Megbecsülni egymást

Az önkormányzat és a vállalkozók


Keszthely Térségi Vállalkozók Klubja

Megbecsülni egymást

Keszthelyi történetek - Sebestyén Péter

A közelmúltban egy reggel, korai bevásárlás közben összetalálkoztam Sebestyén Petivel. Rég láttam, így örömmel üdvözöltem. Tudtam, hogy gondjai voltak a futballcsapat körül, így logikus volt a kérdés, – mi van veled, mi van a csapatokkal? Előre kell bocsátanom, nem vagyok futballrajongó, nem járok meccsekre, csak annyira ismerem a focit, amennyire városlakóként szurkolni illik saját csapatunknak. Ezzel együtt megdöbbentem, amikor Peti elmondta, nincs a csapatnál, hanem a Fatér Csabánál dolgozik eladóként. Csaba nyújtott segítő kezet, miután felmondtak neki, így tudja biztosítani a család megélhetését. A foci, az persze rettenetesen hiányzik.

Az első megdöbbenésemből felocsúdva, elhatároztam, hogy jobban körüljárom a dolgot. Igazából nem a foci érdekelt és a klub körül kialakult problémák, mert ezek olyanok amilyenek, majd megváltoznak. Inkább érdekelt az ember, akit azt hiszem velem együtt elég sokan felületesen ismerünk. De akarva-akaratlanul mindig a focihoz lyukadtunk ki. Sok emberrel beszéltem, olyanokkal, akik szeretik és olyanokkal akik nem szeretik Petit, ám abban mindannyian egyetértettek, hogy kitűnő szakember, agilis sportvezető, igazi sikerkovács. Akik nem szeretik, azt mondják önfejű, összeférhetetlen, törtető, öntörvényű ember. Akik szeretik, mindezeket nem vitatva, sorolják erényeit, és azt mondják, hogy példamutató, önfeláldozó, mestere a szakmájának, jó szervező és igazi közösségi ember. Azt hiszem mindkét oldalnak valahol igaza van, és valójában ennyi mindenből van összegyúrva ez a temperamentumos, szúrós szemű ember, Sebestyén Péter. Amikor először találkoztam vele, éppen pénzt gyűjtött egy spanyolországi tornára való kiutazásra, kis csapatával. Jó volt látni a lelkes gyermekarcokat és szülőket. Ezután a szűkszavú híradásokból egy sikerember képe kezdett kibontakozni. A város több futballpályáján megélénkült az élet, vagy száz különböző korosztályú gyerek rúgta a bőrt, egységes formaruhában, címerrel a mellükön, ezzel is demonstrálva együvé tartozásukat. Rang és kiváltság volt odatartozni. Csoda-e, ha saját kisebbik fiam és még néhány osztálytársa elhatározta, hogy focizni fog. Jártak is az edzésekre, büszkén viselték a mezt és a tréningruhát. Ők egy csapat voltak. A fiam abbahagyta a focizást, mert nincs hozzá tehetsége, de az a háromnegyed év, amíg ott volt, nem múlt el nyomtalanul. Ma is látom rajta a reakciókat, amit Pétertől hozott és ezek csak a javára szolgáltak. Az osztályban ma is van kis csapatuk, fociznak, van megkülönböztető jelük, nevük és egymásért mindig kiállnak, ha kell. Amikor szabadkoztam Sebestyén Petinek, hogy elhozom tőle a gyereket, mert nem igazán idevaló, Peti a következőket mondta: nem az a fontos, hogy a gyerek focizzon, hanem az, hogy érezzen rá a sportolás ízére, a csapatmunkára, a küzdésre a cél érdekében. Ma a fiam kosarazik, kegyensúlyozott és jól érzi magát a bőrében. Kell-e ennél több nekünk szülőknek. Mert alig hiszem, hogy van olyan szülő, aki azért nevel gyereket, hogy az bélyeget nyaljon, meg szurkálja magát mindenféle vacakokkal, időtöltés és életcél híján. Van, aki csapatban érzi jól magát, más a küzdősportokat választja. Mindegyikre jellemző azonban, hogy nem öncélú. A bizonyítási vágy munkálkodik azokban, akik 42 kilométert futnak, kilométereket úsznak, eveznek szakadásig. A csapatsportban egymásért, egy célért küzdenek. 

