Keszthely város napján
|
Vízi fejlesztések |
Színes programok, elismerések
Zenés előadás, interaktív mesejáték, szimfonikus zenekari koncert, sakkbajnokság, kerékpárút-avató, Goldmark-emlékkoncert, képzőművészeti tárlatok, ünnepi szentmise, tértextilátadó, teremnévadó ünnepség, gyerekkoncert, néptáncgála, gitárest, vajdás öregdiákok közgyűlése is része volt a Keszthely város napja alkalmából tartott háromnapos ünnepségsorozatnak. A Balaton Színház Simándy-termében pedig ezúttal is sort kerítettek az ünnepi képviselő-testületi ülés lebonyolítására.
|
|
A tiszteletbeli magisztrátus nevében dr. Szutrély Péter tartott tájékoztatót. Biztosította a város vezetőit, hogy a segítő grémium Keszthely rendelkezésére áll a jövőben is. A magisztrátus örömmel vette a kihívások előtt álló város jövője szempontjából fontos stratégiai gondolkodásmód elterjedését. Fontos, hogy sok lokálpatrióta végezzen önzetlenül, szabadidejét föláldozva és aktívan olyan tevékenységet, ami előbbre viszi a várost – mondta. Minden városnak élhető filozófia mentén kell érdekesebbnek, kifejezőbbnek, szebbnek, élhetőbbnek lennie, és akkor a várva várt befektetők is előbb-utóbb megérkeznek majd.
Számvetésében Ruzsics Ferenc polgármester kiemelte: Keszthely az élet szinte
minden területén fejlődött. Volt bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztés,
játszótér- és körforgalom-építés, út- és buszmegálló-felújítás. A Fő téren
modern városközpont jött létre. Megépült a tanuszoda, megújult a piac, és
folyamatosan fejlődik a kórház. Nemrég kapott új autóbusz-pályaudvart az
utazóközönség és elkezdődött a vasútállomás modernizációja is. Több
közintézményben napelemes rendszer beüzemelése van folyamatban.
Szépül a kastély épülete, parkja. Decemberben az Amazon is kész lesz. A
kerékpárút is gyakorlatilag elkészült. „Egy élhető, szerethető városért
dolgoztunk eddig. A helyiek jóváhagyásával és véleményük felhasználásával kell a
fejlesztési célokat megvalósítani” – mondta. Készen vannak a véleményezésre
bocsájtott új településfejlesztési dokumentumok is.
A tavalyi év rendkívül sikeres gazdálkodását jelzi, hogy 400 milliós
többlettel zártuk az évet. Stabil, átgondolt, kockázatmentes és fejlesztésekre
fókuszáló büdzsével, a biztonsági tartalékra is nagy hangsúlyt fektetve vágtunk
neki az idei évnek. A kikötőüggyel kapcsolatban kiemelte: méltánytalan és
érdemtelen, ahogy a téma okán meghurcolták Keszthelyt és a kikötő új
üzemeltetőjét.
Átadták az önkormányzat által alapított városi kitüntetéseket azon személyeknek,
akik szakmai, közéleti tevékenységükkel kimagaslóan sokat tettek Keszthelyért.
Azokat jutalmazták, akik munkálkodásukkal hozzájárultak a város fejlődéséhez,
élhetőbbé tételéhez, elismertségének növeléséhez. Ezen ünnepségsorozat részeként
nyújtották át a sportolói kitüntetéseket is. Életműve elismeréséül „Keszthely
Város Díszpolgára” címet kapott Muszatics László, a VSZK nyugalmazott, címzetes
igazgatója. „Keszthely Városért” kitüntetéssel ismerték el Bordácsné Kishonti
Erika pedagógus, szakkörvezető, népi iparművész tevékenységét.
Ugyanezt az elismerést érdemelte ki az ötvenéves Keszthelyi Vendéglátó,
Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakképző Iskola és Kollégium, ami fogalommá
emelkedett hírnevével. Négyen vehették át a „Keszthely Város Szolgálatáért”
jutalmat. Dr. Horváth Zoltán, nyugalmazott pedagógus, országos szakfelügyelő,
egyetemi doktor, aki 1977 és 1992 között volt a VSZK igazgatója. Dr. Ihász
Lajosné, a közigazgatásban igazgatási ügyintézőként eltöltött három évtizednyi
precíz feladatellátásáért.
