Szlovén tanulmányúton

Régiók egymás között

Belgiumi vendégek

Itt a szezon

Szelektív hulladékgyűjtő szigetek


Szlovén tanulmányúton

Készülődés a választásokra a Vállalkozói Klub Egyesületben

Az elmúlt hetekben is zajlott az élet a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub Egyesületben. A közös kikapcsolódás mellett kapcsolatteremtő szlovén tanulmányutat szerveztek és döntöttek a klubtagokat érintő, önkormányzati választásokkal kapcsolatos egyes kérdésekben is. 

Dobronaki fazekas.Május 25-én a gyenesdiási Sportházban szabadidős klubesten vettek részt a klub tagjai. Az aktuális témák megvitatása mellett a kikapcsolódásra is jutott idő: bowling-mérkőzést játszottak a megjelentek. Ekkor dőlt el, hogy a klub átvállalja a Keszthely-Hévízi Kistérségi Többcélú Társulás és együttműködő partnerei által, egy úgynevezett CBC-projekt keretében életre hívott „Foglalkoztatási paktum” szlovén tanulmányútjainak szervezését, lebonyolítását. Az egynapos, hagyomány- és kapcsolatteremtő utazások költségeinek egy részét, valamint a tolmácsolást és a háttérkapcsolatokat a Kistérségi Iroda biztosítja. A klub – Keszthely Város Önkormányzata Turizmus- és Külkapcsolatok Bizottságához beadott pályázata sikerében is reménykedve – finanszírozza a résztvevők ellátását, a belépőket. Az első szakmai úton, június 2-án három személyautóval 11 + 8 fő vett részt.

A csoport tagjai Moravské Teplicében megismerkedtek a helyi fürdőkomplexum működésével, szolgáltatásaival. Ezután a közeli Grede Szövetkezet elfolyó melegvízre telepített, 10 ezer m2-es üvegházas kertészetét, majd Bogojina különösen szép templomát tekintették meg a résztvevők, melynek szomszédságában Mura-vidéki specialitásokat ebédeltek egy hegyi csárdában. Végül Dobronak község területén egy fazekasnál, két borút megújult pincéiben és a Bakónaki-tónál – mintegy 30 energiapontot is megismerve – zárult a program. Bubla Zoltán, a klub elnöke elmondta: a szlovénektől kapott kedves fogadtatás, főleg a magyarlakta településekben, és a tapasztaltak mindenképpen a folytatásra, közös pályázatokra ösztönzik a szervezet tagjait.

A bogojinai templom.Június 8-án, a hévízi Kocsi Csárdában egy innovációs előadás után a 2006. évi, őszi önkormányzati választásokról beszélgettek a résztvevők. A többség akarata alapján döntöttek arról, hogy a KTVK ezúttal nem jelenik meg tíz egyéni választókerületi, önálló jelölttel. Támogatja viszont tagjainak ezirányú ambícióit, valamint, pártkötődéseitől függetlenül azokat a jelentkezőket, akiről úgy vélik, hogy személyében garanciát látnak a város, ezen belül a helyi gazdaság és a vállalkozások érdekeinek képviseletére, illetve – a tagok szerint – az alkotó munkát megmérgező túlpolitizálás oldására. A szavazás során 9:8 arányban viszont az az elvárás is megfogalmazódott, hogy a hivatalos KTVK-támogatás csak akkor jöhessen létre, ha a jelölt belép a klub tagjainak sorába. Ezzel a feltétellel támogatják dr. Boldizsár Erzsébet gyermekorvos (FIDESZ) jelölését a 3. sz. választókerületben.

