Természettudományos labort avattak

Bőven akad tennivaló

 

Múzeumi könyvbemutató

Táplálkozási bakik

 

   

A vajda-gimnáziumban

Természettudományos labort avattak

A természettudományos tantárgyakat emelt szinten oktató keszthelyi Vajda János Gimnázium természettudományos laboratóriumának korszerűsítését segíti az a projekt, amely modern eszközök és módszerek alkalmazását, valamint a laboratórium működtetéséhez szükséges humán erőforrás biztosítását teszi lehetővé Keszthelyen, előmozdítva a diákok felkészítését és továbbképzését a természettudományos oktatás megújításának és vonzóbbá tételének érdekében.

A mintegy 310 milliós támogatási összegből megvalósított projektben a kooperatív tanulást segítendő, a gimnázium Deák utcai épületében kialakítottak egy modern színvonalú, a természettudományos oktatáshoz kapcsolódó kísérletek és mérések elvégzésére alkalmas középiskolai multifunkcionális, 36 férőhelyes laboratóriumot, két azonos infrastruktúrával rendelkező részre osztható kivitelben. A március közepén tartott avatóünnepségen elhangzott: a kor követelményeinek maradéktalanul megfelelő laborral a környék iskolái is megismerkedhetnek majd. A dr. Bánk Endre nőgyógyász orvosprofesszorról elkeresztelt laborral arról a szakemberről akartak megemlékezni, aki Magyarországon elsőként végzett művi teherbejuttatást.

A termek is vajdás, illetve premontrei diákokról kapták nevüket. Felletár Emil vegyész, országos főgyógyszerész; valamint dr. Vértes Attila akadémikus, magfizikus; továbbá dr. Horváth József akadémikus növényvirológus is egy-egy terem névadója lett. Szörényi Zoltán, a gimnázium igazgatója köszöntötte az ünnepséget megtisztelő dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-minisztert, majd pohárköszöntőjében emlékeztetett rá: néhány éve itt még egereket és patkányokat etettek a diákok a hátsó padokban, a parketta gödreiben pedig játékgolyók landoltak. Most pedig egy kívül-belül megszépült, színvonalas létesítményben kezdődhet el a munka.

vissza az elejére


beköszöntött a tavasz

Bőven akad tennivaló

A tavasz beköszöntével számos feladatot adnak a közterületek. Bőven van tennivalója a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) Keszthely karbantartási és zöldterületi, köztisztasági csoportjának. Az időjárás függvényében el kell végezni a téli időszakban keletkezett károk felmérését, a javításokat, karbantartási munkákat, a zöldterületekkel kapcsolatos aktuális feladatokat. Sarkadi Szilviát, a GESZ kommunikációs munkatársát a különféle tennivalókról kérdeztük:

– Az elmúlt hetekben több területen folyt a munka. A karbantartási csoport munkatársai feltérképezték az időjárás és az ártó kezek, lábak okozta károkat, szándékos rongálásokat és megkezdték a szükséges javításokat. Pótolják a köztéri bútorzat és berendezések hiányait, elvégzik a festési munkálatokat. Rendbe hozzák a kézi hulladékgyűjtőket, padokat, Balaton-parti pergolákat, az intézményi és közterületi játszóterek játékait. Fellazítják, frissítik, pótolják a játszóterek ütéscsillapítást biztosító talaját. Még az ősszel két szelektív hulladékgyűjtő sziget (Egry J. AMI parkoló, Csány–Szendrey AMI–Fodor u. parkoló) takarásához készültek el a tartószerkezetek és a lambériaborítások. Ezekből most újabb öt (Balogh F. utcai garázssor, Balogh F. u. – Életfa Óvoda hátsó sarok, Szent Miklós u. – Barna ABC, Gagarin u. – Lipp V. köz sarok, Margit-sziget kávézó – ABC-parkoló) kerül kihelyezésre, és folyamatosan készülnek a további 16 sziget kulturált, esztétikus megjelenését biztosító felépítmények.

