Egyre több a másolandó példa

Kóstolóval egybekötve

 

Borverseny

Megerősítik a támfalat

Az ifjú tehetség  

Keszthelyi akadálymentesítés

Egyre több a másolandó példa

A jó szándék és segíteni tudás kifogyhatatlan erejű aktivistájaként tekintenek Keszthely polgárai a rokkantnyugdíjas Nemes Klára asszonyra, aki az önkormányzat képviselő-testületi tagjaként, a Keszthely Város Sportjáért és Oktatásáért Egyesület szakosztályvezetőjeként is sokat tesz az elesett sorstársaiért, a fogyatékkal élők boldogulásáért. Az Emberi Erőforrások Bizottság tagjaként az oktatás, a kultúra, a sport, az esélyegyenlőség és a szociális ügyek megoldásában jeleskedik. A Mozgássérültek Keszthelyi Csoportjának vezetőjét arról faggattuk, hogy mi újság a házuk táján.

– A mozgáskorlátozottak, a fogyatékossággal élők kormányoktól függetlenül hazánkban kevés megbecsülést kapnak, kaptak. Az EU-ba kerülésünk óta a mindenkori kormányok az épületátalakítási határidőket folyamatosan kitolták, és most elérkezett az a faramuci helyzet, hogy nincsenek kiszabott céldátumok egy-egy középület kötelező átépítésére. A tervezők, az engedélyeket kiadó hatóságok sincsenek mindig a helyzet magaslatán még az új építésű ingatlanok esetében sem. Akadnak helyek, ahol pénzkérdés és olyanok is, ahol csak odafigyelés kérdése a változtatás. A jelenlegi kormány a fogyatékkal élőket segíti azzal, hogy a fogyatékossági támogatás összegét minden évben az öregségi nyugdíj emelésének megfelelő százalékában megemeli. Ez már nem minősül nyugdíjszerű juttatásnak, de külön rendelet rendelkezik róla. Megemelkedett az ápolási díj összege. Létezik már kiemelt ápolási díj is, aminek az összege meghaladja a 45 ezer forintot. A méltányossági ápolási díj megszűnése sokakat elkeserített, de szeretnénk elérni, hogy aki ápolási díjra kényszerül, családtagja révén, az kapja meg legalább a minimálbér összegét.

– Milyen változásokkal szembesülnek mostanában a mozgásukban korlátozott helyi városlakók?
– A polgármesteri hivatal Fő téri, műemléki védettségű épületébe való bejutás évtizedekig megoldatlan volt. Most akadálymentes lett a kapu, az udvaron való átközlekedés. Szépséghiba, hogy a szinteltolások miatt nem mindegyik irodát lehet megközelíteni, de az udvari épület tárgyalójába rámpán keresztül be lehet jutni. A kormányablak épületében alkalmazott műszaki-technikai megoldások, még az illemhelyet is beleértve, kiemelten segítik a kerekesszékkel érkezőket. Továbbra is fájó pont, hogy a Balaton Színházba csak nagyon körülményesen, a Bem utcai, sokszor zárt oldalajtón vagy a Goldmark-udvaron átkelve lehet bejutni. A rendelőintézetbe történő beközlekedés is nehézkes, mert legtöbbször le van zárva a betonból készült, félkör alakú ív. A gyógyszertár felől pedig olyan meredek az emelkedő, hogy az még babakocsival közlekedve is veszélyt rejt.

Szerencsére a kórházban már kerekesszékkel is minden elérhető, de ugyanez nem mondható el a főposta épületére, mert a Balaton utcáról csak vontatottan, becsöngetés után lehet a belső postapultokhoz elérni. A posta átalakításánál már figyelembe kellett volna venni a babakocsival és kerekesszékkel közlekedők érdekét is. Azt sikerült itt elérnünk, hogy legalább egy fölfestett, kijelölt autóparkoló már bennünket és a sorstársakat szolgál. A vendéglők között a Tompos étterem viszi a prímet, és a közelmúltban a Jóbarát is átalakításokat tett, az egyetem kollégiumának éttermét is rámpássá alakították, de a Margaréta még mindig adós maradt. A Balatoni Múzeum komplexen akadálymentesített lett, és a lift az utcafronttal egy vonalban indul. A Georgikon Majormúzeum kijelölt közlekedési útvonalai, rendezvényterei és a látogatóközpont helyszínei – az emeletes magtár kivételével – jól bejárhatóak.

A Festetics-kastélyban egy pályázati támogatás segítségével hamarosan elkészül egy lift. Az iskolák között a közgazdasági szakközépiskola üdítő kivételnek számít. A felvonó itt is a járda szintjéről kezd fölfelé emelkedni, és az épület egésze akadálymentes. A Csány–Szendrei ÁMK Fodor utcai épülete is elvileg akadálymentes, március óta lift is van, de sajnos tervezési hibával. A sportcsarnok irányába ez az eszköz nem képes senkit vinni. A speciális olimpiai szövetség egy évtizede tart különleges sportnapot e helyszínen, és nagyon ügyetlen megoldásokkal, oldalajtón keresztül tudnak csak ők is bejutni. Az uszoda vízbeemelő szerkezete a nyáron a Szigetfürdőn teljesített szolgálatot. A mozgáskorlátozottak számára kijelölt városi parkolóhelyek számával alapvetően elégedettek vagyunk, azzal viszont nem, hogy sok esetben olyanok is használják a fölfestett helyeket, akiknek erre nincs jogosultságuk.

vissza az elejére


Prémium díjas keszthelyi burgonyák

Kóstolóval egybekötve

Terítéken a keszthelyi burgonyafajták címmel Gyenesdiáson a település önkormányzata és a Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központja közös szervezésében zajlott le a 4. alkalommal tartott burgonyás nap.

– Egy rendezvény valamely termékhez kapcsolása mindig olyan programot jelent, ami alapjaiban tradíciókhoz kötődik – kommentálta az eseményt Danyi Éva, a Prémium Hungaricum Egyesület elnöke. Az általuk adományozott védjegyet immáron 5 keszthelyi burgonyafajta nyerte el, az elismerés a hagyományőrzést, az innovációt és a magyar termékek hírnevének öregbítését jelző szimbólum.

A szórakoztató műsoros burgonyaünnepre a Magyar Gasztronómiai Szövetség támogatásával, került sor. Volt burgonyavásár, fajtabemutató, termesztési tanácsadás, főzőverseny zajlott családok, csapatok, éttermek részvételével. A konyhán a Botond fajta vitte a prímet, amely legutóbb, a keszthelyi fajták közt ötödikként nyerte el a Prémium Hungaricum Egyesület védjegyét.

Összesen 13 csapat készítette minőségi versenyben a különféle burgonyás ételeket.
– Örömteli nap ez, amikor ennyi jót lehet hallani a burgonyáról – mondta dr. Polgár Zsolt professzor, a Burgonyakutatási Központ igazgatója. – Mi nemesítéssel és vetőgumó-előállítással foglalkozunk, a fő cél természetesen az, hogy a munkánk eredménye az étkezőasztalon érvényesüljön. Ez a rendezvény a főzőversennyel együtt jól hangsúlyozza, hogy a fajtatulajdonságok mit jelentenek a konyhán. Ezért próbáljuk szorgalmazni a burgonyafélék név szerinti forgalmazását, hiszen a vásárlók csak így juthatnak hozzá mindenkor garantáltan a megismert, megkedvelt tulajdonságú burgonyához.

A gasztronómiai nap játékos programjairól gondoskodott a helyi Varázshangok az Egészségért Egyesület és a keszthelyi Szemfüles Egyesület a Gyermekekért közösség. Tündérvándor címmel koncertet adott Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, majd tánczenés buli zajlott a Tequila zenekarral.

vissza az elejére


Borverseny

A III. Georgikon borverseny értékelésével és díjkiosztójával együtt rendezte meg a hagyományos szőlészeti szakmai napot a Pannon Egyetem Keszthelyi Georgikon Karának kertészeti tanszéke.

A cserszegtomaji tanüzemi szőlőtelepen tartott találkozón a környékbeli szőlős-boros gazdák vettek rész. A program házigazdájaként dr. Kocsis László tanszékvezető professzor az évjáratot értékelve elmondta, hogy a kísérleti szőlőültetvényben tapasztaltak szerint nem volt kritikus az esztendő. Az aszályos napok sem okoztak gondot, az őszi csapadék a később érő fajtáknál további pozitív körülményeket hozott.

vissza az elejére


Templomrekonstrukció

Megerősítik a támfalat

Keszthely önkormányzata tízmillió forintot különített el még a tavalyi költségvetésében a Fő téri Magyarok Nagyasszonya plébániatemplom támfalainak rekonstrukciójára. A kivitelezés és az előkészítés adminisztratív okok miatt némi csúszást szenvedett, de a tervek szerint október közepére végeznek majd a 13,5 millió forint összértékű beruházással.

A katolikus egyház támogatásával a veszprémi érsekség beruházásában megvalósuló felújításra azért volt szükség, mert a nemrégiben modernizált templomtorony és a régi támfalak nem voltak építészeti összhangban. A fiatornyok csúcselemei miatt különleges állványzatok kiépítésére is szükség volt. A homlokzaton leverték a vakolatot, és a támpillérek hiányzó kőelemeit is pótolták. A kivitelezést végző Bástya Kkt. munkatársai új galambhálókat is felszereltek a madarak elriasztására. A tervek is egy keszthelyi vállalkozás, a Céh Tervező Beruházó és Fővállalkozó cég műhelyében születtek meg. Tál Zoltán plébános elárulta: a templom külső rekonstrukciója a nyugati homlokzatsarok-támpillérek felújításával még nem ért véget teljesen. A gótikus stílusú műemlék déli oldalának megerősítésére is pénz és lehetőségek után kutatnak, de idővel a kitört ablakok helyére is szeretnének újakat beépíteni.

vissza az elejére


Egy vonyarci vendég Pesten

Az ifjú tehetség

A Vonyarcvashegyen élő, kiemelkedő tehetségű, 16 éves Vollein Ferenc vendégeskedik őszi tárlattal a budapesti Lívia Villában.

Festményeivel a nyáron szerepelt a Kapolcs és térsége Művészetek Völgye képzőművészeti programján, ezúttal a 31. kiállításával jutott a főváros közönsége elé. A patinás budai XII. kerületi kiállítóhelyen való bemutatkozására a Virányosi Közösségi Ház szervezésében, a kerületi önkormányzat és a Várkert Bazár Várgondnokság meghívása alapján került sor.
Az ifjú alkotó számára különös megbecsülést és művészi elismerést jelent a kiemelt helyszín, ahol az eddigi gyakorlat szerint csak már klasszikussá vált képzőművészek jutottak ilyen lehetőséghez. A tárlat szemelvényeket mutat be a fiú eddigi művészi pályájáról, elsősorban a balatoni és a szakrális témájú alkotásokra, valamint a közelmúltbeli olaszországi tanulmányútjának hatására született alkotásokra koncentrálva. Mindemellett tallóz a kiállítás az elmúlt évek alkotói útkeresésének legfőbb állomásaiban is. Vollein Ferenc idén járt Olaszországban, az ottani ihletésből készült több munka is szerepel a tárlaton.
A november 6-ig látogatható kiállítás megnyitóján a házigazdák mellett képviseltette magát a Nemzeti Erőforrás Támogatáskezelője nevében a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Országos Szövetsége és a XII. kerület Német Nemzetiségi Önkormányzata is.

vissza az elejére