Döntés született további anyagi támogatásokról, a nyári szünet alatti programokról és a szeptember közepétől folytatódó rendszeres találkozások mikéntjéről. A nyári szünet előtti utolsó soros klubest a Csaba és Ottó nevű tagok köszöntésével zárult. A tagok klubéletet is érintő programjai nyáron is folytatódnak: június 9-én és 10-én dr. Mahdi L. Kamil és Bubla Zoltán a korábbiakban említett „Foglalkoztatási Paktum”-hoz kapcsolódó kétnapos tréningen vettek részt a balatongyöröki Panoráma Hotelben.

vissza az elejére


Régiók egymás között

A legutóbbi lapszámban már beszámoltunk a Keszthely-Hévízi Kistérségi Többcélú Társulás „Hídépítés a régiók partjai között” elnevezésű projektjének Fertő-tó környéki tanulmányútja első szakaszáról. A huszonhat résztvevő, köztük öt idegenforgalmi szakember, a kilenc partner szervezet és a kistérségi iroda munkatársai, illetve a projekt szervezői és lebonyolítói a Fertődi-kastély meglátogatása és az intézmény vezetőjének a működésre vonatkozó rövid tájékoztatója után Burgenland felé vették az irányt.

A Fertő-Hanság-i Nemzeti Parkban.A tanulmányúton résztvevő csoport tagjait Burgenlandban elsőként az illmitzi turisztikai hivatalban fogadták. Az intézmény vezetője beszámolt az iroda turizmus fejlesztéshez kapcsolódó főbb feladatairól, az elmúlt évek tapasztalatairól, sikereikről. Ezután Salzl borászathoz indultak látogatóba, ahol a jellegzetes Fertő-táji borok kóstolása közben a jelenlévők megismerkedhettek a vállalkozás múltjával és jelenével. A délutáni programban a korábbi beszámolókban már említett Neusiedlersee–Seewinkel Nemzeti Park és Információs Központ volt a következő állomás. Az intézmény bemutatása után a csoport egy golsi biotermelőnél nyerhetett betekintést az ott folyó munkába. A társaság útba ejtette a kisalföldi népi építészeti jegyeket hordozó, Pannónia üdülőfalut is.

A csoportot kalauzoló Alois Lang (IUCN) a program keretében a Nemzeti Park térségfejlesztésben betöltött szerepére utalva elmondta: fontos a sajátos háttér infrastruktúra, a minőségi szolgáltatások sokszínűsége, a kínálat időnkénti bővítési. Mindez a jelentős imázs növelés mellett a helyi, térségi identitás erősítésével is együtt jár.
Pénteken a sarródi Kócsagvárban a Fertő-Hanság Nemzeti Park szakembereit hallgatták meg a tanulmányút résztvevői, majd megismerkedhettek a Mekszikó-pusztai Látogató Központ működésével. A szervezők jóvoltából a csoport tagjai ellátogathattak a néhány hete felavatott sarródi Tájházba is, amely szintén egy határon átnyúló, úgynevezett Phare CBC- projekt keretében jött létre. Az osztrák partner Apetlon község. A szépen helyreállított parasztházat a helyiek segítségével sikerült berendezni és ugyancsak az ő közreműködésükkel rendeznek itt hagyományőrző programokat.

Ugyancsak Sarródon, a kerékpáros-barát Rozália Vendégházban a házigazda vezetésével tekinthették meg az idegenforgalmi szakemberek és a kistérségi iroda munkatársai az apartmanokat és közösségi tereket, ahol egyebek mellett szauna és jakuzzi is helyet kapott. A kertben kialakított, sütés-főzésre, grillezésre alkalmas fedett területen akár esős időben is jól érezheti magát egy nagyobb társaság. A számos hasznos tapasztalattal szolgáló tanulmányutak, előadások végén, június 15-én záró konferenciát tartanak a keszthelyi városházán. Ezzel azonban mégsem ér véget a közös munka: június 21-re a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. egész napos kis-balatoni programra invitálja a korábbi előadások és utazások résztvevőit, minden további érdeklődővel együtt. A Keszthely–Hévízi Kistérségi Többcélú Társulás legutóbbi ülésén a tagok döntöttek arról is, hogy a projekt jelenlegi együttműködő partnerei közösen nyújtsanak be újabb – Interreg – pályázatot.