A cég munkatársai ellenőrzik, tisztítják, majd beüzemelik a köztéri ivókutakat s rövidesen a szökőkutakat is. A helyiek mindennapjaiban és – elhelyezkedése miatt – a turistaszezonban is fontossággal bíró Alapellátási Intézet bástyájának javítási munkálatai is ezekben a hetekben zajlanak. Keszthely belterületi útjainak szélén eltávolították az útfelület és az útszegélyek találkozásánál évek alatt felgyülemlett, összetömörödött biomasszát. Ez csak részben volt esztétikai igény. Elsősorban az utak minősége megőrzése szempontjából volt fontos feladat. A karbantartási, felújítási munkák mellett új beruházásként a Keszthelyi Életfa Óvoda Gagarin Utcai Tagóvodája udvarán – a kiscsoportosok nagy örömére – elkészítették a LITTLE TIKES játékelemekből álló új játszóterületet. A harminc négyzetméter – simított betonalapra ragasztott – gumitégla aljzaton duplacsúszda alagúttal, 8 az 1-ben játszótér, piknik játszóház, rendőr- és locsolós tűzoltóautó, utánfutó bizonyosan a kicsinyek kedvence lesz.

– Elindult a zöldterület-karbantartás is…
– A zöldterületi, köztisztasági csoport munkatársai már februárban megkezdték a közterületi munkákat. Az e-on dolgozóival együttműködve folyamatosan végzik a villamos hálózat alatti biztonságtechnikai fametszést, amely több mint ezer fát érint. A levágott ágakat a helyszínen ágdarálóval felaprítják és elszállítják. A fák sebkezelése is folyamatos.
A munkák végeztével a GESZ munkatársai tiszta területet hagynak maguk után. Március első három hetében 16, egészségügyi állapota miatt menthetetlen, veszélyessé vált vadgesztenyefát vágtak ki a Bercsényi, Erzsébet királyné és Szent Miklós utcában. A fák tuskóit és gyökérzetét tuskómarózzák, helyreállítják a talaj szerkezetét, ősszel pedig új, többször iskolázott egyedeket telepítenek az eltávolított fák helyére.

– A virágosításnak is vannak már nyomai…
– Igen, megkezdtük a virágágyak rekonstrukcióját. Megtörtént a talajlazítás – ahol szükséges volt –, a talajrehabilitáció és a szegélyek javítása. Az eddigi gyakorlattól eltérően a virágágyakba több ezer virágmagot (kúpvirág, büdöske, búzavirág, nyári cipruska, díszpipacs, lobélia, porcsinrózsa) vetettek el. Elvégezték rózsaágyak növényeinek metszését. Sajnálatos módon, a munkák befejezését követően az elmúlt napokban a Fő téren nem lehetett olyan bevetett ágyást találni, melyben ne lett volna gyermek-, felnőtt- avagy kutyalábnyom!!! Örvendetes lenne, ha néhányan nem így akarnának maradandó emléket hagyni maguk után, és nagyobb tiszteletben tartanák mások munkáját és a város értékeit! Teljes rehabilitáción (geotextilezés, talajcsere, új szegély, új növények) esett át a Sopron utca–Hévízi út és a Festetics utca–Béri Balog utca sarokágyása.

A Rákóczi téren két új rózsaágy kialakítására került sor. Az időjárástól függően megtörténik a növények lemosó permetezése. A jó idő és a szezon közeledtével egyre több közterületi, zöldterületi munka válik aktuálissá, melyeket a két csoport munkatársai a korábbi években megszokott gyakorlat szerint folyamatosan végeznek majd. Megtörténnek a fűnyírások; sövénynyírások; utak, kerékpárutak melletti biztonságtechnikai metszések, talajnövényzet-vágások, ritkítások, damilozások; útfelület-tisztítások; ágyások rendbetétele. A zöldterületek és virágágyások folyamatos karbantartására kiemelt figyelmet fordítunk: és nem marad el a metszés, kapálás, locsolás sem.

