesebbet jutalmazták is. Később a keszthelyiek egy égő autóból való élet- és műszaki mentési akciót mutattak be a mentőszolgálat közreműködésével. Tíz csapat mérte össze erejét, ügyességét, rátermettségét a 800 liter/perc teljesítményű kismotor fecskendő bevetésével tartott tűzoltó versenyben. A hévízi és alsópáhoki öregfiúk pedig egy izgalmas focimeccsen csaptak össze.

vissza az elejére


Remekeltek a gyenesiek

Egész estét betöltő kulturális csemegével lepték meg a szülőket, hozzátartozókat a gyenesdiási alapfokú művészeti iskola tanulói a közelmúltban. A Balaton Színházban tartott bemutatón csaknem kétszáz diák öt művészeti ágban mutatta be tudását, és ingerelte tapsra a nézőtéren ülőket. A rendezvényhez kapcsolódóan, a gálaműsor előtt népművészeti kiállítást is megnyitottak a színház egyik termében.

A gyenesdiási általános iskola művészeti képzésén résztvevő tanulók – már hagyományosan – a Balaton Színházban mutatják be év végi gálaműsorukat. A rendezvény nem teljesen felhőtlen szórakozás, hiszen a nebulók a program keretében egész évi tudásukról is számot adnak. A diákoknak énekben, táncban, hangszeres előadásban egyaránt bizonyítaniuk kellett. A vizsga azonban a szigorúság ellenére is szórakozást, kellemes élményt nyújthat mindenkinek – véli az iskola igazgatója, dr. Bertók Sándor. A gálát megnyitó rövid beszédében utalt arra is, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják: nem tudni pontosan miért, de azok a diákok, akik valamely művészeti képzésen részt vesznek eredményesebbek a többi tantárgyból is. A gála résztvevőinek többségén érződött a megilletődöttség, de művészi teljesítményüket ez cseppet sem befolyásolta. Nem csak ők, a szülők is megtiszteltetésnek érzik, hogy az év végi vizsgát ilyen jól szervezetten, és kellemes környezetben tartja az iskola. Kiderült az is, hogy ha egy diák országos versenyen győz, az egyenértékű egy jelesre sikerült vizsgával.

vissza az elejére


Múzeumok Éjszakája Keszthelyen

Első ízben rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját Keszthelyen. A Georgikon Majormúzeum és a Balatoni Múzeum június 24-én, 18 óra után is nyitva tart és az egyéb napokon megszokottól eltérő programokkal várják az érdeklődőket. 

Önálló programként országosan immár harmadszor rendezik meg idén a Múzeumok Éjszakáját. Az európai hagyományoknak megfelelően a rendezvényt a Szent Iván napjához legközelebb eső szombaton, ebben az évben június 24-én szervezik. Idén első alkalommal a Georgikon Majormúzeum és a Balatoni Múzeum is csatlakozik a programsorozathoz. Június 24-én, 18 óra után éjfélig tárlatvezetéssel és sokszínű programmal várják az érdeklődőket. A Balatoni Múzeumban népzene, jazz-koncert, gyermek-foglalkozás, szakmai beszélgetés és színjátszás szerepel a tervezett rendezvények között. A Georgikon Majormúzeumban ezen az estén megnyitják a Zala megyei fafaragó iparművészek kiállítását, illetve lesz szabadtéri tűzgyújtás, népzene, játékok, valamint tánc is. A látogatók egy ott elkészített bográcsgulyás elfogyasztása után bepillantást nyerhetnek a borkóstolás rejtelmeibe is.

vissza az elejére


Ovis kerti parti

Egy évtizede határoztak úgy a Gagarin utcai óvoda dolgozói, hogy a gyereknaphoz kapcsolódóan kötetlen együttlét lehetőségét megteremtő gyermeknapi majálist szerveznek jótékonysági céllal. Idén már jubileumi partit tarthattak.

Az alapítványi befizetésekből befolyt 170 ezer forintból még szebbé, még barátibbá szeretnék tenni a játszóudvart, ahová mászókát és kerti asztalok vásárlását tervezik – mondta el Brunnerné Horváth Erika óvodavezető. Arcfestés, játékos vetélkedők, aszfaltrajz-verseny, gyékényfonás, zsákbamacska, tombola, tűzoltóautó mászás, „eszem-iszom, dínom-dánom” kereste a kedvét az apróságoknak. Fellépett az ex-Tolcsvay-Trió és az ex 100 Folk Celsius együttes egy-egy legendás frontembere, valamint a kicsinyek is szerepeltek egy kedves műsorral.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online