Sebestyén Péter 48 éves, nős. Ancsa, a felesége a Városi Vöröskereszt titkára. Három leányuk van, 22, 20 és 14 évesek. Péter a Testnevelési Főiskolán végzett sportmenedzserként, s az UEFA képzési rendszerének szakedzői vizsgájával is rendelkezik. Mind e mellett van egy elektro-műszerészi szakmája, amit otthon kitűnően tud hasznosítani. Életének főbb állomáshelyei: Szombathely, Körmend, Budapest, (az MTK csapata, ahol Mezey György volt az edzője) majd az igazi nagy szerelem Keszthely. Hobbija a futball kicsikkel és nagyokkal, lányokkal és fiúkkal. Jelenlegi foglalkozása: az EUROFA 2000 Faipari Áruház dolgozója (reméljük nem sokáig!).
– Peti, mennyire fogadod el, hogy önfejűnek tartanak?
– Lehet, hogy első megközelítésben önfejűnek tartanak, de én inkább „nehéz” ember vagyok. Felállítok magam elé egy célt, s ezt következetesen véghezviszem. Igénylem mások véleményét, a végleges döntéseimet befolyásolják, ám mindezeket mérlegre teszem, és csak annyit használok fel belőlük, ami a cél eléréséhez szükséges. Senkit nem sértek meg azzal, hogy vitassam a kialakult véleményét. Egy pontra többféleképpen el lehet jutni, én a magam módján teszem a dolgomat. Ha ez önfejűségnek tűnik néha, nagyon sajnálom. Bár azt gondolom, az egészséges önfejűség nem hátrány. Édesapám építész, tőle sokat tanultam. Keresem a praktikus megoldásokat, és semmit nem fogadok el készen. Szeretem átgondolni a várható következményeket, és elémenni a felmerülő problémáknak.
– Azt mondják rád, hogy egyszemélyes vezetést képviselsz, hogyan fér ez össze a csapatszellemmel?
– Talán inkább többet vállalok, mint kellene és türelmetlen vagyok, nem szeretem a „totyogást”. Amikor meghatározom a célt, logikusan kiválasztom azokat az embereket is, akikkel mindezt megvalósíthatom. Sok esetben gondolok többet az emberről, mint amilyen valójában. Annyira célorientáltan teszem a dolgaimat, hogy elmaradnak a protokolláris lépések. Nagy hiba, de nem menedzselem jól magam, azt gondolom, hogy a tetteim és az idő igazol engem. Sokat vállalok és elfoglal a munkám, ezért nem tartom fontosnak, hogy „adminisztrálgassam” magam. Azt hiszem, egy olyan segítőre lenne szükségem, aki mindezt megteszi helyettem. De már megint a csapatban való gondolkodásnál tartunk, s azt gondolom igazi csapatember vagyok. 
– Szombathelyről úgy kerültél Körmendre, hogy egyik napról a másikra közölték, Körmenden fogsz játszani, kvázi felesleges vagy. Valami hasonló játszódott le a közelmúltban is. Mit gondolsz, miért lehet veled ezt így megtenni, és te még csak nem is ágálsz ellene, nem fenyegetőzöl, egyszerűen tudomásul veszed a tényt. Látom rajtad, hogy ez nagyon megviselt.
– Szülői indíttatásból mélyen vallásos vagyok, és ez meghatározója életemnek és gondolkodásomnak. A megbocsátás, a másik tisztelete az, ami miatt el tudom viselni ezeket a velem történt, talán méltatlan dolgokat. Bár ha meggondolom, minden rosszban van valami jó, nem jártam roszszul azzal, hogy Körmendre mentem. Ott nagyon jól éreztem magam, és mindjárt az odakerülésemkor idejöttünk Keszthelyre edzőtáborozásra, így ha furcsa is, de úgy kerültem Körmendre, hogy Keszthelyre jöttem. A körmendi csapat volt az egyetlen a mai napig, amely elbúcsúztatott mint játékosát, amikor eljöttem. Természetesen nagyon nehezen élem meg a kudarcokat, főleg ha fociról van szó. Nagy szerencsém, hogy igazán jó a családi hátterem és barátaim is mellettem állnak. Így azért egyszerűbb, de nagyon megvisel, ha igaztalanul bántanak. Nem szeretek magyarázkodni.
– Szűk, baráti körből tudom, hogy díjat is kaptál nemrég.
– Igen, az MLSZ elismerte szakmai munkámat és kitüntetésben részesített. Nagyon örültem és igazolva láttam eddigi tevékenységemet. Éppen ezért fáj nagyon, hogy nem vagyok a gyerekek körül, és nem tudom folytatni mindazt, amit 1992-ben elkezdtünk. Ha mellettem állnak a klub vezetői, az alapítók és azok, akik segítséget ígértek és nem hagynak rám minden munkát, akkor talán nem jutottam volna ide. De így történt, most ebből a pozícióból kell felállni, és ha lehet újra kezdeni.
