Uniós klíma-csúcs

Juniorok remeklése


A hévízi Bibóban

Uniós klíma-csúcs

– Tavaly tavasszal a Nemzeti Civil Alap programban résztvevő szervezetek illetve további gondolatformáló, meghatározó civilek, önkéntesek bevonásával egy informális munkaközösséget alakítottunk, hogy az európai unió döntéshozatali rendszerét közelebb hozzuk a hazai diáksághoz is – mondta Kalmár Szilvia.

– Az „elnökség emberei” program szervezésében és lebonyolításában – az általam képviselt – Corvinus Kulturális és Külügyi Egyesület és a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Egyesülete működnek együtt – húzta alá. Mint mondta: magyar EU elnökséget különösen nagy prioritást élvező eseményként fogják fel. Újszerűségre és kreativitásra építve, a fiatalok célcsoportjának állították össze a fürdővárosban május derekán nagy sikerrel zajlott programot is, amihez Tar Ferenc hévízi pedagógus szervezőmunkájára is szükség volt.

„– Az Elnökség Emberei ifjúsági EU modellező projekt ötletgazdájaként, a megvalósító munkacsoport tagjaként már január óta járjuk az országot. Eddig két gimnáziumba (Dunaföldvár, Budapest) látogattunk el az elnökség embereihez, azaz a fiatalokhoz, hogy előkészítő és modellező órákon tegyük élményekkel telivé, csapatszellem által átjárttá az EU elnökségi rendszer működését” – árulta el Szabados Viktor a Bibó-gimnázium egykori diákja, aki a projekt egyik fő vezetője.

Most Hévízen hivatalosan is elindult a felkészülés a tagországok május 18-i klíma-alap vitájára, a kihelyezett EU tanácsülésre. A klíma-alap május 11-ei vitájában Franciaország, Hollandia, Észtország és Románia kellett, hogy megállapodásra jusson. A hévízi első tanóra vendége: Anna Maros, a francia nagykövetség első titkára és sajtófőnöke volt. A vendég elsősorban a francia EU-elnökség tapasztalatairól szólt.

Mint jelezte, a nyár közepén bekövetkezett grúz illetve a globális gazdasági válság váratlan kihívások elé állították Franciaországot. Mint megerősítette, az elnökséget nem a saját nemzeti ügyek fórumaként kell felfogni, hanem az EU-ügyek felelőseként, így az uniós megoldások előtérbe kerülésére van szükség. A 10. és 11. évfolyamos hévízi fiatalok az előkészítő órán érvelésükkel, aktivitásukkal, lényeglátásukkal bizonyították felkészültségüket és kompromisszumkészségüket.

vissza az elejére


Show tánc sikerek

Juniorok remeklése

A Gála Társastáncklub Egyesület keszthelyi csoportja a Modern Táncsportok Magyarországi Szövetsége által előbb Telkiben a területi, majd Veszprémben az országos bajnokságon két kategóriában – egy 1. és egy 3. helyezéssel – kvalifikálta magát a világbajnokságra. A versenyt 2010. május 23.-án, a lengyelországi Lodzban tartotta a Modern Táncsportok Nemzetközi Szövetsége (IFMD).

A Gála Társastáncklub Egyesület immár 11 éve működik Zalaegerszeg központtal, és mára több mint 200 aktív tagot számlál. Az Egyesület a nemzetközi és országos versenyekre való felkészítés, a folyamatos utánpótlás-nevelés mellett, Zala megye más településein élő gyerekek számára is lehetőséget biztosít a táncok megismerésére, megszeretésére. A keszthelyi csoport három éve működik keszthelyi, hévízi, vonyarcvashegyi és gyenesdiási táncosokkal.

A fiatalok között már több egyéni versenyző páros is van, valamint csoportos koreográfiáikkal sikeresen szerepelnek a különböző helyi, térségi és országos művészeti találkozókon és versenyeken. A megmérettetésen a keszthelyi csoport juniorjai (11-14 évesek) az alábbi eredményeket érték el: Latin Show/ Small group junior kategóriában 1. helyet ért el a Latin Beats produkció. Baksa Tímea edző-koreográfus csapatában több fürdővárosi fiatal is képviseltette magát: Bíró Petra, Franek Milán, Herczeg Dorottya (Hévíz), Kovács-Bálint Adrienn, Németh Marcell, Szabó Csaba (Hévíz).

Latin Show/Formation junior kategóriában a második helyre rangsorolták a Lets’s Dance című produkciójukat. A formáció Andrási Cintia, Bíró Petra, Bóbics Dominika, Csák Stella, Fodor Ferdinánd, Franek Milán, Gulyás Krisztián, Herczeg Dorottya (Hévíz), Kovács-Bálint Adrienn, Molnár Kitti, Németh Marcell, Penk Orsolya, Szabó Csaba (Hévíz), Szántó Veronika (Hévíz), Újláb Bence, Várnai Viola Baksa Tímea közreműködésével érte el a sikert.

vissza az elejére


Zalai Napló

Zala Média online

Zala.hu