vissza az elejére


Belgiumi vendégek

A belgiumi Denderleeuw Hévíz partneri rangot élvező települése, melynek tízfős delegációja érkezett ötnapos látogatásra Hévízre a közelmúltban. A flamand város külföldi, illetve testvérvárosi kapcsolatokért felelős bizottsága, Firmin Verbrugge „művészetmecénás” irányításával jött a fürdőtelepülésre. A városi képviselőkből álló küldöttséget a polgármesteri hivatalban Vértes Árpád fogadta. Mint közismert: a gyógytelepülés értékeit most megismerők már három alkalommal vendégül látták a Musica Antiqua zenekart és a Gyöngyszemek Táncstúdió legjobbjait. A kulturális kötelékek előremozdulása indította őket arra, hogy baráti, félhivatalos módon először föltérképezzék a fogadókészséget arra: kiépíthető-e testvér települési kapcsolat a két művészetpártoló település között. Függetlenül a tárgyalások kimenetelétől a hévízieket jövőre is turnéra hívták Denderleeuw-ba. A részleteket még nyáron beszélik meg.

vissza az elejére


Itt a szezon

Szigorú ellenőrzések várhatóak

A nyári szezonra való felkészülésről volt szó a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keszthelyi térségi szervezetének legutóbbi rendezvényén. A helyi ipartestület székházában tartott program keretében a Zala Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat keszthelyi városi intézetének vezető főorvosa tájékoztatta a jelenlévő kereskedőket és vendéglátással foglalkozó vállalkozókat a legújabb törvényi szabályozásokról és a várható fogyasztóvédelmi ellenőrzések főbb szempontjairól.

Idén is sokan, ám az előző évinél valamivel kevesebben érkeztek a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keszthelyi térségi szervezetének legutóbbi rendezvényére. Pedig a téma sokakat érint: a program keretében a júniustól már hatályos kereskedelmi törvényhez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat ismertette a Zala Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, Erdei Lehel. Az ÁNTSZ keszthelyi városi intézetének vezető főorvosa Divinyi Tamás pedig a fogyasztóvédelmi ellenőrzések főbb szempontjaira hívta fel ismételten a figyelmet. Részletes tájékoztatást adott az európai uniós előírásokkal összefüggő élelmiszer és konyhai higiénés követelményekről.

Az ÁNTSZ vizsgálódásainak középpontjában lesz az élelmiszer-fertőzések megelőzése szempontjából fontos előírások betartása, és kiemelt figyelmet fordítanak a foglalkoztatás-egészségügyi követelmények ellenőrzésére is. Ebben az évben is vizsgálják az élelmiszerek szavatossági idejének feltüntetését, vagy a beszerzési bizonylatokat, és azt, hogy az eladó eleget tesz-e a számlaadási kötelezettségnek. Várhatóak azok a próbavásárlások is, amelyekkel igyekeznek kiszűrni a vevőt esetleg megkárosító üzleteket. Mindenkor az egységben aktuális árlista alapján veszik górcső alá a minőséget, a mennyiséget és a számlázást.

A rendezvényen elhangzott: a szolgáltatók idén is átfogó ellenőrzésekre számíthatnak, előfordul majd, hogy a fogyasztóvédők és a tisztiorvosi szolgálat munkatársai együtt érkeznek a vizsgálandó üzletbe. A keszthelyi ipartestület székházában zajló programon főképp vendéglátó egységeket, szálláshelyeket, éttermeket működtető vállalkozók, helyi kereskedők vettek részt. Hegyi János, a térségi kamara elnöke elmondta: az érdekképviseleti szervezet minden évben lehetővé teszi, hogy a vállalkozók még a szezon előtt, és közvetlenül az illetékesektől kapjanak tájékoztatást a munkaterületüket érintő jogszabályi változásokról, valamint a várható ellenőrzésekkel kapcsolatos tudnivalókról.

vissza az elejére


Szelektív hulladékgyűjtő szigetek

Június hónapban Keszthelyen a szelektív hulladékgyűjtő szigetek áthelyezésre kerülnek. A családi házas övezetekből 5 szelektív szigetet a lakótelepre telepítünk át. A családi házban lakók számára megoldott a szelektív hulladékgyűjtés a házhoz menő zsákos rendszer formájában. 

