A mesterség szeretete

Nagyobb a kihívás

Miniszteri elismerés

Türelemmel, szeretettel

Egyre népszerűbb

Új pavilonok


A mesterség szeretete

Szabó Antalné igazgató a feladatokról

A keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskolának a tanév elejétől új igazgatója van. Szabó Antalné ebben az iskolában végzett, majd 1975-ben érettségizett, és innen került a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, ahol a magyaron kívül a gyors- és gépírás szakot is elvégezte. 

Kezdő tanárként a Közgáz volt első munkahelye, ahol 4 év megszakítással 26 éve dolgozik. Először szaktanárként oktatott, majd megszerezte informatikusi, később bölcsész egyetemi diplomáját. Jelenleg a közoktatás-vezetői oklevél megszerzése fontos az igazgatónőnek, akire tíz évig igazgatóhelyettesként számíthattak. A korábbi vezető: Bajna Zsoltné már nem pályázta meg az újabb ötéves ciklust, Szabó Antalné ezért úgy döntött: beadja pályázatát a kinevezés elnyeréséért, hiszen szinte egész életét a Közgázban töltötte el. Tervez-e valamilyen változtatásokat? – kérdeztük.

– A társadalom, a törvények, a körülmények folyamatosan változnak ez épp elég. A nyáron módosították a Közoktatási törvényt, ami többek között a tanárok munkaidő keretére van hatással, amivel kapcsolatban sok teendő akad. Nemrégiben tagjai lettünk a Térségi Integrált Szakképző Központnak, s ez nemcsak rám, de kollégáimra is többletfeladatokat hárít. A szakképző évfolyamon bevezetjük a modul rendszerű oktatást, mert ez a jövő. A kilencedik osztályt a közgazdasági, valamint kereskedelem–marketing és üzleti adminisztráció szakmacsoportban indítjuk.

A nálunk végzettek többnyire megtalálják számításukat, mert könnyen el tudnak helyezkedni adminisztratív területen. Sokan közülük továbbtanulnak főiskolán vagy egyetemen. Aki nem jelentkezik felsőfokú képzésre, az a tizenharmadik évfolyamon pénzügyi számviteli ügyintéző, vagy vállalkozási ügyintéző, netán kereskedelmi ügyintéző, esetleg marketing- és reklám ügyintéző szakmák közül választhat. Az új, érettségire épülő OKJ-s szakmákat napi hét-nyolc órában tanítjuk.

A szakképző évfolyamon jelenleg egy osztályunk van. Egyik csoport a pénzügyi, másik pedig a külkereskedelmi ügyintéző szakmát tanulja. Diákjaink a kilencedik évfolyamtól kapcsolatba kerülnek a számítógéppel: a tízujjas vakírással, felhasználói szinten informatikát tanulnak. Elsajátítják a könyvelés alapjait, a tanirodában pedig modellezzük az ügyviteli munkákat. Az intézmény 19 főállású és öt óraadó pedagógusa folyamatosan tovább képezi magát, többen önköltséges hétvégi tanfolyamokra járnak, hogy az itt tanuló 276 gyerek igényeinek maximálisan megfeleljenek.

– Mikor lesz elégedett igazgatóként?
– Akkor, ha az érettségin valamennyi tanítványunk jó eredményt ér el, ha diákjaink megtalálják számításaikat és helyüket az életben, a munkaerőpiacon; és ha pedagógusaink is úgy érzik: érdemes együtt, közösen oktatni és nevelni itt, a családias jellegű intézményben. Valamennyi kollégám színvonalas munkát végez a saját szakterületén, és igyekszünk megfelelni a szülőknek, az anyagi támogatást nyújtó fenntartónknak: a megyei önkormányzatnak. Jó kapcsolatot ápolunk a keszthelyi önkormányzattal. Nyitottak vagyunk minden újra, igényes munkára, magatartásra neveljük diákjainkat.

vissza az elejére


Nagyobb a kihívás

Dr. Kovács Judit az új hévízi gyermekorvos

A képviselő-testület – tudomásul véve, hogy dr. Varga Katalin házi gyerekorvos eladta körzetének működtetési jogát – egyik, augusztusban kelt határozatával arról döntött, hogy vele a házi gyermekorvosi feladatok ellátására létrejött szerződést közös megegyezéssel megszüntetik, és a praxist a Keszthelyen született és 1997. óta Hévízen élő szakorvos: dr. Kovács Judit veheti át.

