Huszártalálkozó

Kényszerhelyzetben


NYERGELJ, FORDULJ!

Huszártalálkozó

A hazánkban működő közel száz hagyományápoló honvéd civil szervezeteket képviselve, augusztus közepén, amúgy turistalátványosságként, mintegy nyolcvan, a tradíciókat őrző huszár és honvéd vett táborhelyet magának a keszthelyi Sportkemping mellett, ahonnan teljes menetfelszerelésben, korabeli ruhákban többször is elindultak városbéli „masír-portyáikra”, hogy népszerűsítsék azon történelmi kort, amikor a bajtársiasság, a hűség, a kitartás zászlója alatt büszkén vonultak harcba az edzett legények.

Még a tábori verbunkos, a táncház, a huszárgulyás előtt a Fő téren az alkalomhoz illő hangulatban Ruzsics Ferenc polgármester köszöntötte a felvonulás résztvevőit, a társzekerekkel, zenével, markotányosnők kíséretével érkezőket, köztük a Történelmi Lovastúra Egyesület – a Budapesti, Gyenesdiási, Fehérvári, Mogyoródi Huszárbandériumokat, a Zalai Gyepüvédőket, a Szegedi III. Honvédzászlóaljat, a Wysocky Légiót és a Radetzky Huszárokat.

A hagyományteremtő szándékkal első ízben életre hívott program nyitóünnepségén a Balaton-parti város vezetője felemlegette azt az érát, mikor egész Európa félte a magyarok vitézségét, erejét, tisztességét, bátorságát. Az ingyenesen látogatható programban szerepelt családi lovaglás, lósimogatás, lovas íjász-, fegyver-, csikós- és huszár bemutató. Nem csupán az egyenruhások, hanem a vendégek is megtapasztalták: nincs szebb a bemutatott „romantikus fílingű” huszáréletnél.

Mivel hogy az alkalmi huszárkonyha bográcsaiban ízletes pörköltet rotyogtattak, a csataimitációknak több száz lelkes nézője akadt, és a haderőt a gyalogosokon kívül egy valódi mozsárágyú is képviselte, a lovasok zászlóit pedig a Fő téri templom mellett szentelték meg. A városi önkormányzat és a Történelmi Lovastúra Egyesület közös szervezésében tartott kétnapos rendezvény csapatfelvonulásai után a nézősereg több történelmi fordulópontot érintően kapott ízelítőt a valódi magyar virtusból.

vissza az elejére


HAMAROSAN ELDŐL A KESZTHELYI KÓRHÁZ SORSA

Kényszerhelyzetben

Augusztus végéig kell elkészülnie annak a szakértői tanulmánynak, amely a Keszthelyi Városi Kórház megfelelő működtetéséhez szükséges lépések lehetséges variációit vizsgálja. Mint ismeretes a helyi képviselő-testület idén tavasszal tárgyalt először arról, hogy a súlyos anyagi gondokkal küszködő intézmény megmaradása érdekében hajlandó a jelenlegi működési forma megváltoztatására.

– Ez egy mindannyiunk számára kellemetlen, de kényszerű lépés – kezdi a beszélgetést dr. Ifi Ferenc, a város egészségügyi és szociális bizottságának elnöke, a kórház osztályvezető főorvosa. – A képviselő-testületnek mérlegelnie kellett, hogy a jelenlegi körülmények között lehetséges-e a kórház működtetése, vagy változásokra van szükség ahhoz, hogy megmaradjon az intézmény. Korábban már több fórumon is szóvá tettük, hogy a teljesítményvolumen korlátozás, a kórházi ágyszám csökkentés nagyon negatívan érint bennünket. A meglévő százkilencvennyolc aktív ágyból csupán száznégy maradt az intézkedések hatására. Ez borzasztó zsúfoltságot eredményezett. Több mint hatvanezer beteget kell ellátnunk, ilyen körülmények között ez már-már embertelen feladat.

– Gondolom nyáron ez a szám még magasabb.
– Ha csak a saját osztályomat nézem, ott ilyenkor a páciensek fele az ország más részéből érkezik, vagy külföldi. Nem a mi ellátási területünkhöz tartozik. De ezt az érvet sem vették figyelembe. Mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által biztosított keretből képtelenség finanszírozni a működést, és az önkormányzat anyagi lehetőségeit is meghaladja a szükséges támogatás mértéke, egyszerűen nincs más lehetőségünk, mint megvizsgálni az átalakulás lehetőségét.

Pedig sokkal jobb volna egy államilag, vagy önkormányzatok által szervezett, biztosításon nyugvó ellátás. Így lehetne mindenki számára hozzáférhető, magas színvonalú szolgáltatást biztosítani. A munkatársak anyagi és erkölcsi megbecsüléséről már nem is beszélve. Ma Magyarországon az egészségügyiek legalább még egyszer annyit dolgoznak, mint az osztrák, vagy német kollégáik, általában ötödannyi, esetenként tizedannyi bérért. Ehhez képest a magyar egészségügy, minden ellenkező híreszteléssel szemben még mindig jó színvonalú. Szinte hihetetlen, hogy miközben a nyugat-európai országokban öt euróba kerül egy szolgáltatás, addig ugyanazt nálunk egy euróért kell produkálni.

