Hamarosan felavatják

Békamentő rendőrök a 76-oson

 

Egy múzeum emlékezete

Szóljon bele! Írja alá!

   

Új buszpályaudvar Keszthelyen

Hamarosan felavatják

Lapunk megjelenése után egy héttel már a megújult pályaudvarról indulnak és érkeznek majd a buszok Keszthelyen. Negyedéves, jobbára adminisztrációs késést követően, pályázati és építéshatósági csúszások után, április végén nyitják meg az új megállókat. A mintegy 150 millió forintos bekerülési költségből megvalósított építési projekt konzorciális partnereinek sok kérdést kellett egyeztetni, illetve megválaszolni, de a közreműködők a szabályozó rendszereket végül képesek voltak közösen harmonizálni.

 Az új funkciókkal bővült, esztétikus környezetbe helyezett buszpályaudvar a régi hat helyett öt indulóhellyel rendelkezik, ezért a járatok átszervezése után egy adott célállomásra más-más beállóból indulhat majd a menetrend szerinti autóbusz. A rendkívül modern, mintegy százmillió forintba kerülő utastájékoztató rendszer GPS segítségével azt is megmutatja az érdeklődő utasoknak, hogy pillanatnyilag hol jár a busz, amelyikre várakoznak.

Az említett információk weboldalon egyelőre nem lesznek kereshetőek, de az informatikai rendszer fejlesztése tervben van még mobiltelefonos elérésre is. Hamarosan új járatfogadó és buszindító épületbe költözik a forgalmi irányító iroda valamint a bérletjegypénztár. A viszonylag kis várótermekben az utazóközönség komfortjáról klíma, információs terminál és mozgásérzékelős ajtó gondoskodik. Az új buszpályaudvar elkészülése elvileg nincs befolyással a menetrendre, de a változásokról érdemes információt kérni.

vissza az elejére


tereptakarítás, állatmentés

Békamentő rendőrök a 76-oson

Rendőrségi kezdeményezéssel került sor arra a munkára, amit zalai rendőrök, természetvédők, közútkezelők végeztek el együtt a napokban Keszthely– Fenékpuszta közelében a Zala-hídnál, a 76-os főút mentén.

A békák tavaszi vonulásának terelésére szereltek fel védővászon csíkokat baleset megelőzési és természetvédelmi céllal, megakadályozva az állatok úttestre jutatását, ami a napokban tömegesen mutatkozott. Nedves élőhelyeken kora tavasszal a békák életmódjukból adódóan kelnek útra, megfelelő helyet keresve a peterakáshoz.

– Példás összefogásnak látja most hasznát a természet és a közlekedésbiztonság – említette a helyszínen Nonthoff Ingrid rendőr hadnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – A békák vonulása különösen nagy veszélyt jelent az esős időszakban, amikor az útfelület egyéként is csúszós, s a látási viszonyok is rosszabbak. A rendőrök állatvédők is, kétszeres elhivatottságból fakad az óvintézkedés. A békák védett állatok, ha az úttestre kerülnek, olykor óhatatlan az elgázolásuk. Ezt, és a közlekedésbiztonság veszélyeztetettségét szeretnénk kiküszöbölni.
Nothoff Ingrid arról is szólt, hogy a munkát tereptakarítással kellett kezdeniük. Ugyanis ahhoz, hogy a védővásznakat el tudják helyezni, jelentős mennyiségű hulladékot kellett eltávolítani az akcióban részt vevőknek. Ez a tapasztalat mutatja, hogy a természetben való szándékos rongálások ellen sokkal nehezebb a fellépés, mint a véletlen károk megelőzését illetően.

A Zala folyó Balatonba torkollásának közelében eddig nem volt tapasztalható a most jellemző békamozgási invázió.
– A Kis-Balaton II-es ütemének vízvédelmi rendszere változást hozott az élőhelyen – mondta magyarázatként Megyer Csaba, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park osztályvezetője. – Ez befolyásolja a békák mozgását a peterakás idején, amikor a száraz és a vizes élőhely között megindul a vándorlás. Ez az időszak mintegy 3 hétig tart.
A szakember elmondta: a békavonulási sávban elhelyezett terelővásznak mentén naponta összegyűjtik, s viszik át a forgalmas út túloldalra az állatokat. A munka egyben módot ad a faji összetétel alakulásának vizsgálatára, az élőhely-módosulás következtében alakuló változások figyelemmel kísérésére.

vissza az elejére


Darnay kálmán dicsérete

Egy múzeum emlékezete

„Kiállítás Darnay Kálmán múzeumalapító születésének 150. évfordulója alkalmából” címmel nyitottak tárlatot április közepén a Balatoni Múzeumban. „A régész, muzeológus, sümegi múzeumigazgató, író, kormányfőtanácsos olyan szellemiséget hordozott, amit most is érdemes ápolni és továbbadni” – hangzott el.

Köszöntőjében Havasi Bálint múzeumigazgató örvendetesnek tartotta, hogy a vidéki múzeumokat újból városok tartják fönn, és így közelebb kerülhetnek a helyi közösségekhez. Párhuzamot vont a jelenkor és az 1930-as évtized között, majd szólt arról is, a magyar muzeológia mostanság kezd erősebben foglalkozni és intenzívebben együttműködni a Darnayhoz hasonló „szent őrültekkel”, a lelkes magángyűjtőkkel. Ha az új trend iránya felerősödik, akkor a közgyűjtemények is egyre nagyobb számban kaphatnak bemutatásra érdemes relikviákat a lelkes és szakavatott gyűjtőktől.

A június végéig látogatható, zenés műsorral kísért kiállítást Miklósi-Sikes Csaba, a Sümegi Városi Múzeum nyugalmazott múzeumvezetője nyitotta meg. Mint kiemelte: Sümeg díszpolgárának régiséggyűjtési szenvedélye 1877-ben kezdődött, amikor a sümegi várban egy reneszánszdíszes sarkantyút talált. Hamarosan tekintélyes gyűjteményre tett szert régiségekből. A kisvárosi kultúrtörténet mindent tudója rendkívül nyitott volt, szélesre tárta az érdeklődésének kapuját, gyűjteményét feldolgozta, rendszerezte, majd az államnak adta.

Később kollekciójának nagy részét más múzeumok, köztük a keszthelyi Balatoni Múzeum kapták meg. Mintegy húszezer darabból álló hadtörténeti, néprajzi és iparművészeti gyűjteményének zöme szétszóródott, illetve megsemmisült. A hetven éve elhunyt régész küzdelmes élete alatt vezetett dunántúli ásatásokat és leltárkönyveket, írt harminc könyvet, több regényt, értekezéseket és színdarabot, irányított több értelmiségi klubot, de ha kellett, szőlőt művelt. A helyi lap főmunkatársaként is tiszteletet vívott ki magának és sokat utazgatott, illetve olykor kaszinózott is.

vissza az elejére


Jobbik-kezdeményezés

Szóljon bele! Írja alá!

A férfiak negyven év munkaviszonyt követő nyugdíjjogosultságáról, a térítésmentes alapszintű internet-hozzáférésről, Magyarország semlegességének megőrzéséről az ukrajnai fegyveres konfliktusban, valamint a bevándorlás visszaszorítása érdekében önálló határőrség létrehozásáról indított országos aláírásgyűjtő akció részleteit ismertette Selmeczy Zsuzsanna, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Keszthelyi Alapszervezetének elnöke a nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján.

A párt tagjai és szimpatizánsai május 15-ig Keszthely forgalmas csomópontjaiban aláírásgyűjtő standoknál, a párt Zeppelin téri irodájában továbbá a szavazas.jobbik.hu weboldalon várják azokat, akik a fenti négy kérdésben véleményt kívánnak nyilvánítani. Az elnök szólt arról is, hogy Berki László egészségügyi okokra hivatkozással március 26. napjával lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról. Az alapszervezetnek 30 napja van az új jelölt kiválasztására a kompenzációs listáról. A jelölés megtörtént, de a döntés az országos elnökség hatásköre..

vissza az elejére