A képviselők köszönetet mondtak „Kati doktor néninek” a több mint három évtizedes, lelkiismerettel végzett gyógyító tevékenységéért és szép eredményeket kívántak az új szakorvosnak, aki immár 17 éve a keszthelyi kórház gyermekosztályán dolgozik. Az új doktornőt elsőként rövid bemutatkozásra kértük.

– A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1989-ben végeztem és az óta – a GYES idejét leszámítva – folyamatosan a keszthelyi kórházban gyógyítok. Gyermekgyógyászatból még 1993 őszén tettem le a szakvizsgámat. Az elmúlt két évben jó pár alkalommal vettem részt a fürdővárosi gyermekügyelet ellátásában, ezért a szülők egy része már megismerhetett. A praxis átvétele jelentős anyagi tehertételt jelentett, a testület jóváhagyásán kívül pedig rengeteg engedélyt is be kellett szerezni.

Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a Keszthelyi ÁNTSZ, a Megyei Orvosi Kamara, a hévízi polgármesteri hivatal, valamint a MEP tisztviselőinek a segítőkész ügyintézésért. A hosszú hivatalos procedúrán szerencsére túl vagyok, és remélem, hogy október elsejétől teljes erőbedobással eleget tudok tenni a területi ellátási kötelezettségemnek, továbbá minden más, rám váró munkának.

– Bevezet-e reformokat?
– A gyerekgyógyászatban is be kell tartani bizonyos szakmai szabályokat, de természetesen tekintetbe veszem az egyedi különbségeket, hiszen nincs két teljesen egyforma gyermek, és a kórlefolyásban is sok eltérés lehet. Csak kisebb változásokat tervezek, némileg a rendelési időpontok módosulnak. Elődömmel a szülők harmonikus kapcsolatot alakítottak ki, ezért nekem már egy bejáratott úton kell továbbmennem. Egyaránt közel állnak hozzám a csecsemők, a kisgyermekek és a serdülő kiskamaszok is. Szakmámon belül különösen érdekelnek a légúti és allergiás megbetegedések.

A Brunszvik-óvoda apróságainak ellenőrző vizsgálatait is én fogom végezni, az iskolaorvosi feladatokat Varga doktornő látja el. A tanácsadá-sok keretében igyekszem megvalósítani a prevenciót, és szeretnék kezdeményezni több szűrővizsgálatot is. Örülnék, ha a hozzám fordulók, az engem választók elégedettek lennének velem. A testület pozitívan áll a gyógyító munka támogatásához, ezért szeretném, ha a gyermekorvosi ügyelet rendszere bővülhetne. Ez ugyan nem kötelezően ellátandó önkormányzati feladat, de a fejlesztés mindannyiunk közös érdeke.

A kórházi munka során lehetőség volt a kis betegeim folyamatos megfigyelésére, sőt a laborleletek eredményeire is támaszkodhattam. Mostantól viszont sokszor azonnali döntést kell hozni, a diagnózis pontos felállításakor, illetve a kezelés módjáról. Ezért is lényeges, hogy a szülőkkel jó kapcsolatot sikerüljön kiépítenem. Nagyobb a kihívás, de bízom benne, hogy nagyobb lesz a sikerélmény is.

vissza az elejére


Miniszteri elismerés

„Idősekért”-díjat kapott

A 2004-ben alapított Idősbarát Önkormányzat Díjat, valamint az aranykorúak életének megszépítéséért tevékenyen dolgozóknak szánt különféle kitüntetéseket Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter az Országos Idősügyi Önkormányzati Konferencia keretében a Parlament Felsőházi Termében adta át. 

Lovrek FerencnéKiemelkedő civil szereplők, szociális szakemberek, az idősekért komoly áldozatot hozó állampolgárok, elismeréséül alapította a tárca az „Idősekért”-díjat, amelyet minden évben, az Idősek Világnapjának tiszteletére adnak át a megérdemelteknek.

A jutalmazottak között Zala megyében egyedüliként üdvözölték az 1972-ben alapított Margaréta Városi Nyugdíjasklub keszthelyi vezetőjét: Lovrek Ferencnét, aki évtizedeken keresztül végzett becsületes, áldozatvállaló tevékenységéért, amolyan „közösségi jótevőként” is köszönetet kapott. Külön szóltak az önkéntes munkájáról, amellyel számos helyi tradicionális feladatnak adott új keretet.

A város szeretett és megbecsült „Marika nénijét” oklevél átnyújtásával városházi irodájában köszöntötte Mohácsi József polgármester. Az Őszikék Nyugdíjasklub vezető-helyettese mint mondta, tele van tervekkel: október 10-én, kedden délután 15.00 órakora a TESZ-székházban ünneplik az Idősek Világnapját, illetve társaival szeretnének segítséget adni a helyi idősotthon lakóinak átköltöztetéséhez.

vissza az elejére


Türelemmel, szeretettel

Krasznai Tamásné a Zöldmező utcai iskola élén

Tizennégy évvel ezelőtt került a keszthelyi Zöldmező utcai általános iskolába kollégiumi nevelőtanárként Krasznai Tamásné, akit az idei tanévtől igazgatóként köszönthettek a diákotthon és szakiskola pedagógusai és diákjai. A két gyermekes pedagógus először napközis tanárként, majd osztálytanítóként állt helyt, tanított alsóban és egy esztendeig az értelmileg akadályozott csoport tanulóit fejlesztette.

Munkája mellett elvégezte Budapesten a Bárczi Gusztáv Főiskola gyógypedagógia szakát. Idén nyáron a fenntartó megyei önkormányzat, az ő pályázatát fogadta el, így öt évig irányíthatja az intézmény életét, munkáját. Elsőként a terveiről, céljairól beszélgettünk:

– Ebben a tanévben iskolánkba 200 tanuló iratkozott be. Oktatásunkra jellemző a kis létszámú osztály, a lassúbb ütemben történő fejlesztés. Ezáltal több időt tudunk fordítani a tanulók képességeinek kibontakoztatására. Ezáltal olyan alkalmazható tudást szerezhetnek, amit a későbbiekben, a saját életvitelükben is felhasználhatnak. Az egyéni fejlesztések mellett szakmát is elsajátíthatnak, sőt más intézményben is továbbtanulhatnak. Ennek eredményességét mutatja, hogy parkgondozóink és szerkezetlakatosaink többségében munkához is jutnak.

Szeretnénk segítségünket felajánlani a Nevelési Tanácsadó által az iskolaérettségi vizsgálatokon kiszűrt óvódások fejlesztéséhez, valamint terveink között szerepel az utazó gyógypedagógusi hálózat kiépítése a környéken. Az integráltan oktatott tanulók megsegítésére folyamatosan felvesszük a kapcsolatot a helyi általános iskolákkal. A tanév folyamán megszervezendő nyílt napok keretében megismertetjük óvodákkal, iskolákkal, szülőkkel, az intézményünkben folyó nevelő-oktató munkát.

Hosszú távú terveink között szerepel a logopédusi szakszolgálat feladatkörének bővítése. Nincs például dadogó terápia. A kistérségi társulás keretében az igényfelmérések után beindult a gyógytestnevelés a környék községeiben, falvaiban. Türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel, szakmai hozzáértéssel közelítünk a gyerekekhez, felcsillantva előttük egy sikeres és boldog élet lehetőségét.

vissza az elejére


Egyre népszerűbb

Kamarai kiállítás és vásár

Több szponzor, sok támogató – köztük a helyi önkormányzat – segítségével szeptember középső hétvégéjén rendezte meg hagyományos kiállítását és vásárát a Hévíz és Térsége Kamarai Tagok Kulturális Alapítványa. A kereskedelmi és ipari javak vásárán félszáz kiállító mutatta meg termékeit a Deák téren, ahol igazi fesztiváli hangulat várta a folyamatosan érkező vendégsereget.