Csinálunk egy mellkasröntgent, a biztosító fizet érte 800 forintot. Biztosítás nélkül 10 ezer forint, mert ez a piaci értéke. És ez mindenre igaz, a műtétektől bármilyen kezelésig. Megértjük, hogy a nyugat-európai szintű finanszírozást ma nem bírná el a magyar gazdaság, de a jelenleginek legalább a kétszeresére volna szükség. Hosszútávon egyébként a mi takarékoskodásunk sem kifizetődő. A gépeink olyan régiek, hogy a korukat sem tudjuk, így aztán rendszeresen meghibásodnak. Egy-egy javítás drága, ezért külföldön igyekeznek még a jobb állapotú berendezéseket is kicserélni, mert jobban megéri.

Bízom benne, hogy e téren talán nálunk is lesz javulás, bár 50 millió forint még hiányzik a tervezett vásárláshoz. Sajnos a külföldhöz képest a magyar állam az egynegyedét, egyötödét fordítja ugyanarra az egészségügyi feladatra. Az, hogy most 5,8 milliárdot belepumpálnak az egészségügybe, csepp a tengerben, amikor kivontak 250 milliárdot. A jelenlegi keretek között az egészségügyi dolgozók elfogadható megfizetésével is csak harmadik országbeli ellátást lehet biztosítani. Ugyanakkor a lakosság joggal szeretne nyugati színvonalú ellátást kapni.

– Ez meglehetősen sötét kép.
– Igen. Ezért van szükség az átalakításra. Egyszerűen nem tehetünk mást. Év végéig meg kell történni a változásoknak, mert e nélkül nem lesz keszthelyi kórház.

– Egy ilyen változást előkészíteni óriási felelősség, hogyan tudják eldönteni, mi lehet a jó megoldás?
– Az önkormányzat szakértői tanulmányt készíttet ehhez. A térségből, illetve Budapestről jelentkezők közül egy budapesti ügyvédi iroda ajánlatát fogadta el a város vezetése, így ők készítik el a lehetséges alternatívákra vonatkozó dokumentumot augusztus végéig. Ez után a testület dönt, hogy mi történjen, és a már említett iroda irányításával megteszi a szükséges intézkedéseket. Ez valóban nagy feladat, és hosszútávú következményei lesznek. Csak bízni tudunk benne, hogy pozitívak.

– Privatizáció szóba sem jöhet?
– Nem. Elsősorban non-profit kft.-ben, vagy részvénytársaságban gondolkodunk, önkormányzati tulajdonlással. Egyébként a gazdasági társasággá alakulásnak megvannak a maga előnyei, nagyobb lesz a kórházvezetés szabadsága, vehet fel hitelt, gazdálkodhat, de az önkormányzatnak végig ott kell lennie mögötte. És biztos, hogy lesznek nehéz döntések is, amelyek hátrányosan érinthetik a dolgozókat, hiszen főképp a létszámon és a munkaidőn tudunk spórolni. Nagyon bölcsen kell majd dönteni a társaság vezetőjét illetően, higgadt, a munkatársakkal is jó kapcsolatot tartó emberre van szükség.

– Korábban a kistérségi finanszírozás is felmerült, ezt az ötletet elvetették?
– Továbbra is az elképzelések között van, hogy az önkormányzatok részt vegyenek a finanszírozásban, ám a Balaton-partiakat kivéve erre nem sok esélyt látok. Ettől függetlenül mindenkinek elemi érdeke, hogy megmaradjon a kórház és ne Zalaegerszegre, vagy máshová kelljen futni, ha baj van.

A nyertes pályázó

A pályázat nyertese a budapesti G.A.L. és Társa Ügyvédi Iroda. Alapítója és vezetője dr. Gál András Levente. Irodája 2002. augusztus 1-jén alakult. Alapvetően gazdasági jogi ügyeket lát el, de a cégképviselethez kapcsolódóan polgári, munka, büntető és családjogi ügyeket is teljes körűen vállal. Többek között az alábbi ügytípusok magas szintű ellátására szakosodott: önkormányzatok jogi képviselete, önkormányzati beruházások lebonyolításában való közreműködés, tanácsadás, fejlesztés. Ingatlan beruházáshoz kapcsolódó teljes körű jogi képviselet…
Dr. Gál András Levente (1970) 1999. január. 4.–2000. június 1. között az oktatási miniszter miniszteri biztosa, több milliárdos forgalmú oktatási háttérintézmény átszervezését hajtotta végre sikeresen. 2000. június 1. és 2002. május 29. között az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára.
(Forrás: www.galugyvediiroda.hu.)

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu