Kertész Tibor emlékére!

Közhasznúsági jelentés

Pénzbeli támogatás kérhető

Programkínálat


 

Kertész Tibor emlékére!

Hagyománnyá tette az atlétikát

68 év után nagypénteken utoljára dobbant meg a szíved. Az a szív, amely oly sok éven át a sportnak, az atlétikának élt. Keszthelyen Te voltál az, aki hagyománnyá tette az atlétikát, és közel 40 éven keresztül országosan is jelentős sikereket értél el. Szíved most végleg megpihent.
1955-1993-ig az Agrártudományi Egyetemen, majd később a Pannon Agrártudományi Egyetemen, 38 évig tanszékvezetőként hagyományt teremtettél. Olyan időszakban dolgozhattál, amely egyben nehéz volt az útkeresésben, másrészt könnyebb a sportéletben, volt alanya és értéke a sporteredményeknek. Sok-sok tanítvány a testnevelésben, több mint 100 minősített sportoló, olimpikon, válogatott sportolók (Bakai József, Cziffra Zoltán, Jakab Gyula, Ágh Pál, stb.) fémjelzik 38 év munkáját.
Sokszor siettél ki jellegzetes lépteiddel az egyetemi kollégiumba, a szeretett Testnevelés Tanszékre és az atlétikai pályára.
Hirtelen, váratlanul távoztál el, akkor, amikor úgy tűnt, minden rendben van körülötted, végre gondtalanul élvezheted Szigligetet, a nyugdíjas éveket. Munkáddal, az itt eltöltött évekkel, hálás tanítványaid emlékében sokáig élni fogsz! Én pedig továbbadom munkámmal mindazokat, amit Tőled tanulhattam.
Elmentél, de a keszthelyi atlétikában tovább élsz! Nehéz elhinni, hogy nem vagy többé, és az, amit oly sok éven át fejlesztettél, az erő, végleg elhagyott.
Csikós József testnevelő


vissza az elejére

Közhasznúsági jelentés

Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány

Amely készült az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány 1999. évi működéséről „A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény” alapján. Az alapítványt a Zala Megyei Bíróság 1998. augusztus 24. napján Apk. 60.022/1992/8. számon hozott végzése kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánította.

A közhasznú tevékenységről szóló beszámoló
Az 1817-ben gróf Festetics György által indított Helikoni Ünnepségek több ízben kerültek felújításra, 1921-ben, 1932-ben és 1957-ben, majd 1992-ben indult újra el e nagyszabású művészeti fesztivál, 1957-től és napjainkban a középiskolás korosztály részvételével. E nemes cél támogatására az ünnepségek 175. évfordulója alkalmával jött létre 1992-ben az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány.
A legújabb kori Helikoni Ünnepségek, 1992 óta, ismét az eredeti célt tűzte ki maga elé, miszerint az egész Dunántúl valamennyi középiskoláját meghívja e nemes vetélkedésre, közvetlenül Keszthelyre. A játékok kétévente kerülnek megrendezésre, ahol a kulturális szemle keretében több műfajban – előadóművészet, komoly– és könnyed műfaj, folklór, irodalom, mozgásművészet, képző– és iparművészet, sport – mérhetik össze tudásukat a résztvevők. A következő eseménysorozatra 2000. áprilisában kerül sor.
Kapott támogatások és azok felhasználása
1999. évben magánszemélyektől összesen 6.000 Ft adomány folyt be, amely a 2000. évben megtartásra kerülő Helikoni Ünnepségek szervezési és rendezési költségeire kerül felhasználásra.
Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások
A Helikoni Alapítvány szervezői, a rendezőbizottság tagjai és azok közvetlen hozzátartozói se munkaviszonyban, se megbízási jogviszonyban nem álltak az alapítvánnyal, és semminemű bér, illetve bér jellegű juttatásban nem részesültek.
Alapítványi bevétel 106.000,-Ft, amelyből 100.000,-Ft nevezési díjat a dunaújvárosi Széchenyi I. Gimnázium fizetett be a Helikoni Ünnepségek 2000 áprilisában tartandó eseménysorozatára, a fennmaradó 6.000 forint pedig 3 magánszemély 2.000,-Ft összegű adománya.
A bankkamatok bevétele 120.713,-Ft-ot tett ki, míg az alapítványi célú költségek összege 16.021,-Ft volt.
Keszthely, 2000. február 22.

Cséby Géza, Kálmán Józsefné
az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítványhivatalos képviselői


vissza az elejére

Pénzbeli támogatás kérhető

Egy belügyminisztériumi felmérés szerint az elmúlt tíz éves időszakban az összbűnözés több mint hetven százalékát kitevő vagyon elleni bűncselekményeken belül huszonhárom százalékos arányt képviselnek a betöréses lopások. A kormány éppen ezért – a tavalyi év nyarán – a kelet-közép-európai országok közül elsőként megteremtette a jogi és pénzügyi feltételeit a különösen súlyos, erőszakos bűncselekmények sértettjei és hozzátartozóik kárenyhítésének.

Ennek érdekében jött létre az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítvány, amely a nemrégiben – ugyancsak belügyi kezdeményezéssel – induló Szomszédok Egymásért Mozgalommal karöltve kívánja végezni feladatát. Minderről Gelencsér Hédi, a hévízi polgárőr egyesület elnöke, az országban elsőként Hévízen életre hívott SZEM program vezetője tájékoztatta lapunkat. Mint mondta: a kormány a közalapítványon keresztül pályázati lehetőségek keretében szeretné terjeszteni és fejleszteni a SZEM program végrehajtását. Másrészt a legsúlyosabb erőszakos bűncselekmények áldozatain kíván segíteni úgy, hogy számukra bizonyos anyagi erőforrásokat biztosít.
Kárenyhítési kérelmet a bűncselekmény áldozata nyújthat be. A sértett halála, illetve akaratnyilvánítási képtelensége esetén viszont az a hozzátartozó, akivel a sértett egy háztartásban élt. 
A kárenyhítés lehet előzetes pénzbeli támogatás. Ennek összege 2-70 ezer forintig terjedhet. Az összeg annak ítélhető meg, akinek körülményei az azonnali segítségnyújtást igénylik, illetve, ha temetési költségekhez való hozzájárulást igényelnek a hozzátartozók.
Ötventől százezer forintig terjedő támogatás adható a büntető eljárás befejező határozat meghozatalától, illetve annak jogerőre emelkedésétől számított, hat hónapon belül beadott kérelem esetén. Indokolt esetben ismételt, legfeljebb kétszázezer forintos támogatás is adható. 
A kormány reményei szerint hamarosan elkészül az áldozatvédelmi törvény is, amely az elképzelések szerint állampolgári jogon biztosítja a kárenyhítés lehetőségeit az országban.
– aa –


vissza az elejére

Programkínálat

Filmszínház, Keszthely
22-28-ig 16,30 órakor A cigányok ideje, 19 és 21 órakor A csontember.
29-5-ig 17 órakor Mindent anyámról, 19 és 21 órakor Az Álmosvölgy legendája. 
6-12-ig 17 és 20 órakor Gladiátor.

Kertmozi
Az előadások kezdete: 21,30 óra.
21-23-ig: Taxi.
24-25-ig: Ideglelés.
26-27-ig: A Múmia.
28-30-ig: Hippolyt.
1-2-ig: Titanic.
3-4-ig: Hatodik érzék.
5-7-ig: A tehetséges Mr. Ripley.

Fontana Filmszínház,Hévíz
22-25-ig 16 órakor Egérút, 18 és 20 órakor Elizabeth.
26-28-ig 16 és 19 órakor A szibériai borbély.
29-5-ig csü-vas 15,45, 18 és 20,15 órakor, hé-sze 20,15 órakor Erin Brockovich – Zűrös természet.
3-5-ig 15,45 és 18 órakor Árvák hercege.
6-12-ig 17 órakor Ember a Holdon, 19 és 21 órakor Az Álmosvölgy legendája.

Goldmark Károly Művelődési Központ
25-július 14-ig a nagyteremben Koczogh András faszobrász tárlata.

Balatoni Múzeum
25-ig a díszteremben Keszthelyi és Keszthely környéki festők tárlata.
Júl.2.-aug.20-ig Az első magyar látványtár bemutatkozása a díszteremben.

Helikon Kastélymúzeum
29-én 20 órakor Nagy Vidor zongoraművész koncertje.

Sport
23-25-ig a Balaton-parton a Hullám Szálló előtt IV. Bakony-Balaton nemzetközi nosztalgia autós túraverseny.
23-25-ig a Városi Strandon Pepsi Music-part: VI. Borsodi sör strandfoci bajnokság.
24-25-ig az Ady utcai tenisztelepen Wernesgrüner Kupa férfi II-III. osztályú országos teniszverseny.


vissza az elejére