Emiatt az itt található szigetek kihasználatlanok, valamint ezekben a konténerekben több a „szemét”, mivel a családi házban élők leginkább a kommunális-, veszélyes- és zöldhulladékaikat hordják a szelektív konténerekbe, illetve mellé, ami nem nyújt esztétikus látványt, valamint ezeket az anyagokat nem lehet újrahasznosítani, kivéve a zöldhulladékot, ami komposztálható. A szelektív hulladékgyűjtésnek az a célja, hogy amit lehet hasznosítsuk újra, kímélve ezzel környezetünket és a hulladéklerakók élettartalmát növeljük. A műanyagok például nagyon hosszú idő alatt, vagy egyáltalán nem bomlanak le, de újra lehet hasznosítani, előállítanak belőle PET – palackot, virágládát, műanyag fogast, kerti bútorokat stb.
A házhoz menő zsákos gyűjtésre regisztráltatni kell, amit a Keszthelyi Városüzemeltető Kft. Vásár tér 10. alatt lévő épületében tehetnek meg. Ingyenesen adunk 6 darab sárga színű emblémázott, 80 literes műanyag zsákot, amiben egyben gyűjthető a papír-, műanyag- és alu csomagolódoboz, valamint az eldobható társított (dobozos üdítő, tej) csomagoló anyag.

A zsákok begyűjtése minden páros (naptár szerinti) héten csütörtökön történik, kérjük reggel 6 órára helyezzék ki a zsákokat ezeken a napokon.
A lakótelepeken kisebb lakásméret miatt nehezebb megoldani a zsák tárolását, ezért az itt élőknek szeretnénk segíteni azzal, hogy lakóházaik közelében létesítünk újabb szelektív hulladékgyűjtő szigeteket.
A szigeteken négy konténer szolgál a szelektív gyűjtésre, papír kék, a műanyag barna vagy fekete, a vegyes üveg zöld színű, társított csomagoló anyag.

A papírgyűjtő konténerbe csomagolódobozók, karton, hullámpapír, újságpapír, könyvek, füzetek, prospektusok, papírzacskók gyűjthetők. A papírral nem keveredhet szalag, madzag és műanyag szatyor, és nem lehet olajos, zsíros és ételmaradékkal szennyezett!

A műanyaggyűjtő konténerbe ásványvizes és üdítős palackok, műanyag kupak, fólia, joghurtos-, tejfölös- és margarinos poharak, kozmetikai cikkek flakonjai és tégelyei, valamint az italos kartondobozok gyűjthetők. A palackokról a kupakot le kell venni, a szerves anyaggal szennyezett műanyagokat minden esetben ki kell mosni.

Az üveggyűjtő konténerbe vegyesen gyűjthető a fehér és a színes üveg. Ide gyűjthető a boros- és sörösüveg, bébiételes-, lekváros- befőttesüveg. Az üvegekről minden esetben el kell távolítani a fedőt, vagy kupakot és ki kell öblíteni őket!
A társított csomagoló anyag gyűjtőbe dobozos üdítőt, dobozos tejet, csomagoló anyagokat átöblítés után lehet elhelyezni. Ide lehet bedobni az alumínium dobozos csomagoló anyagot is.

A szelektív szigetek konténereinek ürítése heti három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) történik, öntömörítős hulladékgyűjtő járművel, ami egyszerre mindig egy anyagfajtát gyűjt.

A szelektív hulladékgyűjtés fontos, hiszen csökkentjük ezzel a primér erőforrások felhasználását, és kíméljük a környezetünket!

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online