– Apropó, miért nem lettél pedagógus?
– Szívesen lettem volna, ha nem kellene osztályozni. Képtelen vagyok ilyen módon gondolkodni. Számomra mindegyik gyerekben megvan az az egy tulajdonság – és szándékosan nem a készséget mondom –, ami alapján mindegyiknek 5-öst adnék. Mert az egyik jó a csatában, a másik jól védekezik, a harmadik jó szervező és ugyan nincs meg a képessége, de szíve és küzdeni akarása van, az számomra már elég ahhoz, hogy maximális osztályzatot adjak neki. Ez pedig ugye, ellentétes a megszokott renddel. 
– Mik a terveid? Mert gondolom az elmúlt néhány hónap alatt azért átgondoltad, hogy hova tovább?
– Természetesen, de titokban mindig „csodát” várok, és azt gondolom, egyszer csak idejön hozzám valaki és azt mondja: Peti gyere, mert „Rád van szükségünk”. Egy biztos, most már annyi szállal kötődöm Keszthelyhez, hogy tartósan nem távoznék innen. Hívnak külföldre mesterkurzusokat tartani, amit már csak a szakmai önbecsülésem miatt is elvállalok, ha aktuálissá válik. Nem panaszkodom, mert a barátaim eddig is mellettem voltak, s a munkámmal meg vagyok elégedve, remélem Fatér Csaba is az enyémmel. Itt is megpróbálok csapatszellemet kialakítani, mert én már csak ilyen vagyok. Arra gondoltam, megpróbálnék egy magánklubot létrehozni, és újra a gyerekekkel foglalkozni. Ehhez persze tőkére van szükségem, vagy olyan intézményi támogatásra, ahol szívesen fogadnak, és díjazás ellenében pályát, öltözőt, tantermet és tornatermet tudnak adni. Sok szülő keres meg az utóbbi időben azzal, hogy szívesen látná a gyerekét mozogni az én irányításom alatt. Nem cél, hogy futballistákat neveljünk ezekből a srácokból, inkább az lenne fontos, hogy csapatszellemet, küzdőszellemet tanuljanak, éljenek egészségesen és legyen jövőképük. Tanulják meg, hogy elsősorban magukra, de megfelelő helyzetkialakítással környezetükre is számíthatnak. Természetesen a tehetséges gyerekekkel külön kell foglalkozni, felkészíteni őket a továbblépésre, megtalálni számukra a megfelelő fejlődés lehetőségét.
Azért fontos ezekről a témákról diskurálni, mert az eset kísértetiesen hasonlít egy már korábban lezajlott történéshez, csak a szereplők mások. Az a történet Fi János vitorlás edzőről és neveltjeiről szólt, akik éveken keresztül hozták a bajnoki címeket, és abban az időben „Keszthelyt rettegte” a sportvitorlázás. Nem feladatom elemezni az okokat és bűnbakokat keresni. Egy biztos, hogy a Janó ellehetetlenülésével és távozásával gyakorlatilag megszűnt az érdemi versenyvitorlázás Keszthelyen. A tehetségek közül sokan elmentek más klubokhoz, utánpótlás nevelés pedig alig van. Fi Janó sem hibanélküli, de legyünk őszinték melyikünk az. A munkája eredményét a mai napig nagyon sokan köszönik és hálásak neki. Olyan helyzetet teremtettek számára, hogy elhagyta a várost, és másutt keresett boldogulást, hitem szerint helytelenül. Egy biztos, hogy tanítványai boldogulását a mai napig nyomon követi. 
Igen, ilyen kiváló, tehetséges emberekkel vagyunk megáldva, csak nem vesszük komolyan, és már csak akkor érezzük a hiányukat, ha nincsenek. Legyünk őszinték, 10 éve a rendszerváltáskor „csak” a gyerekeinkről feledkeztünk meg, mint társadalom. Minden fontos volt, a privatizáció, a banki szféra kiépítése, a piacgazdaság megteremtése. Ebbe valahogy nem fért bele az oktatás meg az egészségügy. A gyerekeinknek a jövőképe az erőszakos, mindent eltaposó érdek, a kilátástalan munkavállalás, a megfizethetetlen egzisztenciateremtés. Nem hiszem, hogy van olyan szülő, aki ilyen jövőt szánna a gyerekének. És a folytatás sem lehet érdektelen, mert hamar felnőnek a srácok, ők lesznek a város képviselői, nekik kell a várost tovább formálni. Nagyon fontos, hogy jó példát mutassunk, legyünk egymással toleránsak, segítőkészek, mert ha nem tudunk együtt élni, akkor külön sem tudunk, hisz egy másik közösségben újra az együttélést kell gyakorolni. Bízzunk egymásban, adjunk lehetőséget egymás számára az újragondolásra és újrakezdésre.
R. Cs.


vissza az elejére

Az önkormányzat és a vállalkozók

Hegedüs László alpolgármester az eredményekről

A Keszthely Térségi Vállalkozók Klubjának legutóbbi jelentkezésekor már jeleztük olvasóinknak, hogy folytatjuk a Hegedüs László alpolgármesterrel való beszélgetést, aki ez alkalommal a már elért eredményekről szól.

– Számos folyamat elkezdődött, csírájában már megvan, de látszata még nincs. Az egyik ilyen a színház-konferenciaközpont. Ezzel kapcsolatban rövid időn belül megszületik egy parlamenti döntés arról, hogy 445 millió forintot kap Keszthely címzett támogatásként a színház-konferenciaközpont megépítésére. Ehhez nagyon komoly kamattámogatás érkezik még a Gazdasági Minisztériumtól, s a tervek elkészítésének nagy részét szintén a minisztérium finanszírozta. Így ennek a nagyon komoly beruházásnak közel 70-80 százalékát állami pénzekből tudjuk megvalósítani. Hogyha ez a döntés megszületik – a lebonyolító pályázat kiírását követően meglesz a döntés is –, akkor ez a beruházás akár azonnal elkezdődhet. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2-2,5 éven belül elkészül Keszthelyen a részben felújított, részben teljesen új színház és konferenciaközpont, amelynek 500 fős lesz a befogadóképessége – mondta Hegedüs László. – Ez egy olyan eredmény, amelyet nem lehet elvitatni, de meg kell mondjam, hogy ehhez nagyon komoly támogatást kaptunk politikai szinten is.
– Keszthelyen számos olyan intézmény van, amelynek korszerűsítése elengedhetetlen, ám a város költségvetésében ezekre nincs lehetőség. Elképzelhető, hogy e téren is történik előrelépés?
– Keszthelyen nem sokan tudják, hogy az országban két városi rendőrkapitányság kapott lehetőséget arra, hogy az épületének teljes felújítására állami pénzeket rendeljenek hozzá. Az egyik a keszthelyi rendőrkapitányság, amely 160 millió forint támogatást kapott az épület rekonstrukciójára, s hogy a felújítást követően a polgárokat európai színvonalú környezetben tudja fogadni. Így az ott dolgozók is megfelelőbb munkakörülmények között végezhetik majd a munkájukat. Erre a munkára is ki lett írva a pályázat, s tudomásom szerint november végéig, tehát még ebben az évben el is kell készüljön a rekonstrukció. El kell mondjam, részben ez is egy nagyon komoly lobbinak az eredménye.
– Tudomásom szerint az idegenforgalom terén is eredményesen lobbiztak, s ebben jelentős szerepe van a vállalkozói klubnak is.
– Az Idegenforgalmi Kht. működéséhez három éven keresztül évente 15 millió forint támogatást nyújt a Gazdasági Minisztérium. Tárgyalásokat folytatunk az Amazon Szálló kérdéskörében, s úgy tűnik, hogy a kincstárral születik egy megegyezés, egy francia befektetőcsoporttal a Helikon Kastélymúzeumot, az Amazon szálló épületét és nagy valószínűség szerint a fenékpusztai épületegyüttest egy olyan programba sikerül bevonni, amely az országban négy helyen valósul meg. Ehhez nagyon komoly, milliárdos nagyságú EU-s pénzek lesznek hozzárendelve, s a megvalósulásának az esélye több mint 90 százalék. Ebben nagy szerepet játszott Kovács Ferenc, a Parlament idegenforgalmi bizottságának tagja, a kastély albizottság elnöke. 
– Mi lesz a feladata a most alakuló Városfejlesztési Rt-nek?
– Az, hogy az önkormányzat bürokratikus intézkedéseit ellensúlyozza azzal, hogy a városfejlesztésnél és a városban történő beruházásoknak az ösztönzésénél katalizáló szerepet töltsön be. Nagyon fontos, hogy ezt a munkát egyfajta vállalkozói közegben lehessen végezni. Budapesti példák alapján Zalaegerszegen már nagy sikerrel működik egy ilyen társaság, amely komoly fejlesztéseket indított el a városban, s Keszthelyen is van lehetőség a fejlesztésre. Úgy tűnik, hogy előzetes egyeztetések alapján a Regionális Fejlesztési Részvénytársaság mintegy 60 millió forinttal beszállna ebbe a cégbe, az önkormányzat 80 millió forint értékben apportál be területet, s elképzelhető, hogy bankok és hasonló tevékenységet folytató más cégek is társulnak majd. Bízom abban, hogy rövidesen létrejön a részvénytársaság, elkészültek azok a fejlesztési koncepciók, amelyek alapján fogja végezni a tevékenységét. E szerint az apportként bevitt terület – a Libás térség – közművesítése kerül kiépítésre, hogy a megfelelő befektetők kiválasztása után elindulhassanak az ottani idegenforgalmi beruházások. Szó van a ládagyár térségéről is, és tárgyalásokat folytatunk az ipari park megvalósítása érdekében a Honvédelmi Minisztériummal és a Gazdasági Minisztériummal. Remélhetőleg ebben az évben ezen a téren is sikerül előbbre lépni. Zalaegerszeg már jelezte, hogy küld befektetőket, mert ott betelt a lehetőség, s ezzel – ha sikerül – komoly munkahelyteremtő beruházások is megvalósulhatnak. A Városfejlesztési Rt. feladata lesz még a tömbrehabilitáció, s ezzel a belváros néhány nagyon lelakott épülete kerülhet kiváltásra, s így bizonyos szociális problémákat is kezelni lehet majd. 
– A közelmúltban egy közmunka-program pályázatot nyer el a város. Milyen lehetőségeket nyújt ez a program?
– A Megyei Munkaügyi Központ vezetőjével beszélgettem erről a lehetőségről, s ő javasolta, hogy a város emelje fel az önrészt 20-ról 30 százalékra, mert így van esély a pályázat elnyerésére. Nos, ezzel a közmunka programmal közel 25 millió forint támogatást sikerül idehozni, s ebből mintegy 60 dolgozót lehet a városban, s 60 dolgozót a Kis-Balaton Kistérségi Társulás területén foglalkoztatni. A munkanélküliek – akiknek egy része csupán nem szeret dolgozni, csak a segélyért áll sorba – úgy juthatnak ettől kezdve pénzhez, hogy munkalehetőséget kapnak, s ha ezt elutasítják, akkor nincs más lehetőségük. Véleményem szerint ezzel jelentősen letisztul majd a kép a valódi és a dolgozni nem szerető munkanélkülieket illetően.
Hegedüs László elmondta, hogy meglehetősen komoly csatározások után sikerült megszereznie a városnak a Halászati Rt-től az 5 hektáros volt angolnatelepet, amely a Hévízi-tó szomszédságában fekszik. Jelenleg folynak a tárgyalások egy olyan beruházás megvalósításáról, amelyet a kormány a gyógyturizmusra tekintettel kiemelten támogat, s van esély egy jelentős összegű vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. A gyógyturizmushoz kapcsolódó európai színvonalú beruházás a munkahelyteremtés mellett jelentős adóbevételt is biztosít majd Keszthelynek.


vissza az elejére