Játszóteret avattak

Elismerték az eredményes munkát

Dávid és Inez sikerei


Húsz millió forintos önerőből építették

Játszóteret avattak

Április legvégén egy avatóünnepséget követően vették birtokba a gyerekek Hévíz majd húszmillió forint értékű beruházással átépített, a hazai és az uniós szabványoknak is teljességgel megfelelő játszóterét a Zrínyi utcában. Ünnepi beszédében Vértes Árpád polgármester arról is szólt, a felavatott kulturált objektum a gyermekes családok alkalmi pihenőhelyeként is szolgál majd.

A játszóteret helyi óvodások és iskolások vették birtokba.

A hévízi képviselő-testület még a 2007. júliusi ülésén hozott döntést a város játszótereinek modernizálásával kapcsolatban. A játszóterek egyike sem felelt meg ugyanis az EU-s szabványoknak. Csaknem három esztendeje döntöttek arról, hogy terveket készítenek a Sugár utcai és a Zrínyi utcai játszóterekre, majd a felújítási munkák megindításához pályázatot nyújtanak be.

„A Zrínyi utcai játszótérre vonatkozó terv a Hévízért Városvédő-, fejlesztő, Kulturális Egyesület közreműködésével valósult meg” – árulta el Füzesi Lászlóné, egyesületi elnök. Mint mondta, Weöres Sándor kedvelt verse, a Buba éneke ihlette az 1500 m2-es térrész játék elemeinek elhelyezését. Az egyes, külön korcsoportoknak szánt térrészek egymástól növényfalakkal lettek elválasztva.

A négy szóba jöhető, esés csillapítását gátló aljzat (faforgács, gumitégla, homok, kavics) közül a legideálisabbat, a gyöngykavics ágyat sikerült kiválasztaniuk. A mérgező termést hozó, meglévő keleti oldal tujasorának kivágását szabványok kényszerítették ki. A kiültetett cserjék és évelők remélhetőleg hamarosan esztétikai élményt is nyújtanak.

Tüdő László, a hivatal városfejlesztési osztályának vezetője elmondta, mivel a beadott pályázatok nem hoztak eredményt, a város vezetése a 2009. évi költségvetésbe betervezte a két játszótér szabványok szerinti megújítását. A nyertes vállalkozó kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében valósult meg. A munkát bruttó 19,5 millió forint vállalási árért a budapesti székhelyű FőKERT Parkfenntartó, Kertészeti és Szolgáltató Kft. nyerte el. A terveket a Pannon Táj- és Kertépítész Műhely készítette.

A Zrínyi utcai játszótér helyenként gumiburkolatú, vastag gyöngykaviccsal szórt és zömében akácfából készült játékelemeket tartalmaz. Mászóka, függőleges mászófal, mérleghinta, bölcsőhinta, lengőhinta, rugós játék mellett pihenőpadok és szemetesek is helyet kaptak e helyen, de van szomjoltó ivókút is.

vissza az elejére


Kitüntetések Hévíz Város Napján

Elismerték az eredményes munkát

A hévízi képviselő-testület még a márciusi ülésén döntött kitüntető címek és díjak adományozásáról. A kitüntetéseket a város napi ünnepség keretében – melyen műsort adott a Musica Antiqua Együttes kamaracsoportja és a helyi általános iskola kórusa – a polgármesteri hivatal dísztermében adták át mindazoknak, akiket idén elismerésre érdemeseknek tartottak.

HÉVÍZ VÁROS DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományozták posztumusz Tolnai Gróf I. Festetics György részére, a Hévízi-tó csodás gyógyhatásának „felfedezése,” és ismertté tétele érdekében, Hévízfürdő megalapításában végzett úttörő munkájáért. A díjat herceg Festetics György vette át.

A PRO URBE HÉVÍZ kitüntető díjat dr. Gyarmati József, a hévízi Gyógyfürdőkórház főorvosa, a Tóvédő Egyesület alapító elnöke kapta a Hévízen végzett közel négy évtizedes gyógyító és oktató tevékenységéért, a Hévízi-tó védelme érdekében tett kiemelkedő munkásságáért.

A PRO CULTURA HÉVÍZ kitüntető díjat nyolc személynek adományozták. Ambrus Sándor, a Hévízi Polgárőr Egyesület alelnöke, a város közrendje és közbiztonsága érdekében kifejtett több mint másfél évtizedes munkájáért; Bereczkyné Ko-ronkai Anna, a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztályának vezetője pedig másfél évtizedes köztisztviselői munkája mellett a magyar népművészet ápolásában játszott kiváló tevékenységéért, közösségépítő munkájáért vette át a kitüntetést a polgármestertől.

E rangos helyi kitüntetésben részesítették Elekes Líviát, a Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola tanárát, aki blokkvezetőként, patrónusként, osztályfőnökként is magas színvonalon végezte két évtizedes tanári munkájáért. Ugyanezt a díjat ítélték oda Németh József, a Hotel Aquamarin igazgatója részére, lelkiismeretes, magas szakmai tudással és tapasztalattal, a turizmus és gyógy-idegenforgalom fejlesztése terén végzett kiváló munkájáért;

továbbá Partics Andrea, a Hévízi Televízió ügyvezetője részére, a helyi televíziós rendszer fejlesztésében, a pártatlan helyi tájékoztatás érdekében nagy szakmai hozzáértéssel végzett munkájáért. Peresztegi Zsolt, a Festetics György Művelődési Központ munkatársa a város kulturális életében nagy hozzáértéssel és odaadással végzett munkájáért;

Simonné Gál Gyöngyi, a Hévízi Illyés Gyula Általános Iskola igazgató-helyettese a nagy hivatástudattal és a gyermekek iránti elkötelezettséggel végzett közel két évtizedes munkájáét vette át a „Pro Cultura”-t. Vági Ferencné, a Teréz Anya Szociális Integrált Intézmény vezetője kiemelkedő szorgalommal és hozzáértéssel végezte az idős emberek, rászoruló személyek és családok gondozását. Őt az aggkorúak ellátása terén végzett lelkiismeretes munkájáért jutalmazták kitüntetéssel.

