A tanulás a fiatalság záloga

Vendégcsalogató hagyományteremtés

Verseltek, daloltak


Egészségügyi vetélkedő a minőségi életért

A tanulás a fiatalság záloga

Zala, Győr-Moson-Sopron és Vas megyékből 43 klub mintegy 2500 tagja vett részt a Nyugdíjasklubok és Idősek az „Életet az éveknek” Országos Szövetsége és a Richter Gedeon Nyrt. által szervezett egészségügyi felvilágosító vetélkedőben, amelynek a témája idén a szív- és érrendszeri betegségek és az Alzheimer-betegség volt. Az egészségtudatos magatartás kialakulását is elősegítő vetélkedő díjkiosztóval egybekötött záróünnepségét Hévízen, a szépkorúak körében különösen kedvelt gyógyüdülőváros egyik hangulatos szállodájában: a Majerik Hotelben tartották június legelején.

A Nyugdíjasklubok és Idősek az „Életet az éveknek” Országos Szövetsége fontos feladatának tartja, hogy olyan programokat szervezzen, amelyek lehetőséget teremtenek a klubtagok ismereteinek bővítésére. A szövetség a gyógyszergyártásban több mint 100 év szakmai tapasztalattal rendelkező Richter Gedeon Nyrt. támogatásának köszönhetően idén immár tizenkettedik alkalommal szervezhette meg egészségügyi felvilágosító versenyét.

A programot támogató, a kutatás-fejlesztés és az innováció terén hazai tudásbázissal rendkívül eredményesen működő Richter, a hazai gyógyszergyártás meghatározó képviselője. A társaság korszerű, kedvező árú készítményekkel áll a hazai lakosság életminőségének javítása, a betegek gyógyításának szolgálatában. Számos terápiás területen kínál hatékony és korszerű gyógymódot. A Richter a társadalmi felelősségvállalást, így az objektív betegtájékoztatást is igen fontosnak tartja, különösen a nyugdíjaskorúak körében.

A szív- és érrendszeri betegségek Magyarországon a halálozások több mint feléért felelősek. A háttérben gyakran a magas vérnyomás az elsődleges ok. Ezzel a betegséggel kapcsolatban az igazi probléma pont az, hogy nem produkál különösebb panaszokat. A tartósan emelkedett vérnyomás azonban szervi szövődményeket okoz, s a hipertónia sok esetben kimutatható az agyvérzések, a szívbetegségek, a szívinfarktusok, sőt a vesebetegségek hátterében is. Az optimális vérnyomásérték biztosításával a magas vérnyomás okozta elváltozások jelentősen csökkenthetők.

A demenciák leggyakoribb típusa az Alzheimer-betegség, ami az időskori demenciák 50–60 százalékáért tehető felelőssé. Az évszázad betegségének tartják, mivel az átlagéletkor emelkedésével párhuzamosan ugrásszerűen nő az Alzheimer-betegek száma. Az egészségügyi felvilágosítás, a vetélkedők nemcsak a szellemi frissességet segítik elő, hanem az egészséget céltudatosan megtartani igyekvő magatartás kialakulását is.

A gyógyítás az orvos feladata, a megelőzés, az életmódbeli változtatás viszont már az embereké. Ehhez azonban ismeretek kellenek. Ezek megszerzését szolgálta a vetélkedő, melynek fődíját a koroncói „Jázminvirág” Nyugdíjasklub vitte el. A Téten működő „Életet az éveknek” Klub által elért eredmény a második hely elérésére volt elegendő.

vissza az elejére


II. RÓMAI KORI VIGASSÁGOK ÉS NYITOTT PINCÉK NAPJA

Vendégcsalogató hagyományteremtés

Balatongyörökön immár második alkalommal került megrendezésre a Római kori Vigasságok és Nyitott Pincék Napja június 18-án, szombaton. Akárcsak tavaly, idén is sok látogatót vonzott a rendkívül gazdag és sokszínű programkínálat.

A római korhoz kötődő cím nem véletlen, hiszen köztudottan ma is megtalálható a Szépkilátó tövében a Római forrás. Így adta magát a helyszín is: nem bent a faluban, hanem a Szépkilátónál felállított sátorban működtek a lacikonyhák, mellettük a borozók, s kínálták portékáikat a kereskedők. Lent, a Római forrásnál lévő szabad téren és a mellette lévő színpadon eközben folyamatosan, egymást váltva peregtek a programok: a gyerekek a régészsarokban Havasi Bálint múzeumigazgatóval csontvázat ástak ki a homokból – természetesen nem igazit!

A Savaria Legio látványos bemutatója után közelebbről is megismerkedhetett bárki a római kori harci eszközök működésével, miközben vendégszerető helyi asszonyok tógába öltözve kínálták az Apicius szakácskönyve alapján készített ételeket.

Rómában játszódó történettel szórakoztatta a legkisebbeket a Grimmbusz Színház, majd a „Györöki Hamutiprók” Önkéntes Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület és a várvölgyi KOVÁSZ Színitársulat szerzett vidám perceket a közönségnek. Délután már a boré volt a főszerep: lovas kocsikkal és gyalogosan a györöki hegyen erre az alkalomra feliratozott borospohárral indulhattak borkóstoló túrára a vendégek, megalapozva ezzel a jó hangulatot az esti utcabálra.

Gondos szervezéssel a vendégekért történt ezen a napon itt minden, akik szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat, s remélhetőleg eljönnek jövőre is, és hoznak magukkal újabb vendégeket. Mert a Római kori Vigasságok és Nyitott Pincék Napját megrendezik 2012-ben is! Balatongyörök várja vendégeit!

vissza az elejére


Kányádi Sándor Keszthelyen

Verseltek, daloltak

Kányádi Sándorral találkozhattak a költészet kedvelői a közelmúltban Keszthelyen. A most 82 éves, Kossuth-díjas, erdélyi születésű irodalmár csaknem egy órán keresztül együtt verselt és énekelt a szépszámú hallgatósággal a Balaton Színházban.

Kányádi Sándort a Fejér György Városi Könyvtár vezetője, Pappné Beke Judit hívta meg a költészet napi programok keretében. A Simándy termet megtöltötték azok a keszthelyi és Keszthely környéki diákok, akik nyitottak az ilyen kulturális csemegékre.

Kányádi Sándort Keszthely polgármestere, Ruzsics Ferenc köszöntötte röviden, majd átadta a szót a népszerű irodalmárnak, aki rögtön a rendezvény kezdetén verselésre biztatta a közönséget, és a sorok közül hamarosan innen is, onnan is felhangzottak a legnépszerűbb hazai poéták legismertebb sorai. Ezeket a költő megzenésített versei követték Jós Tamás énekmondó előadásában.

Nem kellett sokat várni a kedves erdélyi történetekre sem, kicsik és nagyok egyaránt csillogó szemmel hallgatták a határon túli élményeket. A csaknem egyórás program végén kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt, s a gyerekek örömmel éltek a lehetőséggel, hosszasan faggatták a költőt az őket érdeklő dolgokról..

vissza az elejére