Az iskolakezdés és a stressz

Kigyulladt a Balaton Szálló

Segítség a vállalkozóknak

Keszthelyi hírek

A dévai árvákért szól a zene


FIZIKAI TÜNETEK IS JELENTKEZHETNEK

Az iskolakezdés és a stressz

Gyermekünk életében az első jelentősebb mérföldkő az iskolakezdés. Ilyenkor egy sokkal felelősségteljesebb, teljesítményorientáltabb élet kezdődik csemeténk számára. Az iskolában tanórák vannak, ahol 30-45 percen át kitartóan figyelni és „dolgozni” kell. A hirtelen jött megterhelő munka többeknél bizony erős stressz helyzetet teremt. Bár a pedagógusok igyekeznek az óvoda és az iskola közötti átmenetet egyre gördülékenyebbé tenni, a szülőknek is nagy szerep jut az iskolára való lelki felkészítésben. Szabad-e, kell-e gyermekünkre ráerőszakolni, hogy szeresse az iskolát – tettük föl a kérdést elöljáróban a Keszthelyen élő dr. Kovácsné Mozsolics Melinda pszichológusnak, aki iskolapszichológusi teendőket is ellátott az elmúlt tanévben.

dr. Kovácsné Mozsolics Melinda– A hatodik-hetedik életévükre a gyermekek kognitív képessége, emlékezete, figyelme gondolkodása eljut arra szintre, hogy képesekké válnak az iskola „kihívásainak” megoldására. A szakemberek általában már kiszűrték a hiányosságokkal küszködőket. Tanévkezdéskor a különféle adottság- és képességbeli problémák azért már lehetnek új keletűek, hiszen addigra az apróságok iskolaérettségi vizsgálaton is átestek.

A problémák nem égből jövő villámcsapásként szoktak érkezni, az erre utaló jelzések már korábban felbukkannak. Az iskolai lét, a szocializáció fontos színterének elfogadása fontos mind a szülőnek, mind csemetéjének. Érdemes talán az anyukáknak apukáknak felidézni saját iskolakezdési emlékeiket és az ehhez kapcsolódó érzéseket. Problémás lehet, ha a suli indítását egy legyűrhetetlen, óriási megmérettetésként kezeljük.

Tud-e a gyermek teljesíteni, vagy netán hasonló nehézségei lesznek, mint nekem? -ez a dilemma élénken foglalkoztatja a szorongó szülőket, és a feszültség sokszor „rátelepedhet” a gyermekre is. Ezért inkább ráhangolódva a kicsik várakozásaira, félelmeire érdemes felhívni a figyelmüket a suli-béli jó dolgokra, az átélhető pozitív élményekre.

Életkori sajátosságukból adódóan a kisdiákok a felnőttekkel való jó kapcsolat ápolására törekszenek, szeretnének megfelelni a pedagógusnak és szülőknek egyaránt. Jó, ha ilyenkor a sok dicséret, megerősítés dominál a nevelésben, hiszen a kicsik szigorú lelkiismeretük miatt ebben a korban hajlamosak a legapróbb konfliktusra is erős szorongással reagálni.

– Milyen fizikai tüneteket produkálhat az iskola kezdésekor megélt stressz?
– Leggyakrabban az organikus háttér nélkül jelentkező has- és fejfájás szokott jelentkezni. Mindkét tünet elég gyakran előfordul. Ha a problémák elhúzódnak, nem szűnnek, orvosi kivizsgálás kezdődik. A különféle testi panaszok hátterében rendszerint nem szervi elváltozás áll. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

– Milyen tanácsokat ajánl a zökkenőmentes iskolakezdéshez a szülőknek? Elkerülhető egyáltalán a suli kezdés megrázkódtatása?
– A stressz teljes elkerülésére nincs mód, nem is lenne szerencsés, hiszen a „pozitív”, nem túl erős stressz fokozza a teljesítményt és alkalmazkodást. A di-stressz, „rossz stressz” megjelenése elkerülhető lenne, ha például szülőklubokban a pedagógusokkal és pszichológussal folytatott beszélgetésekben lenne módja a szülőknek közösen megtalálni a túlzott szorongások enyhítésének módját.

A „nem elfogadható viselkedés” okaira való rátalálás, a pozitív önértékelés erősítése, átsegítné a szülőt és gyermekét még az oly gyakran jelentkező teljesítmény kényszer kezelésén is. Az óvoda és iskola közötti váltást árnyalni kell azzal, hogy a szülő a legapróbb nehézségeknél is jelen van. Segíteni kell még a tanszerek bepakolásában. Nem várható el a kisiskolástól, hogy patikusi rendet tartson a szobájában, hogy időnként ne feledkezzen el a feladatairól, s néha a tornazsák otthon maradjon.

A fokozatosság és rendszeresség elvei mentén haladva enyhíthető az iskolakezdés nehézsége. A felgyorsult ritmusú világban kevesebb idő jut a gyerekekre. A gyerek szükségleteire való ráhangolódás csorbát szenved emiatt. Az önmagukra jól reflektáló szülők ilyenkor gyakran fordulnak szakemberhez, aki a szülővel közösen keres olyan megoldási módokat, amelyekkel a csorba kiköszörülhető.

Gyakran előfordul, hogy a kisiskolások a kezdeti időben nehezen válnak el szüleiktől. Ilyen helyzetben egy tolltartóban, vagy padban őrzött aprócska tárgy, vagy fénykép teremtheti meg a kapcsolatot a gondviselővel. Az átmeneti tárgygyal átvihető a szülők és otthon biztonsága az iskolába.

– Van-e kifejezetten elsősökre „méretezett” tanítási módszer?
– Persze, többféle is, de a módszert kevésbé tartom fontosnak, mint a tanítónő személyét. Sok-sok probléma oldódik meg az osztálytermekben úgy, hogy az már otthoni figyelmet sem érdemel, mert a tanítónő szeretetteljes, türelmes, melegen korlátozó légkörrel tölti meg a tantermet. A múlt tanév tapasztalatából bátran állítom, hogy Keszthely, az iskolaváros számos kiváló, pszichológiai érzékenységgel megáldott tanítónővel rendelkezik, akikre a szülők nyugodt lelkiismerettel bízhatják gyermekeiket.

vissza az elejére


Kigyulladt
a Balaton Szálló

Kigyulladt a közelmúltban a keszthelyi Balaton Szálló tetőszerkezete. A késő este keletkezett tüzet órákon keresztül oltották keszthelyi, zalaegerszegi és marcali tűzoltók.

Az évek óta üresen álló szálloda tetőszerkezete teljesen leégett, és a felső emeleti szobák is használhatatlanná váltak.

A tóparti ingatlant néhány hete adta el az eddigi tulajdonos, sokak szerint elképzelhető, hogy ezzel összefüggésben gyújtogatás történt. Az esetet követően öt fiatalt előállítottak a rendőrök, de információink szerint a tűzszakértői vizsgálat még folyamatban van, ezért a részletekről később kapunk információkat.

vissza az elejére


„LAST VÍZIT” A BALATONNÁL

Segítség a vállalkozóknak

Idén is segít az utószezon meghosszabbításában a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Irodája. A tavalyihoz hasonlóan on-line kampány keretében népszerűsítik az őszi-téli kínálatokat. A vállalkozók kedvezményes ajánlatait internetes oldalukon, valamint óriásplakátokon is ajánlják – tájékoztatott Dani Barbara igazgató.

Az őszi időszak népszerűsítésére „Last VÍZit!” elnevezéssel hirdetett kampányt az iroda. Ennek keretében a 2008. augusztus végétől október végéig tartó kedvezményes üdülési lehetőségeket gyűjtik össze és a Balatoni Nyárhoz hasonló oldalon kiajánlják a vendégeknek. E mellett az egyik kereskedelmi csatornán két hetes időjárás szponzorációval is támogatják a hirdetéseket.

A weblapra valamennyi idegenforgalmi szereplő felkerülhet, aki a Balaton régióban nyújt turisztikai szolgáltatást. A Vizek Éve kampány keretében a Balaton régió novemberben is kiemelt bemutatkozási lehetőséget kap. Ekkor elsősorban a gyógy- és wellness kínálatot és az őszvégi, téli aktív időtöltési lehetőségeket, programokat népszerűsítik.

Ebben az időszakban a májusihoz hasonlóan, nagyszabású marketingkampányt szerveznek, amelyhez a szolgáltatók is csatlakozhatnak. Ilyen a wellness ajánlatokat tartalmazó kiadvány megjelentetése, amely október végén női magazinokba is bekerül. A kedvezményes üdülési lehetőségeket számos helyen, plakátokon, újságokban és az elektronikus médiában is meghirdetik és egy a téli ajánlatokat tartalmazó weboldalt is készítenek – mondta Dani Barbara.

vissza az elejére


Keszthelyi hírek

KISTÉRSÉGI TANÁCSÜLÉS

A közelmúltban tartott tanácsülést a Keszthely és Környéke Kistérsége Többcélú Társulás a Városháza Dísztermében. Az intenzív munkával telt nyarat követő első ülésen 12 napirendi pontról tárgyaltak. A polgármesterek az első félévi költségvetés teljesüléséről és a költségvetés módosításáról, a Közoktatási Intézkedési Tervben megfogalmazottakról is szót ejtettek. Beadásra került a térségi közmunka pályázat, és tájékoztatót hallgattak meg a már eddig beadott pályázatok eredményességéről.

TŰZOLTÓK KITÜNTETÉSE

Dávid Tamás a Marcali Tűzoltóság főhadnagya, Horváth Árpád a Keszthelyi Tűzoltóság zászlósa, és Lukács Tamás keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester vett át jutalmat azon a nemrégiben tartott ünnepségen, ahol a csaknem teljesen leégett Balaton Szálló oltásában kiemelkedő helytállásukkal példát adó tűzoltókat jutalmaztak.

A rendkívüli kitartásról tanúbizonyságot tett lánglovagok pénzjutalmat is kaptak az önkormányzattól és az önkormányzati tűzoltóság parancsnokától. Mint közismert, az évek óta üresen álló parti hotel oltásában a régióból mintegy negyven tűzoltó vett részt. A bátorságból példásan vizsgázott szakdolgozók rendkívül ügyesen oldották meg a negyedik veszélyességi fokozatú riasztással összefüggő feladatokat, a tűz megfékezését.

vissza az elejére


„JOBB VELÜNK A VILÁG”

A dévai árvákért szól a zene

Egyedülálló rendezvényt tartanak hamarosan Budapesten. A világon soha, sehol nem volt még olyan nagyszabású koncert, amelyet fogyatékosok szerveztek azért, hogy egészségeseken segítsenek. Az értelmi sérült emberekből álló Nemadomfel Együttes november 14-én a Sportarénában népszerű sztárokkal közösen lép színpadra, és a jegyeladásból származó bevételt a Zalában is jól ismert, és többek által támogatott Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvái javára fordítják.

„Mindenkinek felelőssége és kötelessége, hogy a szűkebb és tágabb környezetében élőkön a saját módján segítsen. Ezt ismerték fel a Nemadomfel Együttes tagjai is, akik most saját tudásukat ajánlják fel rászorult gyerekeknek” – közölte Papp Szabolcs, a rendezvény szóvivője, aki maga is mozgásban akadályozott, kerekesszékkel közlekedik. Akikért a zene szól: Böjte Csaba dévai árvái. A zalaiak többségének nem kell bemutatni a ferences rendi szerzetest, aki 1992 óta fogadja oltalmába a gyakran embertelen körülmények között élő utcagyerekeket. Nem csak ételt, italt és szállást ad nekik, hanem törődést és szeretetet is.

Mint mondja: „Mindenkinek le kell a másikhoz hajolnia, hiszen egymásért is élünk. A szív sem csak önmagáért dobog.” Ma már az egykori kolostorban több mint 1500 gyermek nevelkedik. A kicsik közül többen vendégeskedtek egyebek mellett Keszthelyen és Hévízen is. A „Jobb velünk a világ” mottójú rendezvény ezeken a dévai gyerekeken hivatott segíteni. Jelenleg Magyarországon, a közvetlen családtagokat is számítva csaknem 2 millió embert érintenek a fogyatékossággal együtt járó nehézségek.

A rendezvény szervezői ezzel az egyedülálló kezdeményezéssel szeretnék bebizonyítani, hogy a hátrányban élők és a fogyatékosok is képesek értéket teremteni, és nem csak kapni, hanem adni is tudnak. Példát akarnak mutatni, hogy minden élethelyzetben van lehetőség az összefogásra, az önzetlenségre, az egymás iránti felelősség megélésére. A rendezvény fővédnöke Sólyom Erzsébet. „Azok adnak most, akiknek mások szemében kevesebbjük van; ám ez által mindnyájan gazdagabbak leszünk.” – hangsúlyozta a rendezvénnyel kapcsolatban a Magyar Köztársaság elnökének felesége.

A védnökök: Göncz Árpádné és Mádl Dalma szerint a szeretet, amit adhatunk ezeknek a gyerekeknek a legfontosabb. Tudniuk, érezniük kell, hogy szükség van rájuk is. Böjte Csaba nyitott szívvel, nyitott szemmel járva ismerte fel ezt a feladatot, és végzi a munkáját. A hivatalban lévő és a már leköszönt köztársasági elnökök feleségei mellett a legnépszerűbb hazai előadók is örömmel álltak a kezdeményezés mellé.

A profi show-elemeket felvonultató, különleges zenei csemegéket tartogató koncert a jótékonyság mellett különleges zenei élményt is tartogat. A Nemadomfel Együttes olyan sztárvendégeket hív színpadra, mint Rúzsa Magdi, a 4For Dance, Caramel, Kiki, Miller Zoltán, a Salsamor Táncegyüttes, Oláh Ibolya és Kállay Bori. A szervezők abban bíznak, hogy november 14-én teltház lesz a Papp László Sportarénában. A jegyek szeptember közepétől már kaphatók.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu