Méltóságteljes ünneplés

Bringás rendőrjárőrök

Újabb pályázati siker

Népszerű a strandkönyvtár


Augusztus 20-a Hévízen

Méltóságteljes ünneplés

A Szentlélek-templomban tartott ünnepi szentmisével vette kezdetét a hagyományos Szent István-napi városi megemlékezés Hévízen. A templomkerti Szent István domborművet megkoszorúzta a képviselő-testület, a reumakórház, a GAMESZ, az oktatási-nevelési intézmények képviselete mellett a római katolikus egyházközség és a Hévíz Közbiztonságáért Egyesület is.

Az aratókoszorú az ünnepi szónokot illeti.Az új kenyér alkalmából tartott ünnepi megemlékező műsor a Városháza konferenciatermében kezdődött, ahol Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet. Mint fogalmazott: augusztus huszadika olyan nemzeti ünnepünk, amely megköveteli a múltunkban való elmélyedést.

Az ünnep értelmét, hagyományát és jelentőségét megvilágító szónok történelmi visszatekintésében utalt a szent istváni példamutató, fáradhatatlan, kitartó cselekedetekre, ami a közös nemzettudatunkat formálta.

A keresztény hithez ragaszkodó állam- és egyházalapító király dicső tetteinek, „intelmeinek” felsorolása után I. István törvénykezés területén végbevitt újításait emlegette fel. A honi aktuálpolitika vizeire evezve Manninger Jenő úgy foglalt állást: az emberek zöme úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok. Hévíz az elmúlt években is a nemzeti eszmék és gondolkodás mellett tette le voksát.

A fejlesztések megvalósulásának zálogát a közös összefogásban látja. Mint mondta: mindazoknak távozniuk kell, akik politikai munkájukkal a széthúzást segítik elő. Benák Krisztián lelkész és Kiss László esperes megáldották az új kenyeret, majd a megszentelt veknik legnagyobbikát Vértes Árpád polgármester szegte meg, a kenyeret szétosztották az ünneplők között.

vissza az elejére


A közbiztonság javításáért

Bringás rendőrjárőrök

Zalaegerszeg, Keszthely, Zalakaros és Zalaszentgrót után Hévízen is bemutatkozott az a „kerékpáros rendőrségi road show”, amely azt népszerűsítette, milyen előnyökkel jár a speciálisan felszerelt és különlegesen díszített, agyváltós, nyolcsebességes mounten bike-okkal közlekedő járőr-párosok bevetése.

A járőrök a hévízi borfesztivál alatt is dolgoztak.Zalaegerszegen ugyanis már kerékpáros járőrök is közreműködnek a közbiztonság megteremtésében, valamint az egyes közlekedési szabálysértések kiszűrésénél.

A prevenciót, a bűn- és baleset-megelőzést szolgáló kerékpáros rendőrök járőrútvonala jövőre már érinteni fogja az idegenforgalmilag frekventáltabb hévízi városrészeket is – hangzott el a július közepén tartott tájékoztatón.

Dr. Tiborcz János, megyei főkapitány elmondta: a két, közel hatszázezer forintba kerülő, strapabíró, kerékpárral a rendőrök költséghatékonyan tudnak eljutni olyan helyekre, ahová autóval csak nehézkes a lejutás.

Könnyebben megközelíthetőek lesznek a szűk utcák, a körülményesen elérhető közterek, a parkok, miközben a környezetkímélő, „halk járőrözési forma” egyúttal látványosan riasztja el a lehetséges bűnelkövetőket.

A kerékpáros járőrpárt és a rendőri vezetőket a hévízi Városháza előtt Vértes Árpád polgármester fogadta. A gyógy-település vezetője örömmel vette dr. Bertalan János rendőr alezredes, keszthelyi kapitányságvezető felajánlását, mely szerint a kerékpáros járőrök a főidény leginkább látogatott helyi rendezvényén, a borfesztivál alkalmával a fürdőváros közrendjét erősítik majd.

