Megérkezett az első gép

Olcsóbban, rövidebben

Régészeti próbafeltárások


Megérkezett az első gép

Megérkezett az idei első járat Sármellékre. A hosszú téli szünet után újra üzemelő FlyBalaton repülőtérre a Lufthansa Düsseldorfból érkező gépe szállt le harminckét utassal a fedélzetén. E mellett egyelőre Hamburg és Frankfurt között fordulnak majd heti rendszerességgel a repülők. A Ryanair nincs a partnerek között.

A hosszú bizonytalanság után a térség idegenforgalmi szereplői örömmel vettek részt az idei első gép érkezését megelőző ünnepségen, a sármelléki repülőtéren.

A repteret üzemeltető ír társaság ügyvezetője a térség összefogásának jelentőségét hangsúlyozva köszönetet mondott azoknak, akik segítségükre voltak abban, hogy a reptér újra működhessen.

A főképp a turizmusból élő települések közül több anyagi támogatást is nyújtott a tulajdonosoknak, hogy mielőbb megindulhasson a légi forgalom. Jonathan Moore reményét fejezte ki, hogy a FlyBalatonon nem csak elérik, de meg is haladják a korábbi több mint százezres utasszámot. Mint mondta, csupán az ég a határ.

Az már biztos, hogy a következő hónapokban Düsseldorf, Hamburg és Frankfurt között hozzák-viszik az utasokat a társaságok, illetve június közepétől ismét indulnak charterjáratok a bolgár tengerpartra. E mellett továbbra is folynak a tárgyalások a Ryanairrel, amely egyelőre nem repül Sármellékről. Az eseményen kiállították Talmácsi Gábor motorját is, utalva ezzel az őt versenyeztető csapat és a reptér együttműködésére.

vissza az elejére


A MAGÁNSZÁLLÁSHELYEKNEK KEDVEZHET A VÁLSÁG

Olcsóbban, rövidebben

Míg az év első napjaiban még alig, mára már meglehetősen erősen érezteti hatását a balatoni vendégforgalomban a gazdasági válság. A tóparti, tó környéki szállodák nagy része a különböző akciók ellenére is mintegy 10-15 százalékos visszaesésről számolt be a tavalyi évhez képest. Az érintettek abban bíznak, hogy a húsvét némi kárpótlást nyújt majd, a foglalások alapján erre minden remény megvan.

Az előző éveknél jóval nagyobb izgalommal várják a balatoni szezont az idegenforgalomban érintett vállalkozók, szakemberek. Ma még csak találgatni lehet arról, hogy vajon miképpen csapódik le a tóparton az egyre mélyülő gazdasági válság. Az már most is elmondható, hogy az előszezonban a korábbi éveknél mintegy tíz, tizenöt százalékkal alacsonyabb a vendégforgalom. A szálláshely szolgáltatók most abban bíznak, hogy legalább a húsvéti ünnepek az előző évekhez hasonlóan sikerülnek.

A foglalások jelenleg azt mutatják, hogy erre minden esély megvan. Ha telt házzal nem is mindenki dicsekedhet majd, a nyolcvan százalékot meghaladó kihasználtságra szinte mindenütt készülnek ebben az időszakban. A megkérdezett szállodaigazgatók reménykednek, hogy a márciusi állapotokhoz képest a szezonban némiképp változik a helyzet, de mint mondják, ami az arcukon látszik az csupán a magukra erőltetett nyugalom, a felszín alatt pedig ott van a rengeteg kétség és kérdés.

A vendégcsalogató kedvezmények, a hitelből történt szolgáltatásfejlesztések miatt néhányan az utolsó tartalékaikat is felélték már, és a nyár még messze van, ráadásul kiszámíthatatlan is. Várhatóan folytatódik, illetve felerősödik az, a már a válság előtt is érezhető tendencia, mely szerint főleg belföldiek érkeznek a Balaton-partra, és az egy-két hetes nyaralásokat kiszorítja az egy-két napos, vagy egy-egy hosszú hétvégés tartózkodás.

Egyre többen akadnak olyanok is, akik az olcsó magánszálláshelyek iránti újbóli keresletet emlegetik, és valóban könnyen elképzelhető, hogy a nyaralni vágyók egy része az üdülésről nem mond le, csupán az igényeit viszi a korábbinál lejjebb. A megkérdezett üdülés szervezők közül többen úgy vélik az idei, és az ezt követő egy-két év alaposan megrostálhatja a vendéglátókat.

Főleg, ha a kormány valóban tartja magát ahhoz az egyre gyakrabban hallható elgondoláshoz, hogy a pályázati támogatásokra a jövőben nagyobb esélyük lesz a már komoly eredményeket felmutató, régebb óta jó színvonalon működő szolgáltatóknak, mert a vendéglátó-, és szálláshelyek mennyiségi növelésével szemben a minőségi szempontokat részesítik előnyben a bíráló bizottság tagjai.

vissza az elejére


Régészeti
próbafeltárások

A Fő téri beruházás első ütemeként megkezdődött a régészeti próbafeltárás Keszthely központjában, amely már a római időkben is lakott volt, ezért szükséges megvizsgálni, hogy rejlenek-e fontos régészeti emlékek a föld alatt.

A Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetésével több helyen végeznek próbafeltárást: a Festetics-szobor két oldalán, a Lackfy lovas szobor mellett, a plébániatemplom bejáratától délre, a Fő téri gyógyszertár előtt a forgalomtól elzárt felfestett területen, valamint a Szentháromság-szobor mellett. A feltárás összesen 400 négyzetméternyi területet érint és a szakértők körülbelül három méter mélységig kutatnak majd régészeti emlékek után. A feltárás a helyszíneken nem egyszerre indul, hanem ütemezetten és előre láthatóan két hónapig tart.

Mint ismert Keszthely több mint félmilliárd forint uniós támogatást nyert a Fő tér rehabilitációjának megvalósításához, melynek keretében megújul a belváros. A gépjárműforgalom csillapításával és a gyalogosövezet kiterjesztésével, egy nagyobb zöldfelülettel rendelkező köztér jön létre a város szívében.
A régészeti próbafeltárással párhuzamosan zajlanak a pályázat második fordulójához szükséges tervezési és előkészítő munkák.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu