Kiegyensúlyozott szakmai munka

Bereczky Kálmán 80 éves

Az első félév eredményeiről és kudarcairól – Vancsura Miklóssal

Kiegyensúlyozott szakmai munka

– Nagy várakozással indult a kórház élete a 2000-es év küszöbén. Novemberben ugyanis arról volt szó, – Gógl miniszter úr úgy határozott – hogy egyszemélyes közhasznú társasággá alakulunk rövid időn belül. Erre a kórház megfelelően felkészült, de az átalakulás különböző okok miatt a mai napig nem történt meg és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a hévízi gyógyfürdőkórház az országos intézeti integráció része lesz. Tehát munkánkat ugyanabban a gazdasági és jogi környezetben végeztük, mint az elmúlt években – fogalmaz Vancsura Miklós.
– Mit jelent az országos integrációhoz való csatlakozás?
– Ha a prioritások nem változnak, akkor abból a szempontból jó, hogy a gazdálkodási keretek megváltoznak és végre lesz lehetőség fejlesztési forrásokhoz jutni. Ha azonban a prioritások nem a jelenlegi tevékenységek mentén érvényesülnek, akkor nem lesz előnyös. Mindez anynyit jelent, hogy az itt megtermelt pénz itt marad, a fejlesztési források szintén a kórházban jelennek meg először, mert Hévíz kiemelt területe a rehabilitációnak és a gyógyturizmusnak. A miniszter úr minden tárgyalásunkkor megerősít abban, hogy a hévízi kórháznak nem lesz rossz az integráció, sőt előnyére fog válni. Sajnálom mindezt és szomorúan tudom azt mondani most a félév értékelésekor, hogy nem valósult meg a társasági átalakulás, amely nem a kórházon és annak dolgozóin múlott. Részünkről minden feltétel adott volt az átalakuláshoz, csupán egyetlen kivétel van: az önkormányzat szándékai nem estek egybe azokkal a jogi lehetőségekkel, amely a kórház előtt állt. E kérdés folyamatos politikai szinten tartása azt eredményezte – mint évek óta mindig – hogy a döntéshozók ismét a békésebb szituációt választották és nem sietik el a döntést. Köztudott: az önkormányzatnak teljesen mások voltak az elképzelései, de azokat nem tudta elérni, viszont a szerintünk „legjobb utat” feltartóztatta. Szerintem ma már a képviselők is látják ezt, hiszen szembesültek azzal, hogy a hévízi kórház is megy az integráció felé, ezáltal a város elveszítheti azt a fajta beleszólási jogát, amit szeretett volna elérni és amit a kórház minden javaslata tartalmazott is. Most a hévízi testület levelet írt a miniszter úrnak, hogy Hévízt hagyják ki az integrációból. Nem tudom milyen eredménnyel járunk majd. 
– Mindez nyilván időveszteséget jelent a kórháznak...
– Igen, idő- és pénzveszteséget – válaszolja a főigazgató. – Ha azt tudjuk, hogy 2003 Magyarországon a gyógyturizmus éve, akkor már most 2000-ben élen kellene haladnunk e témában. Ha a Széchenyi terv a következő években a gyógyfürdő-fejlesztésekre komoly lehetőségeket irányoz elő, nekünk alkalmassá kell tennünk az intézetet arra, hogy hozzájussunk a tervben megfogalmazott prioritásokhoz. Sajnos a kórház ma nem alkalmas arra, hogy a Széchenyi terv lehetőségeit központi költségvetési intézményként befogadja. Nem juthat hozzá azokhoz a forrásokhoz, melyekhez egy társaság hozzájuthat. A Széchenyi terv ad vissza nem térítendő támogatást, kamattámogatást, amihez mindenkinek hozzá kell tennie a saját erejét. A kórháznak megvan a saját ereje, projektje. Kamattámogatással 3 milliárdig fejleszteni képes. Hosszútávra lehetne megalapozni Hévíz jövőjét, ha társaságként működne. 
– Véglegesnek tartja a döntést, hogy a hévízi kórház is az országos integráció része lesz?
– A miniszter úr álláspontja szerint igen. Bízom azonban abban, hogy nem kerülünk hátrányos helyzetbe. Remélem, a lehetőségek mentén a város is belátja, hogy Hévíz jövője szempontjából fontos elfogadni a szakmai érveket és az „érzelmi töltés” elé helyezni. A kórház-átalakulás kudarca azonban csak idézőjeles, a napi munkánk során természetesen nem beszélhetünk kudarcról. Intézetünk minden olyan szakmai feladatának megfelelt, ami ellátási kötelezettsége. Fekvőbeteg ellátásunk 97 százalékos teljesítéssel működött. Háromezer beteget láttunk el az első félévben. A 109 ágyas „fizető” rész is hozta az elvártat. Emellett jelentős járóbeteg ellátást bonyolítottunk le, amely a komplex balneoterápián, fizioterápián alapul, ami azt jelenti, hogy a fő tényező a gyógyvíz és a gyógyiszap. 
– Mit jelent az új klinikai csomag?
– Tulajdonképpen klinikai szolgáltatásról van szó. Ez újdonságnak számít. Próbáltunk ebben a félévben is új piacok felé nyitni, változatlanul azzal a filozófiával, hogy mi kórházi osztályként működünk, komplex diagnosztikával, folyamatos szolgáltatással: komplex gyógyászattal. Mindennek eredménye, hogy különböző szerződéseket kötöttünk: a Reuma Ligával, osztrák biztosítótársasággal, és a svédekkel megkötöttünk egy közel egymilliárdos Phare projektet, aminek egyik eleme a hévízi komplex kúra és ennek európai megismertetése, Európa piacaira való bevitele a svéd szervezeteken keresztül. Szeptemberben kormányszintű kapcsolatfelvételre kerül sor: 6-és 10 között lesznek itt a svéd partnerek és folytatódik a projekt tovább. Hagyományos partnereink között vannak német társaságok, akik egészségügyi utaztatásban érdekeltek. Természetesen mi is küszködünk azokkal a problémákkal, melyekkel a többi hasonló intézet. Azzal, hogy nincsenek államközi szerződések, hogy a kúrákat külföldön is nehezen fizetik, nagy az önrész és bizony szembesülünk azzal, hogy Magyarországon rossz az infrastruktúra, Hévízt nehéz megközelíteni. 
– Milyen tapasztalatokról számolhatunk be a járóbeteg ellátás területén?