Vértes Árpád és dr. Tiborcz János egyúttal megbeszélést folytattak arról, hogy jövőre a város előteremti az anyagi forrását annak, hogy a kerékpáros járőrök „folyamatos üzemmódban” Hévízen is teljesítsenek szolgálatot. Dr. Vajda Gábor, a hévízi rendőrőrs parancsnoka szerint, ha az őrs illetékességi területéhez tartozó községekbe is eljuthatnának a megfelelő felkészültségű állomány tagjai, akkor még inkább javítani tudnának az amúgy egyértelműen jónak tekinthető helyi közbiztonsági statisztikákon.

vissza az elejére


Akadálymentesítették az orvosi rendelőt

Újabb pályázati siker

Mint emlékezetes, Hévíz még 2007 júliusában jelentkezett a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Nyugat Dunántúli Operatív Program önkormányzati felelősségi körbe tartozó intézmények utólagos akadálymentesítésére kiírt pályázatra. A fürdőváros önkormányzata arra az Európai Unió támogatásával, az EU-s regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósítandó projektre adta be jelentkezését, amelynek segítségével teljes egészében akadálymentesíteni lehetett a József Attila utcában található Egészségügyi Alapellátási Intézetet. A projekt mostanra sikeresen lezárult, és az újjávarázsolt intézményt teljes egészében birtokba vehették a betegek, illetve az egészségügyi szakszemélyzet tagjai.

A mozgásukban korlátozottak segítség nélkül is közlekedhetnek.Miután a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró szervezet és a város vezetői aláírták a projekt támogatási szerződését, az orvosi rendelőben tavaly szeptemberben megindulhattak az építéssel, bővítéssel és felújítással kapcsolatos munkálatok, melyeknek ÁFÁ-s összköltsége megközelítette a 13 millió forintot.

A támogatási konstrukció keretében megítélt pályázati pénz összege, a beruházás összköltségének hatvan százaléka, mintegy 7.7 millió forintot tett ki.

Az önkormányzat saját forrásként közel 5,2 millió forint előteremtését vállalta. Mostanra gyakorlatilag teljességgel elkészültek a betonozási- és földmunkák, az alapozások, a feltöltések, az épületen belüli burkolások, bontások. A főépületet egy új akadálymentesített bejáraton is meg lehet közelíteni, továbbá elkészült egy belső lift, az illemhelyeket pedig már a mozgásukban korlátozottak is használni tudják.

A szerelők végeztek a gépészeti berendezések építési munkáival is. A közbeszerzési eljáráson nyertes cég végezte a zsaluzásokat, állványozásokat, a korlátok-kapaszkodók építését. Telepítettek új info-kommunikációs eszközöket és berendezéseket, végeztek út- és burkolatfestéseket, de gondoskodtak a csúszásveszély elhárításáról is.

vissza az elejére


Népszerű a strandkönyvtár

Jóval több mint kétezer látogatója volt a nyáron keszthelyi strandkönyvtárnak. A Városi strandon július huszadikától augusztus huszadikáig működött a létesítmény, melyet a tavalyi bemutatkozás után nyitottak meg idén is. A mostani siker egyebek mellett az országos nyilvánosságnak is betudható.

Balatonalmádi könyvtárosok találták ki tavaly, hogy az ottani strandon lehetőséget biztosítanak könyvek és újságok kölcsönzésére, példájukat a tó partján egyedül Keszthely követte. Idén a főszezonban egy hónapon keresztül hétfőn, szerdán és pénteken kilenctől öt óráig lehetett igénybe venni a könyvtár szolgáltatásait, s ezt jelentős mértékben ki is használták a strandolók.

A feladatot felvállaló Fejér György Városi Könyvtár igazgatója, Pappné Beke Judit pozitívan értékelte, hogy minden könyvet illetve újságot időben visszavittek, vagy visszaküldtek az olvasók, akik körében a legkeresettebbek az ifjúsági regények, a krimik és a szépirodalmi alkotások voltak ez idő alatt.

A hazai írók közül főleg Márai Sándor, Fejős Éva, Lőrincz L. László műveit keresték, a külföldiek közül pedig Agatha Christie, Nora Roberts és Paulo Coelho könyvei voltak népszerűek. Arra is akadt példa, hogy konkrét kérésre Vámos Miklóstól és Moldova Györgytől vittek le egy-egy művet a könyvtár dolgozói. A szabadtéri fiókkönyvtárnak törzsolvasója is akadt egy kilenc éves kisfiú személyében, aki minden alkalommal egy gyerekeknek szóló magazinnal vonult az árnyékba.

A hazai vendégek mellett a külföldiek is találtak maguknak német és angol nyelvű kiadványokat. Némely könyvet meg is lehetett vásárolni alacsony áron. A tervek szerint jövőre ismét lesz strandkönyvtár a főszezonban, de a sikerre való tekintettel, ha minden feltétel adott lesz, akkor már heti hat napon keresztül tartanak nyitva a Városi strandon.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu