Krónika

Nagyvárosokban, nevezetességekkel büszkélkedő településeken mindenki azon erőlködik, hogy a város szíve felé terelje a turistát, és a település büszkeségeit már messziről hirdesse. Úgy tűnik, Keszthely mindent megtesz annak érdekében, hogy a látogatót elterelje a város központi helyétől, és annak legfőbb nevezetességétől, a Festetics-kastélytól.

Alsópáhok felől érkezve, ha valaki nem ismeri a „járást” a kastély felé, és nem fordul a lámpáknál balra, a Szalasztó utca lefelé egyirányú forgalmában találja magát, és csak integethet a balkéz felől magát megmutató kastélyépületnek. Ha tényleg látni is akarja a híres Festetics-lakot, előbb végig kell mennie a város egy részén, aztán kanyarodni, és megint kanyarodni… közben könnyen okozhat forgalmi dugót is, mert hát ki tudja, a kastélyhoz végül is merre visz az út?
Ha a 7-es út felől érkezünk, sem jobb a helyzet, mert a kastélyhoz szintén kerülővel juthatunk el (ráadásul nincs is egyértelműen kitáblázva, hogy itt híres-neves épület található), és Gyenes felől közelítve sem sokkal másabbak a tapasztalatok, hiszen a körforgalomnál nincs kinn a kastélyt jelző felirat, mely megkönnyítené a turista sorsát, arra biztatva, hogy esetleg a Sopron utca felől közelítse meg a látványosságot.

– Bizony, eltévedtünk, amikor feleségemmel autóval a kastély felé igyekeztünk – mondja a Németországban élő Kötél Zoltán, aki zalakarosi nyaralása során tervezett keszthelyi kiruccanást, városnézést. – Végigmentünk a városon, amire végre a kastélyépületnél találtuk magunkat. Egyébként a kastély gyönyörű, de hát alig lehetett megtalálni.
A 15 éve taxizó Hornyák Istvánnak, és kollégájának, Balogh Jánosnak sincsenek a város közlekedésével kapcsolatosan jó tapasztalatai.
– Én nem tudom, ki dolgozta ki ennek a városnak a közlekedési tervét, de vagy nem értett hozzá, vagy semmi köze nincs Keszthelyhez. Ilyen csak nálunk van, hogy a kastélyt nem lehet normálisan megközelíteni, és a táblák szinte a centrum elkerülésére biztatják a vezetőket – mondja Balogh János.
– A logika szerint a Szalasztó utcának fölfelé kellene egyirányúnak lennie, ha már az egyirányúság mellett döntöttek – így Hornyák István.

A sofőrök szerint az sem szerencsés, hogy a Fő téren egyetlen tábla sem mutatja az autósoknak, melyik irányban haladjanak tovább Hévíz vagy Balatonfüred felé. Azt sem tartják jónak, hogy a gyenesi körforgalomnál nincs a kastély felé igazító tábla kihelyezve.
– A lámpákat sem kapcsolják ki soha, este 10 után is ott kell állni a piros jelzésnél, amikor forgalom is alig van. Nekünk sem jó, de annak az utasnak sem, akinek majd a viteldíjat fizetnie kell – így Hornyák István. – A parkoló autókat sem ellenőrzi senki. Amikor a piactéren vásár van, a Bem utcánál nem lehet közlekedni. És ha már itt tartunk: nem lehet Keszthelyen úgy megállni, hogy ne szednének pénzt a parkolásért. Így nem lehet idegenforgalmat lendíteni!
Nos, néhány évvel ezelőtt a képviselő-testület két tagja fölvetette a város forgalmi rendje megváltoztatásának kérdését. Pálinkás Róbert és Fodor Márk többek között a Szalasztó utca fölfelé történő egyirányúsítását, a Fő térnek az autós forgalom elől való elzárását javasolta.

– Első lépésként a Fő tér észak-dél irányú forgalmát szüntettük volna meg – magyarázta Pálinkás Róbert. – Felméréseink alapján ugyanis a városban közlekedőknek csupán 20 százaléka jön be a Fő térre azért, hogy onnan a város bizonyos pontját megközelíthesse. A többiek átmennek csupán a Fő téren. Ezért lehetett volna innen kiszorítani a forgalmat. A jelenlegi focipályánál pedig parkolókat lehetett volna kialakítani. Azt is szerettük volna, ha a kastély megközelíthetőbbé válik (a Szalasztó utcán fölfelé autózva, jobbra kanyarodással), és a Sopron utcai parkolókat kihasználnák a vendégek. Egyszerű kitáblázással, az útburkolati jelek átfestésével, kevés pénzből megoldható lenne, de a javaslatainkat minden nyomós érv nélkül lesöpörték. Így aztán valóban kaotikus állapotok uralkodnak a városban.
A képviselő szerint a Fő téri parkolás rendje is megérett a változtatásra, de – mint mondja – lehet, hogy ebből semmi nem lesz, hiszen a VÜZ átszervezés alatt áll, félő, hogy el akarják adni, akkor pedig nem ez a pillanatnyilag legfontosabb feladata a városnak…

A sétálóutcai Korzó cukrászda tulajdonosa, Pliskó József a fentiekhez hasonlóan nyilatkozott Keszthely közlekedéséről.
– A jelenlegi megoldások nem jók, elterelik az autósokat a centrumtól, forgalmi dugókat generálnak. A fizetőparkoló sem éppen vendégcsalogató. Több településről tudok, ahol megszüntették a fizetős rendszert, éppen az idegenforgalom miatt.
Pliskó József szerint azonban nemcsak a közlekedésen van javítani való. Mint mondja, a sétálóutca külön témát is megérne (ám legyen: erről a kérdésről még lapunk hasábjain olvashatnak), s az illemhelyek kérdése is megoldásra vár.

– Abszurd, hogy a sétálón nincs nyilvános illemhely. Mi itt szenvedő alanyai vagyunk ennek, ugyanis a kávézó melletti átjárót használják sokan vécének, és hát végig kell menni ott, máris érezhető, sőt, látható, miről is beszélek. Éppen ott, ahova az átjáró torkollik, ki lehetne alakítani egy illemhelyet. Miért nem teszi meg senki?
S hogy miért taglaltuk ilyen hosszasan e kérdést? Aki csak kicsit is szívügyének érzi Keszthely idegenforgalmának jobbítását, lendítését, tudja, miért tettük. Aki nem gondolkodott még a kérdésen, talán most megteszi, és elmélázik azon: vajon mik lehetnének azok a lényegében apró, azonnal is megtehető lépések, amelyek legalább az ide látogatók komfortérzetét, elégedettségét javítják.

Nagy Bendegúz, a Hévízi Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola harmadikos diákja a hónap derekán, Keszthelyen tartott Csokonai Alapműveleti Matematika Verseny megyei döntőjén az első helyet szerezte meg. A nebuló hiba nélkül, a rendelkezésre álló egy órás időtartam helyett, mindössze 16 perc alatt oldotta meg a szerinte szemernyit sem nehéz feladatokat.

Bendegúz abba az osztályba jár, amelyikben Sillinger Ferenc és felesége guruló rendszert alkalmazva oktatják a rájuk bízott gyerekeket.
Mint osztályfőnöke elárulta: az első osztálytól kitűnő Bendit a hódmezővásárhelyi székhellyel működő Tudorka elnevezésű versenyen már másodikos korában elindították, és az országos tehetséggondozó vetélkedő idei fordulójában nemrég a második helyre rangsorolták. Sőt, a közelmúltban rendezett Zrínyi Matematika Versenyen is kiválóan szerepelt. A fejszámolási és a kombinatorikai feladatokban verhetetlen diák nem csupán az alapműveleti verseny korosztályos bajnokának járó díszes serleget vitte haza, de U 9-es focistaként is nap-nap után igazolja: legény ő a gáton. A focit, biciklizést kedvelő kisdiák az edzéseken és a matematika szakkörön kívül – mint elárulta – számítógépezni is nagyon szeret. A Debrecen és Barcelona labdarúgó együttesét különösen kedvelő fiú felnőttként szeretne Ronaldinho nyomdokaiba lépve kiváló focista lenni, de egyelőre elégedett a „valószínűség-számítás hőse” címmel, a „számok világának bajnoka” titulussal, meg a „műveletek sorrendjének vitéze” ranggal. A talpraesett, ügyes, különösen tehetséges fiúval pedagógusai külön is sokat foglalkoztak, hogy korosztályának megyei legjobbjaként szülei és osztálytársai is büszkék lehessenek rá.

Negyven, sétálóutcai vendéglátós, vállalkozó írta alá azt a fokozott rendőri jelenlétet követelő ívet, amelyet a napokban adott át a város polgármesterének, személyén keresztül pedig a rendőrkapitánynak a sétálóutca egyik kávézójának tulajdonosa. A nevének elhallgatását kérő hölgy jelezte: felháborodásukban és kétségbeesésükben folyamodtak az aláírásgyűjtéshez.

„Kritikán aluli, ami ebben az utcában történik nap közben, az estékről már nem is beszélve. A reggeli nyitás előtt innen, a boltból lopták el a pénztárcámat. Az egyik fehérneműs bolt elől egyszerűen táskába tömködték a fürdőruhákat. Egy élelmiszerboltot kipakoltak – sorolja a panaszokat a hölgy. – De ez még semmi! Az esti órákban, úgy fél hat, hat óra tájban megjelennek itt a környéken lakó fiatalok, akik szemtelenkednek velünk, a vendégekkel, kéregetnek, beszólnak mindenkinek, besétálnak a vendéglőkbe, kávézókba, belebámulnak a vendég tányérjába, poharába. Hemzseg az utca a pénzváltóktól is.”
Az egyik kávézó pincérnői arról panaszkodtak, hogy a fiatalok egy része molesztálja őket, már-már ott tartanak, hogy zárás után félnek hazamenni, mert egyáltalán nem érzik biztonságban magukat.

„Milyen üdülőhely az, ahol nem érzi magát biztonságban sem a vendéglátó, sem a vendég? Miért tesz meg ez a város mindent annak érdekében, hogy gátolja a turisták itt maradását? – tette fel a kérdést egy másik üzlettulajdonos. – Tudtommal – mondja – egy üdülőhely népszerűségéhez a közbiztonság éppúgy hozzátartozik, mint a jó programok, szállodák, virágosított parkok, és sorolhatnánk. Tudjuk, hogy a rendőrség kevés emberrel dolgozik, biztos nehéz nekik is megoldani ezt a helyzetet, de mindannyiunk érdeke, hogy itt rend és biztonság legyen. Ezért gyűjtöttünk aláírást, és azért, hogy nagyobb nyomatékot adjunk a problémánknak és a kérésünknek.”
A megszólalók egyike sem vállalta, hogy mondandójához a nevét is adja. Azt mondják: tartanak az esetleges bosszúhadjárattól.

A tulajdonosok közül többen jelezték: miután tudomásuk van arról, hogy az egyik önkormányzati képviselő, Ruzsics Ferenc szoros kapcsolatot ápol a helyi polgárőr szervezettel, felkérték, közvetítse feléjük is a problémát.
Érdeklődésünkre Ruzsics Ferenc elmondta: valóban érkeztek hozzá ilyen irányú kérések, így már fel is kereste Kiss Sándort, a keszthelyi polgárőrség vezetőjét.
„Örömmel számolhatok be arról, hogy a polgárőrséggel történt egyeztetések eredményeként azt a konkrét ígéretet kaptam, hogy az önkéntesek már ettől a héttől este körülbelül hat órától rendszeresen fognak járőrözni a sétálóutcán, természetesen formaruhában, és folyamatos kapcsolatban lesznek a rendőrséggel is. Bármi történik tehát, őket meg lehet, sőt, meg kell szólítani” – így a képviselő.
Hozzátette: néhány héten belül elkészül a Kossuth utca 12. szám alatt a polgárőrség irodahelyisége is, így az önkéntesek itt is elérhetők lesznek. Jelenlétük, kiegészítve az áhított rendőri járőrökkel, remélhetőleg ismét nyugalmat ad a korzó dolgozóinak, vendégeinek.

Abban a hónapban, amikor simogatóan, virágillattal ránk köszöntött a nyár, amikor legszebb a tó, zsongító a gyönyörű természet, vétkezett mindaz, aki nem látogatott el a Balaton Fesztivál egyhetes rendezvénysorozatára, ahol kulturális és művészeti csemegékkel kényeztették a betérőket. A Balaton Színházban, a városházán és a sétáló- utcában leltek otthonra a muzsika, a tánc, és a többi múzsák legjobbjainak produkciói.

A kulturális kormányzat ugyanis 2006-ra „A Kultúra Magyar Városa” címmel tüntette ki Keszthelyt. Ez önmagában is öröm, de folytathatjuk a sort: a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége az előző tizenhárom fesztivál magas színvonalát ismerte el azzal, hogy a Nyugat-Balaton kiemelkedő kulturális rendezvényét tagjai sorába fogadta. A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és más rangos hazai művészeti rendezvény mellé sorolták a „Balaton Fővárosának” fesztiválját. A balatoni előszezon legnagyobb kulturális és idegenforgalmi eseménysorozata megannyi érdekes programmal csábított.

Megnyílt a Szigligeten élő művészházaspár Bokros Júlia keramikus és Bokros László festőművész hetven alkotásából összeállított kiállítás; a Budapest Balett társulata a legmodernebb mozgásművészeti törekvésekből adott nagyszerű ízelítőt, Kegye János pánsípon, Bajtala Emese hárfán muzsikált a városházán, volt Mozart-emlékest, jazz-találkozó, francia sanzonest, s ebben az évben a IX. Balaton Társastáncversenyen újra izgulhattak kedvenc párosukért az érdeklődők. A 2006. évi Helikoni Diáknapok győztesei a belvárosi sétálóutcában adták elő darabjaikat, zenéltek, énekeltek. Az eseményt Cselényi László, a Duna Televízió elnöke nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó hallgatóságát, Szenthelyi Miklós hegedűművész és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar muzsikája köszöntötte.

Miközben többeket szórakoztat, másokat bosszant annak a gólyának a jelenléte a Balaton-parton, amely Pünkösdkor a keszthelyi mólón koldult ételt az arra járóktól. A madár emberek között nevelkedett, ezért nem repül el ijedten a bámészkodók elől. Ha pedig valaki túl közel merészkedik a horgászoktól ajándékba kapott apróbb halfalatokhoz nagy méltatlankodás közepette zavarja el a szemtelen betolakodót.

A Hanna névre keresztelt gólya ettől eltekintve általában jámbor, nem foglalkozik a körülötte zajló eseményekkel. Persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy bármennyire kedves jószág, a gólya mégsem háziállat.
Hanna hazai története tavaly a fenékpusztai madármenhelyen kezdődött, ahová horgászok vitték a sérült, legyengült madarat. A madár lábán gyűrű volt, amelynek alapján azonosították. Kiderült, hogy fióka korában Ausztriában, egy Graz melletti településen jelölték. A fiatal gólya Fenékpusztán élvezte a gondoskodást, megszokta, hogy az ott dolgozók nem bántják, sőt ugyancsak jóltartják, kiszolgálják. Ezek után valamelyest érthető, hogy amikor tavasszal elengedték, nem igen kívánkozott vissza a kevésbé kegyes természetbe. Beköltözött egy számára készített mű-fészekbe, és várta a további törődést. Időközben annyira az emberekhez szokott, hogy a vándorútról visszaérkező többi gólyát sem tűrte meg maga körül.

Akkoriban gyakran feltűnt a fenékpusztai vasútállomáson, ahol eleinte örültek neki, később azonban kissé tartottak tőle, hiszen egy-egy fenéken csípéssel elég határozottan az ott tartózkodók értésére adta: élelmet szeretne. Hanna az elmúlt napokban a keszthelyi mólón tűnt fel, elszórakoztatva a sétára indulókat, akik közül többen egymást bíztatták a közeledésre, vagy arra, hogy megpróbálják elvenni a horgászok által a gólyának dobott kishalakat. Ez azonban meggondolatlan mutatvány, mert, ha az addig szelíd állat veszélyben érzi az ebédjét pillanatok alatt vérmes szárnyassá válik, és alaposan megkergeti az illetőt. Sőt, ha utoléri, csőrével keményen illemre is tanítja szemtelenkedőt. Ennek ellenére vétek volna bántani a madarat, aki fél tőle, jobb, ha egyszerűen elkerüli. Egyébként a szakemberek már keresik számára a megfelelő helyet, ahol nyugodt körülmények között élhet, és – bár kevés remény van rá – idővel talán a párját is megtalálva beilleszkedhet a gólya-társadalomba.