BESZÉLTETÉS HATOS ENDRE FÜRDŐIGAZGATÓVAL
Több mint három évtizede dolgozik a hévízi gyógyfürdőkórházban Hatos Endre, aki 1983 óta látja el a fürdő irányítási munkakörrel együtt járó feladatokat. Mint mondta, vezetői minőségében mindig a vendégkiszolgálás feltételrendszerének folyamatos javítására, és a különféle szaktevékenységek összehangolására helyezte a fő hangsúlyt.
Hozzá
tartozik minden, ami kapcsolódik a fürdő üzemeltetéséhez. Tavaly júniusban a
kht. vezetése újabb feladatot is rábízott. Tőle várják a Tófürdő üzleti
eredményeinek fokozását, és szaktudására számítanak a marketingmunka
dinamizálásában is. Új üzleti kapcsolatokat kell kiépítenie, és új partnerekre
kell találnia.
Feladatköre valóban sokrétűvé vált, hiszen a különféle akciók kidolgozásától kezdve, a marketingterület új csapásirányainak kijelölésén keresztül egyre szélesedik a kör, amelynek eredményességéért felel. Milyen esztendőt zárt tavaly a Tófürdő? – érdeklődtünk elöljáróban a fürdőigazgatótól.
– Szerencsére több tekintetben is sikerült felülmúlnunk az előző esztendők gazdasági eredményességét. Jelentősen emelkedett a fürdővendégek létszáma, de a vendégforgalom növekedésén túlmenően az üzleti bevételeket is sikerült emelni. A sikerekben feltétlenül oroszlánrésze van az új vezetés által kezdeményezett aktív reklámkampányoknak, a különféle akcióknak, az előremutató ötletek bevezetésének, valamint a bel- és külföldi nyilvános megjelenéseknek.
A meglévő üzleti partnereinkkel is szorosabb viszonyt igyekeztünk kialakítani, a korábbiaknál előnyösebb feltételekkel kötöttünk szerződéseket, újabb célterületekről sikerült gyógyturistákat idehozni. Megcéloztuk az orosz piacot és a környéken tartózkodó turistákat is megpróbáltuk ügyesebben elérni. A promóciós tevékenység keretében sikerült a már meglévő gyógyturisztikai termékünket ismertebbé téve fejleszteni. 2007. december nyolcadikán köszöntöttük az egymilliomodik látogatót.
– Milyen jövő elé néz a Tófürdő?
– A ki- és beléptető rendszerben előfordulnak olykor kisebb rendszerhibák,
amit a főidény kezdetéig ki szeretnénk küszöbölni, és a szekrényhasználat apróbb
zavarait is nyárig igyekszünk megoldani. Jelenleg folyamatban van az üzleti terv
kidolgozása. Ami biztos: nem marad el a fürdőzők által megkedvelt akciók
folytatása, egy új vendégkör „elektronikus becserkészése”, és a szakmai
vásárokon való intenzívebb megjelenés.
Színesebb kínálatunkat megjelentetjük saját honlapunkon, illetve egyik üzleti partnerünk révén szeretnénk térítésmentesen bekerülni abba a Nyugat-Európa országait átfogó üzleti adatbázisba, ahonnan kiindulva, a kölcsönös előnyöket megragadva, a partner szolgáltatásrendszerének kiegészítéseként, még több potenciális vendéget tudunk megszólítani.
A tervezett rekonstrukció folytatódik, a korszerűtlenné vált C és D-épületek felújítása szeptemberben indul, azért, hogy a főidényben lehetőleg ne okozzunk zavart. Még nyáron elkezdődik az új, parti fogadóépület építése. Hévíz hírnevét növelve jó minőségű komplex szolgáltatásrendszert kínálhatunk vendégeink részére.
TUDOMÁNYOS ÜLÉS A REMUMAKÓRHÁZBAN
A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban szimpóziumot tartottak február legelején. A reumatológiai fájdalomkezelés kérdéseit középpontba állító tudományos tanácskozáson nem csupán a reumakórház orvosai tették tiszteletüket, de a rendezvényterem széksorait szép számban megtöltötte sok, a régióban praktizáló ideggyógyász, idegsebész, valamint gyógytornász is.
A
meghívottakat dr. Hegedűs Lajos ügyvezető igazgató köszöntötte, röviden
bemutatva a helyi szakmai terveket, pillanatnyi lehetőségeket és a jövő
dédelgetett orvosszakmai munkaprogramját. Dr. Szabó Csaba, ügyvezető
igazgatóhelyettes a tudományos ülés elnökeként is szólt a megjelentekhez.
A rendezvény programját dr. Harcos Péter neurológus főorvos előadása nyitotta. A fővárosi Szent Imre Kórház elismert szakembere egy új, az ideggyó- gyászat területén áttörést jelentő lehetőségről számolt be, amelyik a cukorbetegek körében gyakori idegrendszeri károsodásokat van hívatva mérsékelni. Előadása első részében a szakember beszámolt arról is, hogy milyen élettani alapjai vannak a különféle érzészavaroknak, vagy fájdalmaknak.
A fájdalomszindrómához kapcsolódó gyógyszeres kezelés eredményeit is feltáró előadást követően Prof. dr. Rácz István gasztroenterológus beszélt arról, hogy milyen gyomor- és bélrendszeri szövődményei lehetnek a reumatológiában alkalmazott gyulladáscsökkentőknek. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke szerint közismert tény, hogy a reumás eredetű fájdalmak csillapítására, az ízületi gyulladások mérséklésére szánt gyógyszerek egy részének nem kívánt mellékhatásai vannak.
Ezen mellékhatások legelébb a gyomorra, illetőleg a bélrendszerre vannak kedvezőtlen hatással. Szélsőséges esetben a gyomor- és a bél nyálkahártyájának fekélyesedése is bekövetkezhet. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezető főorvosa úgy látta, az ártó mellékhatások javarészt kivédhetők, megelőzhetőek, kezelhetőek, de mind az orvos, mind a beteg részéről sokkal nagyobb odafigyelést kell tanúsítani.
Dr. Szekeres László, a hévízi reumakórház orvosigazgatója egy új gyulladáscsökkentő gyógyszer hatásmechanizmusát vázolta. Ismertette, hogy létezik egy hatóanyagcsoport, amelynél a gyomor- és bélrendszerre káros mellékhatások jelentősen alacsonyabb mértékben fordulnak elő. Az új készítmény, reumás gyulladások okozta megbetegedések esetében, a hagyományosan alkalmazott szereknél az első tapasztalatok szerint biztonságosabb kezelést biztosít.
A reumatológus főorvos szerint persze ennek az új, hatékony gyógyszernek is
vannak kockázatai. A gyógyszercsoport biztonságossági ismérveit részletesen
összefoglaló előadásból kitűnt: ugyan nem veszélyt okozó mértékben, de a szív, a
vérnyomás területe is felkerült a mellékhatások listájára.
Mindhárom témakört érintve sok kérdés hangzott el, amelyeket az előadók
megválaszoltak.
KESZTHELYEN ÉS HÉVÍZEN IS
Korán, január legelején kezdte Keszthelyen a VÜZ Kft. a közterületeken található fák, bokrok metszését. A folyamatosan márciusig eltartó feladat elvégzése fokozott odafigyelést kér minden helyben közlekedőtől. A Balaton fővárosában területcsoportonként általában 5–7 esztendőnként kerül sor a fák megújítására, frissítő fiatalítására.
A
szakemberek szerint az egyes fák, facsoportok metszésére háromévenként kellene
sort keríteni, de a társaság így is nagy erőbedobással készült az ilyenkor
szokásos feladatellátásra. Az utcai sorfák ifjító metszésére már a hónap első
munkanapján sor került. A további alakító, forgalomtechnikai szempontvezérelt
metszések pedig egészen március idusáig eltartanak majd, és kilencszáznál is
több fára terjednek ki.
Január második hetére gyakorlatilag végeztek a sétálóutcai lombalakító, illetőleg a Kossuth Lajos utcai ifjító metszéssel. A villanyvezetékekbe benőtt sorfákra, a közúti közlekedést akadályozó fák nyesésére és kivágására is sort kerítenek a hétköznaponként reggel héttől délután három óráig dolgozó munkacsoport tagjai.
A Gamesz tízfős parkfenntartási-metszési munkacsoportja január második hetétől indította a munkákat, amit megkönnyített a tavaly év végén vásárolt nagyteljesítményű, magassági ágvágó fűrész, amellyel a vastagabb ágcsonkok is könnyebben levághatóbbá váltak – újságolta Lackó Mária, Hévíz főkertésze. Az egészségügyi és ergonómiai metszést január hetedikén kezdték a Vörösmarty utca törökmogyoró sorában. Itt levágták a sérült, beteg, visszaszáradt részeket.
A Széchenyi utca felső szakaszán alakító metszést hajtottak végre. E helyütt két éve az áramszolgáltató az északi oldali fasor vázágainak egy részét lecsonkolta, mert javítaniuk kellett az utcában található gumikábel-vezetéket. Ezen vágások csak később hajtottak ki. Mostanra dőlt el véglegesen: melyik maradt életerős, melyik élettelen, melyiknek kicsiny a növedéke. A leválogatás időzítése tudatos volt.
Mint a szakember elmondta, a József Attila utca már csonkolt hársfa sorát az elhalt részektől szabadították meg. Idén a hársfasor viszonylagos növekedési egyensúly állapotában van, belefértek a fák részére hagyott zöld szelvénybe, ezért nem volt szükség drasztikus csonkolásos technika bevetésére.
Csupán a sérült, beteg részeket vágták le, illetve a járdák, gyalogátkelőhelyek fölötti 2 méter 20 centiméteres, úgynevezett esernyőmagasságig nyesték le a lehajló ágakat. Ugyanilyen nagy levelű hársfák alakítását hajtották végre a Petőfi és Erzsébet királyné utcákban is. A város többi részén található sorfákon, szintén csak egészségügyi metszéseket vettek tervbe.
Természetesen az elektromos- és telefon vezetékekbe benövő fákat mindenhol levágják majd. Január második felében a Fecske utca nyugati oldalán található vegyes fasor visszacsonkolása kerül terítékre, mivel az belenőtt a fölötte található villanyvezetékbe. Ezen fákat az utcalakók ültették sok évvel ezelőtt, ám azzal nem számoltak, hogy metszés nélkül egyes példányok mérete meghaladhatja a harminc métert is. Ezúttal az amúgy formás fákat is jócskán vissza kell vágni.
A fametszéssel párhuzamosan – ha nem lesz hó – oly módon indul be a cserjék fajtánkénti ifjító metszése, hogy a forma lényegesen nem változik. Az utcaképben egy helyütt lehet majd lényeges változásra számítani. A Kossuth Lajos utcai fagyal sövényt kell jelentékenyen alacsonyabbra formálni, hogy a kereszteződések beláthatóbbak legyenek az autóval közlekedőknek. A tél végi időszakban persze szeretnének végezni az összes zöldterület tisztasági takarításával.
Újra és újra fellángol a vita a horgászok és a Balatoni Halászati Zrt. között a tóban lévő hal mennyiségét illetően. A kérdés megoldásának fontosságát egyre többen ismerik fel, így talán remény van az évek óta húzódó probléma végleges rendezésére.
A balatoni halat illetően a hullámok egyelőre nem, hogy csillapodnának, egyre magasabbra csapnak a tónál. A halászati társaság saját adataival bizonyítja, hogy megfelelő mennyiségű halat telepítenek a Balatonba, és csak a fejüket csóválják a horgászok panaszára, miszerint nincs hal a vízben. E közben a zsinórt hiába áztató, mérgelődő delikvensek közül egyre többen fontolgatják, hogy visszaadják horgász engedélyüket.
Akad, aki állítja, hogy miközben tíz évvel ezelőtt három óra alatt kiadós vacsorára valót tett a vödörbe, a múlt évben egyetlen-egyszer sem volt szerencséje, így üresen maradtak a bejegyzés rovatok is. Az egyik, halradarral felszerelt vitorlás tulajdonosa azt mondja, ő maga is alig akarta elhinni, de így volt: egész nap a vízen voltak és egyetlen halat sem láttak a képernyőn.
Mostanra egyébként országgyűlési képviselők, sőt maga a környezetvédelmi miniszter is úgy látja, célravezető volna a halászati társaság, mint jelenlegi nyereség orientált cég, non-profit szervezetté alakítása, hogy az érintett önkormányzatok bevonásával láthassa el feladatát a jövőben. Fodor Gábornak a Balatoni Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén is kérdést szegeztek a horgászok képviselői a témával kapcsolatban. A tárcavezető akkor azt ígérte, hogy az évek óta fennálló és egyre inkább elmérgesedő vita eldöntésére egyeztetést kezdeményez az érintettekkel.
Január derekán, egy héten keresztül tizenhat párbajtőröző volt a vendége a hévízi Panoráma szállodának. A sportolók az alsópáhoki iskola megfelelő adottságú tornatermét használták a felkészülésre.
A tornacsarnokban felkészülő fiatal sportolókat a páhoki iskola tanárai és diákjai is nagy örömmel fogadták. Kulcsár Győző szövetségi kapitány az olimpiai kiküldetésre esélyes nyolc férfi és nyolc női versenyző szakmai felkészülését irányította a fürdővárosban, amellyel elégedett voltak a sportág képviselői.
A szakági szövetségi kapitány jelezte: a jelöltek visszatértek klubjukba, ahol tovább folytatják az edzést. A nők és a férfiak útjai egymástól elválnak. A csak az egyéni olimpiai részvétel két helyéért versengő női jelöltekre ugyanis kilenc, egymást követő héten várnak pontszerző versenyek, a férfiak viszont a csapat kvalifikációért küzdenek. Ők három erőpróbát követően visszatérnek, s Tatán folytatják a felkészülést.
Mindkét nem legjobbjaira további feladatok várnak: a nőknek áprilisban csapat világbajnokságon kell helytállniuk Pekingben, a férfiak pedig július közepén, Kijevben Európa-bajnokságon lépnek majd pástra. Most azonban mindenki az első, a még e hónapban esedékes erőpróbára koncentrál: a férfiak Dohában, a nők Budapesten kezdik a pontok gyűjtögetését. Végül a három-három legjobb eredmény számít majd bele az összesítésbe.