vissza az elejére


Megélték az emberi sorsot

Múzeumi könyvbemutató

„Megélték az emberi sorsot” címmel a Balatoni Múzeum Füzetek sorozat kilencedik darabjaként látott napvilágot Petánovics Katalin néprajzkutató legújabb kötete, amelyik a születés, a házasság és a halál Keszthely környéki és Zala megyei szokásait gyűjtötte össze. A könyv márciusi bemutatóját nagyon sok érdeklődő tisztelte meg és több, a szerzőt nagyrabecsülő ember is megjelent az ünnepélyes alkalmon.


A nyitóünnepségen Havasi Bálint múzeumigazgató kihangsúlyozta: egy területi múzeum kiemelt feladata a helyi közösség szolgálata. Ezt a feladatot Zala megye díszpolgára életútjával, munkásságával példásan a mai napig ellátja.
Ruzsics Ferenc polgármester a kívül-belül megújult múzeum szerepvállalását és értékeit dicsérve rámutatott: mindannyian tanulhatunk a sok ismeretanyagot felhalmozó könyvből és a különleges személyiségű, varázslatos hangú szerzőjétől.

Pappné Beke Judit, a Fejér György Könyvtár igazgatója rávilágított: a Balatoni Múzeum köztiszteletben álló néprajzos muzeológusa immár több mint fél évszázada kutatja az agrártörténetet, a népi vallásosságot, a Balaton-környék folklórját és a társadalomnéprajzot.
A Móra Ferenc-díjas szerző kérdésekre válaszolva érdekfeszítő történeteket mesélt a gyalogszerrel, biciklivel, esetleg busszal végzett gyűjtésekről, a hiteles adatközlők felkutatásáról, a keresztelési ünnepekről, a lánykérési szokásokról, a lakodalmakról, a gyermekvetélésekről, a különféle paraszti hiedelmekről, illetve az elhalálozással kapcsolatos paraszti viselkedésformákról.

vissza az elejére


Szélsőségek és tévhitek

Táplálkozási bakik

A Természetgyógyász Klub keretében dr. Dublecz Károly egyetemi tanár „Szélsőségek és tévhitek a táplálkozásban” címmel tartott előadást a Balaton Színházban március derekán.

A szakember, mint mondta, azért tekinti szívügyének a téma több oldalról való körüljárását, mert nagyon sok a félreértés, a ferdítés, a tévedés a táplálkozással kapcsolatban és a különböző táplálék kiegészítők hatásaival, kockázataival kapcsolatosan. Az ember egészségét hosszabb távon veszélyeztetheti, ha bedől egy-egy tévhitnek. Sokan meg vannak győződve arról, hogy reformtáplálkozással már mindent megtettek az egészségük megvédése érdekében. Pedig az életmód, a fizikai aktivitás is épp olyan fontos tényező. Többen túlértékelik a testformákat.

Divatos lett a méregtelenítés, a savasítás, a lúgosítás, de azt kevesen tudják, hogy az ezekhez használt táplálékkiegészítők gyakran hordoznak nagy veszélyt. Dublecz Károly az újfajta táplálkozási irányzatok kockázataira is felhívta a figyelmet. Nem tört pálcát egyetlen irányzat fölött sem, csupán számba vette az előnyöket és hátrányokat. Bemutatta a táplálékkiegészítők és az energiaitalok vizsgálatáról szóló legújabb tudományos eredményeket, és ráirányította a figyelmet azokra az ellentmondásokra, amelyek az élelmiszerek címkéin található táblázatokban és határérték-paraméterekben fedezhetők fel. Fontosnak mondta, hogy már az élelmiszer megvásárlásakor tisztában legyünk vele, hogy mi kerül a kosarunkba. Egyre több vállalkozás visszaél a nők gyors, szuper fogyókúra megtalálásának vágyával. Ez hatalmas üzlet sokak számára, de a várt eredmény az ígéretek ellenére a legtöbbször elmarad.

vissza az elejére