A HÉVÍZ VÁROS KÖZSZOLGÁLATÁÉRT kitüntető díjat idén négyen kapták. Cziklinné Babos Ilona, a hévízi Illyés Gyula Általános Iskola tanítónője nagy hivatástudattal és a gyermekek iránti szeretettel végzett közel három évtizedes eredményes oktató-nevelő munkájáét; Fábsicsné Nagy Erika, a Brunszvik Teréz Napközi-otthonos Óvoda óvodapedagógusa pedig, több mint két és fél évtizedes óvodapedagógusi és fejlesztőpedagógusi munkájáért.

Ugyanezt az elismerést vehette át Koponics Ferencné, főszakács, a közétkeztetés terén felelősségteljesen végzett három évtizedes kiváló munkájáért, illetve dr. Puskásné Horváth Mária, aljegyző, a közigazgatás terén lelkiismeretesen, nagy szaktudással és szorgalommal végzett közel két évtizedes munkájáért.

AZ ÉV RENDŐRE kitüntető díjat Kun Gábor, a Hévízi Rendőrőrs főhadnagya kapta, aki az őrs megalakulásától: 1994-től kezdve folyamatosan minden feladatkörben kiemelkedően magas színvonalon, példamutató magatartással végezte mindennapi tevékenységét.

A polgármester dicsérő okleveleket és tárgyjutalmakat adott át a polgármesteri hivatalban és az önkormányzat intézményeiben szorgalmas munkát végzőknek. Ezúttal Henczi Gézáné, Lajkó Erzsébet, Fonnyadt József és Németh Nándor is jutalmat kapott.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke Ambrus Szilárdot elnöki dicséretben részesítette, Kecskés Annamáriát pedig arany fokozatú OPSZ-elismeréssel tüntette ki.
A kitüntetettek nevében dr. Gyarmati József szólt a megjelentekhez. A partnereivel jó kapcsolatokat kiépített, önmagát tudatosan fejlesztő fürdőváros eredményeihez gratulálva szólt arról, hogy Hévízen élni és dolgozni már önmagáért is kitüntetésnek számít.

vissza az elejére


Győztes hévízi diákok

Dávid és Inez sikerei

Sillinger Ferenc és felesége iskolaotthonos jelleggel, tantárgycsoporti bontásban tanítják a Hévízi Illyés Gyula Általános és Művészeti Iskola harmadik b osztályát, ahonnan két nebuló is fantasztikus sikereket ért el több megyei és országos versenyen. Mint a két, szülők és gyerekek körében közkedvelt, igazságos pedagógus elárulta, örömet jelent számukra, hogy évek óta sikerül rendkívül eredményesen felkészíteni diákjaikat egy-egy rangos megmérettetésre, de legalább olyan lényegesnek tartják azt is, hogy a tanulásban megfáradt gyermekeknek mozgással összefüggő szabadidős elfoglaltságokat, kirándulásokat, táborozásokat szervezzenek.

Inez és Dávid – felkészítő pedagógusaik társaságában.

Soós Inez pici kora óta szereti a matematikát. Nővére is – aki most a Bibó-gimnáziumban tanul – hasonló sikereket ért el nyolc évvel ezelőtt. Inez, a kitűnő tanuló kislány április végén megnyerte a Csokonai Alapműveleti Matematika Verseny megyei döntőjét. Mint elárulta: „Feri bácsival, sokkal nehezebb példákat gyakoroltunk, mint amikkel a döntőn találkoztam”.

Inez nem csupán az öszszeadás, kivonás, osztás, szorzás terén szerzett nagy rutint. Tanítónője felkészítette őt a Bendegúz Gyermek és Ifjúsági Akadémia nyelvÉSZ tanulmányi versenyére, ahol sikerült a második helyet megszereznie, amivel bejutott az országos döntőbe is.

A versenyen a magyar tantárgyhoz kötődő betűrejtvényeket, szólás és közmondás magyarázatokat, a szófajok világát érintő nehéz feladatokat kellett megoldania. Az alap tananyagon messze túlmutató, precíz nyelvtani tájékozottságot és az általános intelligencia területéhez kötődő kérdéseket is ügyesen meg kellett írásban válaszolnia.

Tavaly Magyarország és országhatárok menti államok magyarlakta területeinek nyolc évfolyamos általános iskoláiból 65 ezren indultak a Zrínyi Ilona Gordiusz Matematika Versenyén. Idén is sok tízezren mérettették meg magukat. A verseny megyei fordulójában az előkelő harmadik helyet Horváth Dávid szerezte meg. A három napos székesfehérvári döntőre a felettébb tehetséges kisdiák szüleivel érkezett. Az ábrázoló geometriai feladatokat különösen kedvelő fiatalnak itt különösen nehéz feladatsorral kellett megbirkóznia, de jól vette az akadályokat, alig vétett hibát.

A kissrác második lett a Zalai Matematika Tehetségekért Alapítvány által szervezett verseny megyei fordulóján, így június végén utazhat a nyíregyházi döntőbe. A nagyon széles érdeklődési körrel megáldott fiút a nemzetközi Kenguru verseny megyei döntőjén is a nyolcadik helyre rangsorolták. Tavaly országos ötödik lett a Gyermek és Ifjúsági Akadémia Bendegúz Matematika levelező versenyen, melynek döntőjében idén – elért eredményei alapján – újból bizonyíthat.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu