Keszthelyi strandfejlesztés

Asbóthos sikerek

 

Balaton-parti beruházások    

Főidényre fókuszáltan

Keszthelyi strandfejlesztés

„Strandüzemeltetőként az előző évi rendkívül csapadékos nyárhoz képest jobb szezonra számítunk, és a szolgáltatási színvonal folyamatos emelésével szeretnénk elérni, hogy egyre többen válasszanak bennünket. A minden évben megszokott karbantartási munkákon kívül több, kisebb fejlesztést is végrehajtottunk, és nagyon várjuk az új uniós támogatási ciklus pályázatait, mert önerőből nagy horderejű attrakciófejlesztésbe nem tudunk fogni.

Arra számítunk, hogy jövőre érkezik majd EU-s támogatási forrás úgy az infrastruktúra felújítására és fejlesztésére, mind az attrakciók bővítésére, vagy zöldfelület felújítására. Keszthelyen idén újabb tíz százalékkal sikerült csökkenteni a felnőttek számára vásárolható teljes árú belépőjegy árat, így nyolcszáz forintba fog kerülni a belépés a június közepétől fizetőssé alakuló városi strandra – foglalta össze a szezonnal kapcsolatos fontos információkat Csendes Antal, a keszthelyi VÜZ Kft. strand- és uszodaüzemeltetési csoportjának vezetője, akivel elöljáróban a kisebb helyi strandok fejlesztéseiről beszélgettünk.

– A Keszthely déli részén található Helikon strandot továbbra is főleg a családoknak és a helyben élőknek ajánljuk, és ennek szellemében készítjük föl. Idén kerékpárbaráttá fogjuk tenni a helyet. A kerékpárút mellől szeretnénk, ha még többen jönnének be. A főbejárat melletti kerítést beljebbre tesszük, a két régi fehér büfét elbontjuk, és új kerékpártárolókat helyezünk ki. Ezenfelül jelképes összegért biztosítjuk a bicajjal érkezőknek, a túrázóknak, hogy a strand hátsó részére betolhatják a kerékpárjaikat. Sok szolgáltatást nyújtunk mi magunk, de partnereinken keresztül is.

Tárgyalásokon keressük a lehetőségét annak, hogy a csúszda helyén új többletszolgáltatást kínáljunk már idén vagy jövőre. A szokásos karbantartást a nyitásra elvégezzük, a lídós részeket újra homokozzuk, a szomszédos ingatlanokra veszélyes, mostanra elöregedett fákat pedig kivágjuk. A városi strandon már jól működő értékmegőrző szolgáltatást a Helikonon is bevezetjük. Egy szekrénykébe az autókulcsot, pénztárcát, mobiltelefont néhány százasért bele lehet pakolni. A belépőjegyárak a tavalyival azonos összegűek maradtak a Libáson és a Helikonon is.

– A városi strandon lesznek újdonságok?
– A környezetbarát működés jegyében hátul, a Balaton-medence mellett, egy május végéig befejeződő, napelemes projekt veszi kezdetét hamarosan, egy tetőfelújítással. A napelem az uszoda vízforgató berendezésének villanymotorjához szükséges villamos energia egy részét fogja majd megtermelni. A főpénztár külső homlokzata átesik egy ráncfölvarráson, hogy ne a hatvanas évek stílusjegyeit viselje, hanem egy esztétikusabb, komfortosabb környezet szolgálja az érkezők kényelmét. Az új portálon már nem a rácsok dominálnak és a pultot is megemeljük, hogy fizetéskor ne kelljen görnyedezniük a vendégeknek. A zalai Balaton-part településein szokásos belépődíjaknál nálunk alig kell többet fizetni, és rengeteg kedvezmény is igénybe vehető. A belépőjegyek árát a tavalyi összeghez képest tíz százalékkal mérsékeltük. A keszthelyi állandó lakcímmel rendelkezők lakossági idénybérlet ára a tavalyival megegyező összegű marad.

A Tourinform-irodában igényelhető West Balaton kártyával akár ötvenszázalékos díjmérséklés is elérhető. Kettő-, három-, négynapos; egyhetes és havi bérletet is kínálunk. Az öltözőszekrény-fejlesztés első ütemében hatvan darab új bútorelemet telepítünk a középső kabinházakba. Ezek a laptop és ruházat tárolására alkalmas szekrények akár egy napra is bérelhetők. Jövőre folytatni kívánjuk a bővítést újabb kabinblokkokban. A készenléti rendőrség tagjainak és a bűnmegelőzési iroda munkatársainak járőrszolgálata is hozzájárult ahhoz, hogy a „városi” biztonságos strandként van elkönyvelve. Egy erősítőt és egy antennát is fölszereltünk, így a wi-fi a hátsó részen is elérhető lesz. A köztereket pásztázó kamerarendszert megújítjuk, de az itt tapasztalható erős villámtevékenység nehézzé teszi ennek a feladatnak a precíz kivitelezését.

Lehet, hogy wi-fi gyűjtőpontokat építünk és a kamerarendszer is megváltozik. A strand frekventált lídós részét, a vízi mentők vonaláig a kisbabákkal érkezők számára fogjuk kijelölni. Persze e helyre más is letelepedhet, de ezen a részen nem lehet majd dohányozni, csak egy kijelölt sávban, és tiltott lesz a zajkeltő rádiók, magnók használata is. A változásokra, a kijelölt területek határaira táblák fogják figyelmeztetni a vendégeket. Zavaró momentum a hattyúk strandon történő etetése, a madarak ürüléke ugyanis nehezen eltávolítható és az „új bababarát imázsnak” sem kedvez az állatok jelenléte. Sokan fittyet hánynak arra, hogy még a sétányfunkció időszaka alatt sem lehet állatot behozni a strand területére. A tavaly vásárolt és a magas vízállás miatt ki nem tett hintát most fogjuk felállítani, továbbá apróbb játszótéri eszközöket is beszerzünk. Tovább folytatjuk a szelektív hulladékgyűjtést, de a tapasztalataink rosszak.

A vendégek sokszor nem a megfelelő hulladékgyűjtőbe teszik a szemetet Az egynyári virágok mellett majdnem száz tő, különösen illatos fajtájú rózsát ültettünk ki olyan helyekre, ahol a virágok a strandolók biztonságát nem veszélyeztetik. Egy új, strapabíró fűnyíró gépet is beszereztünk, hogy a gyep állapota még kiválóbb legyen. A homoki kabinok beázását tetőszigeteléssel sikerült megszüntetni. Újrahomokoztuk a sportpályáinkat. A vendéglátással foglalkozó vállalkozóink majd mindegyike már több évtizede van jelen a strandon. Ők is folyamatosan szépítik a környezetüket a vendégek örömére. Egyre többen elfogadnak Erzsébet-utalványt is. A tó vízminőségével és a vízmélységével sincs probléma. A vízszint egyelőre ideális a strandüzemeltetésre. Az iszapkotrás hiánya – ami nem csupán turisztikai, hanem közegészségügyi probléma – az öböl összes településének strandját érinti.

vissza az elejére


Jeles vizsgaeredmények

Asbóthos sikerek

A tanév végéhez közeledve lassan befejeződnek a többfordulós országos tanulmányi versenyek döntői. Az iskolák munkájának fontos fokmérője a kimeneti vizsgaeredményeken túl a szakmai és érettségi vizsgákon nyújtott teljesítmény, a többi, hasonló profilú intézménnyel való megmérettetés, illetve a versenyeredmények elérése. A keszthelyi Asbóth Sándor Szakképző Iskola és Kollégium a 2014/2015-ös tanévben több rangos megmérettetésen szerepelt nagyon jól. Mindegyik eredmény mögött nagyon sok tanári és tanulói túlmunka, szorgalom és lemondás húzódik meg. Az intézmény az elért eredményekkel idén is az ország legjobban teljesítő szakiskolái közé tornázta föl magát.

Tóth Máté (2/14. B osztály) – Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen erősáramú elektrotechnikus szakmában 1. helyezést ért el. Szabó Zsoltot (2/12. F osztály) – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen szerkezetlakatos szakmában a harmadik helyre rangsorolták. Mile András Alex (3/11. E osztály) – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kőműves szakmában a negyedik lett. Horváth János (3/11. D osztály) – Szakma Kiváló Tanulója Versenyen járműfényező szakmában az ötödik helyezést szerezte meg. Németh Attila (2/12. F osztály) – a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen karosszérialakatos szakmában a hetedik helyen végzett.

Ők mindannyian mentesülnek a szakmai vizsga letétele alól. Nagy Mátyás (2/12. E osztály) – Műemlékes Nemzetközi Építészeti és Műemlékvédelmi Diáktalálkozón „Kerítések-kertkapuk, rácsok, korlátok” kategóriában győzött. Kovács Adrienn, Zrubecz Krisztina (12. C osztályosok) és Szabó Zsolt (2/12. F osztály) – az Országos Középiskolai Illemtani Csapatversenyen szerezték meg a hetedik helyezét.

vissza az elejére


Balaton-parti beruházások

Százszázalékos európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében Keszthely újabb, csaknem négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre a Balaton-parton. Megkezdődött a projekt második ütemének műszaki átadása, amely után mind a helyiek, mind a turisták birtokba vehetik az elkészült attrakciókat – jelentették be egy május közepén tartott városházi sajtótájékoztatón.


Manninger Jenő országgyűlési képviselő elmondta: a 2,3 milliárd forint összegű uniós turizmus- és attrakciófejlesztési TÁMOP-pályázatokkal összefüggő munkák hamarosan befejeződnek a Balaton környezetében. A programhoz kapcsolódva Keszthelynek az egyik legszebb, az elő- és utószezonban is turistákat és helyieket vonzó tópartot sikerült kiépítenie. A hamarosan átadásra kerülő projekt az elkészült létesítményeivel az idegenforgalom fellendítését és a szezonhosszabbítást is szolgálja.

Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere emlékeztetett rá: a 352 millióba kerülő első ütemet 2012 nyarán adták át, és máris egy harmadik szakaszban gondolkodnak, ami a leromlott állagú parti szállodák felújítását érinti. A tavaly átadott, térítésmentesen használható „vízi játszópark”, ahol három korcsoportra bontva játékosan ismerkedhetnek a gyerekek a vízzel kapcsolatos fizikai jelenségekkel, nagy sikernek örvend, hisz mára óvodai túrák és osztálykirándulások közkedvelt helyszíneként is népszerű lett. Két köztéri szobrot is felavattak. Az Erzsébet királynét formázó alkotás a róla elnevezett sétányon található. A parton pedig Keszthely olimpikon úszóbajnoka, Csik Ferenc emléke előtt tiszteleg a város. Mintegy ötezer négyzetméter terület kapott új burkolatot, és több mint tízezer négyzetméter zöldfelületet újítottak meg füvesítéssel, növényültetéssel, virágosítással. Az „Energia téren” nyáron egy kör alakú skate park, télen egy 314 m2-es műjégpálya üzemel, ahova négy kilométer hosszú csőrendszert fektettek le. Az „Infopont” elnevezésű épülettömb magában foglal kerékpáros központot, bűnmegelőzési irodát, büfét és vizesblokkot is.

vissza az elejére