Fesztivállá bővítenék a nyári játékokat
Nagy sikerrel zajlottak az idei Keszthelyi Nyári Játékok a Festetics kastély parkjában. A Puskás Tamás vezette budapesti Centrál Színház ebben az évben két darabot mutatott be: a tavaly már nagy sikerrel előadott Eisemann-Somogyi-Zágon Fekete Péter című zenés játékát, valamint Neil Simon A 88.utca foglyai című darabját. Az igazgató rendezővel a kezdetekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Idén már 11. alkalommal játszották Keszthelyen, nekem úgy tűnik egyre
nagyobb sikerrel.
– Igen, ez szerencsére így van. Pedig kezdetben nem volt egyszerű dolgunk.
Feleségemmel, Básti Julival sokat törtük a fejünket azon, hogy hol volna érdemes
nyári színházat csinálni, s amikor kiderült, hogy Keszthelyen nincs ilyen
rendezvény, egyből lecsaptunk rá. Keményen meg kellett azonban küzdenünk a
sikerért, de most már úgy tűnik, sínen vagyunk.
– Eleinte többnyire Shakespeare darabokat játszottak, aztán néhány éve
váltottak.
– Igen, legelőször a Tévedések vígjátékát hoztuk el a keszthelyi
közönségnek, és Shakespeare annyira illet a parkhoz, a park meg hozzá, hogy jó
darabig az ő műveinél maradtunk.
– Aztán váltottak, és tavaly ráadásul már magyar szerző darabjával
érkeztek Keszthelyre.
– A Fekete Péter egyidős a nyári játékokkal: Budapesten már régóta nagy
sikerrel játsszuk. Ezért is gondoltam úgy, hogy megörvendeztetjük vele a
Balaton-parti nézőket is.
– Úgy tűnik, bejött.
– Nagyon is. Ezért hoztuk el idén is. De azért szerettünk volna valami újat
is nyújtani. Neil Simont sokan szeretik itthon is, így e mellett döntöttünk.
– Ahogy a Fekete Péter, A 88. utca foglyainak az alaptörténete is pénz
körül forog. Utóbbi ráadásul kifejezetten a gazdasági válságról, és egy házaspár
emiatt csaknem teljesen ellehetetlenülő élethelyzetéről szól. Gyanítom, hogy
ismét tudatos volt a témaválasztás.
– Természetesen. Úgy gondolom, hogy a színháznak, ahogy azt nagynevű mesterem,
Ádám Ottó is mondta, fontos szerepe a vigasztalás. Ezek a darabok ragyogóan
alkalmasak erre. Mindenkinek jól esik látni, hogy rajtuk kívül mások is
kerülhetnek nehéz helyzetbe, és ki tudnak lábalni belőle.
– A fellépő színészek évek óta visszatérő szereplői az egyes daraboknak.
Kern Andrást azonban idén először láthatta a kastélyparkban a közönség.
– Ez így van. Sőt, Básti Julival is először játszottak együtt színpadon ebben a
darabban. Filmben már dolgoztak közösen, de színházban még soha. Szerencsésnek
érzem magam, hogy lehetőségem volt látni ezt a találkozást.
– Én is így éreztem, és ahogy körülnéztem a nézőtéren, még sokan rajtam
kívül. S, ahogy hallottam, minden este meg is teltek a széksorok.
– Valóban nem panaszkodhatunk. Sőt, olyannyira nem, hogy ebben az évben már azon
is elgondolkodtunk, közösen a helyi önkormányzattal, hogy fesztivállá bővítenénk
a programot. Persze ez a dolog még nagyon elvi síkon van, sok feltételnek kell
teljesülnie ahhoz, hogy megvalósuljon.
Az új busz a fürdővárost reklámozza
A felső-ausztriai utazási piacon csaknem fél évszázada sikeresen közreműködő SabTours a közelmúltban elhatározta, hogy legújabb, 14 méter hosszú, 3 tengelyes, 59 fős Mercedes autóbuszát ünnepélyes keretek között Hévízről nevezi el. A cég életében immár hagyományosnak számító buszkeresztelőt Magyarországon második alkalommal a hévízi Városháza téren tartották augusztus 23-án. A cég egy korábbi autóbusza már a Budapest nevet viseli, így megtiszteltetés a városnak, hogy másodikként felkerülhetett az egyházi szertartás keretében, Kiss László helyi esperes által megáldott autóbusz „teljes, mozgó és élő felületére” – hangzott el az ünnepségen, amelyet a Danubius Health Spa Resort hévízi szállodáinak vezetése szervezett.
A SabTours utazásszervező irodát még 1961-ben hozta létre Kernmarkt városban Franz Stöttinger és Hans Schierl. Wolfgang Stöttinger, cég egyik ügyvezetője szólt arról, hogy a kis családi vállalkozásként indult, jövőre 50 éves születésnapját ünneplő társaság a folyamatos fejődésnek köszönhetően mostanra már húsz saját irodával, száz autóbuszból álló flottával, illetve kiterjedt partnerhálózattal rendelkezik. A „Magyarország szakértőként” elhíresült iroda az utóbbi tíz évben több hévízi szállodát is felvett kínálatába és legalább félezer vendéget hozott.
A Budapest után a legtöbb szállodai férőhelyet biztosítani képes Hévíz polgármestere Vértes Árpád köszöntőjében említést tett arról, hogy az elmúlt 15 évben hét új szállodát avattak a fürdővárosban. A turizmusban érdekelt szervezetekkel, idegenforgalmi vállalkozásokkal, szállodákkal, szobakiadókkal jó kapcsolatokat ápoló város vezetője beszélt arról is, hogy Hévíz a téli fürdő és a látványfürdő megépítésével is a turizmust szolgálja.