– Az első félévben 11 ezer járóbeteg kúrázónk volt és félmilliónál több kezelést adtunk a kórházban. A fizető kúrázók száma időarányos volt, több mint ezren kerestek fel bennünket, ez körülbelül 55 fővel több a tavalyi első félévinél. Nálunk fontos, hogy differenciált diagnosztika működjön – folytatja Vancsura Miklós. – A diagnosztika területén új ultrahangkészülék működik jól és hatékonyan, Ifi főorvos úr óriási szakmai tapasztalattal végzi a munkáját. Hagyományosan jól működött és működik a laborunk, minden olyan vizsgálatot elvégeztünk, amire szükségünk volt. Az osteoporosis centrumunknak változatlanul kiemelkedő szerepe van a régióban, két műszakban, sőt még szombaton is dolgoznak a munkatársaink. Feltétlenül el kell mondanom, hogy a térség kórházaival, a háziorvosokkal jó a kapcsolatunk. 
Ebben az évben is számtalan konferencia, kongresszus volt külföldön és belföldön egyaránt, melyeken részt vettünk, és több előadást is tartottunk. Részt veszünk a szakorvosképzésben, rezidenseket vettünk fel, tanítunk az egészségügyi főiskolán és a tapolcai gyógyturisztikai főiskolán is. Be kell számolnom arról is, hogy sikeresen indultunk az újabb Leonardó pályázaton, tehát a gyógyturisztikai felsőfokú képzés továbbra is működhet Phare pénzből. Sikeresen részt vettünk a nyugat-dunántúli gyógyfürdők regionális koncepciójának kidolgozásában. 
– Ebben a félévben kezdeményezték a világörökségi listára való felkerülést is. Erre adottak a feltételek?
– Adottak lesznek. Azt látjuk, hogy a térségben stabilizálódik a karsztvízszint és a hévízi tó hozama. Megtörtént a zárótárgyalása a tó hidrogeológiai védőidom terveinek. Várhatóan szeptember elején társadalmi vitára kerül az anyag. Felmerül mindezzel párhuzamosan egy másik igény is, ez a telepített és épített környezet igénye Hévízen és környékén. Nem csak a természetes környezetnek, hanem az építettnek is meg kell felelnie a gyógyhelyi sajátosságoknak, jellegzetességeknek. Úgy érezzük ezen a téren vannak még problémák. Most, hogy a védőidom tervei elkészültek és a hatóságokhoz kerültek, a hévízi kórház tulajdonképpen „ügyfélként” is képes bekapcsolódni az előttünk álló feladatok megoldásába. Azt szeretnénk elérni, hogy a környező önkormányzatok ébredjenek rá arra, hogy a fenntartható fejlődés az épített környezet oldaláról szintén elengedhetetlenül fontos.
Fejlesztési munkáját is tovább folytatta a kórház – mondja a főigazgató, – de nem tudtunk akkora ütemben haladni, mint az elmúlt években. Be kell vallanom: a kórház is várakozó álláspontra helyezkedett, mert nem tudtuk, hogy a döntések milyen gyorsan követik egymást. De az élet nem áll meg... a tófürdőn vizesblokk cserére került sor és elkészültek azok a tervek, melyek a fedett fürdő tereinek régies hangulatát idézik vissza. Ősszel vendégeink már láthatják a változásokat.
– Ágyszám csökkentésről szólnak manapság a híradások. Elképzelhetőnek tartja, hogy a hévízi kórházban is „leépítésre” kerüljön sor?
– Zalában 790 rehabilitációs ágy van, a lakossági létszámot tekintve 420-nak kellene lennie a normatív ágyszámnak. Ennek a kérdésnek a feloldása szakmapolitikai kérdés. Hévíz speciális helyzetben van, nem tartom elképzelhetőnek az ágyszámleépítést és bízom abban, hogy nem is lesz. Két évvel ezelőtt hasonló helyzet alakult ki és pozitív eredménnyel zárultak a tárgyalások. 

vissza az elejére

Bereczky Kálmán 80 éves

– Hogyan került előadóként a gyógyfürdőkórházba?
– A könyvtáros nagyon jó ismerősöm – mondja Kálmán bácsi –, és megkértem, ha lehet, hadd tartsak előadásokat a betegeknek. Régebben TIT-előadó voltam, rendszeresen beszéltem az egyes tájakról, múzeumokról, emlékhelyekről; nem szeretném elfelejteni ezeket. Az előadásokkal én is felfrissítem a tudásomat. Jólesik, hogy olyan élményben részesíthetem a hallgatóságot, amiben a tévé nem tudja. Ráadásul hozzá is lehet szólni az egyes témákhoz, így én is számtalanszor kaptam újat egy-egy előadáson.
– Van valamilyen kedves élménye ezzel kapcsolatban?
– Kettő is; az egyik még abból az időből származik, amikor TIT-előadóként lehetett menni vidékre. Vindornyalakon voltam, amikor az előadás végén odajött hozzám egy néni, és elsírta magát, hogy ő még Keszthelyen túl soha nem járt, én meg elvittem a Baradla-barlangba... A másik eset 1980-ban történt; feleségemmel beutaltak bennünket a rózsadombi üdülőbe, és akkor is nálam voltak a diák, mert a budapesti Mezőgazdasági Múzeum baráti köre meghívott, hogy tartsak nekik előadásokat. Amíg üdültünk, egyszer megemlítettem az ottani kultúrosnak, hogy mi van nálam, és aztán az lett belőle, hogy Nagyváradról tartottam is egy előadást. A végén egy idős bácsi jött sírva, és azt mondta: te Bereczky, hazavittél engem... Hát kiderült, hogy ő volt egykor az én laktanyaparancsnokom. 
– Feleségével együtt – és külön-külön is – számtalan kitüntetésben részesültek, különböző újságcikkek, tévéműsorok dolgozták fel életük történetét. Milyen gondolatok foglalkoztatják most, a 80. év betöltésekor?
– Az ember mintegy kívülről szemléli, gondolja végig az életét, keresve annak értelmét. Én is így tartok számadást lezajlóban levő életem felett. Nagyváradon születtem, ahol az Ifjúsági Keresztyén Egyesület szelleme hatott át, itt tanultam meg az egyenruha- és úriszabóságot. Hat éves katonai szolgálatom idején nyolc alkalommal mentett meg Teremtőnk a biztos halálból, amikor harcoló alakulatom több esetben hagyott kéttűz között, miközben előttem és mögöttem aratott a halál. A háború vihara sodort a dunántúli Egregyre, ahol Teremtőnk mellém rendelte őrangyalnak életreszólóan feleségemet, Fonnyadt Hedviget, aki három gyermekkel ajándékozott meg. Hévízen minden lehető munkát elvállalva, anyagi alap nélkül, rokkantan kezdtük családi életünket. Egy tanfolyam elvégzése után a járási tanács alkalmazásában népművelési csoportvezetői állást töltöttem be; az 1956-os forradalmi eseményeket követő tavasszal azzal az indokkal bocsájtottak el állásomból, hogy sokat árthattam volna a pozíciómban a Kádár-rendszernek, ha hatalom lett volna a kezemben. Kétségbeejtő jövőnket látva feleségem és három gyermekem tartott vissza a disszidálástól. Takarítottunk, majd a népviselet-készítés lett a családunk jövedelme, amely mára nagyon népszerű lett belföldiek, külföldiek előtt egyaránt.
Valóban: a vendégkönyvet látva Európa különböző országaiban, Amerikában, Kanadában, de Magyarország különböző tájain örömmel viselik a Bereczky-műhelyből kikerült bujkát.

vissza az elejére