A nyitóünnepségen a standok melletti felállított színpadon felszólaló kamarai, térségi és városi vezetők reményüket fejezték ki, hogy a keresleti és kínálati oldal igényei egyaránt kielégítést nyernek. A vásárt a házigazdaként felszólaló Vértes Árpád polgármester nyitotta meg. A térségi kamara alapító tagjai között nyilvántartott tiszteletbeli elnök arról is szólt, hogy az immár ötödik alkalommal tartott rendezvény a turisták alapvető igényeire épít, ezért a kereskedelmi és kulturális javak egyszerre vannak jelen. Biztos volt benne, hogy a vállalkozó társai is profitálnak majd a programból. Mohácsi József országgyűlési képviselő, mint a kistérségi társulás elnöke szólalt fel, üdvözölve a tényt, hogy a vendégszerető kisváros minden évszakban szervez olyan turistacsalogató fesztivált, aminek hírét viszik.

Örömének adott hangot a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke Mazzag Ferenc is, aki a rendezvény legnagyobb értékét abban látta, hogy azt minden évben egyre többen látogatják. A helyi iparosok, a térségi iparosok, a képző- és iparművészeti termékek forgalmazói és előállítói összefogva üzleti kapcsolatokat is kiépíthetnek itt, ami garanciát jelenthet jövedelmezőségük megőrzésére, az egyre globalizálódó világban hangoztatta. A rendezők nevében Tóth Imre alapítványi elnök azt emelte ki: a fáradtságos munka eredményeként sok ismerős arccal találkozott a vevők és kiállítók részéről, ami egyértelmű biztosíték a sikerre.

Szakértőkből verbuvált zsűri értékelte a felhozatalt, hogy az év vásárdíjat odaadják az arra legérdemesebbnek talált kiállítónak. Idén a Zalaegerszegről érkezett Dömők Ildikó győzött, akit kézi gyártású, egyedi üvegművészeti termékeiért jutalmaztak.
A vásár látnivalói mindhárom nap kiegészültek színpadi műsorokkal. Helyi művészeti csoportok, szólisták és sztárvendégek csalogatták a publikumot.

vissza az elejére


Új pavilonok

Új, zártszelvényből hegesztett, a korrózió ellen tűzhorganyzással biztosított, furatos biztonsági üveglapokból összeállított, modern kivitelű utasvárókat helyeztek ki Keszthely több pontjára, így a frekventált területekről gyakorlatilag eltűntek az igénytelen kivitelű buszváró bódék – adta hírül Hardy László, a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályának vezető főtanácsosa.

Szeptember elején, első félévi igéretét betartva rekordgyorsasággal, egy nap alatt két várót is telepített a Balaton Intermédia Kft. A háromrekeszes, reklámvitrines, üvegfalú, dekoratív kivitelű utasvárók gyártását és összeszerelését a budakeszi székhelyű Euroelement Kft. munkatársai végezték a Kossuth utca 60. szám előtt, illetve a Kármelita-templom mellett, a Tapolcai út 1. szám előtt.

Az önkormányzat által a rekonstrukcióra jóváhagyott tavalyi keretösszeg felhasználásával nemrégiben újult meg a Hévízi út menti Z+D Kft. előtti, a Napfény sori (Mély úti csatlakozás-menti) és a Tapolcai út–Lóczy utca kereszteződésénél lévő megálló is. Az idei évre szóló fejlesztésre előirányzott keret terhére, a közelmúltban darabonként átlagosan 600–650 ezer forintos bekerülési összköltséggel telepítettek két egységből álló autóbuszvárókat a Vastagkovácsi, a Vadaskerti, a Fenékpusztai, illetve az Új köztemető előtti megállókba is.

A városban még igény lenne néhány csapadékvíz és szél ellen is védő buszváró telepítésére, de ezek a rekonstrukciós ütemek a közlekedési koncepció tárgyalását követően, az új költségvetés elfogadása után kerülhetnek napirendre.

vissza az elejére


Hévíz, Keszthely és Vidéke

Zala Média online