Szüreti vigasság Cserszegtomajon

Önkormányzati tulajdonban

A test energiarendszeréről


Préselés, bor- és mustkóstolás, felvonulás

Szüreti vigasság Cserszegtomajon

Bernáth Tibor borász, „örökös hegybíró” és Németh Csaba, a da Bibere zalai borlovagrend pohárnoka irányításával, remek időjárási körülmények között a cserszegtomaji kultúrház udvarán szeptember második szombatján kezdődött az ünnepi szőlőpréselés, ami nyitányát jelentette a község hagyományos, ősz eleji szüreti vigasságának.

Az ünnepi sokaság számára szánt finom gulyást a helyi polgárőrség tagjai által alkotott Ízmesteri csapat készítette. Az „Aranykorúak” nyugdíjasklub, az Ifjúsági Klub, a Gyöngyös Népdalkör és a Tátika Népdalkör tagjai közül félszáznál is többen jöttek el a must- és borkóstolásra, illetve azért, hogy részesei legyenek a „vidám-éneklős” dottós, hintós, lovas kocsis szüreti felvonulásnak, amely idén a tavalyinál rövidebb útvonalat járt be.

Az alkalmi megállóhelyeken (Kucor, Európa tér, Flórián tér), illetve az iskolaudvaron a már említetteken kívül műsort adott a Kanizsa Táncegyüttes, a Kék Balaton Citerazenekar és a helyi Szabó István Általános Iskola tanulói csoportja. A báli zenét este a Casino együttes szolgáltatta, a fergeteges jó hangulatról pedig két sztárfellépő: Zoltán Erika és Kaczor Feri gondoskodott.

vissza az elejére


A HEMO keszthelyi épülete

Önkormányzati tulajdonban

Hosszas tárgyalások eredményeként, térítésmentesen került Keszthely Város Önkormányzata tulajdonába a Kossuth u. 69. szám alatti, kultúrház megnevezésű, egykor helyőrségi klubként üzemelő, később üresen álló ingatlan. A hírt Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, és Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester jelentették be közös sajtótájékoztatójukon.

Az önkormányzat 2005 óta folytatott tárgyalásokat a Honvédelmi Minisztériummal a Keszthely belvárosában álló, kétszintes, 411 négyzetméteres épület térítésmentes megszerzéséről. 2006-ban a Szekeres Imre által vezetett tárca 73 millió forintos vételáron hajlandó lett volna értékesíteni az akkor 90 millió forint becsült forgalmi értékű ingatlant, ám a keszthelyi önkormányzat továbbra is az ingyenes tulajdonba adást kérte. 2008-ban végre elvi támogatást kapott a helyhatóság kérelme, ám a konkrét intézkedések végül elmaradtak. Az idei tulajdonba adásig terjedő időszakra egy névleges összeg megállapításával bérleti szerződést kötött az ingatlan használatára az önkormányzat és a minisztérium.

Tavaly decemberben az önkormányzat ismételten kérte az ingyenes tulajdonba adást Hende Csaba honvédelmi minisztertől, hogy közösségi térként működtethesse az épületet. A szerződésben feltételül szabták, hogy az önkormányzat 15 évig nem idegenítheti el az ingatlant, azt ebben az időszakban a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatására kell használnia, valamint a városban működő, a honvédséghez kötődő társadalmi szervezetek ingyenes elhelyezését is biztosítania kell ott.

A tulajdonba adásról szóló megállapodást 2011. augusztus 29-én írta alá a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt. vezérigazgatója, a korábbi vagyonkezelő Honvédelmi Minisztérium képviseletében Hende Csaba miniszter és Keszthely Város Önkormányzata nevében Ruzsics Ferenc polgármester.
Hamarosan sor kerül a hivatalos birtokbaadási eljárásra is.

A pénteki sajtótájékoztatón részt vett dr. Tuboly János, az MNV Zrt. Zala megyei irodájának vezetője, Szirmai János nyugállományú alezredes, a Bethlen Gábor Nyugdíjasklub elnöke, valamint dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, aki példaértékű együttműködésnek nevezte a megállapodást.

Az önkormányzat a szerződésben rögzített feltételek figyelembevételével közművelődési, tudományos és művészeti tevékenység céljára, illetve a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatására kívánja hasznosítani az épületet, például egyesületi és intézményi táncoktatások és -próbák, illetve lakossági fórumok és egyesületi közgyűlések helyszíneként.

Az 1990-es évek végétől, a honvédség keszthelyi állomáshelyének megszüntetését követően az ingatlant sokáig a Bethlen Gábor Honvéd Kulturális Egyesület üzemeltette. Egyes részei étteremként, illetve alkalmi vásárok céljára kerültek bérbeadásra, az emeleti teremben pedig színpad és vetítőgép működött.

Idén nyáron a HEMO teljes tetőcseréjéről gondoskodott az önkormányzat: az elkorhadt gerendák eltávolítását követően új lécezés és fóliázás készült, és új tetőcserepeket kapott az épület. A belső terek még felújításra szorulnak.
A keszthelyi városközpont jelenleg is zajló nagyszabású megújításával hamarosan a frekventált helyen álló épület teljes környezete megszépül.

vissza az elejére


EFT: Az Érzelmi Felszabadulás Technikája

A test energiarendszeréről

A Hunguest Hotel Helios*** superior Hévíz vezetőinek meghívását elfogadva N. Dénes Éva, a Spanyolországban élő EFT-ADV terapeuta és oktató tartott egy rendkívüli tanfolyamot szeptember első szombatján az érzelmi felszabadulás technikájáról. Egy viszonylag rövid múltra visszatekintő, alternatív (ön)gyógyító, személyiségfejlesztő módszert ismerhettek meg mindazok, akik részt vettek a tanfolyamon, ahol nem csupán az EFT történetével, működésével ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek a belső béke megteremtésének rendkívül egyszerű, ugyanakkor felettébb hatékony programjába is.

Az érzelmi akupunktúraként elhíresült meridián energiagyógyászati terápia a negatív érzelmek semlegesítésével ér el teljes blokkoldást. A szervezet természetes energiaáramlása testpontok kopogtatásával kerül helyes mederbe. A test energiarendszerének helyreállítása gyakorlatilag mindenre jó. Fájdalomcsillapítás, félelem, düh, harag, negatív hiedelmek, dohányzás, káros szenvedélyek, szorongás, függőségek kezelésére is bevált az energiapszichológia egyik formájának tekintett módszer, aminek alapállítása, hogy negatív érzelmeinket a szervezet energiarendszerében létrejött zavar okozza. A múltbéli trauma és a mostani negatív érzelem között van egy közbenső lépcső, és az EFT ezt kezeli.

vissza az elejére