Elismerés a turisztikai varázsért

Rendkívüli ülésen a változásokról

Jégzajlás és a többi...

Hó- és síkosságmentesítés Hévízen


Hévíz a fődíjas a „Virágos Magyarországért” versenyen

Elismerés a turisztikai varázsért

Közel háromszáz település közül városként Hévíz, faluként Csopak nyerte el az idén a fődíjat a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen. Mindkét fődíjas település központi helyet tölt be a nemzetközi idegenforgalomban, amely 2020-ra a világ első számú gazdasági ágazatává válhat – mondták el a fürdővárosban november közepén tartott díjkiosztó ünnepségen.

 A két település képviseli majd hazánkat a jövő évi európai megmérettetésen. A fürdőváros e dicső rangot 1997-ben egyszer már megszerezte, majd rá egy évre az európai megmérettetésen ezüst díjat szerzett. Hévízen a gondozott, rendezett, virágos környezetet, a szépen gondozott közterületeket, az ápolt parkokat, a köztisztaság helyzetét is kiválónak találta a bírálóbizottság, de a zöldfelületek minőségét és a felhasznált növények megfelelő alkalmazását is nagyszerűnek találták.

A gálaünnepségen a fődíjat dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályának vezetője és Deliné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója közösen adták át Papp Gábornak, Hévíz polgármesterének. Egy köztéri tábla, egy díszes bronztábla és a minisztériumi oklevél mellé félmillió forint értékű támogatást is felhasználhat a fürdőtelepülés.

vissza az elejére


Múzeumokról és oktatási intézményekről

Rendkívüli ülésen a változásokról

A Balatoni Múzeum a jövő évtől önkormányzati fenntartás alá kerül, és több oktatási intézmény működtetésében is változások várhatók – ennek részleteiről is tárgyalt a keyszthelyi képviselő-testület novemberi rendkívüli ülésén.

A jelenleg megyei múzeumi szervezetek 2013. január elsejétől a települési önkormányzatok fenntartásába kerülnek – amennyiben a helyhatóság nem vállalja a fenntartást, az intézmények és gyűjteményeik további sorsa bizonytalanná válik. A keszthelyi Balatoni Múzeum az egyetlen olyan intézmény, mely a tó természettudományos és kulturális értékeit átfogó módon összegyűjti és bemutatja, ezért Keszthely városa fontosnak tartja, hogy további működéséről gondoskodjon: a testület a múzeum fenntartásáról döntött. Az átadás-átvétel részletei még nem ismertek teljes egészében, Ruzsics Ferenc polgármester az elkövetkező hetekben egyeztet az érintett szervezetekkel, és a megállapodások tervezetét a képviselő-testület elé terjeszti majd.

A Balatoni Múzeum mind külső megjelenésében, mind élményszerű kulturális kiállításaival, szolgáltatásaival jelentősen megújulva várta látogatóit 2012-ben. Tavaly lett teljes az „Aranyhíd – Fejezetek a Balaton történetéből” című új, állandó kiállítás, mely tizenegy teremben mutatja be a tó természeti és kulturális, művelődéstörténeti örökségét. Pályázati támogatás segítségével idén elkészült a látogatóterek korszerűsítése és akadálymentesítése. A projekt keretében pihenő- és játszóparkot alakítottak ki a kertben, és interaktív játékok egészítik ki a kiállításokat – ez tovább növelheti a gazdag és páratlan kiállítási anyag ismertségét, népszerűségét. Az állandó látnivalók mellett színvonalas időszaki tárlatok is csalogatják a látogatókat, és az intézmény emellett nagy hangsúlyt helyez ifjúsági múzeumpedagógiai programok megvalósítására is.

A keszthelyi Georgikon Majormúzeumot a változás nem érinti, mivel az nem megyei, hanem állami fenntartású intézmény, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum fennhatósága alatt működik.
Egyes oktatási intézmények esetében is változások várhatók január elsejétől – itt az önkormányzatnak nem fenntartói, hanem működtetési kötelezettsége lesz. Szeptemberi ülésén döntött e szándék kinyilvánításáról a testület, az azóta életbe lépett törvénymódosítás értelmében azonban a szakképző iskolák mégsem tartoznak ebbe a körbe. A fenntartó az összes köznevelési intézmény tekintetében az állami intézményfenntartó központ lesz, az ingó- és ingatlanvagyon működtetését pedig várhatóan négy intézmény (a Csány–Szendrey ÁMK, az Egry József Általános Iskola, a Festetics György Zeneiskola és a Vajda János Gimnázium) esetében a keszthelyi önkormányzat látja el.

vissza az elejére


Vörös helén festőművész tárlata

Jégzajlás és a többi...

A Balaton-part, a görög szigetvilág, Cres-sziget, a Festetics-kastély parkja, Velence, Chenonceaux szépséges világát, a folyók, tengerek, virágok varázsát idézik Vörös Helén festőművész képei, amelyekből a Fejér György Városi Könyvtárban nyitottak kiállítást november derekán.

A tehetséges keszthelyi alkotót elsőként Pappné Beke Judit könyvtárigazgató köszöntötte – aki korábban együtt dolgozott a kastély könyvtárában a fiatal festőművésszel –, majd átadta a szót Ágh Edit grafikus művésznek, akinek a közelmúltban Székelyudvarhelyen nyílt meg sikeres tárlata. Az alkotások méltatására felkért képzőművész kifejtette: a gyermekkorától fogva ügyesen rajzoló Helénnek az impresszionisták, azok közül pedig: Monet a kedvence. A szép képek sokat elárulnak arról, hogy Helén romantikus alkat. Ahhoz, hogy valaki lefesse a természetet, hosszú időn át benne kell élnie.

Az alkotó pasztell- és olajképein mindig a természet szépsége kap hangsúlyt. A festményekből szomorúság árad, de mi a különbség a boldogság és a boldogtalanság között? – tette föl a kérdést Ágh Edit, majd válaszolt is rá. Mindkettő szükséges és hasznos, mint az élet és a halál, mert egyik sincs a másik nélkül. Aki fogékony a természet szépségeire, az képes megérezni a fényviszonyok átalakulását, azt, amikor a természet erői másképp viselkednek. Helén tiszta színekkel, impresszionistákra jellemző ecsethasználattal mutatja meg tiszta, érzelemgazdag világát.

vissza az elejére


A környezetvédelemre is tekintettel

Hó- és síkosságmentesítés Hévízen

– Hévíz hosszú évtizedek óta szisztematikus felkészülést folytat, hogy a tél minél kisebb kártételt tegyen a városban, illetve, hogy a hó- és síkosságmentesítés is gyors tempóban megtörténjék. A sebes lendületet várják el ugyanis a gyógyturisták és a helyben élők is, de nekünk mindezeken túlmenően a környezet- és természetvédelem elvárásaira is maximálisan figyelemmel kell lennünk – összegzett Laczkó Mária, a hévízi GAMESZ vezetője.

Mint megtudtuk: ilyen hóeltüntetési gyorsreagálás nincs máshol a megyében. Zalaegerszegen, Nagykanizsán vagy Keszthelyen akadnak utcák, ahol a hótoló a hóesést követő 3–4. napban sem jelenik meg. Hévízen maximum fél napon belül mindenhova eljutnak. Történt-e változás a csúszásveszély elhárítására felhasznált anyagok tekintetében? – kérdeztük elsőként.

– A fák védelméről szóló országos hatáskörben megalkotott rendelet előírja, hogy a zöldnövényzettel borított területek mellett, a fasorok mentén nem javasolt nátrium-kloridot használni. A mindennapi használatból az útszóró sót azonban teljességgel kiiktatni lehetetlenség, mert az alternatív lehetőségként számba jöhető másféle anyagok olyan drágák, hogy azt egyetlen honi önkormányzat sem képes teljes területére megfizetni, ezért mi egyrészt más, környezetbarát anyagokat is használunk, másrészt nagyobb mértékben keverünk érdesítő anyagot a kiszórandó sóba. Ezenfelül precízebben igyekszünk szabályozni a szórási távolságot az eszközeinken. Most már tényleg csak az igény felmerülésekor szórunk anyagot az útra, korábban megelőzésként is úgymond hóesés előtt alásóztunk síkosságmentesítési anyagokkal. Ezt a módszert ma már nem alkalmazzuk.

– Van változás a hóeltakarítás rendjében?
– Tapasztalatból tudjuk, hogy nem érdemes elindulni közvetlen azután, amikor a hó elkezd esni. Az úton lenni kell legalább öt centiméter magasságú hómennyiségnek, ahhoz, hogy azt el lehessen tolni vagy seperni. Először a főközlekedési gyűjtőutakat tisztítjuk meg, utána kerülhet sor, a forgalom intenzitását figyelembe véve, a többi út, mellékút hómentesítésére. A Magyar Közút Kht. által takarított utcák (Széchenyi, Kölcsey, Büki) nem tartoznak hozzánk, de ha kell, saját érdekből, ezeket is megtisztítjuk a hótól. Ha a hó eltakarításával végeztünk az önkormányzati tulajdonú utakon, és igény van rá, lakossági igényeket is kielégítünk külön megbízás alapján, külön díjazásért, de csak abban az esetben, ha végeztünk a kötelezően számunkra előírt feladatellátással.

A helyi önkormányzat rendelete alapján a tulajdonos kötelessége az ingatlanja előtti járdaszakasz síkosságmentesítése. Hévízen több olyan üdülőingatlan van, amelyek telente nem lakottak, és sok idős vagy beteg ember is él a városban. Ők egy szezonra szóló szerződést köthetnek velünk az ingatlanuk előtti járdán a hó eltakarítására. Nagy hó esetén többen sérelmezik, hogy a hóeke maga előtt oldalra tolva a havat, be-befordít egy kisebb adagot a kapubejárók elé is. Szándékosságról, vagy oda nem figyelésről szó sincs. A gépkocsivezetőnek nincs lehetősége az eke kifordítására vagy felemelésére.

– Mi jellemzi a télen bevethető gépparkot?
– Rendelkezünk egy másfél évtizedes, a mostani télre is jó műszaki állapotúvá tett UNIMOG teherautóval, amire hóeke és sószóró adapter is csatlakoztatható. Vész esetén be tudunk segíteni a közutakon a három évtizednél is öregebb Multicar kisteherautóval, amihez tolólap is tartozik. Ha kell, a három kistraktorunk is helytáll majd. A járdák, gyalogutak, közterek hóeltakarításában sikerült előrelépni, mert még tavaly beszereztünk két nagyon hasznos célszerszámot.

Az egyik a hóseprő, ami a frissen hullott, porhanyós és laza szerkezetű porhavat tökéletesen képes lesöpörni a járdák felületéről. A hótoló lapok nem képesek érzékelni az úthibákat, egyenetlenségeket, aknafedlapokat, felugranak, szakaszosan tolnak, ezért a hóseprő a térkőelemes és kockaköves burkolatú belvárosban is jó eredménnyel bevethető. A másik segítőnk, az ugyancsak tavaly vásárolt sávszóró berendezés, ami már nem röpítőtárcsás elven működik, mint a többi szerkezet, ezért pontosan beszabályozható a szektor, ahová az anyag kijut.

– Elkészült a hóügyeleti beosztás?
– Természetesen. December elejétől március végéig kész van az áttekinthető szisztéma. Létezik külön délutáni és a külön ünnepnapokra szóló ügyeletünk is. Viszonylag kevesen vagyunk, ezért egy ügyesen tervezett rendszerbe foglaltan, jó előre meghatároztuk, hogy melyik munkanapnak, illetve melyik pihenőnapnak ki az ügyeletes vezetője, és kik azok, akik a kijelölt feladatellátásra akkor és ott beosztottak. Extrém időjárás esetén nem rendelkezési, hanem készenléti ügyelet „üzemmódjára” kapcsol a vezetőkkel együtt 22-fős köztisztasági és parkfenntartási csoportunk, amely alkalmilag kiegészülhet a műszaki csoport kilencfős állományával.

vissza az elejére