Farkas László matematika–fizika szakos gimnáziumi tanár, aki tehetséggondozó
programjával diákok tucatjait indította a természettudományi pályák felé. Dr.
Antal Károly, a pszichiátriai és addiktológiai szakrendelés nyugalmazott
főorvosa, aki alázattal és maximális lelkiismeretességgel látta el 39 éven
keresztül gyógyítói feladatát.
A „Keszthely Város Egészségügyéért” jutalmat posztumusz dr. Gárdos László gyermekgyógyász szakorvosnak ítélték oda, aki tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig majd hatvan éven át szívvel-lélekkel gyakorolta orvosi hivatását. A Szent Erzsébet Jótékonysági Alapítvány kuratóriuma érdemelte ki a „Keszthely Város Szociális Ellátásáért” elnevezésű városi kitüntetést. A Keszthely Város Sportjáért díj jutalmazottja Borosné Eitner Kinga párbajtőr szakedző lett. Keszthely város legjobb edzőjévé Csikós Józsefet, a városi diáksport egyesület atlétikai szakosztályának trénerét választották.
A legjobb utánpótlásedzői rang Keczeli Zoltánt illette, aki a megye egyik
legsikeresebb sportolója, ötvenszeres sportlövő magyar bajnok. A legjobb felnőtt
női sportoló Horváth Lotti ifjúsági és juniorválogatott atléta lett.
A legjobb ifjúsági fiú sportoló címet Zarnóczai Zalán zsebelte be, aki tagja
volt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon részt vevő magyar válogatottnak
is.
Keszthely legjobb ifjúsági leány sportolójává Major Veronika sportlövőt
választották. Péter Benedek az Egry-iskola hatodikos diákja és Szalai Súta (KYC)
válogatott vitorlásversenyzője is „Jó tanuló, jó sportoló” elismerésben
részesült. Keszthely város legjobb csapatává a helyi Kiscápák Sportegyesületet
választották.
![]() |
Őrizni az értékeket
Első ízben rendezték Keszthelyen a vadászati kultúra napja országos ünnepi programját, melynek a Helikon Kastélymúzeum vadászati kiállítóhelye adott otthont.
Az vendégeket kézművesek kirakodóvására fogadta: számos vadászkellék,
emléktárgy, képzőművészeti alkotás és egyebek közt válogathattak az érdeklődők. – A Vadászati Kulturális Egyesület hozzánk haza jön – hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette, hogy vadászati kultúra napja házigazda szerepe már megtestesíti azt a célkitűzést, hogy a múzeum a vadászkultúra fellegváraként legyen ismert. Az esemény a VKE 1993-ban alapított zászlajának égisze alatt zajlott. Mint elhangzott: a zászló Csergezán Pál állatfestő- grafikusművész tervei nyomán készült, kifejezve a vadászok tisztességét, egységét. A nap alkalmi látnivalói közt szerepelt solymászat, agarászat. Időszakos tárlat nyílt a Hidvégi Béla Vadásztrófea Alapítvány rendezésében, a kiállítás dr. Magyary-Kossa Gusztáv különleges őzagancsgyűjteményét mutatja be. A vadászati kultúra őrzéséért, az értékek gyarapításáért több elismerés átadására is sor került. |
Kikötőmodernizálás és hajóavató
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtott támogatás, valamint a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésének eredményeként tavalyelőtt a Gyenesdiási Yacht Egylet (GYEYE) pályázatot nyert el. A „Vízi turizmus és vízi sport fejlesztése Gyenesdiáson” című nyertes projektnek köszönhetően kikötőfejlesztés, valamint oktató hajópark beszerzése valósult meg a nagyközségben, ami lehetőséget teremt a helyi Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai számára a vitorlássport pedagógiai programba illeszkedő gyakorlására, valamint a falu idegenforgalmi vonzereje is növekszik. Az avatóünnepségen Buzás Attila projektfelelős szólt arról, hogy az iskola és az önkormányzat, mint együttműködő partnerek, GYEYE által elnyert pályázatnak köszönhetően öt kisvitorlást szereztek be környékbeli gyártótól, valamint a vitorlásiskolát kiszolgáló infrastrukturális fejlesztések is megvalósultak. Az oktatási programon kívül fennmaradó időszakban az eszközpark és infrastruktúra lehetőséget biztosít a vitorlázást népszerűsítő, kipróbálására lehetőséget biztosító strandi animációs szolgáltatás lebonyolítására is, mellyel a település idegenforgalmi vonzerejének növekedését is elő kívánják segíteni. Gál Lajos szolgáltatásfejlesztésben és a turisztikai infrastruktúra modernizálásában továbbá a természet szeretetében élen járó Gyenesdiás polgármestere elmondta: a Keszthelyi-öbölben egyedülálló és innovatív, bruttó 35 milliós projekt az utánpótlás-nevelésen túl a sportot és a vízi turizmust is fellendíti, miközben közhasznúságában is izmosodik a GYEYE, és az iskolai oktatás is erősödik. Sümegi Ferenc, a GYEYE elnöke büszkeséggel és örömmel utalt az eredményekre, de a megvalósítás adminisztrációs nehézségeit sem rejtette véka alá. Lancz Tamás iskolaigazgató arról beszélt, hogy a projekt a GYEYE-nek egyedi infrastruktúra-fejlesztést, az önkormányzatnak turisztikai attrakciófejlesztést, a legnagyobb haszonélvezőnek, az iskolának pedig remek oktatásfejlesztést jelent. Horváth Zoltán, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségének vezetője az attraktív, innovatív beruházáson túl a forráslehívásban élen járó településvezetést dicsérte. |
![]() |
A gyenesi „műfüvesnek”
A Magyar Labdarúgó-szövetség Országos Pályaépítés Programjának (MLSZ OPP) támogatásával a szeptemberi tanévkezdésig egy kisméretű 22x42 méteres műfüves pályát alakítanak ki Gyenesdiáson, a 380 fő oktatását biztosító Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán – jelentették be a hónap közepén, a helyszínen tartott alapkő-letételi ünnepség alkalmával.
A műfüves pálya megépítésének fontosságát az is indokolta, hogy a Nyugat-Balaton régió legintenzívebben fejlődő településén, a lakosság száma évente 80–110 fővel gyarapodik. Az iskola udvarára tervezett beruházástól való távolság az óvodások és bölcsődések számára mintegy 150 méter, így a legkisebb korosztály számára is lehetővé válik a pálya használata. A helyi Kinizsi Sportegyesület (GYKS) számára is fontos a szakszövetség állásfoglalása, amely szerint az utánpótlás kinevelése elsőrendű. A pálya létrejötte minden korosztály számára egész éves futballozási lehetőséget biztosít, illetve a mindennapos testnevelés bevezetésével az iskolai testnevelésórákat is színesíti.
Az ünnepségen – amit megtisztelt jelenlétével dr. Török Lajos, MLSZ-szaktanácsadó, ifj. Kozma Sándor, a kivitelező Magyar Pályaépítő Kft. ügyvezetője és Mosdósi Attila GYKS-elnök is – Gál Lajos az önkormányzati sportcentrumok létrehozásában élenjáró község polgármestere kiemelte: a pályázatot két éve nyújtották be, és akár 40–50 nap múlva már készre is jelenthetik. Az iskola udvarán található kézilabdapálya helyén pedig tornaterem építését célozták meg – mondta el. A bruttó 25 milliós beruházás 7,5 milliós önkormányzati önrészét jó célra különítették el. A civil életet is erősítő, a jövő sportnemzedékét kinevelő létesítmény a futball szeretetét is erősíti majd – húzta alá.
Manninger Jenő miniszteri biztos gratulált a helyi sportfejlesztésekhez.
Hozzátette: Gyenesdiás mindig, minden tervét megvalósítja, csak néha nem olyan
ütemezésben, mint azt a polgármester szeretné.
Józsi György, az MLSZ megyei igazgatóságának vezetője kiemelte: az MLSZ OPP
keretében, Zala-megyében idén, a közeljövőben, nyolc pálya építése fog
elkezdődni, illetve befejeződni. Ezek közül az első: a gyenesi lesz.
Lancz Tamás iskolaigazgató köszönettel és örömmel vette, hogy a sportberuházások
legnagyobb kedvezményezettje az iskola lett. Bölcs döntésnek nevezte a pálya
helyszínének kijelölését. Az előzetes igényeket felmérve úgy vélte, a pálya
kihasználtsága olyan intenzív lesz, hogy hamarosan a villanyvilágításra is
szükség lesz.