A polgármester megtiszteltetésnek mondta, hogy Ausztria egyik vezető
utazásszervező cége fontos partnerként tekint a városra, azzal, hogy egy „élő és
mozgó” reklámot biztosít a gyógytónak, a város legfőbb értékének.
Dr. Hegedűs Lajos, a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület elnökeként reményét
fejezte ki, hogy a keresztelő ünnepség is az együtt gondolkodás érzését erősíti
az „élet forrásaként” tisztelt gyógyhelyen, ahol évi 1 millió vendégéjszakát
regisztrálnak.
„Együtt Hévízért, összefogva egymásért”
A helyi választópolgároknak október harmadikán nyílik lehetősége Hévíz új polgármeste- rének és képviselő-testületének megválasztására. Az önkormányzati választásokon újból elinduló Vértes Árpád Hévíz jelenlegi polgármestere a címben szereplő mottót választotta, mert úgy érzi: szeretett városa sikeres, eredményes ciklust tudhat maga mögött.
Az összefogásra, a békés alkotómunkára, a közösségvállalás erősítésére, egymás megbecsülésére, a közösség javát szem előtt tartó tenni akarásra a jövőben is szükség van, mert ezek a biztosítékai a további fejlődésnek. A 13 és félezer lakosával büszkélkedő kistérség a természeti és épített örökségének, valamint a különböző kulturális értékeinknek köszönhetően rendkívül színes és gazdag. A társulás létrehozása is igazolta, hogy a közösségben tevékeny erő rejlik és mind Hévíz, mind a térség jól profitál az előnyökből. A kitűzött célokat, félbe maradt beruházásokat is csak közös erővel sikerülhet véghezvinni.
Vértes Árpád éppen fél évszázada meghatározó személyisége Hévíz közéletének. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa, a Cambridge-i Egyetemen a XX. század kiválóságai közé választott városvezető 1994-től polgármesterként irányítja Hévíz életét. A 2003-ben az „Év polgármestereként” kitüntetett városvezető programját támogatva, vele együtt indul képviselő-jelöltként: dr. Moll Károly főorvos, aki 1990-től önkormányzati képviselő és alpolgármester Hévízen.
Naszádos Antal agrármérnök, vállalatgazdálkodási szakmérnök, mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, aki 1994-től önkormányzati képviselő, 2006-tól alpolgármester. Szarka László iskolaigazgató, opera- és hangversenyénekes 1998-tól önkormányzati képviselő, több cikluson keresztül volt elnöke a kultúrával, oktatással, egészségügyi és szociális ügyekkel foglalkozó bizottságnak.
Czövek Imre, a Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője húsz éve önkormányzati képviselő, aki a pénzügyi bizottság elnökeként is érdemeket szerzett. Lendvai Éva 2002-2006 között volt önkormányzati képviselő. Az idősek támogatójaként, a hátrányos helyzetűek segítőjeként is nevet szerzett házibeteg ápolónő sokszor tett tanúbizonyságot nagyfokú szociális érzékenységéről.
A Hévízi-gyógytó az emberiség közös kincse, hazánk egyik legnagyobb természeti értéke. A gyógytavat kezelő gazdasági társaságban hat évvel ezelőtt a város 26 százalékos tulajdonrészt szerzett. Hogy semmiféle döntés ne születhessék a hévíziek érdeke ellenére – Vértes Árpád és a vele induló képviselők egyik legfontosabb célkitűzése – el kell érni az 51 százalékos részesedést, mert „Miénk a tó, mi tudunk rá vigyázni a legjobban!”
A sikerek mögött – Vértes Árpád szerint – mindig ott volt a lakosság. A helyiek összefogásával őrizte meg rangját, elismertségét Hévíz, a fürdővárosok sokszor kíméletlen versenyében. A város, amelyik folyamatosan növelte nemzetközi elismertségét, egyúttal a béke, nyugalom szigete is maradt, ahova jó szívvel érkezhetnek a gyógyturisták. Az itt pihenők elégedettek a virágos városképpel, a közbiztonsággal, a lakosság vendégszeretetével.
Hévíz: maradandó néptánc-élmény
Egy különleges másfélórás előadás házigazdája volt a közelmúltban Hévízen a Városi Sportcsarnok. Egy egyedülálló táncegyüttes, a Presidance volt a város vendége, és ahogy ígérték: produkciójukkal felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg a közönséget.
A magyar kultúra jellegzetességei – azaz a lenyűgöző muzsika és a temperamentumról árulkodó táncok – népes tábort vonzottak. Sokak érdeklődését felkeltette a Presidance: Hungarythm show, elvégre Vári Bertalan társulata a Magyar Néptánc legkiválóbb táncművészeiből áll. Az együttes alapítója, szólótáncosa és koreográfusa Magyarország legjobb táncművészének választott, Harangozó-díjas és méltán elismert Vári Bertalan, akinek neve szerte a világon sokak számára ismerősen cseng.
Ováció, tapsvihar kísérte az egyedülálló művészeti színvonalat, a lenyűgöző látványvilágot. A Hungarythm a tánc, a zene és a cirkusz elemeit felhasználva invitálta nézőit egy felejthetetlen utazásra, amelyben felvillantak életünk fontos állomásai, bepillantást nyertünk az emberek érzés– és érzelemvilágába, hol könnyek között, hol ámulatba esve, hol pedig nagyokat nevetve ismertünk önmagunkra és láttuk meg saját ízig vérig „magyar”sorsunkat.